2013. június 6., csütörtök

Könyves Álompasik Párbaja 2013 - Jelölés



Bizonyára többen emlékeztek a tavalyi évben megrendezésre kerülő Hősnők és Könyves Álompasik  párviadalára. Ha nem, akkor íme egy új lehetőség az elmélyülésre.
Én, mint blogger nagyon élveztem a korteskedést és a facebook, twitter, tumblr és moly oldalaim szétspammelését az aktuális hírekkel, mert folyamatos munkát adott, izgalmas volt és megint valami olyasmit csináltam, amit azelőtt még soha. Nos, most sem ismétlem önmagam, mert a pasikból eddig nem jutott nekem, tehát íme:

Mi is ez tulajdonképpen?
Ti, a  kedves olvasóközönség, beszavaztok 16 férfikaraktert a mezőnybe, nyilván olyanokat, akiket szívesen látnátok koronával a... fejükön. Aztán ezek a karakterek továbbvándorolnak 16 bloggerhez ( a pontosság kedvéért: bloggerinához), akik nekilátnak a kampánybeszédek megírásának, valamint lelkesen, sőt elragadtatottan toborozzák a szavazni vágyókat.
A 16 pasas random mód rendeződik párokba, és minden páros tagjai 48 órán keresztül birkóznak egymással. Természetesen minden körből egy valaki jut tovább, míg 8, 4 majd csak 2 marad, és ekkor kezdődik az igazi haddelhadd, mert a két alfahímből csakis egy maradhat.

És akkor a lényegről, a szabályokról essen némi szó, amelyek (Figyelem!) bizony módosultak az elmúlt időszakban:
  • A tavalyi évhez képest változás: CSAK azokat a karaktereket lehet jelölni, akiknek az elmúlt 1 évben, ergo 2012. június 1 – 2013. június 30. között, akár itthon, akár külföldön megjelent könyvük (újranyomtatás NEM ér) és a karakter relatíve sokat szerepel benne: Az nem érvényes, ha csak megemlítik, vagy egy-két mondat erejéig jelen van!!
  • Felnőtt és Fiatal (YA) karakterek NEM küzdenek elkülönítve!! Azaz, egy csoportba is kerülhetnek
  • Mindenki 5 karaktert jelölhet! Se többet, se kevesebbet! 
  • Műfaj megkötés nincs. Jöhet szépirodalom, kortárs, ponyva, sci-fi, fantasy, dráma, thriller, ifjúsági, történelmi, krimi és a többi.
  • Egy karaktert csupán egyszer jelölhettek. Amennyiben ettől eltértek, természetesen érvénytelenek a többi jelölések is.
  • Kérem, hogy mindenki vésse eszébe, csak és kizárólag egyszer adhatjátok le a listátokat, ha többször teszitek, az előző is érvénytelennek számít.
  • A karakter mellett tüntessétek fel a könyv, amennyiben sorozat, úgy annak a címét. Azonos néven több karakter is található, így a félreértések elkerülése végett már az elején tisztázni kell a hovatartozást. Ennek hiányában a szavazat szintén érvénytelen. pl.: Day (Marie Lu: Legenda)
  • A jelöléseiteket játék főrendezőjénél, a Könyvek Háborúja oldalon, a bejegyzés alá, KOMMENT formájában adhatjátok meg. 
  • A jelölés csak a nevetekkel (ez lehet becenév, keresztnév) és érvényes e-mail címetekkel ellátva érvényes! 
  • A jelölést július 5-én 23:59-kor zárjuk!
  • És a legfontosabb szabály, vegyétek figyelembe, hogy ez egy játék és nem vérre megy. Az alpári, obszcén, zavaros, agresszív, fenyegető hangú, mások személyiségi jogait és jó hírnevét sértő hozzászólásokat töröljük! Ez a játék szórakozásnak indult és szeretnénk, ha az is maradna. Így szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy ne szidja a másik szavazót/karaktert/könyvet/írót, és a játék szervezőit, segítőit sem. Közvetve vagy közvetlenül is, de mindenki munkát időt és pénzt is ölt abba, hogy ez a játék létrejöhessen.  
  •  A Fordulók időbeosztásának megtekintéséhez kattintsatok IDE !  

A játékban résztvevő blogok listája: 

 (aktív linkek, kattintással működnek)

1.      Könyvek Háborúja
2.      A végzet ereklyéi
3.      Vivian Holloway 
4.      Dream World
5.      Napi falat
6.      Lylia Bloom
7.      Nem harap a 
8.      Macooka könyvese
11.  Manga olvas
15.  Reelka' view 

Nyeremény… nos minden évben szokott lenni nyeremény, de erről nyilatkozni érdemben még nem tudok, hiszen a szervezés elején tartunk, de egy biztos: nálam, ahogyan ezelőtt is, az oldalt like-olók és megosztók között lesz külön sorsolás. Csak még nem döntöttem el, hogy amit nyertek az könyvutalvány, könyv vagy csak baráti vállveregetésem… Majd valamit kitalálok;)
Ti minek örülnétek? Lehet mostantól kommentet hagyni és megosztani(tévedés ne essék, a kettő együtt ér).

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...