Amikor az Ad Astra elkezdte reklámozni a könyvet, még voltak ugyan kétségeim, de amikor megláttam először az eredeti, majd a magyar trailert, már biztosra vettem, hogy imádni fogom. És tudjátok mi van? Igazam lett.1914-ben már érezhető a közeledő háború szele, ennek ellenére az élet viszonylag nyugalommal folytatódik. A világot két irányzat uralja. Az egyik, hála a darwinistáknak, különböző koholmányok, mesterségesen keresztezett állatok, akik segítik az emberek életét. A léghajózástól, a tömegközlekedésig mindenhol ott vannak és Deryn Sharpnak minden vágya az, hogy bekerüljön a Brit légierőhöz, ahol ilyen kis szörnyecskéken repkedhet.
Ennek van néhány akadálya, például nők nem szolgálhatnak a flottában, de semmi sem tántoríthatja el. Csupán picit probléma, hogy első meghallgatásán, amikor még csak arról döntenek, hogy egyáltalán kadét lehet-e, elszabadul vele egy Huxley-lebegő, és ez jelentősen nehezíti az életét.
Ezalatt az éjszaka leple alatt Sándor herceg, két tanára kiséretében, elhagyja az otthonát . Méghozzá egy igazi Küklopsz viharjáróval. A barkácsok ugyanis a gépekre esküsznek. Vezetni egy ilyet, a mindössze 15 éves fiúnak maga a csoda. Későn eszmél rá, hogy itt valami nem stimmel, de elfogadni azt, hogy a szüleit meg ölték, és ezzel a háború fegyverén ravasszá váltak, szinte lehetetlen. Menekülni a család és a világ elől elfogadhatatlan, de egyenlőre csak a túlélés számít.
Na! Ha azt mondom, hogy zseniális, akkor nem is mondok sokat. Olyan aprólékosan kidolgozott világot láttam, és ezen van a hangsúly, hogy egyértelműen vetítésen ültem. Ez egy ifjúsági könyv, célközönsége a tízéves és afölötti fiúk, amiből ugye erősen kilógok, de ezt azért ajánlom mindenkinek a figyelemébe.
Ennek ellenére nem gyerekes vagy egyszerű a fogalmazása. Épp ellenkezően, kellően részletes, hogy egy viszonylag kevés könyvet olvasott gyermeki elme is élvezhesse. Különben pont ez a része az, ami engem is megfogott.
Nagyon szeretem, amikor a valóságot fikcióval keverve hoznak létre valami újat, úgy hogy tökéletes élvezhető legyen és ne morgolódjon egyfolytában azt ember lánya azon, de ez nem is úgy volt.
A steampunk stílus már inkább életérzés, és egyszerűen olyan robbanó elegy, amit nem lehet lesöpörni az asztalról. Úgy körbefogja, át meg át szövik, hogy az már-már elképesztő.
A két főszereplő története sokáig párhuzamosan halad, és bár a fülszöveg azt ígéri nekünk, majd a tinik összefognak, ez elég sokára következik be. Mégsem untam. Mind két világ annyira különböző és mégis annyira ismerős, az egyéni sorsok és a karakterek olyannyira elevenek, hogy nagyon élveztem. Sokszor megtörténik a több szempontú könyveknél, hogy míg az egyiket szerettem, a másikkal nem tudtam azonosulni, vagy éppen idegesített. Nos itt annyira sodortak magával az események, hogy erről szó sem lehetett.
Amikor Sándor és Deryn találkozik új irányt vesz a sztori, de nem írja át vagy újra az előzményeket. Nagyon kíváncsivá tett, felvetett egy csomó új kérdést, de mindezt úgy, hogy az addigiakat nem érezzük megalapozásnak, vagy bevezetésnek.
Mindig történik valami. Az első fejezettől pörög teljes gázzal, csak annyi ideig áll le, hogy rávilágítson valamire, de nem lábjegyzettel, magában a szövegben és nem bőven, épp csak annyira, hogy képesek legyünk elképzelni.
A képek eszméletlenek. Igazi illusztrált könyv és úgy egyébként csodaszép. Nekem. A célközönségnek, nos nekik is biztosan szép, de iszonyú nehéz. A keményborító, a védőboritó fantasztikus, de kétkezes könyv, és így is éreztem néha, hogy leszakad a csuklóm. Tartani fizikai munka és ez nem vicc. Az unokaöcsém, aki nem egy könyvmoly, biztosan élvezné, de nem tudnám a kezébe adni. Reggel negyedhétkor megy el otthonról, délután fél hat-hatra ér haza kifáradva. Cipeli a tan- és az edzőcuccait, reggelit, ebédet, egyebeket, nincs az a jó sztori, amiért magával cipeli ezt a 80 dkg-os könyvet is. És ez bizony komoly probléma. Főleg annak tükrében, hogy a Leviatán hatalmas margóval, iszonyú nagy sortávval szedett.
Nem kétséges, hogy az eredeti kiadás hasonlóan szép és igényes, de csupán 448 oldalt kóstál, azaz a magyar megint kilencvennel rávert.
Gyönyörű, de legalább 150 oldallal lehetett volna kevesebb, ha normál távolsággal, normál margót használnak. Talán nem lett volna ennyire gyönyörű, csak szép, de nem ugrotta volna meg a félkilót, és karácsonyra oda merném ajándékozni. Így sajnos nem. Az a könyv, amivel nem lehet utazni, számomra nem jó könyv, mert hiába érzek rá kényszert így az újraolvasást is többször meggondolom. Ugyanis a tömött iskolatáska hiányának ellenére sem cigölném magammal.
Valaki nehezményezte, hogy olyan, mintha egy csomó mondat félbemaradna, de számomra nem. Nekem jól olvasható, gördülékeny szövegű, folyamatosan építkező, varázslatos történet. Bár nem olvastam eredetiben, azért ez nyilvánvalóan a fordítást is dicséri.
A belsőborítón található térkép fantasztikus, és külön ki kell emelni Vass Richárdot, aki ezt a nagyszerű borítót készítette. Tökéletesen passzol Keith Thompson illusztrációihoz.
Számomra ez a könyv azt jelenti, hogy találtam végre egy újabb író Rick Riordan után, aki el tud varázsolni. Engem megvett, és én bizony már nagyon várom a Leviatán trilógia második részét, ami kb. 600 oldalban és majd egy kilósan várható. De most csak gonoszkodom, hiszen Scot Westerfeld ezzel bebizonyította, ha másfél kilós és 900 oldalas könyveket írna, azokért is elsőként rohannék.
Magával ragadó, fantasztikus, elképesztő és tökéletes ifjúsági regény. Kötelező olvasmány gyermeklelkű felnőtteknek, felnőttlelkű gyerekeknek, azaz mindenkinek.
10/10
Magyar kiadó: Ad Astra Kiadó
Fordította: Kleinheincz Csilla
Azért el kellene dönteni, hogy Apa vagy apa. Ugyanis találkoztam a szövegben ezzel így is és úgy is. Elárulom: apa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése