2018. október 31., szerda

Rovar a gombostűn




A pad a  hátsó udvar legszebb részén, egy gigantikus Magnólia fa alatt állt. Tavaly a felesége unszolására felújította, kicserélte az elkorhadt léceket, lecsiszolta, festette, azonban eddig az estéig nem ült rajta. Soha. Hiba volt. Halk sóhajjal hátradőlt, kinyújtott jobb lábát bokájánál összekulcsolta a ballon, és a fél bögre teát a hasához szorította. Érezte az ital langyosságát, az arcán pedig az októberi este meglepő enyheségét.  Elégedettnek kéne lennie, mégsem érzett mást, mint hihetetlen fáradságot. Izmai ellazultak, a keze lehanyatlott, és bögréje lazán tartó ujjai közül kifordulva tompa puffanással ért földet. Egy pillanatra megcsikordultak a kavicsok, aztán néma csend lett.

Természetellenes csend. A kerítés mögött már órák óta gőz erővel zajlott a halloween. Még néhány másodperce is gyerekvisítás, nevetés, kórusban sikított Csokit vagy csalunk!  felszólításokat hallott, és most, semmit. Végtagjai megrándultak, mintha külön akarattal leválni készülnének testéről. Érezte, ahogy négy felé húzzák a törzsét, majd mozdulatlanná dermednek. Senki nem vádolná azzal, hogy könnyen pánikba esik, mégis érezte, ahogy a gyomra összeszorul, és gyorsan, szinte kapkodva szedi a levegőt. Nem akarta elfogadni sem felfogni, de a tények magukért beszéltek, lebénult. Csak úgy hirtelen, a semmiből. Hiába minden szándék és akarat, oda szegeződött a padhoz, vergődni is képtelenül, akár egy rovar a gombostűn.

A lécek enyhén meghajoltak. Érezte, mikor valaki mellé ült, majd átkarolta a vállát és magához húzta. A feje a másik mellkasára döccent, az orrát megtöltötte egy enyhén édeskés, émelygős szag, majd a süket nesztelenséget szétszakította az ismeretlen orgánuma. Hangja mély volt és rekedt. Hosszú másodpercek teltek el, mire felismerte, nem a fülével, hanem fura vízhangossággal a koponyájában hall.

- Azt hitte, jól eltüntette a nyomokat, és nyilván azt is, okosabb mindenkinél. Sajnálattal tájékoztatom arról, tévedett! - Akcentusa furának tűnt, lehagyta, elharapta az utolsó hangokat, és erősen megnyomta a szavak közepét.  -  Világosan figyelmeztették - folytatta monológját -, hogy ne játsszon olyan hatalommal, amit nem ért. Tisztában volt a kockázattal és mégsem tudott ellenállni. Értem én, komolyan megértem! És ha most tudna beszélni, biztosan kellemesen elbeszélgetnénk róla, erre azonban aligha nyílik alkalmunk, ezért csak elmesélem, mi fog történni ezután.

Néhány pillanattal korábban semmire sem vágyott jobban, csakhogy furcsa sejtése támadt. Tudni vélte az okokat, és hirtelen nem akart többé hallani.

- Arra már bizonyára rájött, hogy megbénult, a szeme azonban még lát és képes gondolkodni is. Nehéz kiszámítani, mindenki egy kicsit másként reagál, ezért inkább azt mondanám, nagyjából három-öt perc múlva, miután lecsukódik a szemhéja észrevétlenül elenyészik a látása, és soha, semmilyen körülmények között nem is tér vissza. A hallása azonban igen, ahogy a legtöbb érzéke. Olyan mintha kómában lenne, semmilyen kezelés, gyógyszer hatására nem tér majd magához, a legtöbb nyugtató, altató hatású gyógyszerre immúnissá válik. A pupillája nem reagál a fényre, de az agya ellátja az alapvető funkcióit, így a szíve verni fog, a tüdeje pedig lélegezni. Tudom, most nehéz, azért mégis csak próbálja meg elképzelni, hogy milyen lesz! Negyvenöt éves, mennyi lehet még hátra? Ugyanennyi vagy esetleg több? Ki tudja?! Megérte? Az a rengeteg élet, amit elvett, megérte?!

A hangjában nem volt megvetés, undor sem, egyszerűen kíváncsi volt. Szinte várta a választ. Valakitől, aki köpött az tiltásokra, esélyekre, csakis maga alakította sorsát. Megérte? Ezt kérdezte tőle.  A görcsök lassan feloldódtak, könnyű és súly nélküli testében már csak a tudata lakott. Hogy megérte-e?

Sokakkal megesik, hogy rajongásuk már-már kórós hajlamot ölt, nem volt ez másként vele sem, megszállottjává vált a zombiknak. Mindent megnézett és elolvasott a klasszikus horrortól, a turistáknak szánt hatásvadász könyvekig. Senkit sem lepett meg, mikor Haitira költözött, de minden igyekezete ellenére három év alatt sem sikerült egy igazi mamboval vagy houngannal megismerkednie. Néhány erőszakos kísérlet után végre eljutott az első igazi, szigorúan kikíváncsiskodóktól mentes szertartására, s bár élvezte minden pillanatát, azonban a zombikészítés titkát nem adta meg. Hazaérve egy halott kakas és egy levél várta, utasították rá, hogy hagyja el az országot, és ne is térjen vissza. Némi mérlegelés után úgy döntött, nem éri meg kockáztatni, csakhogy a tiltás nem akadályozhatta meg abban, hogy neki lásson élete fő művéhez.

Jóllehet nem adta könnyen magát, de a tudomány felajánlotta a választ mindarra, amire a papok megtagadták, és a loák figyelmét sem kellett felkeltenie hozzá. Még az egyetem alatt kezdett bele a kutatásba. Rezidensként rengeteg emberrel találkozott. Magányos, senkinek sem hiányzó emberekkel. Ez a hatalmas város mohon nyeli el a sehová sem tartozó, sodródó, egyedülálló szerencsétleneket. Teli vannak velük az utcák, sztriptízbárok, az olcsó és luxuslakások, minden motel, hotel és park. Minden pad. Könnyű volt választani, és az első babájáért szinte semmilyen erőfeszítést sem tett. Egy ösztöndíjas csoport társára esett a választás, a szüli már nem éltek, egyedüli gyerek volt, ráadásul se barátnő, se barát. Ráadásul végtelenül hálás volt a barátságáért. 

Azt hitte, érezni fog valamit, de sem a sikoly, sem a könyörgés nem hatotta meg. Amikor a baba kifáradt, másra már nem lévén alkalmas, gond nélkül altatta el, majd nyúlt a következőért és a következőért. Öt évbe telt, mire érdemleges eredményt ért el, akkora a neurobiológia teljesen magába szippantotta, s újabb tízbe mire igazi sikert könyvelhetett el. Mindenki, komolyan mindenki olyan katonát szeretne, aki nem gondolkodik és nem érez fájdalmat. Nem képes pánikba esni, félni, akkor is halad előre, amikor már reménytelen. Hány film szól erről? Hány  kormány, mennyi titkos kísérleti projektje kergette a szuper hadsereget! Mind elbukott. Eddig! Mert neki sikerült!

A férfi felállt, s ahogy a szilárd test támasza eltűnt, tehetetlen súlyként oldalra dőlt. Félig ülő félig fekvő helyzetében, kimeredt szemmel nézte, ahogy az utcáról bevilágító lámpák szűrt fényét kitakarja a fölé tornyosuló alak. Hatalmas volt, még nagyobb, mint gondolta, és pont azt látta a szeméből visszasugározni, amit maga is érzett. Megérte? De mennyire! Minden mocskos, véres és könnyes pillanata, minden szánalmas, cél és érték nélküli élet és minden akarat nélküli baba, akik most is a pincében várják. Szó nélkül hajtják végre a parancsait, további előnyük, hogy olcsó munkaerők és könnyen pótolhatóak. Kár, hogy már nem tud parancsot adni nekik, nincs mivel.

Az idegen, mintha csak olvasna gondolataiban, felnevetett. Mintha már halott lenne, puhán lezárta a szemhéját, ügyet sem vetve merev konokságára. Már már derűsen, és nem kevés együttérzéssel mondta: - Hát akkor, sok szerencsét! Bondye vigyázza az útját, de a biztonság kedvéért magam sem leszek távol. Viszont a kis játékbabákat elviszem, várja őket a sír és az örök nyugalom. Ne sajnálja, hosszú távon úgy sem működnek az ilyen kapcsolatok. Egészségtelenek mind két félnek. 

Könnyeden megpaskolta a vállát, mintha csak vigasztalná kényelmetlen helyzete miatt, majd fütyörészve távozott.

A sötétségben lassan feloldódott a csend, a gyerekek vidám kiáltásait messzire sodorta a szél, érezte a kiömlött tea erőteljes illatát, a száraz avarból szálló por fojtogatta, és valami csiklandós ért lelógó kezéhez. Bevallhatóan megijedt, mikor valami ráugrott és megszaglászta, aztán körbe járkált rajta, csupán azért, hogy dorombolva a hasára telepedjen. Ott aludt másnap déltájban is, amikor a felesége hazajött a gyerekekkel az anyósától, és akkor is, amikor visítva orvosért kiáltott. Nem tágított a mentőben és az orvosi vizsgálatok során sem. Ketten maradtak. Sosem megy el, nem eszik, nem iszik, csak fekszik rajta, testének hője melegíti mellkasát és megállás nélkül, idegtépően, dorombol.   

2 megjegyzés:

  1. A szokásos hátborzongató halloweeni írásod. :) Volt már ennél betegebb is, de nem biztos, hogy az volt a legijesztőbb.

    VálaszTörlés
  2. Valóban, volt betegebb, és talán lesz is még, de most ez is bőven elég volt. :)

    VálaszTörlés