Tegnap este többször is bevillant a Let it snow, ez a nagyon kedves, régi Sinatra dal. Csak a helyzet épp fordított volt. Kint kellemes (értsd: dög) meleg volt, bent viszont csontrepesztő hideg. Már amilyen egy hűtőkamrában lehet. Ennek pedig az volt az oka, hogy néhányan ellátogatunk a Jégbárba.
A bejáratnál rögtön Han Solo barátunkba futottunk. Elég kellemetlen helyzetben ácsorgott ott, karbonitba foglalva. Ezután kaptunk, mit kaptunk, egyenesen ránk húzták a hatalmas poncsókat (Készültem! Melegebb, hosszú pólót vettem, zárt cipőt és még zoknit is húztam!), majd adtak egy pár vastag téli kesztyűt, és kitárult a bár, azaz a jég birodalmának ajtaja.
Rögtön a bárpult előtt találtuk magunkat (jégből volt természetesen), ahol cuki jégpoharakba készített kis koktélokat szolgált fel egy mosolygós jegesmaci. A magam részéről a Ne tapizd a hógolyómat! választottam, ami az én ízlésemnek kicsit édes volt ugyan, de kellemesen mangós és alkoholos, melegített.
Ezután kékbe öltözött eszkimóként körbejártunk, nézelődtünk, csodálkoztunk, ámultunk és bámultunk.
A hely egészen pici, meglepődtem, mert valahogy nagyobbnak képzeltem. A szobrok viszont zseniálisak. Miután elfogyottak a koktélok kezdetét vette a fényképezgetés.
A személyes kedvenceim azok a voltak, ahova be dughattam a fejemet (Interaktív?), de akadtak ott képek, mikulás, jeti, Titanik (hi-hi-hi) és egyéb faragások is. A honlaphoz képest majdnem az összeset lecserélték, ez pedig azt jelenti, hogy időnként frissül a repertoár. Muszáj lesz máskor is ellátogatni ide!
Normál esetben a belépő egy kicsit borsos (bár ártól függően tartalmaz bizonyos számú koktélt), de kuponakcióval nagyon baráti volt, és tényleg kár lett volna kihagyni.
Az ötlet különben zseniális. Egy nagyobbacska hűtőkabin az egész, a falakat jégtéglával rakták körbe. Betettek néhány szobrot, a falakra képet, de pont az ölet egyszerűségéből adódóan nagyszerű. Minden csillog, ragyog, a személyzet kedves, rengeteget nevettünk és bár bizonyára millió hasonlót láttak már, akad, hogy velünk nevettek.
Sikeresen eltöltöttünk kicsit több mint fél órát a cidriben, minekután szinte jólesett kimenni a 35 fokba.
Az estét lezárandó monyózni mentünk. Gyerekek, erős! És ez szó szerint igaz, mert tabascóval ízesítik. A másodikat követően viszont már eszméletlen finom volt. Ennek ellenére utána is tüzet leheltem tőle, de legalább kiolvadtam teljesen.
Nagyon jól éreztem magam! Aki csak teheti vadásszon kupont vagy vegyen jegyet. Menjen el hűsölni ebben a forróságban, és nevessen sokat! Megéri.
Természetesen ez is az év egyik legjobban várt filmjei közé tartozott, és nem kevés izgalommal konstatáltam, közeledik a nagy nap. Még az sem tántorított el, hogy kicsivel több mint két óra negyven perc. Lássuk tehát, mit alkottak!
Bruce, Harvey Dent halála után, visszavonult remeteként él. Közben jótékonykodik és erre a célra még az otthonát is átengedi. Nyugalmát egy rendkívül csinos és ruganyos ízületekkel megáldott hölgy zavarja meg, aki hihetetlen tehetségét arra használja, hogy megszerezzen valamit, ami természetesen nem az övé.
Eközben Bane megérkezik Gotham Citybe, és a fennálló bűnözés mentes időszakra fittyet hányva, belefog nagyszabású tevének megvalósításába, amiben szerepet játszik egy atomfizikus, a város csatornái és sok lelkes segítő.
Az érzéseim meglehetősen kettősek. Élőszőr is, mert rajongom a sorozatért, aztán mert már első ránézésre is láttam, ez bizony nem egy rövid film. Sőt... A színházakban nem véletlenül van az előadások között szünet.
Rettegve gondoltam arra, hány nőtársam fog majd felugrálni a film közben, és ezzel kitakarni a feliratot. Mert igen, 2D-ben és feliratosan néztük. Hááát... Voltak benne apróbb hibák, néha egészen megzavarodtam, hogy én nem ezt hallottam, de nem vagyok egy nyelvi zseni, szóval csak pislogtam csendesen.
Ezt azért nem mertem gyakran megtenni, mert szemüveg híján igencsak kellett élesítenem az optikát, hogy le ne maradjak valamiről.
Az első, ami egyből feltűnt, hogy rögtön két történetet kaptunk. Nem, nem kétszázon futnak az események, hanem két elkülöníthető történet halad párhuzamosan, amik időről időre összetalálkoznak, majd véglegesen össze is kapcsolódnak. John Blake és Bruce Wayne egyedi emberek, egyedi sorssal, külön utakon járnak, de egymás mellett.
Bane... Ó, Bane! Tom Hardy már sok szerepben tündökölt és egyre jobb és jobb lesz. A The Take-ben imádni valóan görény volt(Azt hiszem még mindig nincs hozzá magyar felirat. Bár az első részt megcsináltuk Wellingtonnal, de a technikám halála miatt teljesen elveszett... Bocsiii!). Egyszerűen nem győztem ájuldozni, miközben a Spílerben Handsome Bob über édes volt, képes lettem volna beleszeretni. És akkor még sorolhatnám. Nos, ha Heath Ledger Jokerét nem is játszotta le, nagyon közel volt hozzá.
Christian Baleről nem tudok olyat mondani, mit mások nem tettek meg helyettem. Annyira Batman, mint ő, ezidáig senki sem volt. Nemcsak nagyszerű színésznek tartom, de számomra már A SZÍNÉSZ kategóriába tartozik, ami egyet jelent azzal, hogy tudom a nevét, láttam jó pár filmben és igen, már az Amerikai pszichóban is odáig voltam az őrült zsenialitásáért. A mai napig siratom a Terminátor - Megváltást.
Macskanő felbukkanása időszerű volt és magam sem hittem, hogy ezt mondom, de Anne Hathaway egyszerűen tökéletes választás volt. Karcsú, könnyed mozgású és szép. Elhittem neki mindent. Én nem azért mert el akartam, hanem mert eggyé vált a szereppel. Számomra ő a tökéletes Selina Kyle.
Gary Oldman, Morgan Freeman, Liam Neeson és Michael Caine kétségkívül nagyszerű színészek. Rengeteg filmben bizonyítottak már, jobbnál jobb szerepekben tündököltek, díjak tucatjait birtokolják és mindegyiket megérdemelték. Azon kevesek közé tartoznak, akiket jó látni akármikor, akárhol és persze akármiben.
Joseph Gordon-Levitt szekere, nem érdem nélkül, felfutóban van. Több főszerep is vár rá a következő évben. Gyerekszínészként kezdte és lám, lassan kinőtte magát.
De mielőtt extázisba hajtanám magam azért akad nem kevés probléma is. Értékelem, hogy nem adták el két résznek, bár megtehették volna, értékelem a színészeket, a hangulatot, az utaztatást és a képi világot. Imádtam az új és régi kütyüket, minden sallangot, még a lelki felépítést és a hosszúra nyúlt alapozást is.
Néhány vélemény szerint az első fél óra egy nagy nulla volt, de én még ezzel az átkötőszerepet betöltő kezdettel is elégedett voltam. Meglepően sokáig nem is éreztem a film hosszát. Én speciel nem igen ficeregtem, levegőt is halkan vettem, de elérkezett egy pont ahol elvesztettek.
Nem szeretnék spoilerezni, mégis kikívánkozik belőlem, olyan, mintha félórát kivágtak volna a filmből. Értem én, hogy a 165 perc sok, és erre még rádobni vagy húszat, nos akkor tényleg vagy szünetet kell beiktatni, vagy két részben leadni, de így kimaradt egy nagyon fontos mozzanat, amin érdekes módon nem csodálkozik senki. Többször felmerült bennem a kérdés, és egyszer hangosan ki is mondtam: ezt honnan tudja? Azért éreztem jogos problémának, mert olyan eseményről volt szó, amiről az adott szereplő elvileg nem tudhatna és láss csodát, mégis!
Ezen a bizonyos ponton felfeselt a forgatókönyv összes hibája és hirtelen elvesztettem a hangulatot, valamint első ízben gondoltam arra: vajon hány óra van? Ahogyan az is tény, ettől kezdve már nem tapasztott a székhez sem, hiába volt hátra még a nagy finálé.
Az akciójeleneteket mindig inkább a technikai oldalról kerültek ki, bár számos közelharcban is gyönyörködhetünk. Ezekkel maximálisan meg voltam elégedve. A Batmanra jellemző sötétebb képvilág is ütött és szórakoztatott. A zene természetesen most is betöltötte a neki szánt szerepet. A felirat sajnos kihúzott néhány poént az amúgy sem népes számú keretből, de ez ellen nem tehetünk semmit.
Több olyan kiszámítható elem is akadt, amit jóval idő előtt tudtam. Ez is a forgatókönyv hibája. A rajongok által ismert tényre alapozni egy teljesen ellentétes karaktert igenis hiba, mert aminek csattannia kellett volna, ettől kiszámíthatóvá válik. Mert tudjuk, mi az, ami nem stimmel. Még csak nagyon gondolkodni sem kell, maguktól ugranak helyére a dolgok. Ha feldolgozás, akkor nem várok csattanót, de ha arra játszanak, üssön akkorát, mint ama ház a megboldogult Keleti Boszorkányon.
Mindent összevetve látványos, élvezetes befejezés volt, ami mégis számos sebből, gyengén, de megállíthatatlanul vérzik. A sokat akart a szarka tipikus esete.
Rajongásom magasabb pontszámot kénytelen adni annál, mint amit ténylegesen megérdemelne, de az összecsapott és elnagyolt vége miatt már így is szépen vontam le. És ha őszinte akarok lenni magamhoz, azért szerettem, még ha értetlenkedtem is néhány ponton. Talán az IMAX feljebb emelte volna, de azért így sem bántam meg. Még mindig a muszáj látni kategória, csak az eddigiek miatt többet vártam.
Mivel volt szerencsém Nicholas Hammondot és Tobey Maguire-t is látni Pókember szerepében, igencsak meglepődtem az új üdvöskén. Valamiért túl gyereknek, túl nyálasnak, túl... mindennek tartottam. Aztán eszembe jutott, hogy végül is a karakter történetünk kezdetén középiskolás, és ahogy haladtak az évek, a látványtechnika egyre jobb lett. Azt hiszem ez utóbbi miatt döntöttem úgy, én bizony várom ezt a filmet. Tehát csak idő kérdése volt, hogy a régi szuperhős új köntösben kopogtasson nálam.
Peter szülei egy estén sietve távoznak és őt a nagybátyjánál hagyják. Ben bácsi és May néni a legjobb szülőhelyettesítők, egészen addig, míg egy véletlen folytán kezébe nem kerül apja régi aktatáskája és a benne található nyomok alapján el nem kezd kutakodni. Így jut el dr. Curt Connorshoz, aki apja munkatársa volt, és akinek nagy szüksége van azokra az adatokra, melyeket Peter talált.
A feldolgozás nem jelent egyet azzal, hogy követik az eddigi filmeket, vagy akár a képregényt. Miközben néhány fontos elemet megtartottak vagy éppen újra behoztak, egész sokaságot dobtak ki.
Gwen Stacy, az első igazi szerelem, felbukkan és bár tudjuk mi lesz a sorsa a későbbiekben, üdítő volt, hogy visszahozták azt a karaktert, aki eddig alig, vagy egyáltalán nem jutott szerephez. Sajnos Emma Stone engem szörnyen idegesít. Biztosan rengeteg csinosabb, kedvesebb, bájosabb hölgyet találtak volna a szerepre. Rejtély, hogy miért pont őt választották.
Ben bácsinak sajnos mennie kell, teljesen mindegy, milyen körülmények között, ahogyan természetesen a pók csípés is kötelező, csak ugye minden egy kicsit másként történik. A rádióaktivitás már rég a múlté, de nem baj, hiszen arról már tudjuk, hogy legfeljebb két fejet növeszt, de pókösztönt nem ád. Szóval nincs ezzel semmi baj. Modern, meg könnyebben emészthető a mostani technokrata fiatalságnak.
Mindenféle fanyalgás nélkül kezdtem bele a filmbe, vacsoráról érkezve csak egy ásványvízzel, és csupán a végén jöttem rá, mennyire szomjas vagyok. Elfelejtettem inni.
Igen, a film jó. A látványvilág sokkal színesebb, az ugrójeleneteknél süllyedt és emelkedett a gyomrom, értettem a kevéske poént és több helyen sírtam is. A kísérőm meg is jegyezte vicceskedve, hogy vállalhatatlan vagyok. Hiába mondtam, hogy de abban a jelentben, meg ott az volt, hogy... Kedves, ámbár lesajnáló mosollyal közölte: De ez a Pókember! Pókember!
Tudom, pasiknak ez furcsa, de én mégiscsak nő vagyok, így volt teljes a beleélés, mert sírtam, nevettem, ahol kellett és izgultam is szépen.
Ezek után kimerem jelenteni Andrew Garfield ez addig legjobb pókember. Persze könnyű neki, a technika évről évre fejlődik, de Peter Parker számomra egy torzonborz tini, aki épp ezért néha rossz döntéseket hoz, tanul a hibáiból és a birtokában lévő erő miatt felnőtté válik.
Érdekelnek a következő részek, szeretem benne az átívelő szálat is. Nem bánom, amikor valami nem úgy van, ahogy kellene, ha add valami egészen mást, ami viszont izgalmas. Nagyon aggódtam, hogy megint előröl kezdik a történetet, és meglepődtem, amiért működött.
Természetesen mint minden Marvel feldolgozás végén, itt is várható extra jelenete. Előre vetít valamit az elkövetkezendőkből, ami nem hiszem, hogy bárit sokkolni fog, de lelkesen várom majd az eredményét, hiszen szeretem a szuperhősöket és köztük Pókembert.
A film lendületes, pörgős, bemutatja az eredetet, megteremti az érzelmi alapokat, és mindezt jó arányban teszi. Ha csak látványért ül be valaki, akkor is elégedetten fog távozni.
Élveztem, mert lekötött, utaztatott, szórakoztatót és megsiratott. Nagyszerű esti program volt.
Tudtam, hogy létezik. Hallottam már róla és természetesen elhatároztam, hogy mint lelkes Dr. Csont fan, el is olvasom. Azt is tudtam, hogy már régebben megjelent. Nem vártam csodát, semmiképpen sem az ismert Booth és Tempe párost kerestem benne. Túl jól ismerem a sorozatba való átültetéseket. Dexter barátunk példáján sokat okultam. Amit viszont elvártam, az a szórakoztatás. Feltétel nélkül, no meg a borzongatós fajtából. És tudjátok mi van? Megkaptam!
Dr. Temperance Brennan Kanadában dolgozik, mint törtvényszéki patológus. Épp lezárná a múltját, meg az egész zűrzavart, amit az előző házasságából cipelt magával. Új életet kezd, a munkáját szereti, nem esik nehezére a váltás. Amikor helyszínre küldik, már tudja, hogy oda a gondosan megtervezett kirándulás, viszont azt még csak nem is sejti, hamarosan nyakik lesz egy olyan ügyben, amiről visít, hogy az elkövető egy sorozatgyilkos.
Az a bökkenő, hogy erről nem tudja meggyőzni a rendkívüli módon kiállhatatlan természetű Claudelt. Szimpátiájuk kölcsönös, a nyomozó tajtékzik a dühtől, mert a nő túl sokat enged meg magának. A jó doktornak szövetségest kell találnia. Talán Ryannel több szerencséje lesz.
Pont ahogyan sejtettem. Mivel azzal tisztában voltam, hogy az ősztől 8. évadjához érkező sorozat később született, mint a könyvek, komolyan meg sem lepett, hogy csak az alapokat vették át.
Vagyis adott egy törvényszéki antropológus. És nagyjából itt a vége. Nincs FBI és Booth, hiszen a helyszín Kanada. A mi jó doktorunk nem szenved antiszociális megnyilvánulok sokaságától. Vagyis ő a sorozatban sem szenved, csak a környezetét sokkolja időről időre. Éppen hogy érzelmileg rendkívül ingadozó, teljesen normális középkorú női karakter, volt alkoholista és nagyon - nagyon makacs.
A férfi karaktereket egyből megkedveltem. Mind a morgós Claudel, mind a nagyon szép szemű Ryan tartogat izgalmas pillanatokat. Nem is tudom, kit szeretnék jobban...
Jó, az tagadhatatlan tény, hogy nem aludtam egész éljel és nagyjából kétharmadát le is tudtam a könyvnek. A történet erősen nyit. Néhány oldal után belekeveredünk az események sűrűjébe és Reichs oly szépen szemlélteti nekünk a különböző mozzanatokat, hogy az agyamban egymás után tűntek fel a kifordult, darabolt testrészek, inak, izmok és egyéb szövetek. Láttam a boncolást magam előtt, tudtam miről beszél, amikor a csontok felületén található nyomokat elemezte. Igen, bizonyára hasznos volt az elmúlt évadok figyelemmel kísérése is, de az aprólékos leírást semmi sem pótolhatja.
Nyilván azért sikerült ez ennyire jól, mert a hölgy, amikor nem bestsellereket ír, akkor bűnügyi antropológus, azaz ismeri a dörgést. Atyaég, de hogy!
Higgy nekem, de megérteni csak akkor fogod, ha már olvastad. Gyenge idegzetűeknek szigorúan tilos! Én magam sem tudom eldönteni, az izgalom, vagy a sokk tartott távol Álomföldétől, de akármi is volt, működött.
A történet jól felépített, logikusan halad előre. Nincsenek eltitkolt nyomok, mivel hősnőnkkel egyszerre haladunk. Amire rájön, arra mi magunk is ráeszmélhetnék csak túlságosan lekötnek az események. Ha valamit nem tud, az azért van, mert ő maga sem vette észre. Nem utaztat feleslegesen, bár néha tévútra visz, de csak mert ő maga is tévelyeg.
Két párhuzamos szálon haladunk előre, sokáig csak sejtve, hogy ennek majd lesz valami értelme, köze egymáshoz. Folyton megzavartak a pasik, mert akaratlanul is Seelyt kerestem bennük, hiába tudtam, hogy nincs ott. Folyton elkalandoztam, hogy melyik lesz az, aki a jövőben majd... egyszer... És persze már választottam is. Reménytelen vagyok!
Érdekes, az utóbbi időben szinte csak brutális leárazásokon vásárolok könyvet, ez is nagyjából a felébe került, de hogy megérte az árát, az fix. Számomra hiánypótló mű. Nem klasszikus krimi, és nem is horror. A kettő tökéletes keveréke, thriller. Létezik néhány jó író ebben a műfajban, de nálam sokan elbuknak. Pontosan azért, mert hihetetlennek találok bizonyos szituációkat.
Nos, ez annyira beteg, annyira emberi, hogy teljesen valóságos. A mélyen eltemetett vadállati ösztön pedig élvezettel temetkezik bele a véres részletekbe. Azért örömmel jöttem rá, hogy még sincs minden veszve. Bár gyerekkorom óta Drakulának drukkolok, itt mégis egyértelműen a gyilkos a közellenség. Sőt, még az enyém is!
Végig izgultam. Idén az egyik legjobb, amit ebben a műfajban olvastam. Szeretem a részletekre kiterjedő aprólékosságát, fanyar humorát és a feszültségfokozását. Ha van is benne némi kis kiszámíthatóság, azt hajlamos vagyok elnézni, mert visszavonhatatlanul rajongó lettem.
Amikor kézbe vettem már tudtam, hiszen egyértelmű, hogy elkapják a csúnya bácsit. Azonban az odáig vezető út az, ami mindig érdekes, és Reichs végig mesterien terelget. Egyértelmű pontszám. Már alig várom a következő részt.
10/10
Magyar kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó (Azért meg kell jegyeznem, hogy a Szó Kiadó is forgalmazza A holtak beszélnek. Majd kétszáz oldallal karcsúbban, olcsóbban, és más fordította.)
Fordította: Szabados Tamás (Kukkos Kázmér, mi? Feltételezem, hogy a Peeping Tom helyet van, de ettől még mindig kész vagyok. )
Azt szoktam mondani, hogy néhány klasszikuson kívül nem olvasok átlagos értelemben vett romantikus irodalmat. Minimum legyen benne néhány vámpír, vérfarkas, vagy zombi. Na, ímhol jön a szörny! Amit, különben már jó ideje kerülgetem. Még angol megjelenésének idejében tudtam, hogy vágyom rá, és bizonyított tény, ha én vágyom egy könyvre...
Kyle rendkívül népszerű. Ezt azonban nem a személyiségének köszönheti. Sokkal inkább ama felszínes emberi hozzáállásnak, hogy ami szép, ami megközelíti a tökéleteset, az vonzó. Mindenki számára.
Legalábbis majdnem mindenki számára. Kendra ugyanis tudja, a fiú sekélyes lelke egy szörnyetegé, és hogy erről meggyőzze az érintettet is, próba elé állítja. Aligha meglepő, hogy hősünk elbukik. Önnön " nagysága" okozza a vesztét, a megoldás pedig teljesen reménytelennek tűnik.
A Szépség és a Szörnyeteg az egyik kedvenc mesém, mégis mindig volt bennem némi értetlenkedés. Sosem értettem, miért nem ismerjük meg jobban a Szörnyet. Lehet csak nekem tűnik így( Rajongók, figyelem! Ősztől új sorozat eme témában a CW-n.), mindenesetre ebben a könyvben épp a nézőpont az, ami megfogott.
A főhősünk Kyle, és az ő gondolatait követhetjük figyelemmel. A többiek szinte nem is lényegesek. Amikor valamilyen szereplő kikerül a képből, akkor eltűnik. Nincs olyan, hogy ezalatt máshol. Ha történt valami lényeges, hát arról utólag értesülünk és ez bőven elég is.
Tehát a könyv csupán egy szemszögből, időből és helyzetből közvetít. Szeretem!
A történet nagyjából megfelelően követi az eredeti történet eseményeit. Csupán modernizálta. A környezetet, a lehetőségeket, az embereket, csak Szörny maradt ugyanaz a karakter. Loncsos, karmos, agyaras jószág.
Néha az érzelmek intenzitása, vagy Kyle gondolatai miatt úgy éreztem, nem feltétlen tizenévesekről beszélünk. Kicsit koravénnek tűnt néhány dolog, aztán rájöttem, hogy már rég elmúltam tizenhat, így nehezen tudnám megítélni a mostani tiniket.
Hogy az eredeti történt csupán a tündérmesék világát hozta el, vagy az akkori korhoz viszonyítva is volt e mondanivalója (A tanulságon kívül:"Jól csak a szívével lát az ember".), azt nem tudom, de ez a feldolgozás egyértelműen görbe tükröt tart elénk. A társadalom felszínességéről, álszentségéről mutat képeket. Érdekes gondolatokat vet fel. Olyanokat, mint az észrevétlen hajléktalanok, akik beolvadtak a nagyvárosok forgatagába.
Szörnyetegünk ugye rejtőzködik a világ elől, amire nagyon jó oka van, de rengeteg olyan ember él ezen a világon, akik mindenféle óvintézkedés nélkül válnak láthatatlanná a tömegek számára.
Viszonylag komolyabb a téma, nincs Csészike és más vicces tárgyak, akik oldják a komorságot, van viszont helyette Váratlan Átváltozások chatszoba. A beköszönő karakterek ismerősek lehetnek mindenki számára, ahogyan a beszélgetést vezetője is. Plusz pontot érő ötlet. Zseniális, szórakoztató és elgondolkodtató egyszerre.
Bevallom, azért kicsit szeptikus voltam. Nehezen hittem el, hogy a feldolgozások feldolgozása majd leköt. Mégis amikor a Könyvmolyképzőnél 50%-os akció volt, biztos ami biztos, megvettem. Hiszen vonzott. Kellett nekem. Akartam.
Nem bántam meg. Néhány óra alatt végeztem az olvasással, megint háttérbe szorítva a másik folyamatban lévő könyvemet. Nem volt bennem olyan vad érdeklődés, tudtam, mi lesz a vége, és mégsem voltam képes letenni.
Ötletesen modernizált könyv, könnyed szórakozást biztosít, elgondolkodtat és közben nagyjából hű az eredeti történethez is.
A végén még igaza lesz a barátnőmnek, és az én esetemben is új keletű rajongásom tárgyaivá válnak a mesefeldolgozások. Persze ha a többi is ilyen jó, igazán semmi akadálya.
Öööö... Jó, bevallom! Nem bírtam ki! Tessék érte megkövezni, elítélni meg mit 'tom én még mit, de a tudat, hogy van lehetőség a folytatásra már akkor kísértett, mikor a negyedik könyv felénél tartottam. A befejezés után pedig hiába küzdöttem. Én magam is tudtam, hogy el fogom bukni e csatát(Ja! A negyedik résszel sem végeztem, mikor megrendeltem, de ez titok. Senkinek sem vallottam be...), de legalább megpróbáltam(álmaimban).
Próbálok óvatosan fogalmazni, de felhívom mindenki figyelmét, ez a bejegyzés spoileres lehet!
Mac újra értékeli az életét. Mindazt, amit elvesztett, vagy ami sosem volt az övé, pedig lehetett volna. Minden gyávaságát, aminek tükrében nem mondott igen, a gyászt és a fájdalmat is, majd döntést hoz.
Talán Mac 1.0-nak nem tetszett volna, de Mac 5.0 másként lát bizonyos dolgokat. Rengeteg feladata van. Bosszút fog állni mindenért, de ehhez először is túl kell élnie azt a helyzetet, amiben jelenleg csücsül. A szükség pedig nagy úr. Szokatlan szövetségre készteti az ember lányát... vagy valakinek a valakiét.
Többé semmi sem biztos. Eddig sem hihetett a szemének, de ami ezek után jön alapjaiban rázzák meg az amúgy is összeomló világát.
Hát, nem volt rövid. Összesen 704 oldal, tehát brutálisan sok. Az ára meglepően baráti 2.104 forint volt. Nos, nem is akarok arra gondolni, mennyi lesz magyarul. Minimum a duplája, de mivel így teljes a sorozat, nyilvánvalóan meg fogom venni szeptemberben is(Legalább ugyanezzel a borítóval kerül piacra.). Nem szeretem a felemás sorozatokat.
Épp a Prometheusról ballagtunk haza, mikor Spockcooper javasolta, feltétlen nézzem meg. Nekem biztosan tetszeni fog. Ezért aztán, mikor Salaander megkérdezte nincs-e kedvem hozzá, gondolkodás nélkül igent mondtam. A végén egész családias hangulatban csatlakozott még annalee_sub és fuggoo is. Önmagában a társaság miatt érdemes volt elmenni, de arra szerintem egyikünk sem számított, hogy egy filmdrámán ennyire jól fogunk szórakozni.
1965-ben járunk, mikor a nyarat a cserkésztáborban töltő Sam úgy dönt, megszökik. Hagy ugyan egy búcsúlevelet, de érthető okokból ez nem nyugtat meg senkit. Tovább tetézi a bajt, hogy Suzy is eltűnik és minden jel szerint a két gyerek között kapcsolat van. Míg a cserkészek és a helyi rendőr mellett a lány családja is bekapcsolódik a keresésbe, a párocska megtapasztalja az első szerelmet és az összetartozás érzését is, amit ezidáig mindketten hiányoltak.
A történet egy szigeten játszódik és az tökéletesen szimbolizálja a szereplők magányát. A két főszereplőnk más-más környezetből jött, de ugyanazokkal a problémákkal néznek szembe. Talán épp ez az, ami összehozza őket. Leveleket váltanak, tartják egymásban a lelket. Többé nincsenek egyedül akkor sem, ha a családjuk vagy a körülöttük lévők nem értik meg őket.
A magány, a családon belüli elszigetelés és kirekesztettség nem új keletű problémák. Minden társadalomban, közösségben, kisebb egységben jelen van, ahol a tagok nem személyek, csak részei az egésznek. A másként gondolkodók, érzők menthetetlenül partvonalra kerülnek. Egyedül.
A látszólag beilleszkedni teljesen képtelen gyerekek mégis tökéletesen kijönnek egymással. Mert lehet, hogy a különbözőség gyönyörködtett, de az azonosság hoz minket össze. Csodabogárnak lenni nem egy álom, ezt mindenki tudja, akit így vagy úgy sikertelenül próbáltak csak egy dobozba belenyomni, tehát marad a különc kategória, ami meg sok mindent elbír, csak éppen nem feltétlen igaz.
A film a mélyebb mondanivalón kívül mulattat. Méghozzá igen kellemesen. Már egy posztban kifejtettem milyen lehet a humor a direkttől az indirektig, és itt mind megvan. Mondjuk bevallom, aggódtunk kicsit, mivel rajtunk kívül egy-egy ember nevetett fel. A gondolat, hogy a többségnek nincs humorérzéke csak részben igaz. A többség nem tudja átérezni a mondanivalót, mert soha nem sütötték rá a külön kategória jelzőt, vagy mert nem tudja beleérezni magát a szereplők bőrébe, de az is lehet, egyszerűen csak elfelejtették milyenek volt tiniként. A tinik ugyanis nagy átlagban eleve kirekesztődtek, mert leragadnak a személyes sérelmeknél, így a fantasztikusan kifinomult, vagy éppen az arcunkba csapódó direkt iróniát nem érthetik meg. Ez alapvetően egy réteg film.
A prominens felnőtt szereplők mind hozzáadtak valami nagyon fontosat a történethez. Hiszen ők is szervesen részei az egésznek, legfeljebb nem rajtuk van a hangsúly. Azt eddig is tudtam, hogy Bill Murray képes drámai szerepekre és az sem meglepő, hogy Edward Norton ismét nagyot alkotott, de szerintem sokan megdöbbentek Bruce Willis alakítástól. Az egy dolog, hogy fegyverrel a kézben mire jó az ember, és megint másik ha a közelében sincs. Harvey Keitel és Frances McDormand szintén emelték a színvonalát.
Gilman Jared és Kara Hayward teljesen levet a lábamról, és mind egyetértettünk abban, hogy Karából még lesz valaki, mert kimondottan zseniális volt. Úgy gondolom, hogy a gyerekszínészeket különleges odafigyeléssel válogathatták ki. Nem befutott szereplőket választottak és bár volt ebben némi kockázat, bízhattak abban, hogy a nagy nevek elegendőek lesznek. Akit nem fogott meg a téma, annak valóban elég is volt. Kár, hogy ő az, aki nem ért a filmből egy szót sem.
A poénok záporoztak. Gyakran éreztem azt, míg az előzőn kacagtam, lemaradtam valamiről. Ugyanakkor a történet mondanivalója mélyen megérintett és elgondolkodtatott. Egyetlen olyan momentum volt, amire előre lehetett számítani, ennyit engedtek az ökumenikus boldogságnak, de ez nem rontotta el a szájízemet, sőt, felvetett egy csomó új kérdést.
Természetesen feliratos, hiszen rétegfilmet nem szinkronizálnak. Hála Istennek! A sajátos hangulat, a színészek hangja, a környezet és még a jeleneteket összekötő, csak látszólag értelmetlen időjósbácsi mind egységesen hozzájárulta ahhoz, hogy imádtam. A gyermekszemszögből ábrázolt felnőtt történet összességében tökéletes. Első perctől az utolsóig. A pontszámok félelmetesen egyértelműek.
Jó, egy kicsit megszegtem az egy széria, egy nyelv szabályomat, de végül is, ez egy közbenső rész, a következő sorozatnál úgyis angolra váltok, és nem árt, ha hozzászokom előre Riordan nyelvezetéhez. Vagyis nem fogtok ki rajtam, meg tudok mindent magyarázni!
A legnagyobb félelmem az volt, hogy nem fogom majd érteni a poénokat, esetleg lemaradok valami fontosról. Viszont nagyon kellemes meglepetés ért. A célcsoportot a 9-13 éves fiúk alkotják (Jó, nem én, de akkor mi van? ), így a nyelvezete tiszta, világos, nem tartalmaz csavarásokat, viszont meglepően választékos. Bővelkedik rokonértelmű szavakban, kifejezésekben és a szleng szinte elhanyagolható. Nagyjából olyan tíz szót szótároztam ki, ami szerintem elég jó arány, és bár nagy részénél konkrét elképzelésem volt a jelentésükről is, csak nem ismertem ebben a formában.
Összesen 171 oldal, bár a végén van némi ízelítő az utolsó kötetből is. Az elején kapunk egy térképet a tábor félépítésesről, közepén pedig elhelyeztek néhány kellemes képet A villámtolvajból.
Afféle guide(Létezik ugyan egy The Ultimate Guide című kiadvány is, amihez egyenlőre még nem volt szerencsém.), de semmiképen nem abból a szempontból, ahogy az idősebb korosztálynak árulnak kiegészítő könyveket. Először Percy megnevezi azokat a személyeket, akik csatában igen jól jöhetnek, de később még a bizonyítványába is bepillanthatunk. Kapunk némi ismertetőt az istenekről is. Ami szintén nem szokványos. Bár tartalmaz egy külön táblázatot arról, hogy melyik isten milyen területet birtokol, mi a képessége, különlegessége, jelképe, állata, de ebben a leírásban inkább az szerepel, hogy hogyan öltözködik, hol futhatsz össze vele, milyen volt régen és most.
Riordan szállít néhány interjút. A főbb karakterek is tartogatnak mulatságos pillanatokat, de számomra külön érdekes volt a Stoll fivérekkel (Hermész fiai) folytatott beszélgetés. A két, folyamatosan csínytevésen agyaló fiúnak viszonylag kevés szerep jut a sorozatban, de biztosan hoznak egy-két poént.
És a lényeg, három rövid történet, ami máshol nem jelent meg.
Megtudjuk, hogy nem csak Percy kerülhet bajba, a harci szekerek pedig igen sokféle alakot ölthetnek. Kiderül az is, hogy a hangyákkal akkor is baj van, ha aprók, na de a kutyaméretűek egyenesen katasztrofálisak. Aphrodité lányai is vezethetnek csatába, és hogy hogyan telik Percy karácsonya az alvilágban, amit természetesen a háta közepére kíván.
Nem éreztem kidobott pénznek, mert nagyon jól szórakoztam rajta. Kaptam néhány jó tanácsot is (vagyis a fiú olvasók), mint például: ha egy lány megpróbál kinyírni, az a biztos jele annak, hogy beléd van zúgva.
Változatlanul élvezetes, vicces, kikapcsoló, igényes könyv. Riordan nagymestere a témának, Percy karaktere egyszerűen zseniális, a barátai pedig mind fantasztikusak. Mivel a filmben korántsem érvényesülnek ennyire a karakterek, továbbra is nyomtatott szóban marad a kedvencem, de azért örömmel tudatom, hogy a Percy Jackson és A szörnyek tengere jövőre érkezik a mozikba.
Magyar kiadásról egyenlőre nincs semmi hírem, de remélhetően előbb-utóbb megérkezik hozzánk is a negyedik és ötödik kötet közé ékelődött füzetecske.
Ööö... Hát igen... Függetlenül attól, mennyit pufogtam a harmadik könyv után, és attól is, hogy az első három részt egyetlen rendhagyó bejegyzésben, ámbár felettébb dühösen intéztem el, szóval eltekintve mindenféle dologtól, nagyon vágytam erre a könyvre. A főhősnőnk iránt elvesztettem az érdeklődésemet, na de Barrons már egészen más tészta. Ha van férfi karakter, aki megérdemli A KARAKTER jelzőt, akkor az ő. Hangsúlyozom, az életben messze kikerülnék egy ilyen alakot, nem örültem meg, na de a könyvek lapjai mi másra valók, ha nem az álmok beteljesülésére? Vita nincs, kell a könyv és kész! És milyen igazam lett!
Mac elméjének utolsó morzsáival tudja, már elérkezett a vég. Innen nincs tovább és feltartóztathatatlanul hullik a Prí-ya lét felé. Nincs ereje küzdeni. Küzd egyáltalán? Minek, ha mindenki elhagyta. Hol van Barrons, merre jár V'lane? Semminek nincs többé jelentősége.
Mikor Dani vezetésével a sidhe-látók megmentik, már semmi esély a túlélésre. Örökre a kéj fogja marad. Na jó, annyira azért nem sokáig, hiszen hamarosan meghal. Jó, hogy vannak biztos dolgok az életben...
Úgy tűnik, nekem már csak ez a sorsom, ha Tündérkrónikák, akkor nincs éjszakai alvás. Én tényleg próbáltam! Befejeztem Murakamit, elszunnyadtam egy laza három órácskára, aztán kipattant a szemem éjfélkor és hiába küzdöttem tovább az alvásért, nem sikerült. Fél kettőkor megadtam magam a végzetnek és elkezdtem olvasni.
Nos, kissé döcögősen kezdődött. Értettem én, hogy valahogy el kell mesélni a történeteteket, de az én ízlésemnek Daniből túl sok jutott. Biztos velem van a baj, de egy ilyen tizenévesre én nem építenék sorozatot, vagy ha igen, hát orvosit. Daninek szörnyű élete volt és ez tükröződik az énjében, ami nem éppen megkapó, mellesleg még csak egy gyerek. Jelenleg inkább szánalomra méltónak tartom, így az ötödik résztől teszem függővé, hogy egyáltalán érdekel-e az ő neve alatt futó spinoff széria.
Aztán elkezdődtek az események. A spoiler veszélye nélkül, egy darabig elégedett voltam az események alakulásával. Sőt, egyenesen imádtam! Aztán hirtelen azt vettem észre, hogy Mac változik. Ez szükségszerű az őt ért hatások miatt. Szükségszerű és elkerülhetetlen, még akkor is, ha ezek a változások nekem nem igen tetszettek. Szívtam is egy kicsit a fogam, mert elvesztettem az egyetlen olyan női karaktert, aki ugyan karakán, akinek felvágták a nyelvét, de aki tisztába van a saját korlátaival és ezért képes segítséget kérni.
Most mindez kicsit háttérbe szorult, de szerencsére ott volt nekünk Barrons, aki szállította a kötelező poén, feszültség és szexi vadállat adagot, ami feledtetett mindent, még azt is, hogy a főszereplőt nem igen szeretem. Majd meglepő dolog történt. Egyszer csak felsikítottam: Megjött Mac! A kedvenc csajom visszatért! Persze változott kicsit, de azért ő. Annyira féltem, hogy már sosem látom, de ő beintett a világnak, és visszatért.
Oké! A könyv felénél már több voltam, mint lelkes. Barrons körül egyre több a titok és nem úgy tűnik, mintha az utolsó részben eloszlana minden. Ha igen, akkor vagy hatszáz oldalas lesz, vagy annyira sűrű, hogy nehéz lesz követni, mert feladat akad elég.
Macnek meg kell bosszulnia nővérét, aztán a világ megmentése is igen sürgős, gatyába kell rázni Barronst, akinek ez ellen nyilván lesznek kifogásai, és akkor még nem is beszéltünk a sidhe-látókról, sem arról, hogy mi lesz a Seelie és Dark Seelie bandával. A kérdések száma majdnem végtelen. Már alig várom! Na!
Aztán hirtelen hajnali négy lett. Felkeltem, megfőztem, meglocsoltam, tettem vettem, eljöttem dolgozni és nagyon álmosan ügyködtem, miközben alig vártam, hogy újra este legyen. Ha csak nem napközben ér a világvége, tuti hogy e féltekén lemegy a nap, ami egyet jelent az estével, az éjszakával, az alvó, helyesebben az olvasási idővel. Remek!
A befejezés... Nos, ültem ott, üldögéltem, kezemben a nyitott könyv és csak néztem magam elé. Ezt nem hiszem el! Valaki ellopott vagy három-négy oldalt. Legalább! Nem létezik, hogy így legyen vége! Ki és hogyan merészelte?! Hol a kardom? Ja, az nincs, akkor hol az esernyőm?Vért akarok!
Kedves Cor Leonis, köszönöm, hogy folytattad, köszönöm, hogy szeptemberben jön a következő rész, de nem lehetett volna egyszerre megjelentetni a kettőt? Mordizomadta!
Most mindenki gondol valamit és szerintem 90%, hogy ugyanazt. Két eset lehetséges: vagy totál más történik, mint amire gondolunk és akkor kicsit csalódunk, vagy pont az és akkor meg nagyon szomorúak leszünk. Hát ez téboly!
Alig bírok magammal. Tegnap éjszaka olyan éjféltájt már az is megfordult a fejemben, hogy levadászom az utolsó részt angolul, mert egyszerűen nem bírom ki. Viszont a hülye szabály, amit én magam hoztam, nevezetesen, amilyen nyelven elkezdtem egy sorozatot, azon fejezem be, megköti a kezem. Én egy igazi petúniafej vagyok! Bár... talán az első fejezetet azért... izé...
Nyugodt lélekkel kijelenthetem, ha nem lett volna az eleje, hát gátlástalanul 10/10-et adnék rá, de mivel adódott volna más lehetőség is a kimaradt jelenetek bemutatására, és mert a szemtelen, sérült tini kimondottan zavart, nem tehetem. De majd a következő résznél...
8,5/10
Magyar kiadó: Cor Leonis
Fordította: Laskay Ildikó
Hatalmas éljen, a folytatásért és külön köszönöm, hogy megmarad a sorozat fordítója. A kiadó részéről nem tudom mennyire volt ez egyértelmű döntés, mindenesetre nagyon dicséretes.
Ezután kékbe öltözött eszkimóként körbejártunk, nézelődtünk, csodálkoztunk, ámultunk és bámultunk.
Az estét lezárandó monyózni mentünk. Gyerekek, erős! És ez szó szerint igaz, mert tabascóval ízesítik. A másodikat követően viszont már eszméletlen finom volt. Ennek ellenére utána is tüzet leheltem tőle, de legalább kiolvadtam teljesen.
