Viszlát 2018! Nem állítom, hogy hiányozni fogsz.

Még január első hetében megfogalmazódott bennem, hogy bár ez egy új év, mégis ugyanaz a szar, és benne ugyanazok a kretének. Kétségkívül nem voltam túl költői hangulatban, de határozottan így éreztem. Na, ennyit az éj év új esélyeiről, részemről zárható 2018, és ugorhatunk is 2019-re. Sajnos erre további 360 napot kellett várnom.

Ahogy ebből sejthető, nem a legfényesebb időszakomon vagyok túl, és hogy rátérjek a bloggal kapcsolatos dolgokra, korán jött az olvasói válság is. Bár a januári könyvek alapján nem mondanátok meg, valójában már a hónap közepétől erősen küzdöttem, hogy az olvasás vonalán maradjak, és áprilisra tetőzött ez az állapot. Az Iron Druid Chronicles befejező része majd egy hónapig tartott, a Talented Mr. Ripley kis híján három hétig. Április és május nem hozott itthoni olvasást, kizárólag utazás közben lapozgattam, és ha olyan sokan voltak a villamoson, hogy a könyvemet sem tudtam kinyitni, akkor ott sem. Volt, hogy napokig nem nyitottam ki a könyvet, aztán pedig maximum 10 oldalt haladtam a következőkben.

A karácsony szelleme - (Variálós vasárnap #49)

Rohamtempóval közeleg a karácsony, ami valljuk be, rémisztő. Jóllehet tudtuk, hogy idén is eljön, de csak úgy, mint a havazásra és csúszós utakra, erre sem lehet időben felkészülni.  

A későn vásárlók ilyentájt kezdenek pánikolni, az előre gondoskodók pedig most nézik végig századjára, akad-e valami, ami a precíz tervezés ellenére is kimaradt. Feltöltjük a hűtőket, kamrákat, dugdossuk az ajándékokat, csomagolópapírokat. Már megsütöttük, amit meglehetett, de dacára az illatnak és fényeknek,  a legtöbbünk nem érzi a karácsonyi csodát. Legyünk őszinték magunkkal: szorongunk. 

Rovar a gombostűn

A pad a  hátsó udvar legszebb részén, egy gigantikus magnólia fa alatt állt. Tavaly a felesége unszolására felújította, kicserélte az elkorhadt léceket, lecsiszolta, festette, azonban eddig az estéig nem ült rajta. Soha. Hiba volt. Halk sóhajjal hátradőlt, kinyújtott jobb lábát bokájánál összekulcsolta a ballal, és a fél bögre teát a hasához szorította. Érezte az ital langyosságát, az arcán pedig az októberi este meglepő enyheségét.  Elégedettnek kéne lennie, mégsem érzett mást, mint hihetetlen fáradságot. Izmai ellazultak, a keze lehanyatlott, és bögréje lazán tartó ujjai közül kifordulva tompa puffanással ért földet. Egy pillanatra megcsikordultak a kavicsok, aztán néma csend lett.

Kedvességre kedvességgel - (Variálós vasárnap #48)

Ami most következik, az egy valós történet, miszerint a kedvességre kedvességgel felelünk. Jóllehet régóta ismert, hogy az előzékenység ragadós, rengeteg jópofa rajzfilmet találtok róla a neten, de hétköznap megtapasztalni, méghozzá a saját bőrödön, mégiscsak teljesen más. 

Kevin Hearne: Scourged (The Iron Druid Chronicles #9)

Elérkeztünk a Vasdruida befejező részéig, és bár a közbenső kötetet igazán kedveltem, a rövid kis novellák szórakoztatóak voltak, mégiscsak eljött az ideje a lezárásnak. Amitől persze tartottam is. Hearne gyakran az elvárttól ellentétes irányba csavarja a sztori és mivel nem régiben egy új sorozatba kezdett, érezhetően tovább is lépett.

A történet nagyjából ott folytatódik, ahol a Staked véget ért. Atticus kiderítette mikor kezdődik a Ragnarok és mindenkit meglátogat, akitől segítséget remélhet. Granuaile Lengyelországot tisztogatja az ellenálló vámpíroktól, amikor váratlan segítsége érkezik, Owen mindeközben kis tanítványaival a tasman ördög gyógyításával foglalkozik. Csakhogy mindannyian változtatni kényszerülnek a terven, amikor a világvége már a küszöbön kopogtat. 

A csodálatos elsők - (Variálós vasárnap #47)

Mikor volt utoljára, hogy valamit először csináltál? A kérdést az idehaza szinte teljesen ismeretlen John Calvin Maxwellnek tulajdonítják, és egészen biztosan belefutott már mindenki, hála érte az internetnek. Nagyjából úgy ezerszer. Csakhogy valószínűleg nem tudnánk rá kapásból válaszolni.
A helyzet az, hogy annyira bele tudunk szürkülni az életünkbe, a reggeli rohanásba, napi munkába, kapkodós vacsorákba, hogy nem is nagyon vágyunk semmire. Néha felmerül bennünk egy-két olyan ötlet, amit szívesen kipróbálnánk, és ezzel a kérdés el is tűnik. Elintézzük a soha szinonimájával, és némileg megnyugtat az egyszer majd. Ez az, amit mind ismerünk. Annyira nehéz megmozdulni, a kevés szabadidőnket és pénzünket beáldozni, ugyanakkor némi irigységgel nézzük azokat, akik megvalósítanak valamit korábbi terveikből.

A viszkis noir - filmekről röviden

Enyhén szólva  hatalmas lemaradásom van filmek terén. És amikor ezt írom, akkor nem kizárólag a külföldi darabokra értem, hanem a magyarokra egyaránt. Mi tagadás az elmúlt hónapok feltettek a listámra nem kevés tételt, és most ezek közül sikerült kihúznom kettőt is. Ezzel, ha szignifikánsan nem is, valamennyivel mégis csak csökkent a végeláthatatlan sor.

Gyógyító történetek? - (Variálós vasárnap #46)

Kezdek rászokni a SoundCloud-ra. Lehetne ezt cifrázni, viszont csak annyiról van szó, hogy elképesztően sokféle tartalmat töltöttek fel nélkülem is. A tejesség igénye nélkül a kedvenc rádióm napi adásától kezdve, könyves és filmajánlókon át, kerekasztal beszélgetésekig gyakorlatilag bármi és minden megtalálható. Ráadásul akármilyen nyelven.

Esténként vagy hétvégenként szívesen hallgatok vissza olyan műsorokat, amikről korábban lemaradtam. Az egyik kedvencem Oláh Andrea könyves rovata, a Könyvben utazom. Rendszerint egy adott könyv bemutatásáról szól, minek során beszélgetéseket hallgathatok az íróval, fordítóval vagy a könyv szerkesztőjével, esetleg a terület szakértőjével, és pont ezektől lesz érdekes. Talán azért, mert a változatosság kedvéért egyből azzal kezdeni, hogy mire gondolt a költő, kifejezetten izgalmas.     

Az elengedés művészete

Egész életedben próbáltál elengedni bizonyos dolgokat, csak hát sajnálatos módon fogalmad sem volt arról, miként kéne hozzáfognod. Egyszerűen képtelen voltál máshogy gondolkodni, mivel mindent versenynek éltél meg, versenynek önmagaddal. Ha már egyszer belekezdtél valamibe, muszáj volt jónak lenned benne. Fizikai fájdalmat éreztél a rosszul elvégzett félmunkától. Azt hajtogattad: Csináljuk egyszer, és csináljuk jól! Persze semmire sem mentél az elhatározásoddal, hiszen folyton szembetaláltad magad olyasmivel, amire nem volt ráhatásod. S miközben ez azóta sem változott, azon vetted észre magad, érdekes módon már nem dühítenek. Valamikor és valahogyan megtanultál elengedni.

Beszélgessünk a jogainkról? - (Variálós vasárnap #45)

Előrebocsátom, bár nem szeretnék politizálni, de minimum vaknak, süketnek és teljesen idiótának kell lenni ahhoz, hogy az ember ne vegye észre az elmúlt napok eseményeit. Az ismerőseim sorra osztogatják meg a kamu oldalak kamu híreit, és nem kell ahhoz sem különösen nagy tehetség, hogy felismerjük, a legtöbben csalódottak a választás eredményétől. Néhány józan ember is, aki azelőtt sosem ült fel az álhíreknek, most boldogan tovább osztja az összeset. Nem mélyülnék el a választási törvényben, ahogyan nem elemezgetném ki azt sem, miként történhetett, hogy a lakosság 2/3-a nem is hallott, de aki igen, az sem feltétlenül értette a taktikai szavazás lényegét. Hagyjuk a hatásvadász újságcikkeket és a lincshangulatot, mert most valami, látszólag legalábbis, valami egészen másról lesz szó, az emberi jogainkról.