2013. október 6., vasárnap

Köszönöm (Variálós vasárnap #11)


Megnéztem a lenti videót és megint eszembe jutott, hogy milyen szerencsém volt, hogy hány jó tanárom akadt, és hogy ők mennyit segítettek.
Újra elméláztam azon, ha nem Rudi bácsi lesz az osztályfőnökünk, ha nem az ő nikotintól sárga, alkoholgőzös leheletű irodalomóráin ülök, talán most fele ennyire sem szeretnék egy sereg dolgot. A mai oktatási politikából kilógna. Alighanem egy igazgató sem lenne olyan bátor, hogy rábízzon egy egész osztályt, de akárcsak egy órát is. Mégis azon kevesek egyike volt, akik inspiráltak, akik hittek bennem. Megdicsért, ha jól csináltam valamit, és a fejét csóválta, ha rosszul döntöttem. A kreatív büntetéseit sosem fogom elfelejtenie, ahogyan az utolsó mondatát sem, amit csak a temetésén értettem meg: "Egy kis sajtot ennék."

És persze voltak mások is. Ildi néni még általánosban látott fantáziát az írásaimban, aztán később jöttek Kóbor János, Izsák András és Brodzky Attila (Nem vagyok biztos benne, hogy jól írom a vezeték nevét. Megöregedtem, elnézést!) tantárurak, és sor itt már nagyjából végtelen, de őket ki kell emelnem külön is, mert olyan sokat tettek hozzám, hogy nélkülük mostanra valaki egészen más lennék.
És mivel szeretem azt, aki ma vagyok, duplán is köszönöm önöknek hölgyem és uraim, leköteleztek egy életre.



A felsorolt posztokban beszéltem bővebben az iskolás éveimről, ennél többet nem tudok, és nem is akarok hozzátenni a témához, csak ismételten megerősítem, mennyire hálás és szerencsés vagyok, mert nekem önök jutottak.
És ti, kedves olvasók, kinek adnátok hálát? 

Sírva vígadó 

Thanksgiving

Történelem és egyéb állatságok 

 

 

4 megjegyzés:

  1. én középsulis a némettanárnőmnek, Szalay Évának.
    akkor nem szerettük, mert nála nem volt beszélgetés meg lazulás meg lébecolás órán, tanultunk, mint a kisangyal, mert nagyon szigorú volt. de 4. végén meglepetten láttunk, hogy az egész csoport (2 ember kivételével) letette a középfokút a Rigó utcában, így nem kellett érettségiznünk németből. az angolosoknál ez az arány pont fordítva volt :)

    a másik a közgáztanárnőm, Kökény Erzsébet, szintén a középiskolai. szerintem nincs másik közgáztanár a földkerekén, aki ilyen élvezetesen tanítaná ezt a tantárgyat. akkor még nem értettem, hogy miért néznek rám furán, amikor azt mondom, hogy a közgáz a kedvenc tantárgyam. főiskolán megértettem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gonosz tanerők! :D Igen Rudi bácsinál nálunk sem... Ha véletlenül megfeledkeztünk magunkról, és felhangosodtunk. hát hamar megbántuk :D Nagyon kreatívan tudott büntetni. Nem igazán hitt az intők, fegyelmik elrettentő erejében, megoldotta saját hatáskörben. Amikor nem engem leckéztetett, akkor imádtam :D
      Jaj, közgáz! :D Jó tanárunk volt, sokat nevettünk közben, de a szele sem érintett meg. :D Ritka madár vagy te;)

      Törlés
    2. nem, de szeretem a logikát és tényleg nagggyon jó volt a tanár. szerintem bármit tanított volna, azt a tantárgyat szerettem volna :D

      Törlés
    3. Akkor velem van baj! De ezen sem lepődtem meg különösebben :D

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...