2013. június 9., vasárnap

Én és az Ünnepi könyvhét, azaz hogyan ment füstbe a "nem veszek semmit" tervem

84. alkalommal rendezték meg idén az Ünnepi könyvhetet és 12. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat. Így egyben. Az csak természetes, hogy muszáj volt kilátogatnom az eseményre. Persze szilárd elhatározással érkeztem, mégpedig, hogy nem és nem veszek semmit. Jó... maximum egy könyvet, vagy esetleg kettőt, de aztán vége.
Ez már Pénteken megdőlt, amikor elcsattogtam a Fumaxhoz, akik idén nem jutottak saját pavilonhoz, ezért kárpótlási akciót indítottak. Rendkívül baráti áron beszereztem az Uncharted: A negyedik labirintus -t és  Az Árny fia kötetet is, de csak azért ezt a kettőt, mert a Trónbitorlók és az összes Dan Wells már megvan. 
Plusz két ajándékkal is gazdagodtam: Virals – Fertőzöttek regénnyel, és végre-valahára az Avempartha – Az elfek tornya kötettel is.

Ilyen előjelek után én még mindig bíztam, de aztán szombaton, úgy öt perccel a megérkezésem után rögtön vettem két könyvet a Cor Leonisnál,  majd a Pokoli szolgálat is birtokomba szállt, mint recenziós példány, amit természetesen Vivien Holloway dedikált a számomra, sőt még egy angyalkát is rajzol bele. És akkor meg kellett állnom a Geopennél, meg egyéb helyeken is, de végül is kint összesen csak hat könyvet vettem, beleszámítva Samu B. Gábor műveit is, aki saját maga árulta a könyveit egy kinyitható kis asztalról, és helyben alá is írta. Különösen aljas dolognak tartom, hogy 15-30% közötti engedélynek vártak, de nem kevés kötet kereste 50%-os árengedménnyel gazdáját.


Vivienen és a fenti szerzőn kívül dedikáltattam még Tóth Krisztinával is, akinek az Akvárium című könyvét most olvasom, és meg kell mondjam, hogy teljesen magával ragadott. A szerzőről tudni kell, hogy gyermekverseket is ír, így történhetett, hogy amikor végre én következtem volna a sorban, a semmiből előbukkant két anyuka hat gyerekkel. A pöttömök számára nem volt egyértelmű, hogy én ott állok, ezért elém furakodtak, amiért nem haragudtam. Először is a mamák számára nehéz volt összerántani mindenkit, ők sem észleltek a nagy zűrzavarban, aztán  kiderült, nem az összes gyerek jelent meg, viszont mindenkinek dedikáltatnak egy könyvet. Két fiúnak is el volt törve a keze, az egyikük ráadásul egy sakkversenynek esett áldozatul, és az egész ötperces zsibongás rendkívül jó hangulatúra sikerült. Végig nevettem az egészet, ahogyan a Tóth Krisztina is, ezért egyáltalán nem lepett meg, hogy a zajosra sikerült találkozó után nem értette rendesen a nevemet. Szerintem én vagyok
az egyetlen, akinek szerzői javítás található a könyvében, már csak ettől is egyedibb, mint a sorban utánam állóké.

Beszereztem továbbá egy halom könyvjelzőt, de  koránt sem minden helyről, és koránt sem az összeset. Az az igazság, hogy csak két teljes kört tettem meg, mert a rengeteg ember már kissé feszélyezett. Velem született antiszociális vénám a megérkezés pillanatában menekült volna, de erős és kontrollált maradtam, mindenesetre hamarabb távoztam, minthogy minden élményt befogadhattam volna. Például egy nagyon helyes indián pár teljes harci díszben járkált körbe, szórólapoztak és harci csíkokat festettek a vállalkozó szellemű gyermekek arcára. Voltak kerekasztal beszélgetések, vetélkedők és bábosok. Sok pavilont kikerültem, mert nem igazán fértem oda. Eszterházy Péter előtt például olyan hosszú sor állt, hogy bár szándékomban állt vásárolni és dedikáltatni nála is, lemondtam mindkét tervemről. Nem láttam ugyanis, hol kéne átkelni a tömegen. Hamar meggyőztem magam, inkább megrendelem online.
Ezután találkozóm volt, majd azt gondoltam, hazaviszem a szatyornyi szerzeményt, és visszamegyek, hiszen estére ekulturás gyűlést is szerveztek, de mivel totálisan eláztam muszáj volt átöltöznöm. Viszont amíg hazaértem folyton vinnyogtam: Jaj a könyveim! Eláznak az új könyveim! Szerencsére minimális kár keletkezett bennük, de a lelkem nehezen viselte azt a néhány cseppnyi bibit is.

Mikor kiérkezem a csapat már gyülekezet és az orrom alá dugtak egy mikrofont: nyilatkozzak. Tiltakoztam, hogy most készítettek velem egy interjút, de ez más lesz, mondák, és végül is megtörtem az érvek súlya alatt. Még nem láttam, de azt hiszem nem is akarom... Szerintem össze-vissza fecsegtem, hirtelen elfelejtettem magyarul, összeakadt a nyelvem, amúgy is raccsolok, tehát baj van bőven, mégis megbocsájtottam mindent, mikor kezembe nyomták a Pre Bellum Atlantis és más mesék című kötetet, amivel négyre növekedett az ajándék könyveim száma. 

Azért próbából összeraktam, amit az eseményen, vagy ahhoz köthetően szereztem és meglehetősen magas torony lett. Ebből ugye négy könyv ajándék, egy 200 és kettő 500 forintba került, kettő félárú. Egyből 25%-ot, egy másikból pedig 30%-ot engedtek, így valamelyest csökkent a lelkiismeret furdalásom. Többet költöttem, mint szerettem volna, de jóval kevesebbet annál, mint amit lehetett volna. Ebben sajnos szépirodalom alig van, de muszáj volt rangsorolni. Persze nem értem minek, amikor úgy sem jutok hozzájuk mostanában.
Már csak idő kellene a tisztességes átforgatásukhoz. De nem aggódom, az is eljön majd... egyszer.

Az Ünnepi könyvhétről elmondható, hogy ezúttal is bővelkedettet színes programokban, érdekes és szórakoztató látnivalókban. Az eső nagy kegyesen nem szakadt egész nap, ellenben kellemesen meleg volt, így egy kicsit meg is kapott a nap. Egyedül vágtam neki a kalandnak, egyrészt, hogy ne terelődjön el a figyelmem, másrészt meg tudtam, hogy rengeteg ismerőssel fogok találkozni. És így is lett. Sok moly járt kint, hatalmas blogger találkozót rendezhettünk volna, és persze este, amikor a tömeg már elcsitult, újabb ünnep kezdődött az ünnepen. Volt ott ivászat és danolászás, koncertek és magyar nóták, valaki még pizzát is rendelt, szegény futár rém tanácstalanul kóválygott a tömegben, és természetesen beszélgetések, nevetések zaja szűrődött mindenhonnan. Egy igazi élmény és színkavalkád volt, ami eltelíti a szemet és felpörgeti az agyat. 
Ez pont elég is volt, nem bírtam volna az egész napos tumultust, főleg nem csütörtöktől, de egy biztos, aki esetleg lemaradt, ne búsuljon. Rengeteg blogger készített beszámolót, sokan képeket is (én még mindig nem érzem ennek a fontosságát, és fix, hogy ezért nem veszek gépet), az ekultura.hu nem kevés videót, szóval még ha nem is ugyanaz, némi betekintést azért nyújt.
Ha a másra nem is, arra elég lehet, hogy meggyőzzön mindenkit arról, jövőre ott a helye. De sajnos nekem most sürgős olvasni valóm akadt, ezért a zenét, a beszélgetések és a tömeg folyamatos moraját, a szökőkútnál pancsoló gyerekek zsivaját és a nap melengető sugarait képzelje mindenki magától oda. Mert egy ilyen alkalom nem csupán a könyvekről szól, az életet ünnepeltük, az emberi elmét és a szavak alkotta misztikumot, amit úgy hívnak: fantázia.












*Ja, és a képek rákattintás urán megnőnek. ;)

2 megjegyzés:

  1. És mikor látható az ominózus videóinterjú? ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fogalmam sincs... Nekem ugyan nem sürgős ;) :D

      Törlés