2011. október 26., szerda

Hasamon a nap

Nos, a múlt hetemet szabadsággal töltöttem. Remek volt. Nem csináltam semmit. Nekem ugyanis az a szabadság, ha a telefont is elteszem, nem szervezek programokat, nem megyek sehova, csak felteszem a lábam.  Nézek néhány filmet és/vagy olvasok pár könyvet.

A szabadság mindenkinek mást jelent. Vannak aktívan pihenők, akik esküsznek a kirándulás és izzasztó biciklitúrák frissítő erejére. Lehet, igazuk van, de az a helyzet, hogy mire eljutottam eddig, csak az alvás lebegett a szemem előtt. Nyáron nem igazán sikerült szabadságolnom magam. Nincs nagy titok mögötte, csak így jött ki, bár azért egy-egy napok lecsúsztak. Egy péntek, egy hétfő és nagy ritkán mindkettő. Kevés volt.

Ezért most a cél, amit kitűztem magam elé, az ágyammal, takarómmal és a kispárnámmal volt kapcsolatos. Végre nem szereltek a házban, csak a hét második felétől fúrtak a szomszédban. Majdnem üdítő volt.

Mindennap tizenegy és fél egy közötti időben ébredtem. A reggeli ébresztő, mint olyan, rémálmaimban sem üldözött. Az időszámításnak szimplán nem volt jelentősége, és bár nem aludtam többet öt-hat óránál, ellenben a saját életritmusomban tettem, pihentető volt.

A semmittevést mesteri fokon űztem. Ha nyanyóca nem Kárpátiázik menetrendszerűen, a külvilágról sem tudok. Keddet leszámítva, amikor elmentem vásárolni, szombatig még a lábamat sem tettem ki a lakásból. Mondjuk kedden is kár volt, mert csak azt nem vettem, ami kellett, és amit igen abból is a közértbe hagytam dolgokat. Szóval lássátok be, szükségem volt pihenésre! A koncentráció mint olyan nem csak a szótáramból ki, de lassan a planétáról is lekerült.

Az édes lustulás minden porcikámba beleette magát, és ha voltak is aggályaim, hamar elhessegettem őket. Pedig ugye…

Az eltolt biológiai ritmusomnak hála, egy kora reggeli ébresztő fizikai fájdalmat jelentet. Hiába keltem csak hétkor, esetleg nyolckor, vérkín volt. Ráadásul pont az utolsó három napomat nem tudtam üresen tartani. Ez mit eredményezett? Bár a kollegák azt mondták, ne panaszkodjak, kedden úgy ültem itt, mint akin átment egy úthenger, ma reggel pedig meg is jegyezték milyen kómás vagyok. Hetek mire megint visszaállok a majdnem normális életciklusra, hiszen teljesen normális sosem lesz.

A főnököm azt javasolta szoktassam át magam. Aha! Okos ötlet, de mégis hogy  a csudába csináljam? Már tizenhat éve dolgozom, és sem azóta, sem az iskolás éveimben nem sikerült végrehajtanom a feladatot. Mission impossible. Így, ha már éjfélkor lefekszem boldog vagyok, mert az korai. Már mihez képes, az 5:50-es ébresztőhöz nem igazán.

No mindegy, de a fentiekből adódóan a szabadság nálam tényleg pihenés. A passzív, hasra ragyogós fajtából.

Persze hoztam közbe  a szokásos formámat. Például, a lábos levehető fülével akartam konzervet nyitni (Nem nyílt, mert egy dög!) és október 23-án hajnalban elvonultam vásárolni.

Azért annak a napnak tagadhatatlanul volt egy pozitívuma is. Eredetileg ebédet vittem volna valakinek, aki csupán az üdítő társaságommal és némi ropogtatni valóval volt kénytelen beérni. Hazafelé tartottam, amikor leragadtam és bő patakos nyálzuhatagot csorgattam egy nagy könyváruház kirakata előtt. Örültem, hogy az ünnep miatt nem volt nyitva, mert bár pénzem nem akadt új kedvencekre (Eme apróság nálam soha sem akadály.), nem tudtam berontani és ész nélkül mínuszba verni a számlámat. Végül is teljesen mindegy, mert megtettem kedden, amikor egy akciónak képtelen voltam ellenállni. Majd fizetés előtt gondolom újra a prioritásokat és az új bakancs szükségességét (Minek az? Meleg is, és még nem is havazik. ).

Szumma szummarum, a heti mérleg: három könyv, hat film, egy teljes anime ismétlés, és egy befejezése. Most nézem csak, dorama nem szerepel a listában. Sürgősen orvosolnom kell a problémát! Legközelebb. Mivel még mindig három hetem van, ezért inkább úgy mondanám, hamarosan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése