2014. február 20., csütörtök

Richelle Mead: Vampire Academy (Vampire Academy #1)

Tegnap kicsit köszörültök a nyelvünket Laurell K. Hamiltonon, mert hogy 51 éves lett, és bár Anita Blake karakterét 4-8 részen keresztül a legtöbben szerettük, mostanra néhányan már azt sem bánnánk, ha soha többé nem írna egy sort sem. Erről viszont eszembe jutott, hogy tartozom egy vámpíros értékeléssel, méghozzá  a Vámpír Akadémiáiéval.
Mindenki azt mondta, hogy jó, mindenki azt állította, hogy nem tipikus YA, és a film trailere végre megnoszogatott annyira, hogy kézbe vegyem a polcomon porosodó első részt. Nem vártam tőle sokat, és ezt a szintet hozta is. De igazság szerint többet nem.

Lissa Dragomir és Rose Hathaway két évig játszották ki sikeresen a keresőket, csakhogy megérkezett Dimitri Belikov, és hipp-hopp újra Montánában találják magukat. A testőrök között istennek tartott férfinak azonnal feltűnik, hogy a lányok kapcsolata nem szokványos, ezért többé-kevésbé önszántából edzi Rose-t, akinek egy vágya van: engedjék, hogy Lissa testőre legyen. 
Az iskola diákjai azonban nem mentesek a politikától, a hatalmi harcoktól és játszmáktól, amikkel meggyűlik a bajuk, és hamarosan fájdalmasan ébrednek rá, miért is szöktek el két éve.

Hát vannak bajaim a regénnyel. Persze, voltak benne pörgős beszólások és párbeszédek, csak az ezzel a gond, hogy nekem a karakterek kicsit túlzóak vagy laposak voltak. Egy csomó fordulatot előre borítékoltam volna, és természetesen ez egy YA. Akárki akármit is mond.

Igazságtalan lennék, ha nem vallanám be, hogy a könyv feléig tulajdonképpen eléggé élveztem. Annyira, hogy meg is rendeltem a második és harmadik részeket, de sajnos a srácok,  Dimitri és Christian karakterei most is érdekesebbnek bizonyultak, mint a két lánykáé.
Lissa szerintem messze nem egy szent, csak jól játssza, Rose pedig helyenként hisztisebb, mint egy csapat tüzelő macska.
Angolul olvastam, azt nem tudom, milyen a magyar fordítás, de egyáltalán nem érzem, hogy ők ketten olyan nagy barátnők lennének, vagy hogy tűzön-vízen átkelnének egymásért.

Rose rá is jön a végén, gyakorlatilag nincs más választása, és természetesen szereti a hercegnőt. Együtt nőttek fel, Lissának nincs élő rokona, neki pedig mintha nem is lennének. Együtt maradtak, de inkább küldetéstudatból, mint szeretetből. És ez a küldetéstudat olyan szinten piszkálja meg Rose fejét, hogy azt hiszi, ez az élet értelme. Tehát lemond a sajátjáról, hogy ezzel  valaki mást életben tartson.
Értem én a világfelépítést, csak nem hiteles, vagy egyszerűen én vagyok öreg hozzá. 

Most csak az vigasztal, hogy állítólag a folytatások már nem lesznek annyira YA-sok. Hát nem tudom, mert most megint nincs kedvem olvasni. Ha a második rész sem jön be, akkor megveszem az utolsót, mert igenis érdekel, mi lesz Dimitrivel és Christiannal. És nem, megint nem érdekelnek a főszereplő csajok meg a sorsuk, bajuk és keservük. Ami azért elkeserítő.

Ha tizenhat éves vagy, szeretni fogod, ha harminc hat... Nos, lehet, hogy szeretni fogod, de akkor valami ott nem feltétlenül van rendben, mert kell hogy az ember érezze, értse, ez biza nem elég! Amennyire jókat nevettem az első felén, annyit sóhajtoztam a másodikon.
Igazából az bánt, hogy zseniális ötletek, erős kezdés dacára ellaposodott és kiszámíthatóvá vált a történet. Az annyit emlegetett és rettegett strigoi-okkal csak a végén találkozunk két oldal erejéig. Jó, lehet négy, de egyszerűen ez kevés.

A vicces, hogy a trailerek alapján a film sokkal pörgősebb lesz, tehát feltehetően meg fogom nézni, hátha kiegészíti a könyvet. Nem tudom, de bizonytalan vagyok. Ezért pedig a pontok is bizonytalanul alakulnak, mert voltak részek, amiket szerettem, csak sajnos a főszereplőktől kiütést kapok.
Haj, de nehéz a bloggerek élete!

6/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése