Most mondhatnám...

...hogy rossz napom volt, de hazudnék. Az igazság az, hogy már reggel több ízben hangosan nevettem, a kissé morcos embertársaim legnagyobb döbbenetére, és nem, egyáltalán nem szégyellem. Az alábbi történet az ország/város bármelyik pontján, földrajzi helyzetétől függetlenül megtörténhetett ma. És szerintem meg is történt pár alkalommal.

Az úgy kezdődött, hogy tegnap este azt olvastam, mára hó lesz. Tulajdonképpen ránthattam volna egyet a vállamon, hiszen itt van a szezonja, de ez igazából azt jelenti, hogy vége a gyaloglásnak, mert csúszós úton nem közlekedek, ezért negyedórával későbbre állítottam be az órát - és csak hússzal aludtam tovább -, mert az a száz méter a villamosig igazán nem nagy táv! Ha négykézláb megyek is, alig néhány perc, szóval pánikra nincs itten semmi ok!

Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

Amikor felkínálták a könyvet olvasásra, nem tudtam, mit mondjak. A novellákat egy csokorba fogó kötetben számos olyan írót találtam, akiket nem szeretek. Igen, bevallom, nem szeretem a nagy magyar írókat, akiket erőszakkal toltak le a torkunkon gyerekkorunkban, és akiket soha de soha sem voltam hajlandó elolvasni. Az unalomig sugárzott filmes feldolgozások sem szórakoztattattak, de mivel akkoriban nem volt más, hát a legtöbbet végigszenvedtem. Többször is. Így hát nem, én nem szeretem Móricz Zsigmondot, Jókai Mórt, Gárdonyi Gézát. Aztán némi gondolkodás után mégis igent mondtam.

Régóta tervezem, hogy kicsit kilépek a korfontzónámból és olvasok valamit, mondjuk egy magyar romantikust, akit korábban soha sem vettem volna a kezembe, és úgy gondoltam, egy novellás kötet tökéletes lesz erre a célra. Tökéletes, mert egyik mű sem olyan hosszú, hogy ne bírnám ki, és mégis kapnék valami ízelítőt adott író stílusáról. Még akkor is, ha ez bizony nem az én kedvenc témám.

Stephenie Meyer: A vegyész

Bevallom, hogy elsők között, és önként jelentkeztem a könyvért. És hogy miért? Az oka egyszerű: számomra a Twilight egy jól megírt, tiniknek szóló, klasszikus alapokra helyezett szerelmi történet volt, én pedig kedveltem. Hogy szükség volt-e a folytatásokra, azon már lehetne vitatkozni (NEM!), de ez teljesen más kérdés. A sztori olyan, mint a Büszkeség és balítélet, csak ugye az aktuális divathullámnak szólt. Aztán a folytatásoknak köszönhetően hamarosan kiderült, hogy Stephenie Meyer nemigen remekel akciójelenetek írásában, viszont akkoriban ez volt a szériával a legkevesebb bajunk.

Néhány évre rá megérkezett A burok, én pedig arra jöttem rá, hogy kedvenc írónőnk igen gyenge annak a résznek a megírásában, ami a sci-fit jelentené (az első 80-100 oldalon egyenesen át kellett rágnom magam), meglepő módon azonban az emberi érzelmek talaján egyenesen elképesztő. Ez már nem volt egyértelműen szerelmi történet, érdekes morális kérdéseket feszeget, és komolyan mondom, van benne egy jelenet, amin a mai napig – pedig többször olvastam – képes vagyok zokogni. Így aztán teljesen normális kíváncsisággal a szívemben feltettem magamnak a kérdést, mivel jómagam szeretem ezt a kalandregényes, kémes, thrilleres műfajt: Meyer képes lehet valami újat hozni?

Teaser kedd #151

Az idei első olvasmányomat körültekintően szerettem volna megtervezni, de jó szokás szerint csak úgy levettem egy könyvet a polcról. És mivel már nagyon rég tartozom magamnak ezzel a könyvvel, azt hiszem, eléggé meg vagyok elégedve a véletlen választással.

Valamelyik rohadt gép fogja magát, és megtalálja a Választ, mi meg repülünk az állásunkból. Úgy értem, mi itt fél éjszakákon át azon vitázunk, hogy van-e Isten, vagy nincs, erre ez az átkozott masina fogja magát, és reggelre odaadja a rohadt telefonszámát is.


Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak 

És ami kimaradt - könyvekről röviden #1

Nem tartom kizártnak, hogy rovat lesz ebből a tömörítő posztból, mert van néhány könyv, amiről szándékoztam írni, néhányat el is kezdtem, de valamiért sosem került rájuk sor. No nem azért, mert mondjuk valamelyik rossz lett volna, inkább csak az az oka, hogy annyi idő eltelt az olvasás óta, esetleg nem is emlékszem már mindenre - hiszen jegyzeteket nem készítek.

Néhány könyv ezek közül nagyon is megérdemelne egy önálló bejegyzést, de ilyen az élet! A poszt igen vegyes és szerteágazó, több írót, stílust foglal magába. Mindenki mazsolázhat belőle kedvére.

Ez is megvolt, azaz mit olvastam 2016-ban

Pupilla oldalán futottam bele a 2016-ban olvasott könyveinek listájába, és ez erősen elgondolkodtatott. A saját jegyzékem fele olyan hosszú sincs, minden értelemben kevésbé nevezhető impozánsnak, de a tavaly kínkeservvel összehozott húszhoz képest mégis hatalmas javulás. Arról rég nem álmodom, hogy ismét elérek a 8-10 évvel ezelőtti 100-120-as darabszámhoz, de ha ezt tudom tartani, tekintettbe véve, hogy egyre kevesebb könyvet veszek, előbb-utóbb utol érem magam. Majd valamikor 2057-ben, viszont ez akkor is jó eredmény! A 35 olvasott könyv azt jelenti, hogy átlag másfél hetente újabb könyvbe kezdtem. Jupiiii!

Belefutottam néhány nagyon jóba, közepesbe, esetleg erősen túlértékeltbe. Feszegettem a határaimat, amiért a nagylábujjam rendre kikandikált a komfortzónám képzeletbeli vonaláról.
Csakhogy arra is most jöttem rá, igazi biztonsági játékos vagyok, az olvasott könyvek többségét régi kedvencek adták; Rick Riordan, Murakami Haruki, Vámos Miklós, Dan Wells, Pittacus Lore, Jonathan Stroud, Mark Lawrence és Charlaine Harris alkotják a kemény magot. Ők az örök visszatérők, akikben, akármilyen stílust is képviselnek, nem csalódom.

Juan Díaz Canales - Juanjo Guarnido : Blacksad - Árnyak között - ünnepi könyves poszt

Csupa szépet olvastam Juan Díaz Canales és Juanjo Guarnido nevéhez fűződő noir stílusú képregényről, annyira jókat, hogy bekerült a karácsonyi listámba. Valójában Nima tehet az egészről, mert nála láttam meg először, de később többen csatlakoztak hozzá, és miután egyszer rákerestem, végleg elvesztettem maradék kis ellenállásom utolsó darabjait is.

Blacksad egy régi szerelmét valaki brutálisan meggyilkolta, jóllehet az érzések már rég tovatűntek, hiányuk  azért fáj még kicsit. A szálak magasra vezetnek, a rendőrség szerint nem kéne foglalkoznia az üggyel, de mint olaj a tűzre, úgy hat a segítőszándékú tanács. Ráadásul totálisan felesleges is.

Az 1950-es évek Amerikájában vagyunk, a világ még nem heverte ki a második világháború hatásait, sokan keresik az életük értelmét, benne önmagukat. Az újjáépítési hullám gazdasági fellendülést hozott, új embereknek, új álmokat, egy új, lassan vaduló, szabadulni vágyó valóságban. A lehetőségek országában minden szabad, és hogy egyes emberek mivé válhatnak egy ilyen szituációban, azt ebben a képregényben állati formában láthatjuk. A szereplők fizikai megjelenése már előre elárul néhány dolgot a karakter jelleméről, ez pedig nem csak érdekes, de izgalmas is. Kivéve a női karakterek esetén, mert ők igazi hibridek, inkább emberek. Vajon miért? (A kérdés szigorúan költői!)

Turczi István: A fázisrajzoló átmeneti gyötrelmei

Amikor lelkesen jelentkeztem a szerkesztőmnél, hogy én szeretném ezt a könyvet, még igazán jó ötletnek tűnt. A borító értem kiáltott, no és szeretem a verseket. Az olvasás után azonban némi pánikkal kezdtem el nézni az üres papír. Mit fogok írni? Nem tudok semmit Turczi Istvánról, se Für Emilről, nem értek a kortárs költőkhöz, úgy egyébként a költészethez sem. Aztán arról győzködtem magam, hogy egy komplett verses kötetről értékelést írni pont olyan, mint ha egy versről írnék. Igaz? Hiába akarom becsapni magam, még csak nem is hasonlít a kettő egymásra, ezért bevallhatóan némileg bajban vagyok. Minden vers egy külön történet, amit hogyan lehet összefoglalni? Sejtelmem sincs. Csak azt tudom, mit érzetem olvasás közben, hogy milyen gondolatokat váltott ki belőlem néhány költemény vagy rajz. Ezért aztán úgy döntöttem, pont úgy kezelem, ahogyan a verses rovatot. Abból baj nem lehet.

Turczi István (1957-) József Attila-díjas, Babérkoszorú-díjas és Prima Primissima díjas magyar költő, író, műfordító, szerkesztő, egyetemi doktor, irodalomszervező, a Parnasszus költészeti folyóirat és kiadó alapító főszerkesztője. 1980-as évektől kezdve publikál, a jelenkori irodalmi élet egyik legsokoldalúbb alakja. Verseken és regényeken kívül drámákat és rádiójátékokat is írt, fontosnak tartja a kezdő tehetségek megtalálást, és a már ismert szerzők támogatását.

Agatha Christie: Karácsonyi krimik - ünnepi könyves poszt

Azt már gyerekként megtanultuk, hogy amíg a karácsonyfát a Jézuska hozza, addig a fenyőtalpat az Ördög, és ennek kapcsán azt is, minden évben rengeteg olyan ajándékokat kapunk, amire nincs szükségünk. Ezért aztán annak, aki megkérdezte, elárultam, minek örülnék igazán. Könyveknek! A fa alá került ajándékok között volt ez a kötet is, és természetesen már ki is pipáltam - mással együtt, de arról majd egy külön posztban...

Agatha Christie-ről egyszer régebben elméláztam, és ahhoz a poszthoz nem is igen tudnék hozzátenni - legfeljebb átírni. Érthető okokból nem jelentethet meg új könyveket, ezért találtam különösen kedvesnek ezt a gyűjtő kötet, amiben 4 ünnepi történet kapott helyet - egy regény, és három novella. Jóllehet ránézésre az összes sztorit ismerem már, mégsem tudtam ellenállni a kísértésnek. Aztán pikk-pakk a végére is jutottam, és nem bántam meg.

Rögtön megjegyezném, hogy a könyv gyönyörű: keményfedeles, karácsonyi színekben és mintákkal pompázó külső borítóval, de a fedlap maga zöld, fehér díszítéssel, ami a sarokmotívumokat leszámítva megegyezik a védőborítóval. Aztán ahogy kézbe vettem, iránta táplált heves érzelmeim azonnal fellángoltak, reszketve vártam, hogy végre ágyba bújhassunk.

Charlaine Harris: Dead Over a Fool (Aurora Teagarden Mysteries #5-6)

Aurora Teagarden kalandjai az első négy rész alapján, még akkor is, ha a negyedik picit gyengébbek sikerült, elég meggyőzőek voltak ahhoz, hogy folytassam. Nem vártam tőlük mást, mint egy kis laza szórakoztatást, némi gyilkossággal, fűnyírással, limonádé készítéssel, pletyókkal a könyvtárból, szóval csupa kisvárosi dolgot.