Nem árulok el titkot azzal, hogy elsőre nem keltette fel az érdeklődésemet. Aztán jött a Nem vagyok sorozatgyilkos, és rájöttem, Wells stílusa, mindegy mit ír, mindegy mit csinál, teljesen nekem való. Tehát elkezdtem repesve várni. Aztán el lehetett olvasni az első fejezet elejét és azt mondtam: ÁÁÁÁÁ! Akarom!Kira tizenhat éves, és a szülészeten dolgozik. Kiemelkedő virológus, idealista, tini és forrófejű. A munka korántsem lélekemelő. A Részlegesekkel vívott háború óta eltelt 11 évben arra próbálnak rájönni az orvosok, hogyan maradhatna fent az emberiség. Csakhogy az RM-mel fertőzött világban kevesen immúnisak, a csecsemők pedig születésük pillanatától halálra vannak ítélve.
A nagy számok és bevezetett kötelező terhességi törvény alapján előbb-utóbb csak születik egy egészséges gyermek, de nagyon úgy fest, ez a teória téves. Valamit kezdeni kell ezzel a helyzettel, és Kira hajlandó megtenni azt, amit eddig még senki.
Wells beteg. De olyan nekem való beteg. Ha tehetném, hát én hozzámennék feleségül és kényszertrém rá, hogy álomba meséljen. Nem lehet, mi? Pedig...
A világ kitekert és félelmetes. Képzeljetek el egy települést, amiket katonák védenek. Rengeteg felnőtt meghalt, a kevés túlélő nem láthat el minden feladatot, tehát 14 évesen befejezik az általános képzéseket, és mindenki szakosodni kezd. 16 évesen lehetsz katona, személyi titkár, kórházban rezidens, bár szavazati joggal nem rendelkezel. Nem dönthetsz arról, hogy a testedet, akár egy tenyészállatét, arra kényszerítik, évente essen teherbe, és senki nem törődik azzal, hogy mit érzel, amikor sorra elveszted a babáidat.
Pestisbébinek hívnak, és jó közelítéssel nem élnek rokonaid. Spontán szerveződött családokhoz tartozol, sok testvérrel és kevés ismerettel a múltról. Mert nem emlékszel rá. Nem értheted meg, nem élheted át. Nem attól félsz, amitől mások, mert lassan már nincs mitől félned. Ha ez megvan, akkor egy vagy a rengeteg tiniből, akiknek bőven elég lenne a felnőtté válás problémája, de ehelyett az emberiség egész terhének súlya omlik rá. Akik alig maradtak néhányan.
És kik a Részlegesek? Olyan mesterséges emberek, akit azért alkottak, hogy megvívják az emberek csatáját. Csakhogy valami félre sikerült. Fellázadtak, és egy vírust szabadítottak az emberiségre. Ez egyértelmű, igaz?
Csakhogy van egy csomó dolog ami nem az. Az emberi természet, bárhonnan is nézzük, sosem változik. Nem képes változni. Tehát a zavargások, a növekvő feszültség és az ostoba politikai döntések világosan előrevetítenek egy utat. Olyasmit, amit látunk előre, amiben biztosak lehetünk. Vagy nem. És ez itt a lényeg.
Lubickolunk Wells zseniálisan és aprólékosan kidolgozott világában. Ezek a gyerekek gyorsan, hirtelen nőttek fel, no de mégsem felnőttek. Felnőtt tetteket várnak tőluk, de nem tekintik őket annak, és mit tesz ilyenkor egy tini? Lázad! Eleinte nem tudtam dűlőre jutni Kirával, ezt annak tudtam be, hogy az író sosem volt még 16 éves tinilány, és ezt nem is vetném a szemére, de bármennyire összeomlik körülötte minden, a nők másmilyenek. Sokkal érzelmesebbek, nekem ez volt a történet gyenge pontja.
Izgultam, drukkoltam, átéltem mindent, de nem hatódtam meg, az érzelmi mélységeket nem éreztem át. Egyszerűen azért, mert nem voltak. A hiszti megmaradt, a düh és a kétségbeesés, de Kira nem szerelmes, vagy ha mégis, hát alapvető probléma van a hozzáállással. Csakhogy ebben az utópisztikus helyzetben miközben mindenki sérült, mindenki elveszett valamit, ő harcossá vált, felnőtt és a jövőbe tekint. Ez adja a történet magját és igen, ez a szál jó, csak ha kétségbe vagyunk esve, akkor azt érezzük is át. De hogyan, amikor bármennyire erős karakter, nincs felkészülve egy csomó eseményre?
Kicsit furcsa volt, hogy miután az író, az a gonosz, aprólékos részletességgel elmesélt és elénk vetített mindent, ugrunk az időben. Talán jobb lett volna egy kis visszagondolós, emlékezős rész, hogy ne tőrje meg a lendületet, de mondjuk ezért nem jár olyan nagy ejnye-bejnye. Csak az erős kezdés után kicsit recsegett a lemez.
A szöveg különben gördülékeny, jól olvasható. Mikor volt időm olvasni, villámgyorsan haladtam vele. Egy picit megakadtam a lefordíthatatlan megjegyzéseknél. Azokat megcsillagozták és a lap aljára írtak. Tudom, nem szép dolog a beleköltés, de én bizony inkább a magyarítást javasoltam volna(Hú, ebből viták lesznek!). Animalhattan helyet lehetett volna Állathattan(már ha ragaszkodnak a város megjelenéséhez), Vadváros, igazi Állatkert vagy akármi. Szerintem egy könyvben nem kimondottan jó, ha a lap alján lábjegyzetezünk. Különösen akkor, ha nem egy harmadik nyelvről van szó, amit értelemszerűen egy angol szövegben nem fordítunk. De ez csak az én mániám.
A borító gyönyörű. Klassz, hogy marad az eredeti kiadás. Tetszik a viszonylagos színtelensége (vagyis a barna több árnyalata) meglepően meleggé, kellemessé teszi, ugyanakkor a ott a pusztulás, a semmi. Külön érdekessége, hogy az út és a lány a város felé tart, nem ki abból. Ez a megjegyzésem majd a könyv olvasása után válik érthetővé mindenki számára.
Szóval Kira küzd és közben érez, szokatlan szövetségeseket talál, szokatlan minden helyzet amibe belekeveri magát, de a születendő csecsemők élete a legfontosabb.
Olvasni csak akkor kezdjétek el, ha van rá időtök is, ugyanis nem egy könnyen letehető könyv. Az első pillanattól lekötött, de igazán az egyharmada után indult be, akkor viszont nagyon. Érdekes, hogy annyi dolog történik benne, kapkodjuk a fejünket, de közben mégsem olyan mint egy féltégla. Imádom Wellst, és imádom mind két sorozatát.
A humora ugyanolyan kitekert, mint a Nem vagyok sorozatgyilkos esetében, de elég komoly a téma, így csak óvatosan adagolja. Én bizony néhol hangosan nevettem, és a hab a tortán, jó sok morális kérdést feszeget. Hogy mitől leszünk emberek, mi számít árulásnak, meddig lehet elmenni a nagyobb jó érdekében, és milyen az a világ, amiből kiveszett az ártatlanság.
Nem tökéletes, látok benne apró hibákat, hiszen nem igazán sikerült meglepnie a történetnek. Néha nagyok az ugrások, és csak úgy belevágunk a sztoriba. A fordulatok, amiken az olvasok kétharmada sziszegni fog, nekem egyértelműek voltak, mégsem bánom, mert csak úgy mint Wells másik könyvében, az út a lényeg.
Izgalmas, fordulatos, elgondolkodtató, ráadásul trilógia. Úgyhogy tessék mondani, sokat kell még várni a folytatásra?
9/10
Magyar kiadó: Fumax Kiadó
Fordító: Bayer Antal
Sajnos sokat, mert csak jövőre jelenik meg kint a 2. rész...
