Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia

Amikor hazavittem magammal, arra gondoltam, talán be kéne fejeznem olyan könyvek kérését, amikről nem tudok semmit... Az a helyzet, hogy Pajtim Statovci könyve már a második a sorban azok között, amiket csak azért vállaltam be, mert megtetszett a borítójuk, és ez kiváló mentséggel szolgált arra, hogy kicsit kikukkantsak a komfortzónámat gondosan ölelő falak mögül. Nem tudtam, miért ez a könyv, igazán érthetetlen, biztos azok a sárga macskaszemek csalogattak, és hagytam magam.

A történet két egymástól térben és időben eltérő szálon fut. Az egyikben Bekim útját követjük nyomon húszas éveinek elején Helsinkiben. Élete a folyamatos útkeresésről szól: meleg, halk szavú, születésétől magányos lélek, de valahogy mégis szeret idegen macskákkal ismerkedni. Viszont nem áll meg az ismerkedésnél, haza is visz egy kis bundást. A gyönyörű és ravasz kandúr lassan eluralkodik valóságán, és folyton többet követel annál, mint amit adni képes. A második történetben 1980-ban járunk, Koszovóban, ahol Emine készül az esküvőjére. A kérő családja dolgos, szorgos, jómódú; elhalmozzák őt és családját eljegyzési ajándékokkal, ékszerekkel, drága ruhákkal. Jövendőbelije tanult, több nyelven beszél, és kimondottan jóképű. Bármennyire fél az ismeretlentől, apja meg van győződve arról, boldog élete lesz, hiszen jövendőbeli vejére jól kereső állás, valamint fényes karrier vár, így nincs, bár nem is lehet ellenvetése.

A könyvmoly esete a bizonyossággal

Van valami végleges és felfoghatatlan a kijelentés bizonyosságában. Megtörtént, kimondták! Eddig is sejtetted, most csak annyi változott, hogy tudod is; és elkezdődik egy egészen másfajta tánc, amit ezúttal kizárólag magaddal lejtesz. A szíved, mint egy ötéves gyerek, pánikba esik, aztán szakadatlan önti feléd kétségeit, te meg csak állsz, és vonogatod a vállad: Fogalmam sincs! Ne kérdezz, nem tudom!

Teaser kedd #163

Az a helyzet, hogy eredetileg valami igazán vidám, kacagtató könyvre vágytam. Nehéz volt a választás, mert legyünk őszinték, kevés az igazán szórakoztató darab, aztán némi keresgélés után kézbe is kaptam Bödöcs új könyvét. Úgy két fejezet után rájöttem, ezen én most nem tudok nevetni. Szórakozni sem, ami azt illeti. Viszont az univerzum törvényei alapján köztudott tény, hogy 42, meg az is, az ellentétek, valami belső és perverz vágytól vezérelve vonzták egymást. S pontosan így kötöttem ki a mostani könyvemnél.

De te hoztad a gépet, rendíthetetlen voltál, nem sírtál, úgy csináltál, mintha ez teljesen természetes volna, hogy egy anya kopaszra nyírja a felnőtt lánya fejét. Azt mondtad, milyen szép, különben is sokkal jobb így, mert úgy nézek ki, mint az a híres énekesnő, aki a Nothing compares-t énekelte valamikor a kilencvenes évek elején. 



Szentesi Éva: Hamvaimból

Jonathan Stroud: The Amulet of Samarkand (Bartimaeus #1)

A Lockwood &Co széria után szinte evidens volt, hogy az író korábbi, világhíres sorozatával is meg fogok ismerkedni. Magyarul éppen nem találtam, angolul pedig az a kiadás, amit kerestem, szintén nem volt kapható. Aztán szerencsére találtam egy olyat, aminek a borítójától nem vert ki a frász, és már csak röpke fél év telt el addig, míg kézbe is vettem.

Nathaniel 12 éves, ígéretes varázslótanonc, bár a mestere szerint ostoba, gyenge képességű gyerek. Talán mert ő maga sem áll magasan a ranglétrán, a biztos jövedelem felé terelné a fiút, és bizonyára ez az oka annak is, hogy amikor a gyermeket megalázza néhány kollégája, nem áll ki érte. Nathaniel tehát nem tehet mást, kiáll önmagáért. Kegyetlen büntetésének hála, elveszíti majdnem az összes vigaszt az életéből, ezért bosszút esküszik. Megidézi Bartimaeust, a  rendkívül felvágott nyelvű és pimasz démont, aki elvileg magasan a képességei felett áll, és hozzálát tervének megvalósításába. Fogalma sincs róla, mibe keveredett, hamarosan sokkal nagyobb lesz a tét, mint azt valaha is gondolta. 

Vegyes felvágott - könyvekről röviden #2

Január elején egy gyűjtőposzttal kezdtem, és most ismét arra fanyalodom. Mostanában nagyon jól, legalábbis normális tempóban haladok az olvasással, de sajnos az írás már egy más kérdés. Keveset és ritkán, ez lett az új mottó, és bár szeretnék változtatni rajta, már semmiképpen sem tudnám behozni azt eddig felgyűlt elmaradást.

Akadt néhány jó, számos közepes, és egy-két kiemelkedő darab az elmúlt időszakban. Ez utóbbi esetekben fizikai fájdalmat érzek a rövidítés miatt, de legyünk őszinték, nem minden könyvről lehet litániákat zengeni. No meg a kevesebb sokszor több. Ráadásul erősen gyanús, hogy ez egy több körös sorozat lesz.

Ahogy legutóbb, most is változó stílusban, témában olvastam. Lesz itt fantasy, ifjúsági regény és egy kis dráma is. Jóllehet több angolul olvasott könyv került most szórásba, viszont közülük  a legtöbb megjelent magyarul, tehát válogassatok belőle kedvetekre.

Alan Bradley: Elég már, a csontok suttognak (Flavia de Luce #4 - 5)

Még blogturnés koromban kaptam rá Flavia kalandjaira, és mi sem bizonyítottja jobban a sorozat kiválóságát, hogy már rég kiszálltam, mégis megmaradt bennem a vágy a folytatására. Oké, oké! Készséggel beismerem, le vagyok (khm... voltam) maradva, no de számít az, ha valami jó?! Bea jóvoltából akadtunk újra össze, és ismételten megállapítottam, nekem való, jóféle 9+-os krimi, amit igazán kár lenne kihagyni.

A negyedik és ötödik részt, előzetes szándékom ellenére, meglehetősen közel olvastam egymáshoz, és arra jöttem rá, ha meglenne a hatodik rész, mostanra már azt is kézbe vettem volna. Erről írtam korábban, de számomra az ifjúsági regények a mentsvárat jelentik, azt a védelmi vonalat, ami áthatolhatatlan buborékkén megvéd. És nem szépítem, mostanában görcsösen kapaszkodom azért, hogy a felszínen maradjak. Hogy felkeljek reggelente és bemenjek egyáltalán dolgozni. Ilyenkor pedig olyasmire van szükségem, amit tényleg és teljes szívvel élvezhetek.

Kondor Vilmos: Budapest noir (Bűnös Budapest #1)

Úgy érzetem, idén túl sok könyvet olvastam angolul - nem tudom miért a 31-ból csak tizenegyet -, ráadásul semmit sem magyar írótól, ami azért szégyen. Így aztán megfogalmazódott a terv, valami magyar, magyarul, és mivel az agyam újabban megint nem, helyesebben még továbbra sem alkalmas szépirodalomhoz, krimiben gondolkodtam. Rég készültem kézbe venni Kondor Vilmos sorozatát. Évek óta porosodott egy könyve a polcomon, ez ellen is tenni kellett valamit, no meg épp jó időpontnak ígérkezett az olvasására is.

1936-ot írunk, Gömbös, a miniszterelnök meghalt. A politikai élet forrong, bár már tudvalevő, ki lesz az utód, minden újságírót ráállítanak a temetésére. Szerencsétlen időpont a halálra, a minden jel szerint zsidó prosti agyonverése semmiféle vízhangot nem kavar, épp ellenkezőleg, mintha soha meg sem történt volna. Gordon bűnügyi zsurnaliszta, a lehető legjobb, és úgy érzi, van itt valami a háttérben, valami, ami miatt megérte gyilkolni, és ami miatt még ő maga is megütheti a bokáját. S ha már senki mást nem érdekel, neki muszáj felgöngyölíteni az ügyet.

Gabriel García Márquez: Utazás Kelet-Európában

Megint elvállaltam úgy egy könyvet, hogy fogalmam sem volt arról, miről fog szólni. Nincs ebben semmi meglepő, Gabriel García Márquez neve számomra önmagában elegendő – no és mivel 2014-ben elhunyt, nem várhattam új könyvet sem, de abban biztos voltam, olvasni még nem olvastam, így semmi akadályát nem láttam találkozásunknak.

1957-et írunk, amikor a Szovjetunióban megrendezték a Világifjúsági és diáktalálkozót. A rendezvény tagadhatatlanul azt volt hivatott igazolni, hogy a kommunista barakkban minden a lehető legnagyobb rendben van. Természetesen rengeteg újságírót hívtak meg a gigantikus eseményre, és közülük néhányan – a francia Jacquelin, az olasz Franco és a kolumbiai Márquez (aki az 1955-ben megjelent botránykönyve után külföldi tudósítóként dolgozott) – elhatározzák, hogy bekukkantanak a vasfüggöny mögé.

Teaser kedd #162

Semmi meglepő sincs a mostani olvasmányomban, már jó ideje Riordan napok/hetek/hónapok követik egymás szoros egymásutánban. Talán mert számomra egyszerűen megunhatatlan, s folyamatosan lobogó lelkesedéssel, határozott gyermeki derűvel merülök a lapok közé, ahol újabb és újabb kalandok várnak. És azt hiszem, jól is van ez így!

I tried to change into a cloud or teleport across the world or do a hundred other things that should have been easy for me, but I just kept falling. 

Is anything sadder than the sound of a god hitting a pile of garbage bags?

Rick Riordan: The Hidden Oracle (The Trials of Apollo #1) 

Rick Riordan: Percy Jackson and the Greek Gods

Ha minden igaz, akkor a múlt héten jött ki A Percy Jackson és görög istenek című könyv a Könnymolyképző gondozásában. Mivel angolul már jó ideje a polcomon csücsült, és egy kedves barátnőm folyamatosan emlegette a várható publikálást, egészen kedvet kaptam hozzá. Nem mintha Rick Riordanhoz külön hangulat kéne. Minden időben, hangulatban, vagy akár nélküle is könnyedén olvasható. Hála annak az univerzumnak, amit ő és az istenek közösen teremtettek.

A tartalom igen egyszerűen összefoglalható, Percy egy kiadó felkérésére a gorög mitológia főbb elemeit és isteneit ismerteti velünk, mégpedig utánozhatatlan, egyedi, csakis rá jellemző stílusban. Hosszasan csűrhetném-csavarhatnám, de erről szól a könyv. És bár a témaválasztás egyenesen adódik azon történetekből, amikben Poszeidón fia ilyen vagy olyan szerepet játszik, azért mégiscsak szokatlan koncepció, hiszen könnyedén elcsúszhatnánk azon a banánhéjon, amin úgy általában a tanárok is el szoktak.