Két akciófilmet néztem meg mostanában, amik meglepő módon teljesen különbözőek voltak. Oké, hát lőttek, ütöttek és rúgtak bennük, még az okok és okozatok sem leptek meg, de a körítés annyira elütött egymástól, én pedig annyira élveztem mindkettőt, hogy muszáj írnom róluk.
A könyvelő
Ben Affleck mint rendező, a Hideg nyomon -nal keltette fel a figyelmemet, de mint színész, inkább csak a 2010 után kezdett fejlődni. Persze ez szigorúan magánvélemény, tudom, hogy korábban is sokan szerették, és a korai filmjei között is akadt néhány jó darab, no meg nem vagyunk egyformák sem, szóval ízlésék és pofonok! Anna Kendrick meg... Nos ő testesíti meg a nagy filmgyár két lábon járó cukiságfaktorát. Lehet, hogy nem a legtehetségesebb színésznő az újabb generációban - bár gyorsan fejlődik -, mégis csak képtelenség nem figyelni rá. Már itt eldőlt, hogy nekem ezt a filmet látnom kell, és akkor még nem is beszéltünk J.K. Simmonsról, ahogyan John Lithgow-ról sem.
Chris Wolff azt leszámítva, hogy autista, teljesen átlagos embernek tűnik, egy könyvelő. Csakhogy az ügyfélköre már koránt sem hétköznapi, szinte az összes nagy bűnözői klán és család a küszöbén toporog, mondhatjuk úgy is, ő a pénzmosás királya. Az egyik ügyfele beajánlja egy elektronikai céghez, mert a kis újonc Dana úgy véli, hiányt talált. Mire észbe kapnak, már az életükért futnak, és bár Chris hamar felszívódhatna, a lány érdekében úgy dönt, rendezi a tartozását. És amit ő egyszer elkezd, azt be is fejezi.
A történet nem agysebészet, kitalálható hogy ki a fő gonosz az is, hogy ki dolgozik vele, a klisék itt is csak klisék, de Chris személyiségéből adódóan egy sereg dolog meglepetés. A mi kis könyvelőnk morális értelemben egyáltalán nem jó ember, képzett gyilkos, aki gyilkosoknak segít pénzt eltüntetni. A saját korlátai közül csak néha-néha pillant ki, nem ismeri, vagy csak nem érdekli a legtöbb társadalmi elvárás és viselkedési forma, ami nem kevés vicces pillanatot eredményez.
Ha az akció részéről beszélünk, az hibátlan, ha a többiről, azt hiszem, már csak a minden más miatt is megéri megnézni. Nem családi film, de hogy tökéletes estés szórakozás, az biztos.
9/10
Jack Reacher: Nincs visszaút
Csak most kezdtem bele a könyvsorozatba, de az első részt láttam évekkel ezelőtt, és nagyon tetszett, így aztán meglehetős izgalommal vártam a folytatást. Tisztában vagyok vele, hogy másmilyen, mint a könyvek, és az is fura, hogy Tom Cruise felett mintha megállt volna az idő, de ha bárki is azt hitte, ez a film elmúlhat nélkülem, akkor egyáltalán nem ismer.
Reacher szívességet tesz a katonaságnak, ami után Turner hadnagyot a barátjának tekinti. Amikor elmegy, hogy meglátogassa, az a meglepő hír fogadja, hogy a nőt letartoztatták hazaárulásért, és bár szigorunk meghagyta, hogy Jack ne kerülhessen a közelébe, ez a volt katonai nyomozót egy cseppet sem akadályozza meg abban, hogy segítsen egy baráton, amikor az bajba kerül.
Az első film sokkal közelebb állt hangulatban a könyvsorozathoz, de ezt leszámítva egy nagyon kellemesen pörgős akciófilmet kapunk. Tom Cruise 54 éves, és nincs is annyira kigyúrva, mint ahogy az első részben, vagy a MI szériában, de barátaim, mind szeretnénk ennyire jó formában lenni az ő korában. Arról nem beszélve, ahogy öregszik, egyre jobban vágyom arra, hogy láthassam más szerepben is, ugyanis a közvélekedés ellenére jó színésznek tartom. És bár igazából ez egy egyszemélyes show, érdemes még odafigyelni Cobie Smuldersre, Danika Yarosh-ra és Holt McCallany-ra is.
Igazán kár a legvégéért, kénytelen vagyok érte pontot is vonni, de ha az utolsó 2-3 percet nem számítjuk, nagyszerű kis móka. Jöhet a következő!
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése