Egy építész meztelen férfi holttestet talál saját fürdőkádjában, és az azonosításban nem segít az az egyetlen tárgy sem, amit birtokol, a csíptetős szemüveg. A talány meglehetősen érdekes, ezért Lord Peter Wimsey nyomban odasiet, de nem sikerül elkerülnie Sugg felügyelőt, aki nem különösebben rajong érte, ráadásul biztosra veszi, hogy a hulla nem más, mint az előző éjjel, titokzatos körülmények között a saját fürdőszobájából eltűnt Sir Reuben Levy. A lord azonban máshogy gondolja, és kiderül, hogy a hasonlóság ellenére mégsem lehet azonos a két férfi, így csatlakozik barátjához, Charles Parkerhez, aki az eltűnt férfit keresi.
Sayers első regénye 1923-ban jelent meg és az utolsó teljes könyve 1937-ben jött ki. Rengeteg kritikát kapott, köztük számos negatívot is, talán csak elfáradt, de egy félbemaradt kéziratát 1998-ban Jill Paton Walsh fejezett be, amit azóta még három kötet követett. Talán nem ismert annyira, mint Christie, azért nagy és stabil olvasói bázissal rendelkezik, ezért fura, hogy jelent meg ugyan néhány könyve magyarul is, de azok leginkább a Lord Peter Wimsey széria közepe-végére estek. Azt gondolom, egyáltalán nem meglepő, ha sem a 30'-as években, sem később nem alakult ki idehaza az a masszív rajongói réteg, ami életben tarthatta volna. Pedig ehhez minden adott lenne.
Peter nem véletlen Lord, egy herceg fiaként ez a rang megilleti. Magán hordozza a kor sajátosságait, partikra és egyéb helyekre jár, ért a borokhoz, szereti a verseket, kifinomult társalgásokat folytat, a harmincas éveinek elején járó agglegény. Tipikus megtestesülése az előkelő úri nyomózóknak, műkedvelő detektív, rajong a kriminalisztikáért, briliáns aggyal megáldott, atletikus termet. Csakhogy az első világháború felette sem múlt el nyomattalanul.
Őrnagyként szolgált, és az akkori tisztiszolgája, Mervyn Bunter, a civil életben is vele tartott, méghozzá inasként. Sok dolgot tud és látott, ráadásul hűsége megingathatatlan. Parker nyomozó barátsága is sokat jelent számára, és mindkét férfi rendszeresen visszatér majd a későbbi kötetekbe is.
A történet különben kellemes és laza krimi az 1920-as években. Pont azt kapjuk, amit egy lordtól, aki nyomozni kezd, várunk. Jól felépített, pont megfelelő hosszúságú, könnyen olvasható - hallgatható - történet, nem állítom, hogy különösebben izgalmas, de ettől a típustól én pont ennyit várok. Egyetlen bajom volt vele, hogy ha jól értem a főhősünk a 30-as éveinek elején járt, de a könyvet egy sokkal idősebb férfi olvasta fel.
Ami ellen különben semmi kifogásom nem lehet, mert David Case hanga még így is nagyon kellemes volt, ráadásul elképesztő színészi játékot tett bele a munkába. Mindenki elkülönült mindenkitől, külön színeket és hangulatokat vonultatott fel, csak mivel idősebb volt, az elején megzavart. Amit találtam részletet már Graham Scott munkája, ami korban ugyan közelebb van, de a hangszíne... És kiderült van még egy Nadia May és egy Mark Meadows féle is. Tiszta zavaros, de a jelek szerint néhány évente újra felmondja valaki, szóval lehet, a következővel végre telitalálatot érnek el.
A kis nyűglődésem ellenére is érdemes folytatni, mert az enyhén affektáló arisztokrata érdekes új színt hozott a klasszikus krimik palettájára.
7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése