A polcomon ez a negyedik kiadás, de az első Sóvágó Katalin fordításában. Eddig meg voltam győződve arról, hogy minden kiadást más fordított, mégpedig azért, mert két könyvemben is más a vég, de mint kiderült, tévedtem. Bartos Tibor rövidített fordítását adták ki más kiadók újra és újra. Meg kell mondjam, rövidíteni egy könyvet, kivágni belőle valamit, ami szerintünk unalma, számomra felér egy emberiség elleni bűnnel. Tehát amikor mindenhol azt olvastam, mennyivel jobban sikerült az új, ezúttal teljes könyv fordítása, izgatottan lestem az alkalmat, ami végre elérkezett.
Jonathan Harker, az ifjú ügyvédbojtár megérkezik Romániába, Drakula gróf kastélyába, hogy hozzásegítse angliai letelepedéséhez. Későn ébred rá, hogy valami nem stimmel az öregúrra, és bár tisztában van vele, hogy meg fog halni, egy pillanatra sem adja fel. Hiszen odahaza várja Mina, aki épp barátnőjénél vendégeskedik.
Lucyn ekkoriban ismét erőt vesz az ifjúkori alvajárása, és eközben folyamatosan gyengül. Nincs racionális ok az állapotára, ezért egy specialistához, Abraham van Hellsinghez fordulnak segítségért.
Nos, maradjunk annyiba, hogy nincs indok az ízlésre, de ezt én még mindig imádtam. Sőt, ha lehet, jobban fokozódott a rajongásom. Nem tudom, hogy eredetileg miket találtak benne unalmas résznek(Nincs kedvem végiglapozni a két fordítást párhuzamosan, bocsi. ), de így még sokkal jobb volt.
A szöveg gördülékeny, jól olvasható, amiben különös figyelmet fordítottak a nyelvezetre. Formáját tekintve levélregény, azaz napló bejegyzésekből és levelekből áll össze. Mivel több szereplő is ír, a váltott nézőpont miatt nem marad ki semmi, de megint csak fájlalom, amiért Drakula szemszögéből nem láthatunk legalább egy pinduri jelenetet.
Megértem őt. Csúnya dolog embereket ölni, és a közhiedelemmel ellentétben bizony senkinek sem engedném, hogy kiszívja a véremet(Nekem is kell. Vér irigy vagyok!), de azért évszázadokig ugyanott ülni, bezárva élni, ugyanazon az asszonyokkal, hát szerintem nem lehet túl vidám.
Komolyan folytatódik a fejemben egy olyan szál, ahol Lucy, Mina életben marad, leszoknak, rá sem szoknak a gyerekekre (azért ez micsoda pszichés ráutalás, a nők gyerekeket esznek), aztán élnek mondjuk Londonban. Békésen. Vagy relatív békésen.
Az, hogy Van Hellsing gyakorlatilag idiótának kezeli a több száz éves grófot, mindig bosszantott. Most is. Stoker fogta a nagy szörny alakot, aki rettegésbe tartja a Balkánt, és áttéve Angliába szembehelyezte a nyugati ésszel. Amivel szemben ugye megbukott.
A könyv teli van szimbólumokkal. Szexualitás, elfojtott agresszió, a nők helyzete, szerepe, ki nem mondott tabuk tucatja jelennek meg, és bár ezt kilencévesen nem értettem, most már elképesztőnek tartom.
Lenyűgöző, hogy Stocker úgy írta meg ezt a könyvet, a legenda szerint egy hazánkfiától, Vámbéry Ármintól kapta az ötletet, hogy hét évig kutatott könyvekben, miközben nem hagyta el lakóhelyét. Mégis nagyon élethű lett minden tájleírása, hogyan a babonák és az emberek ábrázolása is.
Talán mai szemmel nem olyan félelmetes, de az 1800-as évek végén az embereknek egészen máshol volt az ingerküszöbük. Nemcsak félelmetesnek és elborzasztónak, hanem rendkívül izgatónak is találták. Vámpír és a szex kéz a kézben jár, bár itt megelégedtek a buja tekintetekkel és búgó hangokkal is. Némelyek egyenesen botrányosnak találták, de a könyv hihetetlen sikere koránt sem volt meglepő.
Stoker lefektette az alapokat, ami mostanra csillogó, telekinetikus, piromán, földönkívüliek és szexéhes szépfiúk tárházává vált. Érdekes, hogy akkor még mennyivel másabb volt a vámpírmítosz. Bár nappal aludtak és jelentősen legyengültek, nem feküdték hullaként a koporsóikban. Ha ki is voltak szolgáltatva, tisztában voltak a körülüttök folyó eseményekkel, és bár ördögi természetük éjszaka vált erőssé, rengeteg dolog megkötötte őket. Mint például az ősök földjében alvás, és a kereszt is. Drakula még férfi volt, bár kissé mohó és idegen az ismeretlenben, de legalább férfi. Aztán, hogy mára mi lett ebből a mitológiából, azt inkább ne is firtassuk.
Számomra Drakula az örök vonzalom és borzongás forrása. Nem hiszem, hogy megszűnök valaha is szeretni, és valószínűleg ezentúl is beszerzek majd újabb kiadásokat. Ha lehet Sóvágó Katalin tolmácsolásában, mert nagyszerű, gördülékeny, varázslatos fordítást produkált.
A kiadás pedig... Nos, a könyv akkora mint egy féltégla, és a súlya is hasonló. Nagyon utáltam magammal ciggölni, főleg mert nem a bővített kiadás indokolta ezt a fajta méretnövekedést. Ez egyértelműen a giga-brutál margó javára írható, és meg kell mondjam, itt még azzal sem indokolható, hogy de legalább szép. Mert nem az. A borító legalább kellemes tapintású, hajlékony karton, és a kép rajta egyedi. Ez határozottan pozitívum, de ettől még tőből szakadt le a karom.
No mindegy, minden nem lehet tökéletes. Azonban az tagadhatatlan, továbbra is imádom és mindenkinek ajánlom legalább egyszeri olvasatra. Sokan persze nem fogják szeretni, a mai felgyorsult életünkben csak a szavak szerelmesei értékelik majd igazán, de tanulságos látni az ősforrást, akit oly sokan, oly sokféleképpen teremtettek újjá, még akkor is, ha kicsit nevetségesnek találtatik. Bár számomra sosem válik azzá. Az első szerelemre ugyanis nincs ésszerű, racionális magyarázat.
Nálam ez még mindig:
10/10
Magyar kiadó: Európa kiadó
Fordította: Sóvágó Katalin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése