Teaser kedd #46

Az eheti könyvemet nagyon imádom és várok rá már vagy fél éve. Persze a magyar viszonyokhoz képest ez nem sok, sőt, egyenesen semmi. Kicsiny országunkban gyakran elkaszálnak egy-egy sorozatot néhány rész után, amin igazából nem lehet csodálkozni. A piac felvevőképessége sem hatalmas, a nem megfelelő ismerete pedig kimondottan káros, ráadásul a reklám totális hiánya gyakran megfolytja a legjobb könyveket is. Most viszont örvendezek vala, mert itt van Royce és Hadrian! Jeeeeee!

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Egy kis ízelítő:

Amikor az ember ügyesebb ellenféllel vív, egy szempillantásnyi tétovaság az életébe kerülhet.
- De hát az én ellenfelem egy óriási szárnyas kígyó!

Michael J. Sullivan: Az elfek tornya – Avempartha

Én és az Ünnepi könyvhét, azaz hogyan ment füstbe a "nem veszek semmit" tervem

84. alkalommal rendezték meg idén az Ünnepi könyvhetet és 12. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat. Így egyben. Az csak természetes, hogy muszáj volt kilátogatnom az eseményre. Persze szilárd elhatározással érkeztem, mégpedig, hogy nem és nem veszek semmit. Jó... maximum egy könyvet, vagy esetleg kettőt, de aztán vége.

Ez már Pénteken megdőlt, amikor elcsattogtam a Fumaxhoz, akik idén nem jutottak saját pavilonhoz, ezért kárpótlási akciót indítottak. Rendkívül baráti áron beszereztem az Uncharted: A negyedik labirintus -t és  Az Árny fia kötetet is, de csak azért ezt a kettőt, mert a Trónbitorlók és az összes Dan Wells már megvan. 

Plusz két ajándékkal is gazdagodtam: Virals – Fertőzöttek regénnyel, és végre-valahára az Avempartha – Az elfek tornya kötettel is.

Ilyen előjelek után én még mindig bíztam, de aztán szombaton, úgy öt perccel a megérkezésem után rögtön vettem két könyvet a Cor Leonisnál,  majd a Pokoli szolgálat is birtokomba szállt, mint recenziós példány, amit természetesen Vivien Holloway dedikált a számomra, sőt még egy angyalkát is rajzol bele. És akkor meg kellett állnom a Geopennél, meg egyéb helyeken is, de végül is kint összesen csak hat könyvet vettem, beleszámítva Samu B. Gábor műveit is, aki saját maga árulta a könyveit egy kinyitható kis asztalról, és helyben alá is írta. Különösen aljas dolognak tartom, hogy 15-30% közötti engedélynek vártak, de nem kevés kötet kereste 50%-os árengedménnyel gazdáját.

Vivienen és a fenti szerzőn kívül dedikáltattam még Tóth Krisztinával is, akinek az Akvárium című könyvét most olvasom, és meg kell mondjam, hogy teljesen magával ragadott. A szerzőről tudni kell, hogy gyermekverseket is ír, így történhetett, hogy amikor végre én következtem volna a sorban, a semmiből előbukkant két anyuka hat gyerekkel. A pöttömök számára nem volt egyértelmű, hogy én ott állok, ezért elém furakodtak, amiért nem haragudtam. Először is a mamák számára nehéz volt összerántani mindenkit, ők sem észleltek a nagy zűrzavarban, aztán  kiderült, nem az összes gyerek jelent meg, viszont mindenkinek dedikáltatnak egy könyvet. Két fiúnak is el volt törve a keze, az egyikük ráadásul egy sakkversenynek esett áldozatul, és az egész ötperces zsibongás rendkívül jó hangulatúra sikerült. Végig nevettem az egészet, ahogyan a Tóth Krisztina is, ezért egyáltalán nem lepett meg, hogy a zajosra sikerült találkozó után nem értette rendesen a nevemet. Szerintem én vagyok

The Master

színes, feliratos, amerikai filmdráma, 144 perc, 2013
rendező: Paul Thomas Anderson
forgatókönyvíró: Paul Thomas Anderson
operatőr: Mihai Mălaimare Jr.
producer: Paul Thomas Anderson, Megan Ellison, Daniel Lupi, Joanne Sellar
vágó: Peter McNulty, Dylan Tichenor

szereplő(k): 
Philip Seymour Hoffman (Lancaster Dodd)
Joaquin Phoenix (Freddie Sutton)
Amy Adams (Mary Sue Dodd)
Laura Dern (Helen)
Kevin J. O'Connor (Bill White)
Rami Malek (Clark)
Jesse Plemons (Val Dodd)

Második alkalommal rendezték meg idén az Artmozik éjszakáját, vagyis egy rövid időre a művészmozik kerültek reflektorfénybe. A repertoár meglehetősen széles skálán mozgott, helyszínül pedig egyszerre három mozi is szolgált: a Művész, a Puskin és a Toldi. Mind szélesre tárt kapukkal várták az érdeklődőket május 24-én délután öttől, másnap körülbelül reggel nyolcig. Ha valaki jól bírta az éjszakázást, vidáman beülhetett akár hat-hét filmre is, melyek a közönség-kedvencektől, az elvont és klasszikus művészi alkotásokig az összes kategóriát lefedték. Mindenki találhatott magának megfelelőt, vígjáték, thriller és természetesen dráma kategóriában is – sajnos a magam részéről még a negyedét sem láttam annak, mint amire vágytam. Bevallom, úgy indultam el otthonról, hogy bár végtelenül rugalmas és kompromisszumra kész vagyok, mert hát piszkosul nehéz volt összeállítani a megnézendők listáját, de a The Mastert mindenképpen látnom kell. Azaz üdvözülten üdvözöltem Joaquin Phoenixet, aki egy igazi zseni, még akkor is, ha bűnös elfogultsággal vádolnak meg, hiszen az elmúlt évek után egyszerűen nem érheti be kisebb és szerényebb jelzővel.

Az ex-tengerészgyalogos, Freddie (Joaquin Phoenix), a második világháború után kicsit céltalanná válik. Ahogyan sok társa, ő sem tud magával mit kezdeni, az átélt események teljesen eltorzították, maga is kételkedik abban, hogy alkalmas normális emberi kapcsolatokra, így természetes, hogy csak álmodik mindarról a lehetőségről, amit a háta mögött hagyott. Az egyetlen olyan dolog, amiben vitathatatlanul tehetségesebb, mint az átlag, az a különböző alkoholos italok kikeverése, főzése. Ezeket a termékeket nem sajnálja senkitől, leginkább magától nem, így amikor egy reggel úgy ébred, hogy nem emlékszik semmire, és a számára ismeretlen Lancaster Dodd (Philip Seymour Hoffman) hajóján tart a naplementébe, aki nemcsak hogy karizmatikus és határozott férfi, de egy kisebb és folyamatosan gyarapodó csoport vezetője is, egyből érzi a kötődést. Freddie élete teljesen a feje tetejére áll, kapcsolata Doddal pedig megmagyarázhatatlanul erős.

Paul Thomas Anderson, ahogyan tette már a Vérző olaj idejében is, nem csupán rendezett, de maga írta a forgatókönyvet is. Tulajdonképpen nem meglepő, hogy összesen tizenhárom különböző jelölést kaptak a BAFTA-tól az Oscar-díjig bezáróan, és végül a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rendező és a legjobb férfi alakítás díját be is söpörték. Méghozzá megérdemelten. A film egyszerre állít görbe tükröt a múlt és a jelen elé. A katonákat hősként ünnepeljük, majd minimális idő eltelte után elvárjuk tőlük, hogy feledkezzenek meg mindenről és legyenek „normálisak”. A társadalom nem tud mit kezdeni a kilógó hajtásokkal, tehát lenyesi azokat, ha pedig egy makacsul ellenáll, hát szabadjára engedik, senki sem törődik vele többé. Nem volt ez máshogyan az ötvenes években sem: bizonyosan nem véletlen, hogy a kisebb-nagyobb szekták, szervezeteket gombamód szaporodtak, magukba olvasztva mindenkit, aki képtelen lévén a változásra, cél nélkül kóválygott a világban.

Freddie esete speciális. Lelke torzulása hűen tükröződik testének deformitásában, beesett vállai, görbe háta, kacsázó járása, irritáló, kontrolálatlan nevetése bárkiből kiváltana érzelmeket, bár nem feltétlenül olyanokat, amire a veterán vágyik. Nem emlékszem, hogy valaha is láttam Joaquin Phoenixtől olyan szerepet, ahol zavart volna a nyúlszája, és most sem tette, de képtelen voltam levenni róla a szemem. Eltúlzott, karikatúraszerű megjelenése még élesebb kontrasztba állítja Dodd kifinomult, nyugalmat és boldogságot hirdető személyével. Ránézésre nincs köztük semmi különös, ahogyan közös sem, és mégis tagadhatatlan, hogy vonzzák egymást. Valójában mégsem olyan különbözőek, igaz, amíg a mester tanítani vágyik, és kihívásként tekint rá, addig Freddie képtelen eldönteni, hogy a csoporton belülre vagy inkább kívülre helyezkedjen. Mert ő ilyen, menekül a döntések a komolyabb helyzetek elől, habár szeretne megváltozni, szeretne tartozni valahová, ezért hajlamos feladni önmagát, hogy meggyógyítsa a lelkét. Persze az igazi kérdés az, meg lehet-e gyógyítani valamit, ami még csak nem is él.

Számomra letaglózó élmény volt, minden pillanatát élveztem, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kíséretem bizonyos tagjainak voltak problémái a filmmel. Nem azért alakult így, mert nem értették, vagy mert idegen volt számukra. Igazából nem tudták megindokolni, mi volt az a bizonyos apróság, ami zavarta őket. Én erre azt mondtam: Freddie, mire kinevettek, hiszen a főszereplő nem lóghat ki a filmből. A főszereplő nem is, de a karaktere tudatosan szabotálja a történetét, és engem épp ez a momentum győzött meg egyediségéről.

A film hangulata sajátságos, de nem búskomor, épp olyan, mint a főhősünk, amiért lehet szeretni, vagy utálni, de szerintem a középút itt nem opció. Joaquin Phoenix és Philip Seymour Hoffman uraltak minden jelenetet, valamint újra és újra elérték, hogy fejet hajtsak előttük, de ki kell emelnem még Amy Adamsetis. Minden sikeres férfi mögött áll egy okos asszony, az ő karaktere pedig ezt a szerepet messze túllépte. Egyébként még oldalakon keresztül tudnám elemezgetni az egész filmet, és égek a vágytól, hogy valakivel megtehessem. Egyszerűen nem lehet az élményt szavakkal átadni, látni kell.

10/10



*Ez a bejegyzés teljes egészében megjelent már az ekultura.hu-n, annyi a különbség, hogy ott nem volt pontozás és videó. 

Könyves Álompasik Párbaja 2013 - Jelölés

Bizonyára többen emlékeztek a tavalyi évben megrendezésre kerülő Hősnők és Könyves Álompasik  párviadalára. Ha nem, akkor íme egy új lehetőség az elmélyülésre.

Én, mint blogger nagyon élveztem a korteskedést és a facebook, twitter, tumblr és moly oldalaim szétspammelését az aktuális hírekkel, mert folyamatos munkát adott, izgalmas volt és megint valami olyasmit csináltam, amit azelőtt még soha. Nos, most sem ismétlem önmagam, mert a pasikból eddig nem jutott nekem, tehát íme:

Mi is ez tulajdonképpen?

Ti, a  kedves olvasóközönség, beszavaztok 16 férfikaraktert a mezőnybe, nyilván olyanokat, akiket szívesen látnátok koronával a... fejükön. Aztán ezek a karakterek továbbvándorolnak 16 bloggerhez ( a pontosság kedvéért: bloggerinához), akik nekilátnak a kampánybeszédek megírásának, valamint lelkesen, sőt elragadtatottan toborozzák a szavazni vágyókat.

A 16 pasas random mód rendeződik párokba, és minden páros tagjai 48 órán keresztül birkóznak egymással. Természetesen minden körből egy valaki jut tovább, míg 8, 4 majd csak 2 marad, és ekkor kezdődik az igazi haddelhadd, mert a két alfahímből csakis egy maradhat.

És akkor a lényegről, a szabályokról essen némi szó, amelyek (Figyelem!) bizony módosultak az elmúlt időszakban:

• A tavalyi évhez képest változás: CSAK azokat a karaktereket lehet jelölni, akiknek az elmúlt 1 évben, ergo 2012. június 1 – 2013. június 30. között, akár itthon, akár külföldön megjelent könyvük (újranyomtatás NEM ér) és a karakter relatíve sokat szerepel benne: Az nem érvényes, ha csak megemlítik, vagy egy-két mondat erejéig jelen van!!
• Felnőtt és Fiatal (YA) karakterek NEM küzdenek elkülönítve!! Azaz, egy csoportba is kerülhetnek
• Mindenki 5 karaktert jelölhet! Se többet, se kevesebbet! 
• Műfaj megkötés nincs. Jöhet szépirodalom, kortárs, ponyva, sci-fi, fantasy, dráma, thriller, ifjúsági, történelmi, krimi és a többi.
• Egy karaktert csupán egyszer jelölhettek. Amennyiben ettől eltértek, természetesen érvénytelenek a többi jelölések is.
• Kérem, hogy mindenki vésse eszébe, csak és kizárólag egyszer adhatjátok le a listátokat, ha többször teszitek, az előző is érvénytelennek számít.
• A karakter mellett tüntessétek fel a könyv, amennyiben sorozat, úgy annak a címét. Azonos néven több karakter is található, így a félreértések elkerülése végett már az elején tisztázni kell a hovatartozást. Ennek hiányában a szavazat szintén érvénytelen. pl.: Day (Marie Lu: Legenda)
• A jelöléseiteket játék főrendezőjénél, a Könyvek Háborúja oldalon, a bejegyzés alá, KOMMENT formájában adhatjátok meg. 
• A jelölés csak a nevetekkel (ez lehet becenév, keresztnév) és érvényes e-mail címetekkel ellátva érvényes! 
• A jelölést július 5-én 23:59-kor zárjuk!
• És a legfontosabb szabály, vegyétek figyelembe, hogy ez egy játék és nem vérre megy. Az alpári, obszcén, zavaros, agresszív, fenyegető hangú, mások személyiségi jogait és jó hírnevét sértő hozzászólásokat töröljük! Ez a játék szórakozásnak indult és szeretnénk, ha az is maradna. Így szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy ne szidja a másik szavazót/karaktert/könyvet/írót, és a játék szervezőit, segítőit sem. Közvetve vagy közvetlenül is, de mindenki munkát időt és pénzt is ölt abba, hogy ez a játék létrejöhessen.  
•  A Fordulók időbeosztásának megtekintéséhez kattintsatok IDE !  

A játékban résztvevő blogok listája: 

 (aktív linkek, kattintással működnek)

1.      Könyvek Háborúja

2.      A végzet ereklyéi

3.      Vivian Holloway 

4.      Dream World

5.      Napi falat

6.      Lylia Bloom

7.      Nem harap a 

8.      Macooka könyvese

9.      Forró csoki és jó könyv

10.  Elhaym blogja

11.  Manga olvas

12.  Kelly & Lupi olvas

13.  Könyvfaninfó

14.  MFKata gondolatai

15.  Reelka' view 

Nyeremény… nos minden évben szokott lenni nyeremény, de erről nyilatkozni érdemben még nem tudok, hiszen a szervezés elején tartunk, de egy biztos: nálam, ahogyan ezelőtt is, az oldalt like-olók és megosztók között lesz külön sorsolás. Csak még nem döntöttem el, hogy amit nyertek az könyvutalvány, könyv vagy csak baráti vállveregetésem… Majd valamit kitalálok;)

Ti minek örülnétek? Lehet mostantól kommentet hagyni és megosztani(tévedés ne essék, a kettő együtt ér).

Kevin Hearne: Hammered (The Iron Druid Chronicles 3.)

Az ember általánosságban gyarló, és ez alól természetesen én sem vagyok kivétel, ráadásul a mohóság bűnébe is estem, jobban mondva dagonyázom benne. Igazán mélyen, páros lábbal tapicskolok a sűrűjébe, és nincs rajtam gumicsizma sem, mert hadd fröccsenjen, és igen, a könyvekről beszélek.
Alig néhány hete olvastam a The Iron Druid Chronicles  második részét, és igazából bármi mást levehettem volna a 130-as olvasatlan polcomról, de nem, én nem tudtam várni, mert ha már féktelen birtoklási rohamom során megvettem a piacon lévő öt kötetet, egyszerűen muszáj olvasni is. Hát nem?

Atticus tett néhány ígéretet a boszorkány és a baccháns invázió idején, amiket most ideje betartani. De pont ezekért a dolgokért forróvá válhat a talaj a talpa alatt, így neki, aki egészségesen gyanakvó és reális üldözési mániával rendelkezik, egyértelműen új lakóhely után kell néznie. Neki áll rendezni a dolgait, azonban egyszerre csak egy feladatra koncentrál, aztán rövid időre kénytelen Bacchusra is, és akkor még Leif sorra sem került. Rendkívül sok dolga akad szegény kis druidának, még ő is kapkodja a fejét. De az legalább még megvan.

Naná, hogy imádtam! Az eddigi szintet hozva, pörgött az első oldaltól. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy meddig lehet ilyen szinten írni egy szériát, hogy ne laposodjon el, ne ismételje önmagamat. Ugyanis szokás szerint nem csupán egy cselekményszálat követhetünk nyomon. Természetesen most is megvan a központi, de mellette még három-négy olyan oldalág is, amik egy cseppet sem egyszerűek vagy kevésbé szórakoztatóak.  Soha sem érzem, hogy sok lenne a duma, kevés az akció vagy esetleg fordítva. Sőt, kimondottan nagyszerűek az arányok!
Épp tegnap mondtam, hogy kevés az olyan felnőttek(férfiak ugyan, de ez nem frusztrál) számára készült urban fantasy, ami nem csak hogy elvarázsol, külön univerzumba emel, hanem adott esetben tanít is. Hearne utánajárt a témának, megcsinálta a leckéjét, és nem a Marvel univerzumból rajzolta meg Thor alakját, akit a film alatt én sem cincáltam szét, mert értelmetlen lett volna. Valóban védelmező, és messze nem egy észlény, de leginkább az istenek Hulkjának nevezhetnék, szóval nem az eszéről híres, hanem annak hiányáról. Koránt sem csoda, hogy mindenkinek baja van vele, bár az is igaz, hogy ez nem csak rajta múlik. Végrehajtó, és ezzel sokakat magára haragít. Bevallom, már nagyon érdekelt, hogy kinek mi a problémája vele, és most megkaptuk a személyes történeteteket is.

Szokás szerint több vallás több istene megjelenik, hozzá téve saját részüket a történethez. Még mindig elképesztőnek tartom a széria hittel kapcsolatos nézőpontját,

Teaser kedd #45

Nos, igazából nem tudom, hogy ez a kép mennyiben passzol a jelenlegi könyvemhez, még egy kicsit az elején tartok, de ha rajtam múlik (Mégis ki máson múlna?!), ez a helyzet nem sokáig marad állapot.Vagy mi...

Nem mellesleg a tegnap oldalmegjelenítések száma az átlagos háromszorosa-négyszerese lett, ez nyilván köszönhető az ekultura.hu-n megjelent interjúnak is, tehát köszönöm mindenkinek, aki egy kicsit is elidőzött nálam. És ha nem is lesz rendszeres visszajáró, de talált legalább egy témát, ami a foga alá való, már megérte.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Eheti teaser:

- Hát nem aranyos?- fakadt ki Anna olyan hangosan hogy az előttünk lévő padban ülő lányok  hátrafordultak. Egy szemvillanással később fintorogva húzódtak vissza, amint meglátták, hogy Anna az asztalon gubbasztó, termetes kecskebékát simogatja.

Buglyó Gergely: Oni: Szürke vér

Kétségek (Mindent vagy Semmit #8.)

Az élete tagadhatatlan felbolydult. Éhínség bácsi, aki mostanra egy vagány, hosszú hajú tizenévesnek nézett ki, és Mardosó Kínnak szólíttatta magát,  beköltözött Minden lakosztályába, amit régi gazdája valamilyen titokzatos feladat miatt elhagyott egy időre. Semmit ez eleinte feszélyezte, de új lakótársa már nem fiatalodott tovább, amitől hatalmas kő esett le a szívéről. Rémálmai voltak attól, hogy mihez fog kezdeni egy csecsemővel. Az elsődleges veszély elmúltával viszont sokkal inkább zavarta a bácsi viselkedése, aki nem csak megjelenésében, de viselkedésében sem haladta meg egy tizenhárom éves szintjét.

Újabban mindenen megsértődött, a közös étkezések alatt csak turkált tányérjában. Sokszor köszönés nélkül viharzott el, ki tudja hova, kétszer is rávágta az ajtót, és bár mindenhova együtt kellett volna menniük, több esetben is előfordult, hogy indulás előtt bezárkózott a szobájába.
Amikor Semmi felhozta, talán kicsit megfedőn, amiért nem teljesíti a feladatát,  megkapta a klasszikus: te nem vagy az apám mondatot, és ezután inkább némán otthagyta. De most kivételesen mindketten jó hangulatban voltak, így a megfiatalodott bácsi összefogta aranyhajzuhatagát, felhúzta bakancsát és arra várt, hogy elinduljanak végre.

A legkülönösebb élmény az volt, hogy nem igazán volt szükségük a beszédre. Mintha Éhínség valóban a része lenne, mindig tudta, hogy mire gondol, és ez fordítva is működött, jóllehet csupán részletek jutottak el hozzá az egész képből. Jelenleg csak annyit érzékelt, hogy kísérője nagyon nyugtalan, de azt már nem tudta megmondani, mért. Rendszerint csak akkor beszéltek, ha az egyikük dühös volt - így valahogy könnyebben zúdították rá érzelmeiket egymásra - ezért lepte meg, hogy a bácsi a néma bandukolás helyett egyenesen hozzá beszél:

Hírek, változások és a papírzacskók

No, bizonyára sokaknak feltűnt, hogy nem igazán vagyok aktív. Ez részben időhiány, részben személyes lustaság miatt alakult így. Elég hosszú ideje ez az első olyan péntekem, ami szabad, és mielőtt bárki azt hinné, panaszkodom, gyorsan leszögezem, rendkívül boldoggá tesz, hogy ma este lustulhatok, és amennyire lesz lehetőségem, az elkövetkezendőkben is ezt az irányt kívánom követni.
De azért van pár történés az életemben, emészt néhány gondolat és alkottam megint pár dolgot, tehát íme egy kis beszámoló.

Ha a blog és írója vonalát nézem, akkor számomra az egyik legfontosabb mostanság az, hogy ezentúl olvashattok majd az ekultura égisze alatt is. No nem kell semmi különlegesre gondolni, épp olyan ajánlókat írok majd, amilyeneket ide is hozok. Jó, nem egészen, mert ott van szerkesztőm is, aki kijavít, akivel küzdhetek egy-egy kifejezésért, és akivel kellemes kompromisszumokat köthetek. Persze nincs könnyű dolga. Az elgépeléseimet is ki kell gyapálnia, a gyatra helyleírásom is szolgál számára némi kihívással, de remélem, hogy idővel még fejlődöm. A különbség, hogy ott a saját nevem alatt írok majd és hát nyilván egy kicsit más a formátum is. Egy régóta sikeresen működő, összeszokott társaságba beilleszkedni, még ha csak havi egy-két bejegyzés erejére is, nem feltétlenül egyszerű, de aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy megilletődő fajta, még a szavam is csak ritkán akad el. A főnökség és a kis közösség azon tagjai, akikkel már találkoztam nagyon lelkesen fogadtak, ösztönöztek, javasoltak és kértek tőlem dolgokat, amivel inspiráltak és egyúttal kihívások elé állítottak. Ezt pedig igen izgalmasnak találtam, azon kívül is, hogy nagyon boldoggá tettek a megkeresésükkel.

Teaser kedd #44

Hát már fogalmam sincs, hogy mit írtam eredetileg, mert a nagy blog törlési akcióban a mai Teaser kedd végleg elenyészett (nem volt róla mentésem...), de valami olyasmit mekegtem, hogy a mai kép lehetne elvontabb is, de én imádom, és úgysem lehet senki jobb druida Atticusnál, szóval ez van és törődjetek bele, meg ilyenek. Ja és azt is, hogy a kedd baromi jó kifogás arra, hogy fárasszak mindenkit az épp aktuális olvasmányaimmal. Amit különben igen nagy élvezettel teszek.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

És mert emlékszem rá, íme a mai idézet:

In many ways, I'm disappointed that Star Trek never became a religion.

Spock could have been the angel of logic on your left shoulder, pointing out fallacious reasoning and suggesting courses of action based on mountains of evidence, while Kirk could have been the angel of emotion on your right shoulder, exhorting you to gird your loins, check your gut, and follow your instincts.

Kevin Hearne: Hammered

Artmozik éjszakája újratöltve

Az első Artmozik éjszakája nálam akkorát ütött, hogy amint megtudtam, idén ismétlünk, mindenféle előzetes ismeret nélkül rohantam megvenni a karszalagokat. Szerencsére be tudtam palizni az egyik barátnőmet, hogy csatlakozzon hozzám, illetve most is bízhattam abban, hogy több ismerőssel is összeakadok az éjszaka folyamán.
Ezúttal sem karmoltuk szét egymást és magunkat egy-egy jobb helyért, ha valaki késve érkezett a vetítésre, akkor sem bolyongott reménytelenül üres ülés után kutatva, de azért örömmel láttam, hogy többen voltunk. Úgy tűnik, mindenki hozott magával még egy embert (hi-hi), akik a 2012-es felhozatalhoz hasonlóan, most is válogathattak populáris, félig és tisztán művészfilmek között.
Nehezen döntöttünk a kezdést illetően, több film is felmerült, de végül is a MÁV menetrend határozta meg, hogy ténylegesen csak este nyolctól tudtuk az esemény fényét emelni.

Beültünk tehát a nyolcórás választottunkra, és legnagyobb ámulatomra ott egy magyar kisfilmet is levetítettek Nagyanyám köldöke címen. Egy darabig csak pislogtam, hiszen nem erre a filmre számítottam, de körülbelül fél perc eldöntötte, hogy én ezt bizony imádom, és bár igaz, hogy nem szerepelt egy listába sem, mindenkinek ajánlom a három generáción átívelő, kulináris élvezeteket sem megvető családdal való ismerkedés. Vicces és... Nos, szimplán csak szórakoztató.
10/10



Én és Te

A premier előtt vetítés Bernardo Bertolucci kéznyomát viseli, de maga egy könyvfeldolgozás, amit sajnos még nem olvastam. Ismét egy elgondolkodtató olasz darab, amit talán soha nem ismerek meg, ha nincs a MÁV, szóval kénytelen vagyok nekik megköszönni.