2013. május 6., hétfő

Dresden akták erdményhírdetés


Elérkezett ennek is az ideje, végre eredményt hirdetünk. De előtte szeretném még egy kicsit rabolni az időtöket és elmesélném néhány tapasztalatomat (tényleg csak párat, nem szeretnék senkit untatni.) a játékkal kapcsolatban, mert azt hiszem, számomra nem kevés tanulsággal szolgált.

Három héten keresztül tettünk fel nektek kérdéseket, összesen hatot, amire egy megadott mail címre vártuk a választ, és megmondom őszintén, ez az a pont, ahol kicsit csalódtam. Először is jóval többen olvastátok, mint akik játszottak, és persze lehet, hogy egy ember többször is visszatért egy-egy bejegyzéshez, de tízszer azért nem valószínű. 
Az első posztomban leírtam, hogy mindenre megkapja a választ az, aki figyelmesen elolvassa a bejegyzéseimet, de a jelek szerint nem mindenkinek sikerült csont nélkül vennie az akadályt. Elsőre legalábbis. Nyilván egyből letekertek a kérdésekig, a kutyát nem érdekelt, hogy én dolgoztam vele, így aztán nem maradt más hátra, mint keresgélni a neten. Azaz szóról szóra bemásolni a keresőbe az aktuális kérdést. És eme tett, nem hiszem, hogy most bárkit is sokkolok vele, visszavezetett az oldalra. Na, ezt tulajdonképpen viccesnek tartom!

Nem volt szerencsés az időszak, pont blogköltözés és egyéb technikai problémák kötöttek le, de hittem abban, hogy ezzel tényleg népszerűsíthetjük a sorozatot, ami a jelek szerint nem ment tökéletesen. Weevel talán egy kicsit idealisták voltunk, de egyetlen dolog azért nagyszerűen sikerült, olyan helyre kerül a nyeremény, ahol jól gondját fogják viselni.

Akkor beszéljünk kicsit a lényegről is! Aki a díjat, azaz a Pusztító vihart és A Dresden akták DVD csomagot nyerte nem más, mint: ta-daaaaa...


Kozári Andrea


Gratulálunk, és nagyon remélem legalább annyira fogod szeretni, amennyire mi. A nyereményedet postán küldjük el, ehhez kérlek írd meg nekünk ( dresdenaktak@gmail.com ) a címedet.

Az új tapasztalataimból kiindulva, legközelebb kicsit körültekintőbb leszek, de hamarosan újra játszunk. Addig is arra buzdítok mindenkit, hogy olvassanak, mert olvasni jó!

2 megjegyzés:

  1. Juhuhuhu köszönöm :)) Viviel már megdumáltam hogy ha megyek pestre május közepén akkor személyesen átveszem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mikor jössz? Most hétvégén sajnos nem leszek Pesten, pedig jó lenne találkozni is. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...