A hét pszichopata és a Si-cu

Seven Psychopaths

színes, magyarul beszélő, amerikai-angol vígjáték, 109 perc, 2012

rendező: Martin McDonagh
forgatókönyvíró: Martin McDonagh
operatőr: Ben Davis
producer: Graham Broadbent, Peter Czernin, Martin McDonagh
vágó: Lisa Gunning

szereplő(k):
Colin Farrell (Marty)
Sam Rockwell (Billy)
Christopher Walken (Hans)
Woody Harrelson (Charlie)
Abbie Cornish (Kaya)
Kevin Corrigan (Dennis)
Helena Mattsson (Blonde)

Már meséltem több alkalommal, hogy vígjátékokat nem igen nézek moziba, de ahogy néztem a bemutatóját, egyből eldöntött tény lett, nekem ezt látni kell! Néhány ismerősöm nyert jegyet a premier előtti bemutatóra, és voltak olyan jó fejek, hogy elvittek engem is.

Marty rendkívül tehetséges forgatókönyvíró, de heveny alkoholproblémái és ihlet hiánya miatt nem halad túl jól. Az új filmnek csak a címe van meg. A hét pszichopata hangzásra egy véres filmet sejtet, de az írója szakítani szeretne a szokásos sémákkal.

Eközben a legjobb barátja, Billy az állástalan színész, közös vállalkozást futtat Hansszal. Az üzlet profilja a kutyakölcsönzés. A közeli parkból elemelnek egy-egy gazditól elkóborolt ebet, majd a meghirdetett jutalom fejében visszaszolgáltatják. Nincs is semmi gond addig, amíg az enyhén szólva pszichopata Charlie jószágát meg nem fújják. És ha nem lenne elég nagy a katyvasz, akkor a tetejében még egy titokzatos sorozatgyilkos tizedeli a helyi maffia tagjait.

Határozottan azt mondom, tanácstalan vagyok. Fogalmam sincs arról, hogy mi volt ez. És most halál komolyan beszélek. Nem vígjáték. Az biztos. Van benne néhány jó poén, nem lőtték el az összeset a bemutatóban, de összességében olyan 20-30 percet tehetnek ki. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom dráma, ami elég bizarr módon kíséri végig egy író útját, hogy a valóság nyomán befejezze a könyvét.

A téma nagyon jó lenne, a szereplőket imádom. A forgatókönyv... Nemrégiben volt egy könyv a könyvben, ami egy könyvről szólt, most itt van ez, ami pedig a filmben a forgatókönyv, amiben minden cselekedett a forgatókönyvre vezethető vissza.

Marty egy szokatlan filmet szeretne, amiben az elején van némi akció, aztán mindenki elmélkedik. Az összes, azaz mind a hét pszichopata, pedig nekik nem ilyen a természetük. Ez  viszonylag hamar kiderül a számára is, miután megismer néhányat, de az ötletei nagy részét nyúlja valahonnan. A valóság néha átvált filmezésbe, jeleneteket láthatunk a könyvből, ami messze nem vígjáték. Minden emberi kapcsolat, amivel rendelkezik szintén nem valami vidám. Az egész film olyan, mint a Félelem és reszketés Las Vegasban. Csak ott legalább tudjuk, hogy  Raoul Duke az esetek kétharmadában be van lőve. Itt nem történnek ugyan szürreális dolgok, de önmagukban sokszor értelmezhetetlenek.

Colin Farrellt még a végén meg fogom szeretni. Ugyan még mindig nem tartom különösen jó színésznek, de a szeme meglehetősen élő, ami őszintén meglepett. Itt nem akciószínészként vagy szép szerelmesként kellett feltűnnie, és szerintem ez kihívás volt számára, amit egész tűrhető módon megugrott.

Sam Rockwell szinte csak pszichopatákat játszott, még mindig ez a karakter, amiben hiteles.

Christopher Walkent én bizony imádom. Már nem egy mai darab, hetvenéves lesz néhány hónap múlva, és persze kicsit már lassabb is, de volt benne mindig is valami komótos lazaság, ami most ugyanúgy megjelenik.  Ahogy megy, ahogy beszél, a gesztusai. Amikor csak B kategóriás filmekben kapott szerepet, én akkor is megnéztem, mert egyszerűen nem tudtam kivonni magam a hatása alól. Benne most sem csalódtam.

Woody Harrelson szerepe elég érdekes. A gengszter, aki gondolkodás nélkül gyilkol, de a kutyájáért úgy aggódik, hogy képes könnyekre fakadni. Az utóbbi időben mindig olyan kicsit elbaltázott, elértett vagy rétegfilmekben játszott, és az összesben ő volt az, akiért sok esetben érdemes volt nézni. Ahogyan most is. Az egész kaotikus, értelmetlen maszlagban ő ragyogott ki a tömegből. Köszönöm!

Nehéz összefoglalni a véleményemet. Nem jelenthetem ki egyértelműen, hogy tetszett, mert nem lenne igaz, de az sem, hogy nem tetszett. Nem volt rossz, de igazán jó sem. Bizarr volt minden pillanatában, mert olyan élesen váltott a műfajok között, hogy nehéz volt követni. A poénok szépen kivitelezettek, jól ülnek. A színészek nagyszerűek, a karakterek érdekesek. A történetek darabonként szomorúak, érdekesek, avagy szórakoztatóak, de együtt... Pont olyan lett, amilyennek Marty megálmodta, de én még ehhez nem nőttem fel.

Különben érdemes megvárni, ha már az ember végigülte, a vége főcím utáni kis jelenetet. Nekem tetszett. Ahogy egy csomó más rész is, deeeeee....

Az este legalább kitűnően sikerült, mert a társaságom hibátlan a jegy pedig ingyen volt. Pénzt biztosan nem adtam volna érte. Feltéve, hogy valaki az orromra köti, milyen lesz. Viszont a pontozás, az nehéz ügy és dió. Mert nem vígjáték, és nem is valami, amit a szokásos módon lepontozhatnék. Ilyenformán csak 5 pontot adhatnék rá, de annál határozottan többet ért. Voltak pillanatok, amikért 10-et is javasolnék, de az átlagot így is lerontaná. Szóval nem adok rá pontot, mert teljesen őszintén, még mindig fogalmam sincs, mit gondolok, érzek erről az alkoholmámoros lázálomról. Pedig direkt aludtam rá egyet. Úgy látszik, kevés volt.