Az Így veszíted el és a kölcsönzött kifejezés - Könyvbemutató

Április 17-én, este 19 órára szólt a meghívó, és bár számos könyvbemutatót kihagytam életem során, úgy éreztem, ezen most muszáj részt vennem. Nem pusztán azért, mert a könyvet nagyon szerettem, hanem mert Anger Zsolt és Szabó Győző közreműködő jelenléte meggyőzött arról, ez valami sokkal több lesz annál, mint amit gondolok. És kiderült, hogy tényleg!

Kicsit korán, majdnem egy órával hamarabb érkeztünk, és az előkészületek még javában zajlottak. A világítás és a vetítő nem állt készen, de a színészek és természetesen a kiadó részéről mindenki megérkezett. Kiderült, kifizetődő korán menni. Oda ültünk, ahová csak akartunk, volt könyvjelző (Ohó!), kaptam egy nagy naptárat és egy példányt a könyvből, amit ugyan nem a bloggereknek szántak, hiszen a mi példányunkat postázzák, de azért jutott belőle és hát te jó ég! A borító egyszerűen tökéletes. A felső rétege mintha egy kicsit gyűrött lenne,  akár egy régi, kisimított vagy egy szimpla itatós papír, de a tapintása nekem az öreg bőrre hajaz, szóval csak fogdostam és szagolgattam, mert új könyv, csodaszép és különleges.

Várakozás közben összefutottunk több bloggerrel, akikkel igen  kellemesen elcsacsogtunk, valamint megismerkedtünk a Nyárherceg fordítójával is, akitől sikerült néhány információt bezsebelni a készülő könyvről, és ezért már majdnem érdekel egy debütáló YA könyv. Mondjuk a varázs hatása alól szabadulva megint elég halvány az a majdnem, de több a normálisnál.

Egész kellemesen, de rendkívül zsibongva várakoztunk, mert igen izgatottak voltunk (legalábbis én), és ezért rengeteget beszéltünk (legalábbis én). Aztán A Cor Leonis képviselője üdvözölt mindenkit, pár szóval jellemezte az írót, felolvasott néhány blogger értékeléséből (ez enyémből nem, de ez van), és  Anger Zsolt valamint Szabó Győző elfoglalták a helyüket. Elkezdődött az, amit egy kölcsönzött kifejezéssel úgy jellemeznék: a rendkívüliség legendája.

Ugye olvastam a könyvet, értékelést is írtam róla, sőt még szerettem is, és ezek után úgy éreztem, mintha egy teljesen ismeretlen terepen járnék. A két férfi felváltva olvasott, néha egymás alá beszéltek, vagy mondatok között váltott. Gyakran megjegyzést fűztek  a másik fél beszéde alá, mellé, a testbeszédükkel erősítetve a mondanivalót. A legkülönösebb mégis az volt, hogy ugyan eltérő hangon és kissé más stílusban is olvastak, mégis egyé váltak. Fantasztikus volt! A saját olvasásom alatt érzékeltem ugyan a sorokat átjáró iróniát, mégis gyakran azt gondoltam: Micsoda egy szemét! Igen, néhány alkalommal nevettem, de azért mégiscsak nő vagyok, vannak dolgok, amiktől nehéz elvonatkoztatni, és most, mintegy varázsütésre hirtelen megismertem a másik oldalt. Eddig is értettem a mondanivalót, felfogtam az ok és okozati kapcsolatokat, de ezúttal át is éltem. Az a nagy helyzet, hogy ezért én hajlandó lennék fizetni is. Klassz lenne beülni egy romkocsmába, valami üveg jóféle borral, kényelmesen hátradőlni, és hallgatni, ahogyan az első szótól az utolsóig felolvassák ezt a koránt sem vastag könyvet. Sőt, több mint klassz, mert már nem tudok ugyanúgy gondolni az Így veszíted el-re. Hihetetlen, de még jobb lett, még lüktetőbb, még élőbb és igen, sokkal trágárabb. Imádtam!

Közben a színészek feje fölé dominikai, a szövegre utaló jelnéteket vetítettek, amik színesek és nagyon elevenek voltak, de bevallom, egy idő után már csak időnként pillantottam fel. A felolvasás annyira lekötött, hogy képtelen voltam másra is koncentrálni. Teljesen felpörögtem tőle, így őszintén sajnáltam, hogy véget ért. Tényleg szívesen maradtam volna még, de aztán csak haza indultunk. Útközben beszéltünk(beszéltem) az átélt érzésekről, majd megvacsoráztunk, a metrón pedig megint belekezdtem a könyvbe. Egyszerűen csak muszáj volt! Kíváncsi voltam rá, mennyit változtatott az olvasás élményén ez az esemény, és azt kell mondjam, hatalmasat. Ég és föld volt a kettő közötti különbség. Pedig azt hittem, ez a könyv már átadott számomra mindent, ami csak módjában állt, erre kiderült, tévedtem. Elképesztő élmény volt, amit hatalmas lelkesedéssel köszönök a Cor Leonisnak, valamint teljes odaadással Anger Zsoltnak és Szabó Győzőnek.

Egyetlen dolgot sajnálok igazán, hogy a jelentkezők létszáma ellenére elég kevesen voltunk. Mondjuk így sokkal családiasabb volt a hangulat, de a kérdésemre, hogy ez normális-e, azt felelték: szépirodalomnál sajnos igen. És ez igazán kár, mert akik csak igérték, aztán mégis kihagyták valmai igazán különlegesről maradtak le.  Az elkövetkezendő napokban nyilván több blogon és fórumon, az enyémnél jóval részletesebb, szebb és kerekebb beszámolókat is olvashattok majd, Gretty például még jó kis képeket is készített, de mindenképpen el szerettem volna mesélni, hogy számomra mennyire elképesztő este volt.

10/10