2014. október 23., csütörtök

Szorít. Szorííííít!

A nemlétező bakancsom. Amit most nem a közeledő télre való tekintettel vettem elő, hanem mert az e havi témázgatásunk a könyves bakancslisták körét érinti. Hadd jegyezzem meg így az elején, mennyire várom a többiek írását, mert nekem... Nos, pironkodva, de bevallom, nekem nincs könyves bakancslistám. Sőt, semmilyen sincs, mert vagy megcsinálok valamit, vagy nem. Persze létezik egy sereg dolog, amire vágyom, és ezek között vannak reális dolgok, amik idővel megvalósulnak, de szép számmal akadnak irreálisok is, amik sosem fognak. Ezért aztán nem írok semmiféle listát.

Szóval akkor miről írok most? Ebben a pillanatban fogalmam sincs. Mivel sosem készítek vázlatot, feljegyzést, mindig azt írom, ami éppen az eszembe jut. Ezért aztán néha kimarad egy-két dolog, de utólag már teljesen mindegy. Például lehetne ez is a bakancslistámon: Mostantól jegyzetelek olvasás közben. De nem akarok hazudni, tehát csak elkezdem, és majd kiderül a végére, mi lesz belőle.

Kalandozzunk inkább az irreális álmok felé. Már többször eszembe jutott, és talán írtam is valamelyik blogkörkérdéses/díjas játékban, hogy mennyire imádnék találkozni Percy Jacksonnal, és milyen boldogan követném, miközben körbevezet a félvértáborban. De listás ábránd az is, hogy légy leszek Riordan falán - természetesen leüthetetlen - és ezzel elsőnek olvashatom a készülő regényeit.

Nem kevésbé reális az sem, hogy Roxfortban töltök egy szemesztert, mint cserediák, és megtanulok kviddicsezni. Ez, figyelembe véve az egyensúlyérzékemet, és tekintettel arra, hogy biciklizni sem tanultam meg soha, igen izgalmas vágyálom. 
Ja! Ott akarok lenni, amikor a gyűrűhordozó beteljesíti sorsát, és jó kis hobbitockához hasonlatosan akkor is, mikor megtalálják a drágaszágot. Szeretnék futkározni néhány tündével, és természetesen inni a törpökkel. Ó! És ki ne felejtsem: Kell egy sárkánytojás!

Mi van még? Hát persze! Szívesen eldiskurálnék - a nyakam felajánlása nélkül - Drakulával, petúnián billenteném Van Helsinget ( kivéve, ha Hugh Jackmanre hasonlít, akkor máshoz lenne kedvem).
Imádnék hosszasan teázni Miss. Marple-lel, és lebeszélném a töktermesztésről Poirot-t.
Eldugnám Holmes fecskendőjét, lennék Mary Poppins táskája, és Mr. Darcy fintora a szája sarkában. Hegyeznék zabot Holden Caulfielddal a Central Parkban, elkísérném Tibetbe Leslie L. Lawrence-t,  Dexter társául szegődnék egy portyázással egybekötött napra, és elkísérném Jorgot számos csatába.
Beállnék Negyedik bandájába, a Riyria duót trióra bővíteném, a Fekete Sereggel is harca indulnék, és a Gyarmati Véderőt is jelenlétemmel tüntetném ki. Narnia csodálatos lehet télen, ami azt illeti mindig, és Seholsziget igazán nekem való helynek tetszik, Smaragdváros nem különben.

Megölelném Doris Lessinget a fantasztikus könyveiért, futnék maratont Murakami Harukival, és bár ez utóbbi még összejöhetne, de mire én formába rázódom - mert hogy nem futok egyáltalán, és nem is igen tervezem - Murakami talán már nem fut többet. Megkérdezném Gogolt, mit szívott, amikor Az orr-ot írta, de az általános kérdést a pöfékelésről különben sokaknak feltenném, többek között Kafkának és Poe-nak is.
És akkor még szóba sem került, ahogyan más sereg dolog sem, milyen jó tajpan lennék Hongkongban, sógun Japánban, és a messzi, messzi galaxis is csak rám vár.

A gondolataim ezer felé száguldanak, mert úgy érzem, engem sem lehet csupán a hétköznapi létezés korlátai közé szorítani. Van egy másik, egy titkosabb életem is, amit a könyvek lapjain élek. Olyan idősíkban, ami állandó, hiszem ami egyszer papírra kerül, az úgy is marad. Semmi sem változik soha, vagy mégis. Az egyetlen dolog, ami nincs a sorok között, az az olvasó maga, a reakciói, az öröm-, és bánatkönnyei. Ettől a felismeréstől könnyű volt eljutni a záró gondolatig, az írás közben valahol félúton egyszerűen ráeszméltem, mégis létezik bakancslistám, ámbár azon csupán egyetlen tétel szerepel: Olvasni a végtelenig és tovább!

A témázásban részvevő bloggerek (a lista folyamatosan bővül):

PuPilla  
Ilweran
szee
Miamona
Bill 
Nima
Anaria
FFG
Zenka
tigi 
Bea
reea

Utólag csatlakozott:
Katacita 
Theodora 
Andi

42 megjegyzés:

  1. Nagyon fura dolgokat olvastam:
    "Megölném Doris Lessinget a fantasztikus könyveiért," - na, mondom, ilyen irigy vagy? :D
    és, hogy Songoku lennél Jappánban... :D
    Talán előbb fel kéne rendesen ébrednem... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Az ölés mondjuk nem, szegény így elment már, de Songuku... Nos, be kell ismerjem, ez csábító. :D

      Törlés
    2. Ó, jaj, nem tudtam, hogy már nincs köztünk... :(

      De akkor a másikról küldj majd szelfit feltétlen! ;) :D

      Törlés
    3. Feltétlen.Ahogy így gondolkodom rajta, biztosra veszem, hogy jól állna nekem együtt a narancssárga és a tüske haj. :D

      Törlés
  2. Fú, nagyon magával ragadó poszt lett, tök jó, hogy a fantázia oldaláról ragadtad meg, egészen elkalandoztam közben én is, és nagyon tetszettek az ábrándok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) Máshonnan nem tudtam volna, és reméltem, hogy az lesz, mert írás közben is ezerrel szárnyaltam, és komolyan rájöttem, milyen áldás a fantázia. :)

      Törlés
  3. Szuper bejegyzés és egyedi. Egyébként olvasás közben jegyzetelni bonyolult de néha szoktam különben bajba kerülök, kivéve ha azonnal meg tudom írni a bejegyzést amire régen volt időm manapság nincs és akkor jól jönnek a felskiccelt gondolatok.
    A kviddics...nos lehet hogy rólad is költene akkor a Mardekár egy kis himnuszt :D de tényleg olyan jó lenne belebújni egy könyvbe akár csak pár napra, én is elmennék Roxfortba beülnék egy kis Átváltoztatástanra McGalagonyhoz vagy SVK-ra Lupinhoz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) Lehet, rá kéne szoknom, mert én sem rögtön posztolok, de kényelmetlenné teszi az olvasást, én meg szeretem csak a könyvre figyelni :)

      A Griffendél nagyon szereti az állatokat. A béka után egy bálnát is bevettek- mondanák, de kiváló terelő lennék, szóval tehetnének egy szívességet :D

      Törlés
    2. Majd rakunk bűzpatront a MArdekár páholyába és akkor nem veled lesznek elfoglalva. :D

      Igen néha megakasztó meg pl. a vonaton nem volt nálam se laptop se papír ott a telefonba szoktam pötyögni vagy idézetnél oldalszámot. Jajj hol vannak már a blog előtti régi olvasós délutánok, akkor még azt se tudtam melyik kiadótól olvasok csak olvastam és kész :D

      Törlés
    3. :D Nagyon szeretem Hermione hordozható tüzei. Nem szórhatnánk meg őket azzal? Olyan jó buli lenne! *-* :D

      Többek között ezért nem tartom magam igazán könyves bloggernek. És olyan mindenből egy kicsit blogger vagyok, és így kényelmes. Bár a múltkor, nem emlékeszem melyik könyv esetében úgy gondolta: Na, ezt fel kéne írni, mert elfelejtem! De nem tettem, és eszembe is jutott. Néha hihetetlenül jó vagyok! Máskor meg tökre nem :D

      Törlés
    4. A hordozható kék lángra gondolsz? Rendben de a bűzpatron is marad, az lesz ám az igazi égés, mehetnek büntiből serlegeket pucolni a Trófea terembe :D

      Én sokféle blogot írtam már, 16 évesen fan fictiont, később ego blogot is de valahogy azokat mindig letöröltem, aztán lett ez, és ebben vagyok a legkitartóbb. Személyes is meg nem is :)

      Törlés
    5. :o Jó! Pörköljük meg a fintorgó orruk hegyét :D

      Nem tudtam. Nekem ez az első blogom, és eredetileg sem terveztem kizárólag könyvesre. Annyira nem, hogy eleinte sokkal több agymenést és saját történetet írtam, mint könyves értékelést, aztán valahogy az lett a több. Az a jó, ha személyes is, mert tapasztalatim szerint egyszerűen jobb olvasni. :)
      Én naplót írta, de azokat nem szeretem visszaolvasni. :D A te régi próbálkozásaidba azért el feredőznék. :D

      Törlés
    6. :D háááááát jobb ha azokba már senki sem tud belenézni. A fanficem boooorzi így utólag nekem megvan. Az egoblog is inkább ilyen szösszenetek voltak főleg ha rossz kedvem volt művészi mondatokba rendeztem :) Meg verseket írtam.

      Törlés
    7. Verseket? :O Biztosan, egész biztosan nem lehet őket megkuksizni? :)
      Érdekesek különben, ha másért nem, hát azért, hogy lássa az ember honnan hová jutott. :)

      Törlés
    8. ühüm :) az is saját amit a posztba tettem :)

      Törlés
    9. :o Az tök jó volt! :) Az aláíráson úgy tűnik átsiklottam... Posztolj belőlük többet. Szívesen olvasnék még. :)

      Törlés
  4. Ezek közül lenne pár, ahová szívesen veled mennék. :) A Roxfortba mindenképp, Smaragdvárosba is, és szívesen megnéznék közelről egy hobbitlakot is, bár lehet, hogy túl alacsony lenne a mennyezet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á! Ha Gandalf befért, mi is. :D

      Törlés
    2. Ő varázsló volt, ki tudja, milyen trükköt alkalmazott. :D De majd leguggolunk, oké. ;)

      Törlés
    3. Egyezzünk ki döntetlenbe! :D

      Törlés
  5. A végtelenbe és tovább :)))
    Ez lett a kedvencem ebből a körből, hirtelen kedvem támadt egy ráadásposztot írni arról, milyen könyvekbe vágynék bele... Tsudálatos :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :o Köszönöm! :) Most kicsit elpirultam, de nem mondom, hogy nem esik jól. :)
      Hát hajrá! Csak bátran! Mikor olvastalak titeket, akkor jutott eszembe, mennyi mindent kihagytam. Holnap eddig is tudnám folytatni, és akkor sem érnék még a feléhez sem. :)
      Érdekes lenne, te hova vágysz. ;) Persze lesznek közös pontok, tudom, de azért biztosan találnék újdonságokat, szóval csak rajta! ;)

      Törlés
    2. Egyébként igen, nekem is hirtelen kedvem támadt erről (is) írni :)

      Törlés
  6. én elmegyek ezekre az utazásokra veled, oké? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyere! Minél többen vagyunk, annál jobb. ;)

      Törlés
  7. Erről a "jó lenne belebújni" dologról jut eszembe mennyire tetszett, hogy A tudás kulcsában (tudom, nyálas, nem olvastok ilyesmit, de én igen:) a csajszi a végén bekerült a könyvbe, mert ottan volt a kulcs, pasi persze ment utána, csak nem hagyja a csaját az gonosz prédájául, s mivel ő volt a könyv szerzője, nemes egyszerűséggel átírta a végét, hogy megmeneküljenek. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mh... Milyen kényelemes és frappáns megoldás. :D Hasonló helyzetben, én sem tennék máshogy. ;) Mire jó a hatalom, ha nem lehet vele visszaélni? :D

      Törlés
  8. jó vagy, Reea! :P :D (a felvezetés kísértetiesen hasonlít az én gondolatmenetemre :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, néha elájulok magamtól, hogyan tudok ennyire jó lenni! :p
      Pedig egyedül írtam. :) Viszont innen látszik, hogy egy rugófélére jár az agyunk. Ha nem is végig, de az elején határozottan. :D

      Törlés
  9. Ha eljön az ideje, én is beállnék a Gyarmati Véderőbe! :)
    Jó lista, nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) Nos, ha eljön az ideje, találkozunk ott ;)

      Törlés
  10. Hobbitfalvára nem is olyan nehéz eljutni, ha van elég pénzed. :) https://utazom.com/cikk/hobbitfalva-valoban-letezik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Új-Zélandon felépítették az egész falut. Ott forgattak, és hatalmas turistalátványosság. Ha láttál már az ország repülőtársaság reklámját, akkor nem egyszer még ott is feltűnik. Szóval tudok róla, de én olyan igazi hobbitok által lakott településre vágyok ;)

      Törlés
  11. Ó reea, én csak azért irigyellek, mert neked legalább listád van az álmaidról, vagy valami ilyesmiről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, leginkább valami olyasmiről. ;) Vágyálmokról, mert soha, egyik sem fog megvalósulni, de jól esett eljátszadozni a gondolattal. :)

      Törlés
    2. Én nem vagyok ennyire "bátor"!

      Törlés
    3. Ehhez csak egy vastag képzelet szükséges. ;) Kezd el írni, és meg fogsz lepődni ;)

      Törlés
    4. Komolyan írtam a bátorságot. Nem szeretek álmodozni, mert a csalódások fájnak. Biztos tudnék, de nem teszem. :(

      Törlés
    5. De ez olyan képzeletbeli játék.Nincs komoly tétje, nincs kockázata. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...