Két dolog határtalan (Variálós vasárnap #3)

Bizonyára sokan ismeritek Albert Einstein egyik elhíresült mondását: "Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos."
Nos, ezenkívül is rengeteg bölcsességet köszönhetünk neki, de ez speciel olyasmi, ami mostanában folyton eszembe jut. Az emberek el is követnek ennek érdekében mindent, úgyhogy bár nem szándékosan tettem, észrevettem hogy az elmúlt két vasárnapon kvázi provokáltam. Tehát arra gondoltam, miért ne legyen ebből egy új rovat? Vagyis ez már egy meglévő rovat, csak én kapcsoltam kicsit későn. Különben is rég szeretnék indítani a Teaser kedd után még egyet, és bár könyves vonalon gondolkodtam, miért is ne lehetne ez a téma teljesen más?! Elvégre nem vagyok könyves blogger!

Ugyan még mindig nem szándékozom egyetemes lelkiismeretté előlépni, mégis úgy gondoltam, hogy  vasárnaponként megosztom veletek azokat a dolgokat, amik a hét közben elgondolkodtattak, és szerintem, mert ez természetesen szubjektív, többet érnek egy gyors bejegyzésnél. Lehetne éppen vitázni róluk,  bár tartok tőle, nem lesz rá jelentkező, de én azért itt vagyok, vagyis most éppen nem, de este igen és szeretettel látok mindenkit.
Azt azért nem ingérem meg, hogy minden héten jön egy friss téma. Mondjuk inkább úgy: akkor írom, ha kedvem van Variálós vasárnap.

És akkor jöjjön az eheti eszmefuttatásom!

A félelmeink olyan történetek, amelyeket önmagunknak mesélünk #4 - a nyomozó

- Ki kellett volna húznom a telefont.
- Miért ismerős ez nekem?
- Mert vagy ezerszer elmondtam az elmúlt héten. Szabadságon voltam...
- Csak voltál. - Örök derűs társa beletúrt hajába, majd a mozdulat meghosszabbításaként kivette a cigit a szájából és elnyomta.  Rámosolygott, és halk nyögés kíséretében felállt. - Szedd össze magad Arden Areli Aric Aylward! Ha én meg tudtam jegyezni a neved, akkor te is el tudod kapni, ezt a rohadékot.
- Mintha egy szinten lenne a kettő!
- Már megbocsásson uraságod, de arra kíváncsi lennék, mikor tanulta meg kiejteni önnön nevét.
- Voltam vagy kettő.
- Na, nekem csak fél évre volt szükségem, szóval irány a kihallgató!
Elmosolyodva elindult a mutatott irányba. Az elmúlt időszakban többször elátkozta azt a döntését, hogy csak reggel indulnak nyaralni. Caron, a felesége maga csomagolt be, a gyerekek pedig izgatottak voltak az éjszakai repülés gondolatától. Jennie egész nap vihogva rohangált körbe-körbe, bátya, Neal csak a szemét forgatta miatta, így leplezve a saját lelkesedését. Igen kevés sikerrel. Csak aztán késő délutánra Caron ismét rosszul lett, és végre eszébe jutott, hogy nála soha nem reggel érkeznek a gyermekvárás kevésbé örömteli mellékhatásai, hanem inkább délután és este. Áttetette a jegyeket a következő nap délelőttjére, de természetesen ő már nem utazhatott el.

Olyan ártatlanul kezdődött minden. Lefeküdtek este, talán éjfél múlt néhány perccel, mire Car végre elaludt, és már éppen követte volna a példáját, amikor halkan kopogtattak a hálószoba ajtaján.
- Uram! Bocsásson meg, de telefonja van.
- Köszönöm, Thimoty!

Napi uff

Gondolkodom róla már pár napja, de nem bírom megállni, hogy ne mondjak valamit. Persze valószínűleg senkit nem fog meghatni, és nyilvánvalóan nem közérdeklődésre számot tartó tény, de engem zavar, tehát megírom.
Második hete már, hogy változtattam kicsit az étrendemen, aminek hatását az elmúlt héten kezdtem érezni. Frissebb vagyok napközben, jobban és többet alszom, könnyebben ébredek. Sőt, sokszor az óra előtt felébredek egy-két perccel. Ilyen nem volt már... nos nagyjából nem történt még sohasem. És mivel időben indulok, ismét gyalog járok dolgozni. Mert csak, csak mert. Jól esik sétával kezdeni a napot, fél óra alatt bent vagyok és jobban érzem magam tőle.

Na, most jön az uff! Azt már megszoktam, hogy egy szakaszon kerülgetnem kell a biciklistákat, mert a keskeny járdán közlekednek, és többször majdnem kerék alá sétáltam, ugyanis én balgaságomnak hátul nincs szeme. Az sem gáz, hogy az aluljáróban döglesztő meleg van, és ahogy feljövők, az ottani húsbolt szellőzőjéből jövő szagtól majdnem minden esetben felfordul a gyomrom. Hozzá tartozik az élethez, ahogyan más élmények is, és különben is kárpótolt mindenért az a rövid szakasz, amikor is a járdát két oldalról gyönyörű dús bokrok veszik közre. Rendszerint alig érzékelek valamit a sövényen kívüli zajos autóforgalomból vagy  a lakótelep nyüzsgéséből. Szépnek és kellemesnek találtam. Tavasszal finom illata volt a virágzás miatt, de most is gyönyörű zölden omlott az útra. Biztosan ez volt a baj, mert az amúgy széles járda egyharmadát kivonta a forgalomból.

Engem ez sem zavart, ha jöttek szemből, hát félreálltam. Harsogó élet a város forgatagában. Lestem már ott gyíkocskákat, érdekes pókot, rovarokat. De jelenleg nem tehetem. Ocsmány, kopasz és...
Látom, hogy néhány vessző végén már sarjad az új zöld, de akkor majd megint levágják. Gondolom, mert túl nagy és bohókás. Minden reggel elszomorodom az új látványától. Eleve lehetett volna kicsit még beljebb ültetni a bokrokat, akkor nem lógott volna a járdára, de ez jelenleg ugye nem opció.Csak azt nem értem, amikor megtervezték az egészet, erre miért nem gondoltak?

A másik oldalon tegnap kaszálták le a térdig érő, felmagzott és megsárgult füvet. A toklászok lengtek mint egy mini búzatábla, és ezzel a kopaszsággal együtt rémesen lehangoló látványt nyújtottak. Most sem sokkal jobb, mert a fű színe továbbra is fonnyadt szalmára hasonlít.
Tudom, megint csak nekem probléma, és igen, azt is tudom, hogy vannak ennél fontosabb problémák is az életben, csakhogy engem ez minden áldott nap boldoggá tett, és aki nem tud ilyen apróságoknak örülni, az idővel képtelené válik másra is. Szóval uff!
Kérem vissza a zöldet!

Kevin Hearne: Tricked (The Iron Druid Chronicles 4.)

Kevin Hearne a felnőtt urban fantasy istenkirálya, vagy mi... Mostanában egy kicsit el vagyok szállva, ha  a kedvenc sorozataim kerülnek szóba, így most megfogadtam hogy teljesen tárgyilagos leszek(nem valószínű) és reális(na,ez viszont biztos). Így aztán már az elején beismerem, hogy ez a kötet, bár még mindig fantasztikus volt, koránt sem olyan jó, mint az előző. De ne rohanjunk ennyire előre...

Atticus előző küldetése sikeres volt, ez miatt viszont a nyomában számos mennydörgés isten liheg. Bosszút akarnak állni, tehát ideje új életet kezdenie Oberonnal és Granuaile-lel közösen. Ehhez azonban előbb meg kell halnia. A kedves druida nem egy ijedős ember, minden további nélkül hajlandó elhalálozni, amihez némi segítségre van szüksége. Meg is kapja Coyote -tól  a navahók szélhámos istenétől. Csak hát ugye semmit nem adnak ingyen, és Atticus hamarosan rádöbben, van az az ár, amit talán nem érdemes megfizetni. 

A történet a szokásos módon ezres fordulattal kezdődik, ami minimum elvárás ha Kevin Hearne-ről beszélünk. Ezúttal is vicces, szórakoztató, izgalmas. Ezzel továbbra sincs baj. Hogy akkor mivel? Nos, ez tipikusan egy "tudtam, tudtam, de nem számítottam rá" helyzet. Ugyanis tudtam, hogy a könyvek 3x3-as felbontásba készültek. Azaz három rész egy trilógia, ami azt jelenti, hogy ez, a negyedik már egy újabb kezdő kötet, mégsem kapcsoltam össze. Különösen igaz ez a harmadik könyv tükrében, mert azt vártam, hogy majd onnan folytatódik a történet.
Ehelyett új helyszín, új szituáció és ez egy picit megkavart. Amúgy sem vagyok otthon a navahó hitvilágban. Még annyira sem, mint más vallások esetén, így aztán minden teljesen idegen volt.

Tóth Krisztina: Akvárium

Bevallom, hogy az Akváriumot megelőzően még semmit sem olvastam Tóth Krisztinától, akiről csupán annyit tudtam, hogy egyebek mellett gyermekverseket is ír. Bevallom, mert ezentúl ez bizony másként lesz. A könyvet a tartalma alapján választottam, amire a barátnőm azt mondta: „Hát nem fogsz megszakadni a nevetéstől.” Ezt magamtól is sejtettem, de azt már nem, hogy a folyamatosan egymásba fűzött, sokszor érzelemmentesen tálalt mondatok iróniája időről időre megmosolyogtat. Tette mindezt azért, mert egy olyan időszak és a benne élők korképe, amit bár nem ismertem személyesen, sokat hallottam róla. Én a kommunizmus végén nevelkedtem, amikor már nem volt minden annyira szélsőséges, bár közel sem volt olyan szabad, mint most. Mindenesetre csendesen el lehetett járni templomba is, és többé nem fordulhatott az elő, hogy az ember esküvői tanúja – a párttitkár – bajuszt ragasztott magának, csakhogy ne ismerjék fel. A hatvanas években az egyik nagynénémék esküvőjén megtörtént ez a bizarr jelenet, amiből később már a rádiókabarékban hallhattunk, a családi legendárium azonban őrizni fogja még egy jó darabig.

Az ötvenes évek Magyarországa még nem heverte ki a második világháborút, a sebek túl mélyek, de az élet bizony megy tovább. Klárimama nem találja a helyét, de ez mindig is így volt, mert a néni kicsit furcsa, így amikor nem képes gondoskodni a lányáról, intézetbe kerül. Onnan veszi magához Edit néni, aki férjével és a koncentrációs tábort megjárt, enyhén szellemi fogyatékos testvérével él egy pici szoba-konyhában. A körfolyosós régi házat folyton átjárja a készülő ételek és a macskavizelet szaga, külön tér nem jut senkinek, a WC is a folyosó végén van, de a nagy szegénység ellenére a kuporgatás miatt jut ételre és még egy alvóbabára is. Vera és nevelőszülei élete nem rózsás, a változó világban azonban legalább ott vannak ők egymásnak.

Teaser kedd #49

Igen, megint ez a kép, de a sorozathoz egyszerűen ez passzol a leginkább. És igen, megint Atticus van porondon. Muszáj belehúzni, mert hónap végén érkezik a hatodik rész, és én még csak a negyediknél tartok. Hát élet ez?! Igen, és nem is rossz, de azért próbálkozom. Az csak nem bűn?!

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti ízelítő:

" And maybe over here we have a nice stab wound. And, I don't know, maybe there's a few more back over here."

Kevin Hearne: Tricked
 

Elmélkedő bajok (Variálós vasárnap #2)

Akik rendszeresen olvasnak, azok tudják, hogy időnként szabadjára engedem a lelkiismeretemet és olyan témákkal szórakoztatom az olvasóimat, mint az átplasztikázás, vagy a nyolcévesek botoxolása,  a mindennapi hősök áldozat hozatalai és harcai, és persze azokkal is, akik a végén feladták. Teszem ezt azért, mert engem érdekel a téma, mert bennem megmozgatott valamit. Túlnyomórészben dühöt és fájdalmat, nem ritkán sírok miattuk, mint egy csecsemő, bár az első összeállítás esetében csak azt tudtam hajtogatni: Te jó ég! Nem szeretnék az emberiség lelkiismerete lenni, sem nem tisztem, sem nem feladatom, de ha csak egy embert elértem ezekkel a bejegyzésekkel, számomra már megérte.

Nem vagyok egy aktivista alkat, nem járok tüntetni és nem jellemző az sem, hogy forró teát osztanék a téli menetelőknek, de azért meglepően sok dologgal tudok azonosulni. És mivel sosem tartottam magam csak könyvbloggernek, semmi sem akadályoz meg abban, hogy ezeket megosszam másokkal is.

Tegnap délután belefutottam egy videóba, amin egy tizenéves fiatalember beszélt a depresszióról úgy általában, és a saját betegségéről kicsit konkrétabban. Mert ugye minden nézőpont kérdése. Elmesélte, hogy olyan, mintha két különböző életet élt volna. Az első az, amit mindenki látott. Ha megkérdezzük a szüleit, ki is ő, biztosan elmesélik azokat a dolgokat, amik jellemzik őt, amik a külső szemlélőnek is látszódnak: egy barát, a fia és a testvére valakinek, egy stand up komikus és egy tinédzser.  Mindenki, még ő maga is ezt mondaná magáról, mert nagy részben ettől lesz az, aki, és még csak nem is hazudna, de nem lenne teljesen őszinte sem. Mert az az igazság, hogy létezik egy másfajta élete. Egy olyan, amit senki sem lát, ami benne van. Depresszióban szenved. 

Fül és szöveg

A kép forrása: Debbie Ridpath Ohi

Régóta kikívánkozik belőlem valami, és azt hiszem, ez minden olvasónak feltűnt már legalább ezerszer. A mai témám: tartalmak, kivonatok, fülszövegek.  Ezeknek ugye az lenne a funkciójuk, hogy eladják a könyveket, de  azért az elolvasásukig el kell jutni.

Amikor veszel egy könyvet, alapvetően három dolog befolyásolhat:
- Az első esetben író specifikus vagy. Nem érdekel semmi más, ha a kedvenc íród neve van a borítón, kosárba ugrik. Néhány író könyvét úgy vettem meg, hogy azt sem tudtam, miről fogok olvasni. Menet közben néha meglepődtem néhányszor, de nem számított, ezentúl is így teszek majd.
- A második verzió a téma specifikusság. Mikor valamit konkrétan keresek, ezek általában szakkönyvek, mint gyöngyfűzés, kertészet, vegán szakácskönyvek és a többi, de létezik rengeteg olyan vásárló is, akik olvasási szokásai igen korlátozottak. Nincs ezzel semmi baj, de ők lehet csak fantasykat, romantikus krimiket, vagy esetleg kizárólag drámákat olvasnak.
- És végül létezik az akcióban tobzódó begyűjtés. Aminek az a lényege, hogy mint mohó kisgyerek a cukorkás boltban, besöprök mindent a kosaramba. Ha két- három évet ül a polcomon ezért a pár százasért valami, akkor is megéri.

Rick Riordan: The Son of Neptune (The Heroes of Olympus #2)

Szerintem leírtam az elmúlt napokban néhányszor, de attól még tény, hogy Rick Riordan egy istenkirályzseni! Mindig pihentetem a könyveit a polcomon, mert jól esik a tudat, hogy bármikor elérhetem, ha viszont elkezdem olvasni, akkor biztos, hogy a végére is érek, ami annyira nem klassz. Ugyanis várhatok a következőre... Mert természetesen, ahogy nagyon sok külföldi könyv esetében, az olcsóbb kiadást szoktam megvenni, és a harmadik kötetre a The Mark of Athena-ra még várnom kell egy kicsit. Jó, addig még ott a The Demigod Diaries, de azt is csak ódázom, hogy ne legyek olyan hosszú ideig riordantalan... Problémáikból aztán nekem is kijutott, ugye?

Percy arra ébred, hogy eltelt nyolc hónap az életéből, az elméjében pedig hatalmas lyukak tátonganak. Abban biztos, hogy ő Percy, azt is tudja, hogy létezik Anabeth, aki minden butaságárt megcsókolja, tehát bizonyára ez igen sokszor megeshet. Nem kétséges az sem, hogy utálja a teszteket, valamint dacára a két dühös gorgó akciós ajánlatának, nemigen óhajt meghalni. Menekülés során belebotlik egy légióba. No nem az idegenbe, hanem egy tábornyi rómaiba, ahol egyből ismeretséget köt Hazellel és Frankkel. Amikor pedig kiderül, hogy valaki foglyul ejtette Thanatoszt, A HALÁLT, hármasban indulnak el megmenteni.

Van néhány kedvenc íróm minden kategóriában, ők azok, akiknek az összes írását szeretem és az egekig magasztalom. Itt van pl. Doris Lessing, Virginia Woolf,  Murakami Haruki, Gabriel García Márquez,  Kevin Hearne, M.J.Sullivan, Mark Lawrence és a sor végtelen, de ha ki kellene választanom egyet, hát Rick Riordan nagy valószínűséggel kiverne mindenkit. Persze szoros meccs lenne, de ebben a pillanatban úgy érzem, ő a legjobb. 

Az első sortól kezdve leköti az olvasókat, izgalmas, vicces, tanulságos. Már a harmadik oldalon hangosan nevettem, és ez később is számtalanszor előfordult. Újabb tudással gyarapodtam, mert kiderült, a római mitológiából még annyira sem vagyok jó, mint  amennyire a görögből voltam. Szerencsére a kedves író készített egy függeléket, amihez bőszen oda-oda lapozgattam, rengeteg dolognak használják ugyanis az eredeti, latin nevét.

Teaser kedd #48

A kép tonyohoho munkája

Tegnap éjszaka Killercat ezerrel pörgött. Épp elaludtam, amikor úgy gondolta, hogy jól megdagasztja  a konvektort, csak hogy a cseles, szebb napokat is látott fűtőtest eleje apró lyukas ráccsal borított, ezért pinduri cicuskának beakadtak a körmei. Rángatta, rángatta, amire lekiáltottam: Mit csinálsz!, de csak rángatta tovább. Jogos, válaszolni azt nem tudott. Nem maradt más lehetőségem, feltápászkodtam és hát lemásztam, hogy meglestem mi a probléma. Ezután megmentettem kedvenc jószágomat, és bár már három óra volt, nem tudtam csak úgy visszaaludni, tehát olvastam néhány oldalt az épp aktuális Rick Riordanomból. A pasi egy istenkirályzseni!

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti teaser: 

'They want to cook you and eat you' she said distastefully, 'which is ridiculous. You'd taste terrible.'
'Thank you, Grandmother.'

Rick Riordan: The Son of Neptune

Három mondat lett. Kivételesen, csak most az egyszer, nézzétek el nekem ;)