2013. május 4., szombat

Hajlakk, avagy mire jó egy régi film feltupírozása

Hairspray
színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 117 perc, 2007

rendező: Adam Shankman
forgatókönyvíró: John Waters, Leslie Dixon
zeneszerző: Marc Shaiman
operatőr: Bojan Bazelli
producer: Neil Meron, Craig Zadan
vágó: Michael Tronick

szereplő(k):
John Travolta (Edna Turnblad)
Michelle Pfeiffer (Velma Von Tussle)
Amanda Bynes (Penny Pingleton)
Nikki Blonsky (Tracy Turnblad)
Christopher Walken (Wilbur Turnblad)
Zac Efron (Link Larkin)
Queen Latifah (Motormouth Maybelle)
James Marsden (Corny)
Elijah Kelley (Seaweed J. Stubbs)

Úgy kezdődött minden, hogy Hegylakó és Lord of the Rings maratont tartottam. Aztán megkívántam A Karib-tenger kalózai sorozatot, majd ezt követően  tervbe vettem Iron Man első két részét is, és itt egy pillanatra lefagytam. Már megint csak pasis filmeket nézek, és a könyveimet is így válogattam össze, néhány lagymatag krimit leszámítva, azaz megint éheztetem született nemem és fogadalmam, miszerint időről időre jóllakatom belső nőcimet, szinte magától érthető módon veszett a megszegett ígéretek mocsarába. 
Hozzáteszem, az a mocsár már leginkább úgy néz ki, mint egy hegy, aminek a csúcsa a felhők fölé nyúlik, ahol ugye mindig kék az ég; az én kis nőcim pedig rántott egyet a vállán, már baromira megszokta. De akkor most mit nézzek? Az újak közül gyakorlatilag semmi nem jöhetett szóba, a bátyám felvetette az Acélmagnóliákat, amit pont akkor ajánlottam én is valakinek, szóval műsorra is tűztem, de miután kibőgtem a szemem és rekedtre nevettem magam, úgy éreztem kéne még valami kevésbé érzelmes.

Hónapokkal ezelőtt totál véletlenül botlottam bele Ricki Lake képébe valahol, és megállapítottam, jobban szerettem ducin, innen pedig egyenes út vezetett Cry-Babyhez aztán pedig a Hajlakkhoz. De amikor beszereztem a filmet, kiderült, hogy létezik egy feldolgozása igen csak káprázatos szereposztással. Rövid gondolkodás után begyűjtöttem azt is, aztán nem történt vele egy darabig semmi. Az eredeti kielégítette az igényeimet, de ha már ott volt, hát múlthéten csak megnéztem. Tudja valaki, hogy miért vártam eddig? 

Tracyre talán nem is jó kifejezés az, hogy duci, viszont egy tény, lelkesedése a zene és a tánc felé lehengerlő. Amikor Corny Collins műsorába új táncost keres, Penny támogatásával övezve benevez. Nem érzi, hogy más lenne, mint a többiek, de persze az, és nem is mindenki fogadja kitörő örömmel. Link azonban, aki az egyik legnépszerűbb táncos, elismeréssel adózik a kis drága tömény energiája iránt, és hamarosan kiderül, hogy ezzel a legtöbben így vannak. Azt hinnénk innen minden sínen van, de ahogyan a másság sem tűnik el, úgy a sikerért is harcolni kell. 

Létezik néhány változás az 1988-as filmhez képest. A legszembetűnőbb, hogy ez egy musical, ilyen hangi kvalitásokat vétek is lenne elpocsékolni, aztán a története is átrítták itt és ott, amivel megváltozott a hangulata. Tulajdonképpen könnyedebb lett, mégis a faji kérdést jobban kidomborították. Link karaktere jellemfejlődik, ami azért meglepő, mert eredetileg nem igen volt neki. Csupán egy csinos báb volt, aki követte Tracyt mindenhova, nem kérdőjelezett meg semmit, Vagy mert úgy hitte, ahogy a lány, vagy mert nem számított semmi, ha vele lehet. Nem tudom, igazából sosem derült ki. 

A Turnblad család nagyobb szerephez jutott. Az anyuka szerepét hagyományosan férfi alakítja, de Travolta valami olyat produkált, hogy besírtam a gyönyörűségtől, ő szállította az ütős poénok felét (érdemes figyelni a dalszövegekre), Christopher Walkenről pedig azt sem tudtam, hogy tud énekelni. Kimondottan cukik voltak, és így kettesben nálam már taroltak, pedig a szereplőgárda negyedénél sem tartunk.

Hogy Queen Latifah tud énekelni, az eddig sem volt titok, de a hangja csodálatosan rezonált a témához, ráadásul Michelle Pfeiffer mint ellenlábas szintén nagyszerű alakítást nyújtott a múlt sikerébe ragad, lányát előrenyomó nő szerepében, aki nem csak képtelen haladni a korral, de elítél mindent, ami más.
És itt jön be a faji kérdés, ami még ma is bőven aktuális.Az eredeti filmben merészebben mondtak ki egy két dolgot, de itt mégis nagyobb szeletet kapott a maga csendesebb módján. Nagyon finoman egyensúlyoznak a politikai korrektség és a kegyetlen valóság között.Mivel ez nem egy dokumentumfilm, talán nem is fontos, de az egyik fő konfliktus szálat ez a téma birtokolja. Nyilván nem lehet megváltani a világot, és a cukros befejezés sem valós, de üdítő, hogy elhihetjük, lehetne így is. 

Elijah Kelleyről az égadta világon semmit sem tudtam ezelőtt, de olyan hangja van, hogy én csak pislogtam, Amanda Bynes pedig bájos volt, mint egy rendes katolikus lányhoz illik, és ugyanígy engedte ki a karmait is. Szerettem ezt a párost is.
James Marsden esetében fél óráig tartott mire rájöttem, hogy ő volt Küklopsz az X-Men sorozatban. Az egyik legkellemesebb meglepetés nyújtotta, szuperül énekelt és táncolt. Ahogy a többiek is, de van, akiről feltételezted, és van, akiről nem.  

Nikki Blonsky nem csak bájos, de egyszerűen üdítő jelenség olyan hanggal, hogy csak pislogtam. A buta tupírfrizura nélkül pedig az is kiderült, hogy szép. Nagyon szép. Nem karcsú, de ragyog, ahogy a legtöbben nem képesek. Hozzá Zac Efron a lehető legjobb választásnak bizonyult, mert kérem vibrálnak a vásznon. Valójában vibrálnak mindenhol, ezért aztán néhány rajongó komolyan azt hitte, tényleg együtt vannak.Nem csodálkozom rajta. Belefutottam egy két képbe, interjúba, ahol spontán módon megérintik egymást, vagy összehajolnak. Ezek többsége hátulról, oldalról, rossz szögekből elkapott képek, de a bizalmas viszony egyértelmű. A saját elmondásuk szerint, a forgatás olyan volt, mint egy közös táborozás, és tényleg nagyon összeszoktak, sőt, jó barátok, de ennyi. Viszont mivel a rajongók sikítoztak, szerintem elkezdtek kicsit rájátszani. Mondjuk működött.
Az első, ami feltűnt, hogy Efron mindig kicsit lehajol Nikkihez. Van egy jelenet, ahol a lány egy magas dobogón áll egy négycentis sarkú csizmában, és még mindig alacsonyabb Linknél, aki a dobogó mellett van. Emlékeim szerinte a fiatalember totális átlagos magassággal bír, nem hiszem, hogy óriás lenne, kiderült, hogy nem is az. Olyan 172 cm és Nikki 142. Oké! Így már értek egy csomó dolgot. Megvilágításét, fényképezést, mindent.

Link figurája kicsit különben Elvises lett és énekeltették is rendesen. Nem csodálom, vessetek meg érte, de én szeretem Efron hangját. Ha nem lenne ilyen "szépfiú" sosem kerül be a Szerelemes hangjegyekbe(jelentem mindhármat láttam...), de én jó színésznek is tartom. Él a vásznon, a szeme kifejező, ahogyan az arca is. Különösen szeretem a döbbent grimaszát, mert egy pillanatra üressé válik az arca, ahogy az enyém szokott, mikor valamit nem tudok feldolgozni és újra kell indítanom az agyamat. Az, hogy ki tud-e mászni a skatulyából, még kérdéses. Mondjuk mostanában volt pár drámai szerepe, azt hiszem, azokat is lecsekkolom.
Tracyhez nem tudok semmit hozzátenni, mert Nikki Blonsky gyönyörű. Az összes cicamicamaca elmehet oda, ahova gondolom, lehetnek szépek, sportos testűek, nyomhatnak 50 kilót vasággyal együtt, de ezzel a kisugárzással születni kell. Sem egy a plasztikai sebész, sem egy személyi edző nem adhatja meg. Néha fogy pár kilót, néha hízik, de a ragyogás marad.
A film végi nagyjelenetet fizikai adottságai miatt is lehetetlen lett volna végigugrabugrálnia, de így is olyan műsort nyomtak, amit kétszer néztem meg egymás után.

A készítők folyton átkacsintottak ez eredeti filmre. A Big, Blonde and Beautiful-os beszólásból egy jó kis betétdal lett, Ricki Lake és Jerry Stiller is epizódszerepet kapott, és biztosan van egy csomó dolog, amit még nem vettem észre.
Egészében elmondható, hogy ez bizony rendben van, mind történet, mind karakterek és zenei szempontból egyaránt. Nem tudom miért maradt ki, de mindenkinek ajánlom, aki szereti a musicaleket. Laza szórakozásnak tökéletes.


9/10


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése