Meglehetősen rég készülök erre a bejegyzésre, mert ez a könyv tagadhatatlanul a kedvenceim között van. Még akkor is, ha nem klasszikus sci-finek, hanem sci-fi elemeket ötvöző romantikus drámának tartom.Azon kevesek közé tartozom, akik felvállalják, hogy szerették a Twillight-ot, és bár az egész sorozatot olvastam, továbbra is fenntartom azt a véleményem, hogy kár volt folytatni. Viszont amikor megtudtam, hogy Meyernek új könyve jön, már izgatottan lestem a lehetőséget. Tudtam, hogy más lesz, és pont ez vonzott benne.
Vándor Melanie testében ébred fel, és bár ez a test merőben szokatlan azoktól, akikben eddig lakott, bízhat abban, hogy több életnyi tapasztalata segíteni fog. A gazdatest ugyan tökéletes, azonban az elméjét meg kell osztania régi tulajdonosával, aki rendkívül érzelmes, akaratos és a végsőkig küzd. Az a feladata, hogy a lány emlékeit felhasználva kiderítse, akad-e még ellenálló ember, de a feltóduló emlékek lassan felőrlik, így beleegyezik abba, hogy megkeresi Mel öcsét és szerelmét.
Sem ő, sem Melanie nem készült fel arra, ami ezután jön, Vándor beleszeret egy férfibe, akivel sosem találkozott, ráadásul a legellenszenvesebb Hajtó liheg a nyomában, közben pedig emberek közé keveredik, akik nem hazudtolják meg önmagukat.
Igen, bevallom, négyszer olvastam(Öööö... vagy ötször?), bár tavaly év végén történt első ízben, hogy az elejét is újra olvastam. Ennek pedig egy oka van, hogy az első 80 oldal túlélős.
Meyer, ahogyan csata-, és harcjelenetet sem tud írni, úgy igazából sci-fit sem. Az alapötlet nagyon jó, bár láttunk már hasonlót. Addig a pontig legalábbis, hogy egy idegen faj megszállja a Földet, és átveszi az uralmat az emberek felett, de a kidolgozás nem volt elég ahhoz, hogy a hangulat elkapjon.
Én ugyanis szeretem a sci-fi témájú könyveket, és egy seregnyi elnagyol magyarázatnál, és csokorban felbukkanó hirtelen érzelemnél többet vártam. De mégis csak ez utóbbi az írónő szakterülete, ezért hát innentől kezdett érdekesé válni a dolog.
Ugyanis nem az a fontos, ahogyan az űrlények megszállják az embereket. Miért is lenne? Rengetegen megírták már, méghozzá többek zseniálisan, sokkal inkább érdekes az a momentum, hogy egy idegen miként integrálódik be egy emberek lakta kolóniába, mégpedig mindenféle hátsó szándék nélkül. Nem akarja sem feladni, sem beolvasztani őket, csak a szívét követte eddig, de már nincs hova mennie. Tehát kénytelen elfogadni az új játékszabályokat, eggyé válni a tömegből úgy, hogy közben mindig is kívülálló marad.
Az érzelem elég széles skálán mozognak, ráadásul rendkívül ingadozóak. Az ember lapoz egyet és már zokog, mármint egy olyan, az esetek többségében introvertált egyén, mint én. Azt hiszem utoljára a Love storyn bőgtem ennyit, édesanya el akarta venni tőlem a könyvet. Még nem voltam tizenhárom, és nem igazán akartam elfogadni, hogy az élet ilyen is lehet.
Ez esetben pedig azt nem akartam elfogadni, hogy az emberek hogyan viselkedhetnek így, pedig tudtam. Sok évi tapasztalatom megerősítette, akkor vagyunk a legagresszívabbak, ha félünk. Azért kiabálunk, hogy legyőzzük a hangunkkal a másikat, ha már észérvekkel nem megyünk semmire, és a fizikai erő is csupán egy eszköz a hatalomért folytatott harcban. Amikor a félelmünk kerül előtérbe, az ösztönök uralkodnak és a rettegésünk minden ismeretlennek kijár. Mert hát ilyen az emberi természet. Csakhogy Vándor első kézből tapasztalj meg mindezeket, mert ő testesíti meg azt a gonoszt, amitől mindenki tart. Egy személyben ő Lucifer ivadéka, hiszen ő van ott. És ez ennyire egyszerű.
Hányan vezetik le a dühüket a családjukon, barátaikon, kollégáikon csupán azért, mert ők vannak ott? Ez egy tipikus emberi dolog, és miközben olvastam a könyvet, tényleg eszembe jutott, hogy ez már komolyan egy szitokszó: ember.
Csakhogy Vándor szemén át megláthatjuk a csodát is. Azt a csodát, amit ritkán veszünk észre, a szeretetet, ragaszkodást, hűséget, kitartást, örömöt, reményt és a sor végtelen. Mert hát ezek is mi vagyunk. Nem csak rombolni vagyunk képesek. Építünk, alkotunk, fantasztikus dolgokat viszünk véghez.
Az érzelmeink pedig épp olyan széles skálán mozognak, mint a lehetőségeink. Minden pozitívum átcsaphat negatívba és fordítva, ha jó okkal támasztjuk alá. Az életben maradásért folytatott harcban ugyanis minden megengedett. A túlélés olyan ősi kóddal bevésett alapértelmezett cél, amely sok dolgot elbír és eltakar. Nem csoda, ha szegény Vándor zavarban van. Mégis olyasmi történik vele az emberek között, amire soha nem volt még példa. Igazi barátokra lel, tartozik valahova, akkor is, ha sokan nem fogadják el, akkor is, ha a kényszer szűrte megoldásból tartják maguknál.
A végére maga is emberé válik, ezért elég drasztikus lépésre ragadtatja magát, és ennél a pontnál nálam bizony lecsapták a villanyt.
Ez alkalommal tetszett már a könyv eleje is. Tudtam, mire számíthatok, így jobban tudtam koncentrálni a sci-fi elemekre, és rájöttem, elég érdekesek. Szívesen olvasnék többet az idegen világokról. Mondjuk, ha valaki más írná őket, mert Meyer esetében kicsit színtelenek.
Sokkal jobban tudtam élvezni a belső vívódásait is, mert bár Melanie-val folytatott diskurzusait azelőtt is szerettem, most jobban elkülönült számomra Vándor, Mel és közös vagy különálló lelkiismeretük is.
Nem győzök elég hálás lenni az Agavenak, hogy nem hagyta a könyvet tini szintre süllyedni. A fordítás szép, könnyen olvasható, mindenféle felesleges sallang nélküli. Szeretem, hogy keményborítós, különben már szét esett volna, és külön pont jár az új védőborítóért. Nem rajongok a filmesborítókért, ez pedig az, de ha leveszem a könyvről, akkor ott virít alatta a csodás ezüstösen ragyogó szem (Ezen a ponton meg kell említenem a Könyvmolyképzőt is. Ugyanez történt az egyik kiadványukkal, a Beautiful Creaturesszel , amit így mindjárt könnyebb szível ajándékoztam oda. Olvasni ugyanis nem áll szándékomban.).
Azt olvastam, hogy szegény burok sem kerülhette el a sorsát, és készül a második része, ami miatt bevallom, szomorú vagyok. Nem kell! Ha valami ennyire jó, nem szabad folytatni. Értem én, hogy nagy a nyomás, de Meyernek már nincs szüksége a pénzre, ne azért szülessen meg, mert eladható. Persze, ha kijön, az elsőkként fogom megvenni, de szinte biztosan csalódni fogok. Mert mindig így van.
A történet szépen felépített, katarzist nyújtó darab. Hiába olvastam sokadjára, jobban szerettem, mint valaha. A március végén érkező filmmel kapcsolatban azért vannak aggályaim. A könyvben nem a szerelem a lényeg, nem úgy, mint ahogyan a trailer sugallja. Fontos eleme, mert hozzá tartozik az emberré váláshoz, de nem a legfontosabb. Számomra legalábbis nem. A szeretet, szerelem mozgatórugók, amik végül valami egészen másfelé löknek, és igen, közben romantikázunk is.
Érdekelne egy férfi véleménye is a témában, bár szerintem az érzelmi töltés soknak bizonyulhat. Mindenesetre én még néhányszor újra fogom olvasni.
10/10
Magyar kiadó: Agave Könyvek Kiadó Kft.
Fordította: Farkas Veronika
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése