2019. október 12., szombat

Rendrakás Marie Kondóval - Tidying Up with Marie Kondo

Nem mondanám, hogy új az őrület, csak azt, hogy ismételten felütötte fejét a rendrakási mánia. Nincs ezzel baj, tiszta porta - udvar, ha úgy jobban tetszik -, rendes ház mondják nálunk is, és manapság, amikor annyi életstílus és életmód tanácsadással foglalkozó könyv és vlog borítja el a piacot, valamint évente új irányzatok, mint pl. a minimalista stílus, indul hódító útjára, méghozzá világ körülire, mindig lehet számítani valamire, amit korábban még nem láttunk, vagy amiben korábban nem látott üzleti lehetőséget senki.

Marie Kondo a Shinto vallás filozófiájára építette a rendrakással kapcsolatos irányzatát, amire vállalkozást is épített. Írt több könyvet a témában, ezek magyarul is megjelentek, de aztán a 2017-ben angolul is megjelenő Tiszta öröm - A rendteremtés művészete hozta meg számára a nemzetközi elismerést, hiszen legalább 30 nyelvre fordították le. Eközben Kondo feltűnt a Japán tévében, a You Tube-on tett szert pár szászezer követőre, majd eközben valamikor megkereste a Netflix is, és idén januárban útnak indult a 8 részes sorozata, a Rendrakás Marie Kondóval

Mondhatnánk, hogy az érdeklődés hatalmas volt, a netes közösségen, akiket korábban a könyv elkerült, végigsöpört a rendrakási, rendszerezési láz, magam is több postot és videót láttam ebben a témában, amiben az emberek saját maguktól, a könyvtől vagy a sorozattól inspirálva hatalmas fába vágták a fejszéjüket, és a több éves, évtizedes bespájzolt dolgaiktól megválva friss levegőt eresztettek be a leürült polcaikkal övezett, letisztult lakásukba.



Ebben az egészben nem is az a megdöbbentő, hogy a fárasztó, napokig vagy hetekig tartó küzdés után micsoda változáson megy át az ember élettere, hanem az, ahogy maguk az emberek változnak vele. Tiszta porta, rendes ház, ide lyukadunk ki mindig, és persze a rendrakás önmagában nem elég, de az, hogy a partnerével, férjével, feleségével és gyerekével közösen okozzák a változást, már igen. Több párnál látható volt, akadt, aki nem mondta ki, akadt, aki igen, hogy a felesége dolga lenen a rendtartás. Több kapcsolatban érezhető volt egy kis fal a felek között. Akadt, ahol a résztvevők - legalább egyikük - érdektelennek tűntek, de a kényelmetlenség ellenére sokszor csak álca volt.

Míg szelektáltak és pakolásztak, a párok olyan dolgukat tudtak meg magukról és a társukról is, ami több év házasság után is meglepetést okozott. Volt egy pár, ahol a  férfi nem látta a saját felelősségét a helyzetben, csak azt hajtotta, hogy fizetnek valakinek, aki rendezi helyettük a mosást, pedig azt ők is megtudnák csinálni, csakhogy a felesége gyűlölt mosni, ami így sok időt vett el a közös életükből, tehát végül azért fizetett valakinek, hogy a család több időt tölthessen együtt. A férje pedig, független attól, hogy ők is meg tudnák csinálni, nem tett semmit, mert úgy gondolta, még ha nem is mondta, hogy a felesége dolga lenne. Hát ki másé?!



Ez a pár megtanult kommunikálni a végére, és eszükbe jutott, miért is házasodtak össze, miért vállaltak több gyereket is. És mindegy, mekkora macsó valaki, érzelmi alapon mind kötődünk egy csomó dologhoz, amik vagy tönkrementek az évek alatt, vagy egyáltalán nincs rájuk szükségünk. Ez a legnehezebb minden esetben, megválni azoktól a dolgoktól, amire nincs semmi szükségünk, mégis foglalják a helyet és lehúzzák az életünket.

Minden pár fellélegzett, könnyebb és kiegyensúlyozottabb lett az időszak végére, szóval nem, nem csak a takarításról, rendezettségről szól, legalábbis nem kizárólag fizikai értelemben. Beállítottságtól függően elméleti, spirituális és pszichés síkon is komoly munka folyik, csak ezt a résztvevők már akkor vették észre, amikor végére értek az egésznek. Míg a jelentkezők a párkapcsolati problémáikat, a gyászukat és még sok egyéb mást dolgoztak fel, valamint érzelmi hullámvasútba szálltak, rengeteg ötletet és praktikát is tanultak a rendrakással kapcsolatban, ami számunkra is hasznos lehet. És hiába néztük végig részről részre ugyanazt, mivel az emberek mások voltak, a problémáik is, ezért nem vált unalmassá egy cseppet sem.



Bevallom, egy pillanatig kedvem támadt nekivágni. Jóllehet a KonMari metódus mentális egészséget is ad - elvégre tiszta porta, rendes ház -, viszont a ragaszkodásom értelmetlen dolgokhoz még mindig hatalmas. No meg a kényelmem is, de talán majd újranézéskor...

9/10

4 megjegyzés:

  1. Néha rám is rámjön a drasztikus selejtezés (ahogy öregszem, egyre inkább), vagy legalábbis a vágya (:D), de az már más kérdés, hogy meddig marad meg a szép rend és letisztultság. Az is érdekes, hogy mi minden jön elő közben fizikálisan és lelkileg is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az nem derült ki, de mivel ez is egy életstílus, és mivel tényleg érdekes problémák jönnek fel menet közben, akár még működhet is. :)
      Ezek a problémák pedig a párokra egyedileg jellemző volt, akad, ahol a kapcsolatuk került rendben, volt, ahol gyakorlatilag felnőttek közben, máshol sikerült elengedni az ezer éves dolgokat, gyászt és a többi. De kéne egy 5 évvel későbbi rész is ezekkel a családokkal... :)

      Törlés
    2. Igen, meg kellene nézni őket később is. És olyan is volt, ahol mondjuk, halálosan összevesztek? Vagy csak a pozitív esetek maradtak benne.

      Törlés
    3. A takarítás miatt? Nem. Voltak párok, ahol volt probléma, feszültség, olyan is, ahol az egyik fél érdektelen volt, de ezek rendeződtek a végére.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...