2019. január 12., szombat

You 1. évad

A kolléganőm talált rá a sorozatra, és nem tartott túl sokáig, hogy felkeltesse az érdeklődésem, majd meggyőzzön arról, nekem való. Az első fél óra végkép megvett, mert a You egy kellemes hangulatú, lassan csordogáló, érdekes, és épp csak egy kicsinyként beteg sorozatnak ígérkezett. Ami persze nézőpont kérdése, hisz nem minden az, aminek látszik. És valóban. Azt hiszem, ezentúl egy ártatlan mosoly mögött is hátsó szándékot sejtek majd. 

Joe Goldberg (Penn Badgley) egy kis könyvesboltot vezet New York-ban, ahova egy szép napon besétál Guinevere Beck (Elizabeth Lail), az első és sokadik pillantásra is elbűvölő írópalánta. Bár az érdeklődés kölcsönösnek tűnik, a történet itt véget is érne, csakhogy Beck bankkártyával fizet, elárulva ezzel a teljes nevét. Mintha tudatni akarta volna, legalábbis Joe szerint. Nem is képes másra gondolni, az internet pedig minden lehetőséget megad, az ismeretlen szépség becserkészésére.

Minden kapcsolat nehéz, megismerni és bízni valakiben, megosztani vele a titkainkat, remélni, hogy nem él vissza velük. Hinni abban, hogy soha semmi nem fordul rosszra, és várni, hogy az életünk épp olyan bámulatos lesz, mint az instán vagy facebookon követett ismeretlen ismerőseinké. Ezért ütött különösen nagyot a koncepció, mert bemutatja, hogy a mai világban mennyire könnyű kémkedni valaki után, kideríteni minden takargatnivaló dolgát, érzéseit, megismerni azt az arcát, amit kifelé mutat. Az online életek álságos szépsége arra késztet mindenkit, hogy vágyon  valamire, ami nem is igaz. És mi van akkor, ha az lehet? Amikor már nem ismerjük fel a like-ok áradatában a szerelem és megszállottság közötti különbséget, akkor jön el a tökéletes világ a zaklatók számára. A különböző szociális csatornák tálcán kínálják fel áldozataikat, még csak nem is kell értük különösebben megdolgozni.

Joe a tökéletes férfi, tudja mire gondolsz, megértő, türelmes, igéző tekintete van, csábos a félmosolya, szexi a hangja, jó az ágyban. Ha vele vagy, úgy érzed, tényleg tartozol valakihez. Fontos vagy, szeretnek és védenek. Ott van, amikor szükséged van rá, inspirál, minden szempontból jót tesz az önbecsülésednek. Nem faggat a titkaidról, és elmegy, amikor akarod. Mindig tudja, mit mondjon  amikor kétségek között vagy, amikor úgy érzed, az egész világ ellened van, s akármi is történik, ő ott áll majd a hátad mögött és támogat. Most mégis, ki a csuda ne szeretne egy ilyen férfit?! Mert Joe jó ember, törődik a barátaival, a szomszédaival, szuper humora van, és ha valami nem is stimmel vele, hát akkor az csupán az, hogy túl tökéletesnek tűnik. Mintha nem is lenne igaz!

A You sok tekintetben egy klasszikus szerelmi történet, épp csak kifordítva, így meg egészen mást mutat. Az első rész nézése közben úgy érzetem, magam is kukkolóval váltam, lesekszem valaki után, aki pedig valaki más után kémkedik. Ismeri a szokásait, a napi rutinját, hogy mit szeret és mit nem, hogy milyen barátai vannak, és hogy merre tart az élete. És miközben mindez kissé elborzasztó, a lasúdadon csordogáló történet még majdnem arról is meggyőz a különös hangulatával, kellemes zenéivel, humorával, Joe mormolásával, hogy talán nincs is semmi különös abban, amit látunk. Csak egy férfi, aki még nem tudja, hogyan közeledjen egy nőhöz, ezért igyekszik megtudni róla minél többet. Majd kialakul, majd megtalálják az utat egymáshoz, gondolod, bár az agyad tudja, nincs semmi jó abban, ha valaki az ablakod előtt állva figyeli minden mozdulatodat. És még az első rész vége előtt megérted, mennyire nem jó, hogy milyen veszélyes, mennyire menekülnöd kéne, de ottmaradsz és tovább nézed. Mert Joe olyan, amilyennek egy úriembernek lennie kell, és egy úriember mindent csakis azért tesz, hogy megvédje szíve hölgyét. Egy lányregényben.

Nézés közben folyamatosan megmaradt a kellemetlen érzésem, amolyan itt vagyok, tudomásul kell hogy vedd módon. Nyomasztóan hozzá tartozott az élményhez, és még így sem tudtam abbahagyni. Ha volt is kétségem a kimenetelt illetően az utolsó rész végkép meggyőzött arról, hogy rossz dolgok történnek, amiket már soha, de soha nem lehet rendbe tenni. Különös, hogy nem a sztori, ami már önmagában felkavaró, volt a legsokkolóbb. A fentebb kifejtett problémán kívül - hogyan követünk és szerzünk információkat a közösségi oldalak segítségével -, egy újabbra rámutatott. Mégpedig arra, milyen könnyen ítélkezünk, mennyire hamar el lehet terelni a figyelmünket. Ahogy a történet halad, szépen bontakozik, bonyolódnak a szálak és kapcsolatok, Beck problémás, csomagokat cipelő karaktere egyre idegesítőbb lesz - nekem biztosan -, így az antihős Joe az igéző szemeivel, egészen meggyőzővé válik a jó szándékát illetően, a cél meg ugye szentesíti az eszközt, és úgy érzem, az az, amiért igazán veszélyes a sorozat.

Szó sincs áldozathibáztatásról, a készítők nem mentik fel a karaktereket tetteikért, de nem is okolják őket olyasmikért, amikről nem tehetnek, egyszerűen ezt mi magunk tesszük hozzá a látottakhoz. A néző reakciója a legfélelmetesebb visszajelzés arról, ami ma történik a világunkban, és ha nem köt le a történet, a fordulatok sora, a hazugságok szövevényes hálója, az egymást metsző életek kereszteződése, de még a feltárásra váró rejtélyek sem, már csak ezért a reakcióért is érdemes nézni.


Tény, hogy Ripley óta nem láttam olyan ellenmondásos karaktert amilyen Joe Goldberg. Penn Badgley egy interjúban azt nyilatkozta, hogy nem szereti Joe-t, ennek ellenére tökéletesen hozza a megnyerő, könyvszerető, magányos férfit azokkal a fantasztikus barna szemekkel, ami miatt az ember csak ölelgetné egész nap. Képtelenség elhinni, hogy az a szempár lehet más is, mint őszinte. Bizonyos szempontból teljesen átlagos, mégis tökéletes, mintha egy romantikus könyv lapjairól lépett volna le. Ugyanakkor a másik pillanatban kiver tőle a frász, és ez a változás olyan rövid idő alatt áll be, hogy mire felfogod, már igazából a székhez is tapadtál. Kiváló választás volt. Írhatnék Beckről is, de legyünk őszinték, senkit sem érdekel. Legalábbis engem nem. Az egész széria Joe-ra épül, ő adja el, miatta megy egyáltalán. Bár volt egy rész, amiben hallhattuk Guinevere gondolatait is, és ez tetszett. Néhány percre egész érdekessé tették az áldozatot is, viszont nem éltek többet ezzel a lehetőséggel, ami némi csalódást okozott.

Az utolsó rész után nem éreztem magam különösen sokkoltnak, meglepettnek, a szokásos kellemetlen érzésemmel tudomásul vettem, hiszen valami ilyesmire számítottam. De végkövetkeztetésként arra jutottam, lehet, hogy a redőnyömet már nappal sem kéne felhúznom. Ezért egyszer még köszönetet mondok a Netflixnek, ők pedig továbbadhatják Caroline Kepnesnek,  a Te néven magyarul is megjelent könyvéért. A második évad idén ősszel várható, és hogy a magam részéről valóban várni fogom, az biztos.

9/10

4 megjegyzés:

  1. Nekem is nagyon tetszett az első évad, néhány nap alatt végig is néztem az összes részt. Én sem okolom az áldozatot, de azért jól rávilágít a történet arra, hogy milyen veszélyekkel jár az online kitárulkozás. Én soha nem szerettem a közösségi oldalakat és nem is vagyok jelen egyiken sem, de nem is bánom. Persze ez csak egy sorozat, mondhatnák sokan, de a digitális élet térnyerésével egyre betegebb és bizarrabb veszélyeknek vagyunk kitéve. Beck karaktere számomra is semleges volt, én is úgy éreztem, hogy Joe viszi el a hátán a sorozatot. Érdekes és elgondolkodtató, kíváncsi vagyok a második évadra. Azt soha nem fogom megérteni, hogy hogyan képesek az amerikaiak úgy élni, hogy nem zavartatják magukat akkor sem, ha a fél világ őket bámulja. Ki szexel úgy, hogy nem húzza el a sötétítőt? Ki él úgy, hogy még egy függöny sincs az ablakon? Ez vajon csak a filmekben és a sorozatokban van így, vagy a való életben sem tesznek függönyt és sötétítőt az ablakokra?

    VálaszTörlés
  2. Igen, elég döbbenetes volt egyben látni, persze korábban is tisztában voltam vele, de azt hiszem, annyira hozzászoktunk ezekhez a dolgokhoz, hogy már fel sem vesszük, amikor a villamoson a mellettünk álló bizalmas dolgokról beszél. A legtöbben kitárulkozva élnek és számukra ez a normális.

    Nem tudom, mi van ezzel a függöny dologgal, de sok helyen a világon nem honosodott meg a sötétítő használata sem, mint nálunk. És a legtöbb függöny önmagában nem sokat takar. Inkább a redőnyömben bízom ;)

    Igen, határozottan érdekesnek tűnik a 2. évad az utolsó rész tükrében. A könyvnek is van folytatása. Lehet, azzal kezdem a sorozatot. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Beck kitárulkozó életmódja nyilván nem mentség arra, amit Joe tett, de jó kis tanmese, hogy jobban figyeljünk oda. Érdekes azért az is, hogy Beck sokszor mennyire nem volt önazonos online énjével, ott csak az élete egy bizonyos szeletét osztotta meg, ahogyan a legtöbben teszik. És nyilván a rosszat senki nem fogja dokumentálni és közszemlére tenni, mert senkinek semmi köze hozzá, de milyen érdekes, hogy sokan úgy gondolják a jót és szépet (ami sokszor csak a felszín) azt ki lehet rakni a kirakatba, az nem ciki, de a rossz az ciki. Ha a világnak nincs köze az életemhez és a privát dolgaimhoz, akkor sem a jó, sem a rossz oldalához nincs köze, és nem mondom azt, hogy nekem mennyire szuper életem van, nézzétek, irigykedjetek, a rosszat pedig elhallgatom. Ha például az ember egy közeli barátjával beszélget, akiben megbízik, és akivel megosztja a dolgait, akkor a nehézségeit, a félelmeit, a bánatait is meg fogja beszélni vele, nem csak a vidám dolgokat. De ha én úgy érzem, hogy egy idegennek, ismeretlen embereknek, a világnak nincs köze a dolgaimhoz, a pozitív történéseket sem fogom az orruk alá dörgölni, és nem csak azért, mert azzal is vissza lehet élni, hanem egyszerűen csak azért nem, mert nem tartozik mindenkire és kész. Furcsa ez a kettősség, és azért is tetszett nagyon ez a sorozat mert nagyon sok dologra rávilágít a modern digitális és online élettel kapcsolatban.

      Alapvetően én is a redőnyt használom, de nekem önmagában véve az is furcsa, hogy nemhogy redőny, de még csak egy függöny sem volt Beck ablakán, és amennyire figyeltem nagyon sok amerikai filmben az ablakokon nincs semmi.

      Én az esetek 90%-ában csak akkor nézek meg egy filmet vagy sorozatot, ha már olvastam a könyvet, amiből készült, de azt sokáig nem tudtam, hogy ez a sorozat egy könyv alapján készült, és bevallom őszintén, valahogy nem is érzek égető vágyat, hogy elolvassam, mint máskor. A sorozatot tökéletesen eltalálták és nekem ez így pontosan elegendő.

      Joe karaktere tényleg nagyon érdekes lett, egyrészt egy kedves és segítőkész, egyszerű srác, akiről az ember nem feltételez semmi rosszat, másrészt egy pszichopata... Paco is szerette, és tényleg törődött a fiúval, szóval alapvetően nem rossz ember, de mégis... Szóval klassz, összetett sorozat, sokat lehet gondolkodni rajta.

      Bocsánatot kérek, amiért ilyen sokat írtam, csak tényleg olyan sokrétű a történet és Joe karaktere is, hogy ezek kikívánkoztak.

      Törlés
  3. Tanmesének jó, légy elővigyázatosabb, és használd felelősséggel a világhálót, de mind tudjuk, sok esetben ez nem így sikerül. És mivel nem vagy fent közösségi oldalakon nem látod, de biztos vagyok benne, hogy ismered, mert már a hétköznapokba is belopózott az a jelenség, amikor csak jó dolgok történnek velünk. Cuki a kutya, a macska, a gyerek, a férj aki vacsit csinál és korcsolyázik, és romantikus mint az állom, de amikor ismered ezeket az embereket, és jól ismered, akkor azt is látod, a vacsi egy szendvics volt, amit magának csinált, de maradt belőle két falat, az a tied, mert a gyerek sírt, amiért a kutya beleesett egy gödörbe, amit a férjed ásott még ősszel a rózsabokornak, de nem volt soha időd elültetni, a macska meg ott szeretett aludni, és amikor a kis blökencs beleesett, kis híján kikaparta a szemét. Így rohantál vele az állatorvoshoz, miközben az említett gyerek már a hisztigörcs szélén áll és nem tudod megnyugtatni. Legszívesebben lekevernél neki egyet, de utálod magad, amiért nem vagy jó anya, ezért igyekszel megértő lenné, bólogatsz az állatorvosnak, miközben a próbálsz határozottan nézni, és olyannak látszani, mint aki tudja mit is csinál. És már tudod, hogy mivel még a kocsit is szervizbe kéne vinned, nem fogod tudni elvinni a gyereket korizni holnap, tehát amikor hazaérsz, ágyba dugod a egereket, mert ájultra sírta magát, a kutyának beadod a fájdalomcsillapító, csúnyán nézel a macskára, bekapod a megszárad negyed maradék szendvicset, nekiállsz főzni és közben összeveszel a férjeddel, mert ő nem akar másnap korcsolyázni, pedig csak neki lesz kocsija. De ezt nem írod fel a facebookra, hiszen akkor nem látszanál jó anyának, sem jó embernek, de biztosan nagyon messze kerülnél a tökéletestől, és amikor mindenki a futástól edzett testét mutogatja, neked pedig nincs semmi olyasmid, mint nekik, nem fogod bevallani, hogy hibázhatsz olyasmikben, amikben mások tökéletesek. Elfelejtettünk embernek látszani, és Beck csak egy átlagos nő, átlagos zavarokkal, amiket eltemet vagy amikből megpróbál haszont kovácsolni. Mostanra totálisan átlagos jelenség, és ennél csak egy rosszabb van, amikor valakivel csak negatív dolgok történnek.

    Egem érdekel a könyv, mert láttam egy promó beszélgetést, ahol az írónő is ott volt, és mesélte, hogy valaki beszélt neki a sorozatról, meg hogy mennyire bírja Joe-t, ő meg megkérdezte, ugyanarról a Joe-ról beszélnek-e. Szóval érdekelnek az eltérések. Paco szerepe pedig borzasztóan érdekes, mert Joe tanítja, ahogy őt is tanították, csak más eszközökkel, és lám, amikor kellett, behunyta a szemét, pedig pont a mamája miatt nem lett volna logikus, de az apafigura iránti szeretete erősebb.

    Ne kérj bocsánatot, ez egy érdekes téma, jó beszélgetés, írj csak annyit, amennyi jól esik! ;)

    Forever redőny! :D

    VálaszTörlés