2013. május 31., péntek

Hírek, változások és a papírzacskók


No, bizonyára sokaknak feltűnt, hogy nem igazán vagyok aktív. Ez részben időhiány, részben személyes lustaság miatt alakult így. Elég hosszú ideje ez az első olyan péntekem, ami szabad, és mielőtt bárki azt hinné, panaszkodom, gyorsan leszögezem, rendkívül boldoggá tesz, hogy ma este lustulhatok, és amennyire lesz lehetőségem, az elkövetkezendőkben is ezt az irányt kívánom követni.
De azért van pár történés az életemben, emészt néhány gondolat és alkottam megint pár dolgot, tehát íme egy kis beszámoló.

Ha a blog és írója vonalát nézem, akkor számomra az egyik legfontosabb mostanság az, hogy ezentúl olvashattok majd az ekultura égisze alatt is. No nem kell semmi különlegesre gondolni, épp olyan ajánlókat írok majd, amilyeneket ide is hozok. Jó, nem egészen, mert ott van szerkesztőm is, aki kijavít, akivel küzdhetek egy-egy kifejezésért, és akivel kellemes kompromisszumokat köthetek. Persze nincs könnyű dolga. Az elgépeléseimet is ki kell gyapálnia, a gyatra helyleírásom is szolgál számára némi kihívással, de remélem, hogy idővel még fejlődöm. A különbség, hogy ott a saját nevem alatt írok majd és hát nyilván egy kicsit más a formátum is. Egy régóta sikeresen működő, összeszokott társaságba beilleszkedni, még ha csak havi egy-két bejegyzés erejére is, nem feltétlenül egyszerű, de aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy megilletődő fajta, még a szavam is csak ritkán akad el. A főnökség és a kis közösség azon tagjai, akikkel már találkoztam nagyon lelkesen fogadtak, ösztönöztek, javasoltak és kértek tőlem dolgokat, amivel inspiráltak és egyúttal kihívások elé állítottak. Ezt pedig igen izgalmasnak találtam, azon kívül is, hogy nagyon boldoggá tettek a megkeresésükkel.

2013. május 28., kedd

Teaser kedd #44

















Hát már fogalmam sincs, hogy mit írtam eredetileg, mert a nagy blog törlési akcióban a mai Teaser kedd végleg elenyészett (nem volt róla mentésem...), de valami olyasmit mekegtem, hogy a mai kép lehetne elvontabb is, de én imádom, és úgysem lehet senki jobb druida Atticusnál, szóval ez van és törődjetek bele, meg ilyenek. Ja és azt is, hogy a kedd baromi jó kifogás arra, hogy fárasszak mindenkit az épp aktuális olvasmányaimmal. Amit különben igen nagy élvezettel teszek.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

És mert emlékszem rá, íme a mai idézet:

In many ways, I'm disappointed that Star Trek never became a religion.

Spock could have been the angel of logic on your left shoulder, pointing out fallacious reasoning and suggesting courses of action based on mountains of evidence, while Kirk could have been the angel of emotion on your right shoulder, exhorting you to gird your loins, check your gut, and follow your instincts.

Kevin Hearne: Hammered

2013. május 25., szombat

Artmozik éjszakája újratöltve

Az első Artmozik éjszakája nálam akkorát ütött, hogy amint megtudtam, idén ismétlünk, mindenféle előzetes ismeret nélkül rohantam megvenni a karszalagokat. Szerencsére be tudtam palizni az egyik barátnőmet, hogy csatlakozzon hozzám, illetve most is bízhattam abban, hogy több ismerőssel is összeakadok az éjszaka folyamán.
Ezúttal sem karmoltuk szét egymást és magunkat egy-egy jobb helyért, ha valaki késve érkezett a vetítésre, akkor sem bolyongott reménytelenül üres ülés után kutatva, de azért örömmel láttam, hogy többen voltunk. Úgy tűnik, mindenki hozott magával még egy embert (hi-hi), akik a 2012-es felhozatalhoz hasonlóan, most is válogathattak populáris, félig és tisztán művészfilmek között.
Nehezen döntöttünk a kezdést illetően, több film is felmerült, de végül is a MÁV menetrend határozta meg, hogy ténylegesen csak este nyolctól tudtuk az esemény fényét emelni.

Beültünk tehát a nyolcórás választottunkra, és legnagyobb ámulatomra ott egy magyar kisfilmet is levetítettek Nagyanyám köldöke címen. Egy darabig csak pislogtam, hiszen nem erre a filmre számítottam, de körülbelül fél perc eldöntötte, hogy én ezt bizony imádom, és bár igaz, hogy nem szerepelt egy listába sem, mindenkinek ajánlom a három generáción átívelő, kulináris élvezeteket sem megvető családdal való ismerkedés. Vicces és... Nos, szimplán csak szórakoztató.
10/10



Én és Te

A premier előtt vetítés Bernardo Bertolucci kéznyomát viseli, de maga egy könyvfeldolgozás, amit sajnos még nem olvastam. Ismét egy elgondolkodtató olasz darab, amit talán soha nem ismerek meg, ha nincs a MÁV, szóval kénytelen vagyok nekik megköszönni. 

2013. május 21., kedd

Teaser kedd #43




















Tartozom egy vallomással vagy legalább egy beismeréssel. Mint azt néhányan bizonyára észleltétek, az elmúlt héten nem nagyon írtam semmit. Pedig van pár félkész munkám, fejben egy újabb történet a Mindent vagy Semmit sorozatból, de a kedvem kicsit... Nos, a lényeg, hogy búslakodtam. El kellett fogadnom a tényt, hogy a blog.com már megint több mint egy hete elérhetetlen, tehát feltehetően(lehet vagy csak talán) minden munkám, amit nem mentettem át, elveszett. Két évet fektettem bele az oldalba, és van még nagyjából 250 posztom, amik megismételhetetlenek és egyediek, mert bennük vagyok úgy, ahogy az adott pillanatban lehetséges volt. Még ha újra is írnám mindet(nem fogom), akkor sem lenne ugyanolyan, de talán még csak hasonló sem. Mert nem!Ez pedig kicsit lelombozott. Majd elmúlik...

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti kettes:

- I never dreamt my other half would go to such foolish lengths...!
- But I... have not a single regret... in this path I myself have chosen.
 

Hotaru Odagiri: The Betrayal Knows My Name 4.

2013. május 14., kedd

Teaser kedd #42

Forrás: Kanjizafoto




















A múlt héten kezdtem, de mostantól  próbálom betartani is, hogy az aktuális könyvhöz illő, legalább is részben passzóló képeket illesztek a rovat bejegyzésébe. Hááát... nem tudom meddig tart majd  a lelkesedésem, de egyenlőre még jól elszórakoztatom magamat a keresgéléssel. Mert ugye elvan a gyerek, ha békén hagyják.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti teaser:

- Attól, hogy fülig beleszerelmesedtél a te Péteredbe, más férfiakat is nyugodtan megnézhettél volna - csóválta fejét az anyja Annuskának és jegyesének elégedetten nyugtázott románcára gondolva. - Nem tiltja azt se Isten, se állam. 

Baráth Katalin: A fekete zongora

2013. május 12., vasárnap

John Boland: Magyarországról szeretettel

Még tavaly novemberben leptem meg magam ezzel a könyvvel, csak aztán valahogy nem került sorra. Ez sem meglepő, meglehetősen sok könyv nem került, de Agatha Raisin hatodik kötete után valami pörgősebbre vágytam. Nem akartam, hogy túl hosszú legyen, mert kimondottan vonatútra választottam, ha hazafele sok marad belőle, felborul az olvasási rendem, ha túl rövid, akkor nem lesz elég az útra, márpedig nem szeretem, ha menet közben fogyok ki az olvasnivalóból.
A regény minden kritériumnak megfelelt, csak két dolgot nem vettem számításba, hogy jó a könyv, tehát lefekvés előtt még olvasom, és hogy a MÁV jegyre nyomtatott dátum dacára, nem közlekedik 19:58-kor IC(azt hittem felrobbanok, köszönöm Magyar Államvasutak, hogy már a jegyre sem tudok helyes időpontot nyomtatni), tehát várnom kell a gyorsvonatra, ami késik negyedórát, de másféllel tovább döcög. Naná, hogy félúton fogytam ki a lapokból!

Patrick McCarry egy bukott tőzsdeügynök, aki miután volt főnökei ráverték a balhét kénytelen elhagyni Amerikát, és Londonban pénzügyi tanácsadóként új karriert építeni. Ekkor kopogtatnak ajtaján Holték, akik bár nem mogulok, azért nem kevés pénzzel rendelkeznek, amit épp Magyarországon szeretnének befektetni. Az államnak pénz kell, nekik meg egy gyártelep, olcsó és szakképzett munkaerő. Ha minden együtt van, akkor hozzálátnának a termeléshez. Csakhogy valami nincs itt rendben, mire Patrick észbe kap, már az életéért menekül, a magyar hatóságok kihallgatják, a CIA pedig a sarkába liheg.

Jól indulunk, egyből az események sűrűjébe vetjük magunkat, nincs bemelegítés, ötven oldal mellébeszélés, ha valamit  feltétlenül tudnunk kell, hát azt visszaemlékezés formájában megkapjuk. Szeretem, az ilyen típusú könyveket, de innen már lehetett sejteni, hogy itt bizony nem lesznek nagy jellemábrázolások, sem hosszas eszmefuttatások, mert 232 oldalban, ilyen alapozással egyszerűen nem fér bele minden.
Erre tehát számítottam, és tudtam, hogy szembe fog jönni néhány ismerős helyszín,  de hogy egy-két karakter is, arra mondjuk nem.
Nagyon jellemző képet fest rólunk, amit persze ki lehet kérni, de attól még nem lesz kevésbé jellemző. A zsigeri  félelmeink, a hozzáállásunk egymáshoz, a politikához, az egész nemzeti tudatunkhoz és mindezek ábrázolása bőven több mint találó. Ilyenek vagyunk, egy csapat örök elégedetlen melldöngető, a saját hibáiért másokat okoló ügyeskedő és nincstelen. Büszkék vagyunk a múltunkra, de két lábbal tiporunk a jelenünkön, és ha valaki mégis másképp látja, hát azt cselesen álcázott féltékenységtől vezérelve visszanyomjuk, de persze megvan a véleményünk akkor is, ha esetleg mégis sikerül neki.

A sztori érdekes, a stílus elemek tucatját sorakoztatja, van itt kötelező összeesküvés-elmélet, ártatlan vagy bamba szemlélődő, és persze számos áldozat. Mivel szeretem ezt a stílust, és időről időre a kezembe is veszek egyet, szerettem ezt a könyvet is. Pont azt adta, ami várható, a plusz töltetet pedig a magyar vonatkozás adja.
A stílus kellemes, felépítése logikus, szövege jól olvasható, nekem valóan ironikus és  időnként fanyar. Nem mozgat túl sok szereplőt, bőven lehet követni, ki kivel van, és persze mivel nagyjából nyitott lapokkal játszik, túl sok meglepetést nem is tartogat, ennek ellenére nem titulálnám kiszámíthatónak. Inkább politikai krimi, mint thriller, és ebben a témában nehéz újat adni.

A történettel nincs is, a szerkesztéssel azonban vannak problémáim. Engem ugyanis rendkívül zavar, hogy történik valami, aztán hirtelen véget ér a fejezet, eltelik egy kis idő, majd Patrick visszaemlékezik arra, hogy mégis mi volt  akkor, amikor épp bajban volt. Miért? Valaki árulja el, miért szeretik az írók ezt a fordulatot?  Pont amikor legizgalmasabbak az események, akkor vágják félbe, mintha bizony félnének a cselekmény teljes kibontásától. Számomra ez zavaró, megtöri az olvasás lendületét. Gyanítom, hogy ezzel lesz még bajom.

Azt hittem John Boland James L. Ross álneve, ez egy pillanatig meg is zavart, mert eredetileg ez utóbbi nevén jelent meg a könyv, erre most kiderült, hogy rosszul tudtam, és nem a John Boland az alias, hanem a JLR, de mivel nem kell nekem mindent tudni, ezt most elnézem magamnak. És ha már szóba került az eredeti, abból van egy címünk is. Death in Budapest kicsit hatásvadász és olyan semmilyen, a Magyarországról szeretettel viszont egyértelműen James Bond áthallásos, ami már felvázolja a tudatalattink számára azt is, körülbelül mit fog kapni.

Összességében nem volt rossz, hamar a végére értem, sőt túl hamar is. Egy kis kémkedés, rengeteg intrika és összeesküvés, számos hulla, tuti politikai korrupció. Mindenképpen érdekes, ahogy egy külföldi fest le minket magunknak. Gyanítom, ha az eseményeket áthelyeznénk Amerikába, sokkal nagyobbat durrannának.

8/10

Magyar kiadó: Fumax Kft.
Fordító: Szász Gergely

2013. május 9., csütörtök

Más nyelvével ékeskedni, azaz miért jó idegen nyelveken olvasni



Öööö... Sznobságból? Persze, hogy nem. Salaanderrel elmélkedtünk és megállapodtunk abban, hogy bejegyzés formájában közzétesszük a közös vagy eltérő (az övét még nem olvastam, majd kiderül) véleményünket. Mert hát, manapság az internetnek köszönhetően még kisebbé vált eme sárteke (ami, hála érte a gravitációnak, még nem vetette le hátáról az emberiséget), tehát jóval több az információ és ezzel a együtt megnőtt lehetőségeink száma is.
Bábel előtt könnyű dolgunk volt, ott volt nekünk a nagy közös nyelv, legalábbis addig, amíg mókás kedvű Teremtőnk be nem intett. Nyilván megérdemeltük, csak akkor most hogyan kommunikáljunk más anyanyelvű emberekkel? Hát kiabálhatsz nekik, ahogy azt megköveti az illem, hátha 100 decibellel az "itt fordulj jobbra" könnyebben érthető, de nagy valószínűséggel nem fog működni. Mit tegyünk? Tanuljunk nyelveket, mer’ az jó!
És tényleg. Az angoltanárnőm szerint az idegennyelv az, amit rosszul is érdemes tudni. Lehet benne valami, engem is meg szoktak érteni, pedig messze nem vartyogok jól, de ha a beszélgetőtársad figyel rád, és esetleg még ittál is egy kicsit, akkor bizony azon kapod magad, hogy nevetve sztorizol.  A másik fél, vagy azért, mert megért, vagy, mert esetleg sok volt a bor veled nevet, és ez klassz. De miért állnánk meg itt? Hiszen most kezdtél bele egy sorozatba, de sajnálatosan a tisztelt kiadó elkaszálta. Kiderült, hogy valami rejtélyes okból kifolyólag, ami mindenhol siker, azt idehaza csak te olvastad.  Persze beülhetsz a sarokba, sírhatsz órákig, tépheted a ruhád, de ettől még könyv nélkül maradsz.

2013. május 7., kedd

Teaser kedd #41



Gyorsan megy az idő. Különösen, ha szabin van az ember lánya. Kicsit aggódom is, hogy érdemben nem intéztem még semmit, de már kedd van, viszont legalább ledaráltam egy sorozatot, és elkezdtem a Dexter 7. évadját. A kép meg közben látszólag nem kapcsolódik a könyvekhez, pedig dehogynem! Hangulatában tökéletesen illik a jelenlegi olvasmányomhoz.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

http://www.constablerobinson.com/images/book/large/9781849011396.jpgHeti ízelítő:


'What a blabbly little thing you are, dear. Why didn't you gave him your knicker size while you were at it?' 

M.C.Beaton: Agatha Raisin ant the Terrible Tourist

2013. május 6., hétfő

Dresden akták erdményhírdetés


Elérkezett ennek is az ideje, végre eredményt hirdetünk. De előtte szeretném még egy kicsit rabolni az időtöket és elmesélném néhány tapasztalatomat (tényleg csak párat, nem szeretnék senkit untatni.) a játékkal kapcsolatban, mert azt hiszem, számomra nem kevés tanulsággal szolgált.

Három héten keresztül tettünk fel nektek kérdéseket, összesen hatot, amire egy megadott mail címre vártuk a választ, és megmondom őszintén, ez az a pont, ahol kicsit csalódtam. Először is jóval többen olvastátok, mint akik játszottak, és persze lehet, hogy egy ember többször is visszatért egy-egy bejegyzéshez, de tízszer azért nem valószínű. 
Az első posztomban leírtam, hogy mindenre megkapja a választ az, aki figyelmesen elolvassa a bejegyzéseimet, de a jelek szerint nem mindenkinek sikerült csont nélkül vennie az akadályt. Elsőre legalábbis. Nyilván egyből letekertek a kérdésekig, a kutyát nem érdekelt, hogy én dolgoztam vele, így aztán nem maradt más hátra, mint keresgélni a neten. Azaz szóról szóra bemásolni a keresőbe az aktuális kérdést. És eme tett, nem hiszem, hogy most bárkit is sokkolok vele, visszavezetett az oldalra. Na, ezt tulajdonképpen viccesnek tartom!

Nem volt szerencsés az időszak, pont blogköltözés és egyéb technikai problémák kötöttek le, de hittem abban, hogy ezzel tényleg népszerűsíthetjük a sorozatot, ami a jelek szerint nem ment tökéletesen. Weevel talán egy kicsit idealisták voltunk, de egyetlen dolog azért nagyszerűen sikerült, olyan helyre kerül a nyeremény, ahol jól gondját fogják viselni.

Akkor beszéljünk kicsit a lényegről is! Aki a díjat, azaz a Pusztító vihart és A Dresden akták DVD csomagot nyerte nem más, mint: ta-daaaaa...


Kozári Andrea


Gratulálunk, és nagyon remélem legalább annyira fogod szeretni, amennyire mi. A nyereményedet postán küldjük el, ehhez kérlek írd meg nekünk ( dresdenaktak@gmail.com ) a címedet.

Az új tapasztalataimból kiindulva, legközelebb kicsit körültekintőbb leszek, de hamarosan újra játszunk. Addig is arra buzdítok mindenkit, hogy olvassanak, mert olvasni jó!

A legjobb blog-díj, csak szerényen!

Tavaly nyáron megkaptam a Kérdez, felelek-díjat, ami igazából arról szólt, hogy beszéljünk magunkról is, nem csak a könyvekről. Szóval, hogy tegyük kicsit személyesebbé a blogunkat, de persze a kérdések igazából a könyvekre vonatkoztak.
Most pedig a Legjobb blog-díj, aminek a lényege, hogy általunk olvasott blogokat ajánljunk azoknak az olvasóknak, akik nyitottak az újra.
Engem Szellem örvendeztetett meg vele, ami egyfelől meglepett, nem tudtam ugyanis, hogy olvas, másfelől szuper kezdeményezésnek tartom, hiszen a blogoknak mindig jól jön egy kis reklám. Akkor gyorsan tovább is adom ezt a kitüntetést. 


A szabályok:
1. Megemlíteni, hogy kitől kaptad a díjat.
2. Felsorolni 4 bloggert, akiknél 200-nál kevesebb a feliratkozott olvasók száma.
3. Egy-egy kommentet hagyni a kiválasztott négy blogon a díjazásról.

Eddig nem túl bonyolult, és az első ponttal meg is vagyunk.Gyerünk a  másodikra!
Megfigyeltem, hogy mi bloggerek előszeretettel olvassuk mások blogjait, és a hozzászólok többségét is ők adják. Pedig hát az olvasások száma elárulja, hogy többen látogatok, mint ahány bloggert ismerek. Ki érti ezt? De visszatérve a kettes ponthoz: 

Mert elgondolkodtat. Képes evidens dolgokat úgy feltárni, hogy kiderül, nem is egyértelműek, közben pedig kénytelen vagyok végiggondolni a saját álláspontomat. Ami a szívén, az a száján, elmondja, ha valami gondja van, de az első, aki felajánlja azt is, hogy segít bármiben. És persze szereti a pasikat kiltben, na de ki nem? 
Mert képes mindennel megnevettetni. Egy ártatlan könyvajánló a témától és Zenka hangulatától függően lehet könyvfakasztó vagy fergeteges, de elképesztő így is-úgy is. És megtisztelt azzal, hogy olvashattam a készülő regényét. Szeretem a stílusát.
Mert nem hódolt be a legújabb trendeknek. Nem csak friss megjelenéseket olvas, sőt, nem is csak könyves blog az övé. Nem feltétlen értünk egyet mindenben, és nem azért ír, hogy olvassák, hanem, hogy eltüntesse a felgyülemlett gondolatait, de szerintem érdemes követni. És azért is, mert évek óta elvisel, pedig nincs könnyű dolga. 
Mert új fiú, akit támogatni kell, de egy csomó dologban egyezik a véleményünk. Remélem ezúttal kitartóbban fogja folytatni az irkálást, amire így szeretném egyúttal ösztönözni is. És hát nem sok pasi mozog ebben a szakmában, pedig mindenkire szükség van. 

Hipp-hopp kifogytam a díjakból, pedig lett volna még pár javaslatom, de végül is ők lettek a kiválasztottaim, és most rohanok tele spammelni az oldalukat, hogy tudják, kaptak egy kis díjacskát. 
Ti pedig, ha kedvet éreztek hozzá, látogassátok őket is szeretettel. Mert megérdemlik.


2013. május 5., vasárnap

Scott Westerfeld: Behemót (Leviatán #2)

Az ifjúsági könyveket sok szempontból kielégítőbbnek találom, mint a hasonló témában készült felnőtt testvéreiket. Az a helyzet, hogy az utóbbi kategóriában sokkal több a sallang, néha a legegyszerűbb kérdéseket is túlbonyolítják, és a sablonok majdnem hogy kötelező elemek. Persze nincs ez máshogy a gyerekek számára készült könyveknél sem, a különbség csupán annyi, hogy tanítani is vágynak. Ha mást nem, hát a képzeletet edzik, és ezért, bár a fogalmazás gyakran kicsit egyszerűbb, soha sem szájbarágós.  A felnőttek gondolatai már nem olyan rugalmasak, talán ezért ismételnek el számunka mindent többször, és ki tudja, esetleg szükségünk is lehet rá. Mindenesetre én szeretem, ha dolgok egyszerűek, közelebb áll a hétköznapjaimhoz, miközben a képzelet mégis magason szárnyal. Nos, ez utóbbi szárnyalás nálam teljesen megszokott, ahogyan mondtam: közelebb áll a hétköznapjaimhoz.
Ezért aztán nem hiszem, hogy bárkit meglep, az első rész után nagyon vártam a folytatást.

Anglia is hadba lépett a barkács hatalmak ellen, ez egyértelművé tette, hogy Sándor vendéglátása fogsággá változott a Leviatánon. Persze Dylant leszámítva senki sem tudja, ki is ő valójában, még sincs idő teketóriázni. Az Oszmán Birodalom sorsa még nem dőlt el, neki pedig meg kell szöknie. Hátrahagyja a Leviatánt, minden új barátját, csupán az embereit és egy apró szuvenírt visz magával, hogy elbújjon, amíg szükséges.
Dylan közben felismeri az érzelmeit, és bár árulónak tarja magát, nem tesz semmit, hogy megakadályozza a fiú szökését. A birodalmi politika most amúgy is leköti minden figyelmét, nem biztos abban, hogy készen áll azokra a feladatokra, amit kadétként elvárnak tőle. Isztambul pedig, a népek olvasztótégelye szakadatlanul fortyog, csak idő kérdése, hogy kirobbanjon.

A történet nagyjából ugyanott folytatódik, ahol az első befejeződött és nem csupán a folytatólagosság, hanem az aprólékos kidolgozás is hozzájárult ahhoz, nem csak hogy hozta az előző szintjét, hanem egy kicsit feljebb is lépet annál. A műfaj sajátossága a viszonylagos rövid bevezetés, és ezt itt is megcsodálhattam. Mesterien komponált arányok érik el, hogy ne tudd letenni. A "na még csak ezt a fejezetet" szerintem többször futott át az agyamon, mint terveztem.

Tartottam tőle, hogy miután már lefestette Westerfeld a barkács és darwinista társadalmak közti különbségeket, nem fog tudni újat mutatni, bár a világkidolgozása továbbra is olyan részletes, hogy nem panaszkodtam volna, de szerencsére nem így történt. Új szörnyecskékkel találkozunk, új gépekkel, újabb magyarázatokkal és persze mindez szorosan illeszkedik a könyv egészébe.
Egy rövid ideig vacilláltam rajta, hogy vajon az író melyik világot preferálja jobban, és nem nehéz valamiféle következtetést levonni ebben a kérdésben, mindenesetre nagyszerűen bemutatja midként fél erősségeit és gyengéit is. 
A külső politika hozzáadásával még izgalmasabb lesz minden. Sándornak fel kell nőnie, Dylannak pedig el kell döntenie, mi fontosabb számára. Továbbra is csak a két főszereplő szemén át követjük az eseményeket, de most először létezik a történtben egy apró vak folt, amit egyik szereplő sem fed le. Igaz, utólag minden értelmet nyer, ezért nem is rovom fel hibának, elvégre senki sem lehet egyszerre két helyen.

A szöveg továbbra is szép, könnyen olvasható és igényes, bár találtam benne néhány aprócska hibát (mint szóismétlés: megállt a kocsik között megállt), de nem haladtam vele gyorsan. Ennek egyértelmű oka megint a könyv mérete.
Hiába vittem ugyanis magammal, nem tudtam egy kézzel tartani, így utazás közben megint csak lehetetlen volt olvasni, és bizonyára igaz lesz ez az utolsó részre is. 850 gramm, ha innen nézzük csupán egy pindurival nehezebb csak az előzményénél, és vagy 50 oldallal több. Irreális, ahogyan a brutális sortközök és a nagy betűméret is. Igen, még mindig gyönyörű, de nem fogom soha megérteni, miért jó egy olvashatatlan, ámbár szép könyvet forgalmazni. Nem, megint nem tudom az unokaöcsém kezébe nyomni, ahogy a legtöbb 10-11 éves sem fogja magával ciggölni iskolába vagy ide-oda.
Viszont  Vass Richárd által jegyzett borító most is fantasztikus, és Keith Thompson illusztrációi is elbűvölnek. Azt hiszem, miden nem lehet tökéletes.

Természetesen nagyon várom a decemberben érkező harmadik kötetet, de megint csak magam miatt, nem másért. Nem lesz karácsonyi ajándék például.

10/10

Magyar kiadó:  Ad Astra Kiadó
Fordította:  Kleinheincz Csilla

2013. május 4., szombat

Hajlakk, avagy mire jó egy régi film feltupírozása

Hairspray
színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 117 perc, 2007

rendező: Adam Shankman
forgatókönyvíró: John Waters, Leslie Dixon
zeneszerző: Marc Shaiman
operatőr: Bojan Bazelli
producer: Neil Meron, Craig Zadan
vágó: Michael Tronick

szereplő(k):
John Travolta (Edna Turnblad)
Michelle Pfeiffer (Velma Von Tussle)
Amanda Bynes (Penny Pingleton)
Nikki Blonsky (Tracy Turnblad)
Christopher Walken (Wilbur Turnblad)
Zac Efron (Link Larkin)
Queen Latifah (Motormouth Maybelle)
James Marsden (Corny)
Elijah Kelley (Seaweed J. Stubbs)

Úgy kezdődött minden, hogy Hegylakó és Lord of the Rings maratont tartottam. Aztán megkívántam A Karib-tenger kalózai sorozatot, majd ezt követően  tervbe vettem Iron Man első két részét is, és itt egy pillanatra lefagytam. Már megint csak pasis filmeket nézek, és a könyveimet is így válogattam össze, néhány lagymatag krimit leszámítva, azaz megint éheztetem született nemem és fogadalmam, miszerint időről időre jóllakatom belső nőcimet, szinte magától érthető módon veszett a megszegett ígéretek mocsarába. 
Hozzáteszem, az a mocsár már leginkább úgy néz ki, mint egy hegy, aminek a csúcsa a felhők fölé nyúlik, ahol ugye mindig kék az ég; az én kis nőcim pedig rántott egyet a vállán, már baromira megszokta. De akkor most mit nézzek? Az újak közül gyakorlatilag semmi nem jöhetett szóba, a bátyám felvetette az Acélmagnóliákat, amit pont akkor ajánlottam én is valakinek, szóval műsorra is tűztem, de miután kibőgtem a szemem és rekedtre nevettem magam, úgy éreztem kéne még valami kevésbé érzelmes.

Hónapokkal ezelőtt totál véletlenül botlottam bele Ricki Lake képébe valahol, és megállapítottam, jobban szerettem ducin, innen pedig egyenes út vezetett Cry-Babyhez aztán pedig a Hajlakkhoz. De amikor beszereztem a filmet, kiderült, hogy létezik egy feldolgozása igen csak káprázatos szereposztással. Rövid gondolkodás után begyűjtöttem azt is, aztán nem történt vele egy darabig semmi. Az eredeti kielégítette az igényeimet, de ha már ott volt, hát múlthéten csak megnéztem. Tudja valaki, hogy miért vártam eddig? 

Tracyre talán nem is jó kifejezés az, hogy duci, viszont egy tény, lelkesedése a zene és a tánc felé lehengerlő. Amikor Corny Collins műsorába új táncost keres, Penny támogatásával övezve benevez. Nem érzi, hogy más lenne, mint a többiek, de persze az, és nem is mindenki fogadja kitörő örömmel. Link azonban, aki az egyik legnépszerűbb táncos, elismeréssel adózik a kis drága tömény energiája iránt, és hamarosan kiderül, hogy ezzel a legtöbben így vannak. Azt hinnénk innen minden sínen van, de ahogyan a másság sem tűnik el, úgy a sikerért is harcolni kell. 

Létezik néhány változás az 1988-as filmhez képest. A legszembetűnőbb, hogy ez egy musical, ilyen hangi kvalitásokat vétek is lenne elpocsékolni, aztán a története is átrítták itt és ott, amivel megváltozott a hangulata. Tulajdonképpen könnyedebb lett, mégis a faji kérdést jobban kidomborították. Link karaktere jellemfejlődik, ami azért meglepő, mert eredetileg nem igen volt neki. Csupán egy csinos báb volt, aki követte Tracyt mindenhova, nem kérdőjelezett meg semmit, Vagy mert úgy hitte, ahogy a lány, vagy mert nem számított semmi, ha vele lehet. Nem tudom, igazából sosem derült ki. 

A Turnblad család nagyobb szerephez jutott. Az anyuka szerepét hagyományosan férfi alakítja, de Travolta valami olyat produkált, hogy besírtam a gyönyörűségtől, ő szállította az ütős poénok felét (érdemes figyelni a dalszövegekre), Christopher Walkenről pedig azt sem tudtam, hogy tud énekelni. Kimondottan cukik voltak, és így kettesben nálam már taroltak, pedig a szereplőgárda negyedénél sem tartunk.

Hogy Queen Latifah tud énekelni, az eddig sem volt titok, de a hangja csodálatosan rezonált a témához, ráadásul Michelle Pfeiffer mint ellenlábas szintén nagyszerű alakítást nyújtott a múlt sikerébe ragad, lányát előrenyomó nő szerepében, aki nem csak képtelen haladni a korral, de elítél mindent, ami más.
És itt jön be a faji kérdés, ami még ma is bőven aktuális.Az eredeti filmben merészebben mondtak ki egy két dolgot, de itt mégis nagyobb szeletet kapott a maga csendesebb módján. Nagyon finoman egyensúlyoznak a politikai korrektség és a kegyetlen valóság között.Mivel ez nem egy dokumentumfilm, talán nem is fontos, de az egyik fő konfliktus szálat ez a téma birtokolja. Nyilván nem lehet megváltani a világot, és a cukros befejezés sem valós, de üdítő, hogy elhihetjük, lehetne így is. 

Elijah Kelleyről az égadta világon semmit sem tudtam ezelőtt, de olyan hangja van, hogy én csak pislogtam, Amanda Bynes pedig bájos volt, mint egy rendes katolikus lányhoz illik, és ugyanígy engedte ki a karmait is. Szerettem ezt a párost is.
James Marsden esetében fél óráig tartott mire rájöttem, hogy ő volt Küklopsz az X-Men sorozatban. Az egyik legkellemesebb meglepetés nyújtotta, szuperül énekelt és táncolt. Ahogy a többiek is, de van, akiről feltételezted, és van, akiről nem.  

Nikki Blonsky nem csak bájos, de egyszerűen üdítő jelenség olyan hanggal, hogy csak pislogtam. A buta tupírfrizura nélkül pedig az is kiderült, hogy szép. Nagyon szép. Nem karcsú, de ragyog, ahogy a legtöbben nem képesek. Hozzá Zac Efron a lehető legjobb választásnak bizonyult, mert kérem vibrálnak a vásznon. Valójában vibrálnak mindenhol, ezért aztán néhány rajongó komolyan azt hitte, tényleg együtt vannak.Nem csodálkozom rajta. Belefutottam egy két képbe, interjúba, ahol spontán módon megérintik egymást, vagy összehajolnak. Ezek többsége hátulról, oldalról, rossz szögekből elkapott képek, de a bizalmas viszony egyértelmű. A saját elmondásuk szerint, a forgatás olyan volt, mint egy közös táborozás, és tényleg nagyon összeszoktak, sőt, jó barátok, de ennyi. Viszont mivel a rajongók sikítoztak, szerintem elkezdtek kicsit rájátszani. Mondjuk működött.
Az első, ami feltűnt, hogy Efron mindig kicsit lehajol Nikkihez. Van egy jelenet, ahol a lány egy magas dobogón áll egy négycentis sarkú csizmában, és még mindig alacsonyabb Linknél, aki a dobogó mellett van. Emlékeim szerinte a fiatalember totális átlagos magassággal bír, nem hiszem, hogy óriás lenne, kiderült, hogy nem is az. Olyan 172 cm és Nikki 142. Oké! Így már értek egy csomó dolgot. Megvilágításét, fényképezést, mindent.

Link figurája kicsit különben Elvises lett és énekeltették is rendesen. Nem csodálom, vessetek meg érte, de én szeretem Efron hangját. Ha nem lenne ilyen "szépfiú" sosem kerül be a Szerelemes hangjegyekbe(jelentem mindhármat láttam...), de én jó színésznek is tartom. Él a vásznon, a szeme kifejező, ahogyan az arca is. Különösen szeretem a döbbent grimaszát, mert egy pillanatra üressé válik az arca, ahogy az enyém szokott, mikor valamit nem tudok feldolgozni és újra kell indítanom az agyamat. Az, hogy ki tud-e mászni a skatulyából, még kérdéses. Mondjuk mostanában volt pár drámai szerepe, azt hiszem, azokat is lecsekkolom.
Tracyhez nem tudok semmit hozzátenni, mert Nikki Blonsky gyönyörű. Az összes cicamicamaca elmehet oda, ahova gondolom, lehetnek szépek, sportos testűek, nyomhatnak 50 kilót vasággyal együtt, de ezzel a kisugárzással születni kell. Sem egy a plasztikai sebész, sem egy személyi edző nem adhatja meg. Néha fogy pár kilót, néha hízik, de a ragyogás marad.
A film végi nagyjelenetet fizikai adottságai miatt is lehetetlen lett volna végigugrabugrálnia, de így is olyan műsort nyomtak, amit kétszer néztem meg egymás után.

A készítők folyton átkacsintottak ez eredeti filmre. A Big, Blonde and Beautiful-os beszólásból egy jó kis betétdal lett, Ricki Lake és Jerry Stiller is epizódszerepet kapott, és biztosan van egy csomó dolog, amit még nem vettem észre.
Egészében elmondható, hogy ez bizony rendben van, mind történet, mind karakterek és zenei szempontból egyaránt. Nem tudom miért maradt ki, de mindenkinek ajánlom, aki szereti a musicaleket. Laza szórakozásnak tökéletes.


9/10


2013. május 1., szerda

Helyzetek és jelentések


Tömören, és aligha meglepő módon ez egy helyzetjelentés. Több fórumon is írtam már, éppen csak itt nem, hogy jelenleg költözés alatt állok. A Napi falat 2011. április 26-ával indult el, és nagy élvezettel, sok lelkesedéssel gyarapította bejegyzéseinek számát. Helyet ehhez a blog.com biztosított, ami az utóbbi fél évben teljesen megbízhatatlanná vált, tehát a blog költöztetése elkerülhetetlen lett. 
Ezt bizonyára többen észrevettétek, mert mostanában minden erről szól körülöttem. 

Szépen el is kezdtem átmenteni a régebbi bejegyzéseimet és ez némi káoszhoz vezetett. Az újabbak hátracsúsztak, a régiek elborították a blogot, méghozzá hosszú tartalomjegyzéket produkálva, amiből persze nem derül ki semmi sem. Ennél a pontnál jöttem rá, hogy kicsit elszúrtam a dolgot, valahogyan csak meg kellett volna különböztetni a posztokat egymástól. Csak még azt nem döntöttem el, hogy miként történjen. Esetleg rögtön jelöljem a címben, mondjuk dátumozzam (éééé.hh.nn.), vagy írjak valamit a bejegyzés végére? Még fogalmam sincs, de mindenképpen döntök valahogyan, mert ez enyhén szólva is kaotikus.

Azért egy jó dolog származott ebből az egészből. Előkerültek olyan dolgok is, amikről már én is megfeledkeztem, néhányan újra felfedezték Eszti nénit, és megint mások rácsodálkoztak a tini énemre. A konklúzió könnyedén levonható: költözni ugyan nem jó, mert semmi sem úgy megy, mint ahogyan elterveztük, és jellemzően mindig menet közben derülnek ki a dolgok, de nagyszerű lehetőség egy csomó holmi átszortírozására és leporolására.
No meg az is érdekes, mennyit változott a stílusom az elmúlt két évben.

Ti viszont turkáljatok nyugodtan kedvetekre, azaz jó olvasást mindenkinek!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...