2015. augusztus 2., vasárnap

Hősök, emberek és csodák (Variálós vasárnap #35)












Vannak olyan történetek, amik megragadnak, és egyszerűen nem eresztenek. Néha meglepő személyek tanúsítank hatalmas erőt, lelkit vagy akár fizikait, méghozzá sokszor elég bizarr és kitekert helyzetekben. Ezt aztán az ember  lánya nem is igen érti. Csak pislog értetlenül és azon morfondírozik, honnan ez a mérhetetlen energia? Miért nem fekszik le és sír, jajveszékel? Mert én biztosan azt tenném.

Zionnak egy fertőzés következtében el kellett távolítani mindkét kézfejét és a lábfejét is. Láttunk már ilyet, csakhogy Zion ekkor mindösszesen két éves volt. A fertőzés kihatott számos belső szervére is, ezért négy éves korában, amikor az édesanyja lemondott az egyik veséjéről a fia életéért, meg kellett operálni. És most ez a kisfiú nyolc évesen első a világon, akin egyszerre hajtottak végre mind két karján kézátültetést.
Jelen pillanatban nem tudom eldönteni ki a nagyobb hős, az orvosok, akik heroikus munkával történelemét írtak, vagy Zion, aki önmagát adta és a részese volt.  

A műtét előtt azt mondta: "Mindegy milyen kezet kapok, büszke leszek rá mindenképpen. És ha elszúrják, az sem érdekel, mert itt a családom." Én pedig alighanem ez utóbbi mondatnál vesztem el végleg: "And if it gets messed up, I don't care because I have my family." Visszatekertem, hogy meghallgassam újra, annyira hihetetlennek találtam, igen, ez hangzott el szóról szóra, betűről betűre. 

A kisfiú kötetlenül beszél, elmeséli, hogy a nagymamája szerint okosabb, mint a legtöbb felnőtt, és néha néhány osztálytársa nem gondolja komolyan azt a durvaságot, amit mond, egyszerűen csak kicsúszik a száján. Mindenki a saját módján gondolkodik.



A műtétet egyszerre végezte tizenkét sebész, jelen volt még vagy nyolc nővér, altató orvosok, tehát meglehetősen nagy létszámban dolgoztak. Négy csoportra oszlottak és mindegyik csoportnak megvolt a saját feladata, 3-3 fő előkészítette Zion egy-egy kezét, és a maradék 3-3 fő az átültetendő kezeket. Elkepesztő, ahogy a kis kezecskék lassan megtelnek vérrel, és halottsápadtságukat felváltja az élénk rózsaszín.
Az operáció rendkívül bonyolult, mikrosebészekre volt szükség, olyan ereket, izmokat, szöveteket kellett összeilleszteniük, amelyek szabad szemmel nem láthatóak, vagy legalábbis nem operálhatóak. De sikerült. Két héttel később Zion már nagyon finoman képes mozgatni az ujjait, azonban még nagy erőfeszítésébe kerül. Erre fel voltak készülve, meg kell tanulnia használni a régóta hiányzó végtagot.

Mindenki abban reménykedik, hogy a keze vele nő majd, és hogy a közel 11 órás műtét hosszútávra is sikeres volt. Nem tehetek mást, magam is imádkozom ezért. Mindenesetre a kis srác épp olyan, mit minden más gyerek az ő korában, úgy gondolja, megérett a idő egy kiskutyára. És hogy hol fog a blöki élni? Az ő szobájában, hát hol máshol?!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése