Köszönöm (Variálós vasárnap #11)

Megnéztem a lenti videót és megint eszembe jutott, hogy milyen szerencsém volt, hogy hány jó tanárom akadt, és hogy ők mennyit segítettek.
Újra elméláztam azon, ha nem Rudi bácsi lesz az osztályfőnökünk, ha nem az ő nikotintól sárga, alkoholgőzös leheletű irodalomóráin ülök, talán most fele ennyire sem szeretnék egy sereg dolgot. A mai oktatási politikából kilógna. Alighanem egy igazgató sem lenne olyan bátor, hogy rábízzon egy egész osztályt, de akárcsak egy órát is. Mégis azon kevesek egyike volt, akik inspiráltak, akik hittek bennem. Megdicsért, ha jól csináltam valamit, és a fejét csóválta, ha rosszul döntöttem. A kreatív büntetéseit sosem fogom elfelejtenie, ahogyan az utolsó mondatát sem, amit csak a temetésén értettem meg: "Egy kis sajtot ennék."

És persze voltak mások is. Ildi néni még általánosban látott fantáziát az írásaimban, aztán később jöttek Kóbor János, Izsák András és Brodzky Attila (Nem vagyok biztos benne, hogy jól írom a vezeték nevét. Megöregedtem, elnézést!) tantárurak, és sor itt már nagyjából végtelen, de őket ki kell emelnem külön is, mert olyan sokat tettek hozzám, hogy nélkülük mostanra valaki egészen más lennék.
És mivel szeretem azt, aki ma vagyok, duplán is köszönöm önöknek hölgyem és uraim, leköteleztek egy életre.



A felsorolt posztokban beszéltem bővebben az iskolás éveimről, ennél többet nem tudok, és nem is akarok hozzátenni a témához, csak ismételten megerősítem, mennyire hálás és szerencsés vagyok, mert nekem önök jutottak.
És ti, kedves olvasók, kinek adnátok hálát? 

Sírva vígadó 

Thanksgiving

Történelem és egyéb állatságok 

 

 

Peter Heller: Kutya csillagkép, nyereményjáték

A Maxim Kiadó jóvoltából, most megnyerhettek egy példány a Kutya Csillagképből. A kérdésre a válasz rendkívüli módon egyszerű, csupán a könyv tartalmát kell átolvasnotok hozzá, amit itt megtaláltok.   
A részvételi határidő jövőhét kedd, azaz október 8.


Ez egy igazán varázslatos történet arról, amikor megszűnik a világ, és az ember mégis értelmet, kapaszkodót keres benne. Csak magamat tudom ismételni, amikor azt mondom: "A történet magával ragadott, és bár látszólag érzelemmentes, mégis meglepően sok érzelmet képes kifejezni. És nem azért, mert oda képzelem, hanem mert minden sor mögött meghúzódik egy sors, egy élet, temérdek emlék. A főszereplő érzékenysége, lelke teszi különlegessé ezt a történetet. Azok a dolgok, amiktől egy karakter élni és lüktetni kezd."

Hajrá, hajrá! Érdemes érte játszani!
A nyeremény csak belföldre postázható!

a Rafflecopter giveaway

Olvass bele:

  

Peter Heller Kutya csillagkép.pdf

Peter Heller: Kutya csillagkép (Blogturné Klub)

Október elsejével jelent meg a Maxim Kiadó gondozásában Peter Heller: Kutya csillagkép (The Dog Starsy)  című regénye.
Junot Díaz szerint: Rendkívüli... Egyike azoknak a könyveknek, amik megszerettetik veled az irodalmat.  

Az Apple az év regényének választotta, és az év  legjobb könyve lett a San Francisco Chronicle és az
Atlantic Monthly szerint is. 

Hig valamilyen okból túlélte az influenzajárványt, amely mindenkit elpusztított a környezetében. Meghalt a felesége, a barátai; egy elhagyatott repülőtér egyik hangárjában él kutyájával, Jasperrel és egy harcias, fegyvermániás, embergyűlölő férfival, Bangley-vel.
Hig az 1956-os Cessnájával a reptér széléig merészkedik, eljár a hegyekbe horgászni, hogy úgy tegyen, mintha semmi nem változott volna.
Ám amikor egy véletlen adást fog a gépének a rádióján, a hang reményt ébreszt benne, hogy létezik egy jobb élet olyan, mint amilyen a régi élete volt a repülőtéren túl. Mindent kockáztatva túlrepül azon a ponton, ahonnan még biztonságban vissza tudna térni a reptérre, és követi a recsegő rádióhangot. Amit talál, sokkal jobb és sokkal rosszabb, mint amit valaha remélni mert. 

Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft

Oldal: 380

Fordította: Bozai Ágota

Megrendelhető: 
http://olvas.hu/termekek/view/1068/kutya_csillagkep
http://olvas.hu/termekek/view/1069

Szerintem:

 

Az újonnan induló Blogturné Klub szervezésében jutott el hozzám ez a könyv, és bár körültekintően választottam - a manapság annyira népszerű YA könyvek teljes mellőzése mellett döntöttem -, mégis csak volt bennem egy aprócska félsz.  A leírás alapján úgy tűnt, ez lehetnek akár egy dísztópiás regény is, de bíztam a szépirodalom jelzőben, meg hallgattam az ösztönömre, ami azt sutyorogta: én ezt szeretni fogom. Ó, de még mennyire szerettem!

A regény egész végig Hig rövidebb-hosszabb monológjaiból épül fel, néha csak lazán, máskor szoros logikai sorrendbe követve egymást. Bővelkedik tőmondatokban, amit tudom, hogy néhányan nem szereteken, ahogyan a szerkesztés is furcsa lesz majd, de most jó okkal alakult így. A főszereplőnk érzelmi távolságot tart, önmagától, a jövőképétől, ami leginkább nincs.
A visszaemlékezések és a jelen eseményei figyelmeztetés nélkül váltják egymást, így eleinte csak kapkodjuk a fejünket. Ugyanakkor a természet, a környezet és benne minden leírás aprólékos. Szinte úgy érzem, ott vagyok, érzem azokat az illatokat, amiket Hig, sajnálom az eltűnt állatokat, és rácsodálkozom a természet gyors térhódításárasa. Szabadon szárnyalok az égen, kint alszom a kutyámmal, vakargatom a fejét, és meg sem próbálom megérteni Bangleyt.

Repülő, horgászbot, és egy kutya, csupán ennyi kell az apró boldogsághoz. Ki merne reménykedni bármiben is, amikor már tíz éve véget ért a világ?
Hig tökéletes érzékkel látja meg a párhuzamokat, bár sokszor nem úgy értelmezi őket, mint más tenné. Más fajta, más anyagból gyúrták, és talán ez az egyik oka, amiért nem dísztópiás regény. Mert ő maga más.

Valahol azt olvastam, hogy Heller pont úgy ír, olyan aprólékossággal, finoman és érzékenységgel (ez a trailerben is elhangzik), mint Ernest Hemingway. Nos ezt nem tudom megerősíteni és cáfolni sem, be kell vallanom, rég olvastam tőle valamit, hogy már nem is emlékszem rá, de ezt a könyvet bizony nagyon élveztem. A sok tőmondat ellenére olyan varázslatos a nyelvezete, hogy amikor végre volt időm olvasni, hát nem tudtam letenni. A történet magával ragadott, és bár látszólag érzelemmentes, mégis meglepően sok érzelmet képes kifejezni. És nem azért, mert oda képzelem, hanem mert minden sor mögött meghúzódik egy sors, egy élet, temérdek emlék. A főszereplő érzékenysége, lelke teszi különlegessé ezt a történetet. Azok a dolgok, amiktől egy karakter élni és lüktetni kezd.

Hig megtört szíve dacára sem képes tökéletesen alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, de elég szerencsés, okos hozzá, hogy megfelelő lakótársat válasszon. A lakóhelyük folyamatosan vonzza a szerencsét próbálókat, akik egy pillanatra sem hezitálnak, amikor el kell vágni valakinek a torkát. A túlélők mind gyilkosok, vagy támadnak, vagy védekeznek, a gyorsabb, erősebb győz. A vagyon kimerül egy-egy a jobb helyben, egy darab földben, ahol gazdálkodhat és eljárhat vadászni a friss húsért. Gyomorforgatóan reális ez a kép. 
Ha elképzelem, most milyen lenne, ha egyszer csak kihalna az emberiség kétharmada, a túlélőket pedig valami rejtélyes vérbetegség tizedelné... Mindent megtennék, mindent, hogy a gyerekeimnek, a családomnak, bárkimnek, aki túlélte ételt adhassak. Először jönnének a zavargások, a totális anarchia, aztán akik tehetik elhagyják a városokat, hogy viszonylagos nyugalomba, a farkassá vált fajtája béliek nélkül éljenek. 

Pont ilyen lenne. Lehet, épp ilyen lesz. És mégsem borzaszt el igazán, mert a bolygó leradírozza a hátáról az evolúciós zsákutcákat, de teret ad minden másnak. Nagyon sokan erről beszélnek már évtizedek óta, a 7 milliárdnyi ember már rég kizsákmányolja a bolygót, és előbb-utóbb jönnek majd azok a baktériumok, vírusok, amik ellen nem lesz antibiotikumunk. De a könyv mégsem sokkolt, a regény nem ilyeszteget, csak tárgyilagosan leszögez olyan dolgokat, amiket mind tudunk már, és helyette olyasmikre koncentrál, amik fontosak. Az emberi kapcsolatok, a kötödés és az azutáni vágy, a túlélés ösztöne és a személyiségek fontossága.  Hogyan maradj ember egy gátak nélküli világban.

Heller ismert újságíró, több lapnál is külsősmunkatárs, számos természettel kapcsolatos témájú könyvet írt, és a Kutya csillagkép olyan, mintha egy lenne a dokumentumkönyvei közül. Hig életét dokumentálja. Döbbenetes varázslatos stílusban. 
Ha bárki úgy gondolná, ez egy szomorú könyv, megnyugtatom, nem az. A jelenleg ismert világ ugyan véget ért, de született helyette egy másik. Az élet megy tovább és ezt semmi, de semmi nem képes megakadályozni. Létezik öröm, boldogság, szomorúság, gyász, hűség és remény is. 

Kedves Peter Heller! Köszönöm, ez egyszerűen csodálatos volt!

10/10 



A könyvért millió köszönet a Maxim Kiadnak.

Olvass bele:

  

Peter Heller Kutya csillagkép.pdf

A Maxim kiadó felajánlott egy példány a könyvből. Tessék játszani! Bőven megéri megnyerni.
Figyelem:
A nyeremény csak belföldre postázható!

a Rafflecopter giveaway

Teaser kedd #62

 

No, a könyvemet, az egyiket legalábbis befejeztem, és most szükségem van valami klassz kis lazításra. Mangát választottam, méghozzá a már ismert Uragirit. Szeretem a karaktereket, és mivel most értem utol az animékat is, itt már végre jönnek a teljesen új dolgok is. Szóval Luca Crosszeria, kösd fel a gatyód, itt vagyok!

 

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti kettes:
  

On Takashiro-san's recommendataionm I'm taking a trip to the Giou family's hidden springs. 

Even if you're told that Senshirou and I are the only Zweilt meant to be going... you all end up tagging along like pathetic groupies! 

Hotaru Odagiri: The Betralay Knowa My Name 5.

Egy igazán jó napot kívánok!

Nagyon jól indult a napom. Eleve kiváló hangulatban ébredtem, ahogy mostanában majdnem mindig,  és nem aludtam vissza a kádban sem. Igaz, pár perces késében voltam már, de ez nem zavart különösebben. Mert hogy jól éreztem magam. Kicsiségekre nem igen adok ilyenkor, csak mosolyogtam bele a vakvilágban.Az sem zavart, hogy egy hete zene nélkül bandukolok, mert tönkrement a fülhallgatóm. Pedig mások ez nagyon feszélyez, hiszen akkor hallom a koránt sem csendes környezetemet, de újabban, mintha nyugi bogyót szednék.
Tehát gyalog indultam a munkahelyemre, ahogyan mostanában mindig, de félúton megálltam pár zöldséget venni az ebédemhez. A közértben nagyon sokan voltak, csak egyetlen pénztár működött, és teljesen reménytelen volt, hogy az előre ütemezett 5 perces késéssel megúszom. Magamban már el is engedtem ezt a ma "időben" beérek dolgot, amikor a néni, aki előttem állt megkérdezte:
- Munkába megy?
- Igen - feleltem.
- Akkor tessék előre állni!
Nem igazán értettem, de udvariasan megköszöntem és hát egy hellyel előrébb jutottam. Van remény! Az előttem álló ötvenes férfi, aki addig reménytelen arccal kapaszkodott a kocsijába, most hátrafordult és azt mondta:
- Ha munkába megy, akkor cseréljünk helyet!
Ezt már tényleg nem tudtam feldolgozni és udvariasan tiltakoztam, mondván, nem is sietek annyira, de aztán csak előre álltam. Rajtam kívül a többi sorban álló is értetlenkedett. Gondolom nem látták a logikát abban, hogy engem előreengedtek, őket meg nem, a korosztályt elnézve ugyanis a legtöbben munkába vagy iskolába tartottak éppen.
Mivel velem azért gyakran, legalábbis gyakrabban történnek pozitív dolgok, magán a jelenségen nem csodálkozom, hiszek abban, amit adsz, azt kapod vissza, de azért mégsem mindennapos jelenég, hogy a hosszú sorban ketten is maguk elé tessékelnek.
Fizetés után újra megköszöntem két előzékeny embertársamnak - mert legalább annyira hálás voltam nekik, mint az ismeretlen nőnek, aki szakadó esőben felém tartotta az ernyőjét-, aztán ismét útra keltem. 
Megálltam újra, egy narancsot vettem salátaöntetnek,  és az újabb üzletben nagyon kedves volt az eladó. Mondhatnátok: ez nem valami rendkívüli, de nem nézett ki az egy narancsommal, nem nézett sandán sem, ami azt illeti, mert én ahhoz szoktam, hogy egy kis gyümölccsel kinéznek az üzletekből.
Így aztán nagyon kellemesen kezdődött a napom, teli energiával érkeztem meg, csak tízpercet késtem, és mivel este bébicsőszködöm, erre az energiára szükségem is lesz.
És most szeretném megosztani az örömömet veletek, ezért kívánok mindenkinek nagyon szép, kellemes és boldog napot!
Élvezzétek az életet, örüljetek az apró csodáknak. Egy mosoly nem kerül semmibe, az előzékenység is ingyen van, és mégis szebbé lehet vele tenni valaki napját. Éljetek vele!
Hátha én állok mögöttetek...

Vérmesék

The Family

színes, magyarul beszélő, amerikai-francia akció-vígjáték, 2013 

rendező: Luc Besson
író: Tonino Benacquista
forgatókönyvíró: Luc Besson, Michael Caleo
zeneszerző: Evgueni Galperine, Sacha Galperine
operatőr: Thierry Arbogast
producer: Luc Besson, Ryan Kavanaugh, Virginie Silla
executive producer: Martin Scorsese
vágó: Julien Rey

szereplő(k): 
Robert De Niro (Fred Blake / Giovanni Manzoni)
Tommy Lee Jones (Stansfield ügynök)
Michelle Pfeiffer (Maggie Blake)
John D'Leo (Warren Blake)
Dianna Agron (Belle Blake)
Ricardo Cordero (Philly)
Jon Freda (Rocco)
Dominic Chianese (Don Mimino)
Domenick Lombardozzi (Mimmo)
Joseph Perrino (Joey)

Az a helyzete, hogy akit  Robert De Niro, Tommy Lee Jones, Michelle Pfeifer és Luc Besson így együtt nem hoz lázba, azzal valami komoly baj van. Nem mondom én, hogy nem lehetne hasonló szintű gárdát összehozni a filmek világából, talán még ütősebbeket is, de azért ez egy igen erős együttállás, amit vétek lenne kihagyni. 
Na ezzel a gondolattal érkeztem tegnap este a moziba, és kiderült, igazam volt! 

A Manzoni család igen előkelő helyen állt az amerikai maffiában, élvezte minden előnyét, és nem foglalkoztak a  hátrányokkal, csakhogy Giovanni lepaktált az FBI-jal, és ezután családjával közösen a tanúvédelem koránt sem csodálatos lehetőségeiben dagonyáznak. Az a csekély 20 millió dolláros vérdíj a fején nem komolyabban kedvteleníti el, sőt, de azért mégis csak tanácsos lenne beilleszkedni az új környezetbe. Csakhogy a régi szokások lassan halnak el, és hiába lettek Blake-ék, emlékezettörlés nem jár a csomaggal.

A film egyszerre könnyed és komoly. Kigúnyolja, ugyanakkor fura mód emléket is állít a régi klasszikus maffiával foglalkozó filmeknek. Olyan kliséket szórakoztat fel, mint a tömegből kilógó, csupa feketében öltözött, nagy kalapos gengszter, de kendőzetlenül feltárja a közeg brutalitását is. A képek vágása zseniális, sok esetben nem látunk, csupán sejtünk, a feszültséget pedig humorra oldják. Méghozzá mesterien, ha engem kérdeztek.

Teaser kedd #61

Ha kedd, akkor ízelítő. Olvasás tekintetében viszonylag kicsi eredményeket könyvelhetek el. Befejeztem a 6. részét, tehát most várhatok az új kötetre, de minden más még a régi. Igyekszem ledolgozni valamit az elmaradásból, de ahhoz kicsivel több idő kéne. Addig is itt egy jó kis Murakami Haruki, akinek az új könyve most ősszel érkezik hozzánk. Vagyis nemsokára...

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti kóstoló:


A különös nyár végétől a tél kezdetéig semmi sem volt az életemben, amit változásnak nevezhetnénk. Mindennap csendesen megvirradt, és szintúgy esteledett.

Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája III. kötet

Mert minden lázadás kicsiben kezdődik (Variálós vasárnap #10)

Nem is olyan rég, pont a Büszkeség és balítélet kapcsán mondtam, úgy tűnik nem vagyok feminista. És egy bizonyos értelemben véve nem is vagyok, csakhogy elgondolkodtam rajta, mit jelent egyáltalán az a szó, hogy feminista. 

Nem feltétlen azt, amire a legtöbben gondolnak, hogy nincs szükségünk az ellenkező nemre, és ahogyan  a barátnőm mondta anno: nekem egy férfi ne nyisson ajtót, mert van nekem kezem. Én ugyanis szeretem, ha kinyitják nekem az ajtót, és  felsegítik a kabátomat. Szeretem, ha virágot kapok, és nagyon jól esik minden bók és előzékenység. Nem csak az a baj, hogy ezek kezdenek eltünedezni, hanem az is, hogy egyre kevesebb nő tud mit kezdeni velük, hiába részesülnek benne. Ezt állítja néhány úr, és sok esetben jogosan, bár az is igaz, nem mindegy, hogy mit és kitől kapunk.  

De vissza a feminizmushoz. Számomra azt jelenti, hogy elmondhatom azt, amit akarok, amire vágyom, hogy akár egy szexkönyvvel a kezemben is sétálgathatok, és nem kell elviselnem azokat a férfiakat, akiket nem akarok, nem kell eltűrnöm ha megszólnak azért, amiért máshogy vélekedem bizonyos dolgokról.

Vagyis lehetek az, aki vagyok, mert megtehetem!
Manapság nem a szavazati jogunkról van szó, nem is a melltartóinkat égetnénk el máglyán, mint afféle jelképét a nemi béklyónknak, a mindennapjainkhoz van köze, ahhoz, hogy még mindig nem mindegy, ki és hova született. Az alanyi jogaink ugyanis attól is függnek, hogy mások mit engedélyeznek nekünk. Én pedig ezt nem tartom elfogadhatónak.

Persze nagyon szívesen főzök másokra is, nem jelentett problémát, ki is takarítok - ha nagyon muszáj -, eljárok bevásárolni, kivasalok, mosok, nincs ezzel semmi baj, de nem ennyiből áll az életem. A legtöbb nőnek a gyereknevelés is hozzájön, no meg a munka. A gyengébbik nem, innen nagyon úgy tűnik, többet bír, mint a legtöbb férfi, de ez is rendben van. Mindenki végezze el azt, ami az ő feladata, és ha marad ideje, kedve, energiája, akkor engedtessék meg neki, hogy hadd játsszon szerepjátékokat, tanuljon, építse a karrierjét.

Rengeteg esetben hallottam, több barátnőmtől is, hogy megszólták őket. A legbrutálisabb számomra az volt, mikor valakit  a bíróságon tituláltak törtetőnek, csak mert többet keresett a férjénél, és nem volt hajlandó beleegyezni egy olyan lehetőségbe, ami hosszútávon senkinek sem vált volna előnyére.
Tényleg törtető lenne az a nő, aki hozza-viszi a gyerekét az iskolába, jut ideje neki csomagolni, este tanulni és játszani vele, lefektetni, mesélni, majd amikor csend borul a házra nekiülni még dolgozni, hogy a munkahelyén is megfeleljen?
Vajon az mitől normális, amikor egy férfi teszi ezt úgy, hogy közben nem foglalkozik a gyerekével sem, de  a kedves kollegáknak még éjfélkor is e-maileket küldözget? Azt mondjuk rá, hogy workoholista, de semmi olyasmit nem kiabálunk rá, hogy rossza apa, vagy férj lenne. Mitől különb ő mint egy nő, aki könnyedén törtetőnek, rossz anyának és feleségnek titulálnak? Nem ritkán a nőtársai, akik aztán görcsösen őrzik a normalitás látszatát.

Pedig hát az a helyzet, hogy ahányan vagyunk, annyi félék is, és ha valaki nem tud mondjuk főzni, akkor mi van? Lehet, hogy tehetséges egy sereg más dologban. Jól süt, szépen köt, vagy horgol, a kertje mindig tipptopp a lakásában leszállási engedélyt kérnek a porszemek, mert sehol sem maradhatnak meg. Bevallom, ezek közül rám egyik sem igaz, de nem gondolom, hogy ettől kevésbé lennék nő, mint bármelyik szupermodell.
Mint ahogyan Ellen DeGeneres sem kevesebb attól, hogy boldog egy másik hölgy oldalán.

A lenti videó viszont igen vicces. Az egyik legnagyobb tollgyártó cég piacra dobott egy kimondottan nőknek készült tollat. Használati utasítás nélkül. Mégis, hogy várják el, hogy használjuk?
Ellen készített hozzá egy jó kis reklámot is, ha már a cég nem tette meg. Tudom, legalábbis sejtem, ez egy afféle gesztus  a nők felé, biztos volt egy marketingesük, aki azt gondolta, kevés nő ír, hát csináljunk nekik tollat, és azt is feltételezem, hogy mindenkit a jó szándék vezetett, de ez akkor is vicces. Én legalábbis igen jót nevettem rajta. 

És hogy mi lesz a válasz akkor, ha ezek után tesszük fel azt a kérdést: Mit jelent napjainkban a feminizmus? Nos, felelhetjük rá teljes lelki nyugalommal azt is: Azt, hogy írhatunk férfiaknak készült tollal. Mert minden lázadás kicsiben kezdődik.
  

Teaser kedd #60

Persze senkit sem fog különösen sokkolni, hogy ismét el vagyok úszva az olvasmányaimmal, belekezdtem ugyan egy új könyvben a Blogturné keretében, de nem egészen tudom, hogy szabályos-e abból idézni. Megkérdeztem, és megnyugtattak, hogy szerintük igen, de igazából senki sem tudja biztosra. Hát akkor én most kockáztatok!
A Maxim Könyvkiadó Kft. gondozásában jelenik meg októberben a De mi került a pitébe? címmel Alan Bradley: Flavia de Luce rejtélyei sorozatának első kötete. A 2009-ben útjára induló széria jelenleg az ötödik kötetnél tart, és ha hinni lehet a híreknek, a jelenleg 74 éves író 10 kötetre tervezi. Ifjúsági regény, de nagyon úgy tűnik, hogy minden porcikájában nekem való.
A történet szerint az 1950-es években járunk, Flavia majdnem 11 éves, igen élénk képzelőerővel és természetesen mindig ott van, ahol nem kéne. Amikor édesapját letartoztatják gyilkosság vádjával maga kezd el nyomozni.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

 
Eheti ízelítő:

Vörös hajával, rozsdaszürke öltönyével a fegyvermúzeum egyik homályos sarkában álló kanadai darura emlékeztetett.

-... a szégyenre nincs korlátozó rendelet - mondta a hang.

Alan Bradley: De mi került a pitébe?

Erősen erotomán, avagy mi folyik a lapokon?

Ez bizony egy nagyon érdekes kérdés, mert néha halványlila gőzöm sincs. Vagy rózsaszín, esetleg kék – kinek-kinek vérmérséklete szerint. De persze a tisztelt olvasó még nem tudja, hogy miről is beszélek, amiben semmi meglepő nincs. Épp Jane Austen Büszkeség és balítéletét olvasom, és úgy látszik, átragadt rám az egyik szereplő, Mr. Collins bonyolult mondatainak körülményeskedő stílusa. Majd igyekszem összeszedni magam, de ez ugye nehéz, amikor ott van Mr. Darcy, a férfiideál. Ráadásul még épp témába is vág, ugyanis azon kezdtem el morfondírozni, hogy vajon miért hódítanak mostanában annyira az erotikus könyvek, és hogy vajon hová lettek a jó öreg romantikus regények? Köszönik szépen, megvannak, nem tűntek el, nem illantak el a langymelegben, vagy oszlottak fel a szitáló ködben, mégsem könnyű észrevenni őket a jelenlegi kínálatban.

Igazából tartozom egy vallomással: egy-két kivételtől eltekintve romantikus irodalmat kizárólag klasszikusok formájában olvasok, és az erotikus irodalom tekintetében sem vagyok naprakész. Olvastam néhány fantasynek álcázott pornót, aztán, mint sokan mások, én is lekínlódtam az Ötven árnyalat trilógiát. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem találtam benne valamit, ami érdekes, esetleg még tetszett is, de azért lelkesedni nem fogok érte, mi több, nem is vettem meg más, hasonló könyvet az amúgy igen széles palettáról. Ezek alapján talán nem én vagyok a legavatottabb, hogy ebben a témában elmélkedjek, de tételezzük fel, csak egy pillanatra, hogy ami mostanában történik a könyvpiacon, az koránt sem új keletű dolog. Senki sem találta fel a kanálban a mélyedést, ott volt az már régen, csak annyi történt, hogy a hazai piacra nagyjából egyszerre érkeztek meg az elmúlt időszakból számunkra kimaradt „lábatszétdobálós-egymásnakesős” könyvek. És mivel külföldön nagy népszerűségnek örvend a műfaj, napi szinten jönnek újabb regények, hogy még egy bőrt lehúzzanak a témáról – legalábbis amíg van rajta.

Valójában az a helyzet, hogy mióta ember él e földön, a test és az erotika örök célpontja és oka a művészeteknek. Az, hogy kinek mi az erotikus, erősen kérdéses, de tény, nem csupán festmények, szobrok maradtak fent ebben a témában, az irodalomban épp úgy tetten érhető. A teljesség igénye nélkül már a XII. században ott volt Walther von der Vögelweide és A hársfaágak csendes árnyán című pajzán verse, majd jött a XVIII. század, ami két jól ismert, sőt hírhedt írót (Giacomo Girolamo Casanova de Seingalt és Donatien Alphonse François de Sade márki) adott nekünk. És mialatt a férfiak a kielégülést keresték, majd tabukat döntöttek sorra, addig a hölgyek között egész másfajta irány mutatkozott. Még ugyanebben a században született Jane Austen, akinek a legismertebb műve az első bekezdésben emlegetett Büszkeség és balítélet, ami alighanem az egyik legtöbbet feldolgozott, átírt romantikus regény, ahogyan Charlotte Brontë Jane Eyre című műve is az. Ők a saját korukban meglévő, elsősorban a nőket érintő tilalmakat, a helyzetüket és a társadalmi elvárásokat mutatták be, miközben olyan férfi karaktereket adtak a világirodalomnak, mint Mr. Darcy és Mr. Rochester, akik tagadhatatlanul ősapái a mai romantikus irodalomban fellelhető férfialakoknak, az Alkonyat Edward Cullenjétől kezdve a Tündérkrónikák Jericho Z. Barronsáig bezárólag. Olyan modellek ők, akik ellen újra és újra felemeli a szavát valamelyik feminista szervezet, hiszen egytől egyig abuzív, vagy a nők kizsákmányolását képviselő karakterek – már akinek.

Ebből is látszik, hogy nem vagyok feminista, mert a két említett úr (Mr. Darcy és Mr. Rochester) örök szerelmem. Talán ezért nem olvasok tisztán jelenkori romantikát – mondjuk, ha megölnek közben néhány tucat embert, vagy megszállják a földet az UFO-k, akkor már rendben van. Ha valamit ennyire jól megírtak, minek halmozni a másolatokat? Ráadásul a műfaj alapjait jóval korábban lefektették. Példának okáért a görög és római mitológia is bővelkedik erőszakban, szerelemben, vérfertőzésben és ezek tetszőleges keverékében, de ezekkel együtt szintén még csak a téma felszínét kapirgáljuk. Viszont az már ennyiből is egyértelmű, hogy nem, valóban nincs szó semmi újdonságról. Amitől mégis ügy, az nem más, mint a nők olvasóbázisként történő beszippantása a pornóba. Mondhatnám szebben is, de nem akarom, szerintem ideje végre nevén nevezni a dolgokat. A nők számára nem feltétlen izgató egy minden valóságot nélkülöző öt perces akció végignézése, ellenben izgatónak találhatják ugyanezt, még ha minden valóságot nélkülöz is, de az aktuális könyv lapjairól kapják. Ezeket a könyveket pedig gyakran romantikus köntösbe bújtatják, miközben rájuk ragad a „mamipornó" kifejezés is.

A romantikus irodalom célcsoportját elsősorban az otthonülő és unatkozó háziasszonyok regimentje adta – már ha nálunk létezett egyáltalán ilyen besorolás, amit erősen kétlek, mégis elsősorban rájuk építettek. Igaz, jelentek meg kimondottan tinik számára készült könyvek is, mert a nő, legyen akárhány éves, mégiscsak nő, aki az érzelmi oldaláról közelít meg mindet, hiszen mialatt beleszeret aktuális főhősébe, és azon drukkol, hogy minden nehézség ellenére amaz elnyerje szíve hölgyének kezét, nem foglalkozik a pattanásaival vagy az odaégett rántással. Laza kis kikapcsolódás, lehetőség szerint kellő mennyiségű drámával, sziporkázó és szellemes szereplőkkel, valamint sok-sok érzelemmel. A recept rendkívül régi, és a kezdetek óta nem újítottak rajta, mert minek változtatni bármit, ha majd’ kétszáz éve jól működik? Azaz, mégis van itt valami. A vörös rózsa csokrokat lihegésre, nyögésre cserélték, a szép szerelmi vallomásokat elpopsizásra, és csodák csodája, az új trend beütött. Szó szerint.

Az emancipáció nem csak azt hozta magával, hogy el tudjuk tartani önmagunkat, hanem kihirdettük a testünk feletti jogunkat is, amihez hozzátartozik, hogy megadjuk neki azt, amire szüksége van. A szabadosság, a világ változása és több szexuális forradalom után eljutottunk addig, hogy bátran, a nyílt utcán lobogtatva olvashatunk ilyen könyveket. Szóval teljesen mindegy, hogy a romantikára vagy az erotikára esküszik az ember lánya, mert az erotikus könyvek is afféle ál-romantikusként osontak a küszöbünkig. A magam részéről elkülöníteném ezt a két stílust, hiszen a Jane Eyre-ből nekem aztán nem hiányzott egy vad párnacsata sem, a Szürke ötven árnyalatát pedig erős jóindulattal sem nevezném ártatlan tekintetű úrilányok vánkosának. Bár ki tudja…

Az az igazság, hogy nem jutottam közelebb a megoldáshoz. Azt tudom, hogy számomra mit jelent az erotika és a romantika fogalma, de mostanában úgy összemosták őket, mint a piros zoknit a csipkés fehérneművel. Pont ennyi köze van a két dolognak is egymáshoz – ruha alatt hordjuk őket, mégis mindenki tudja, hogy mit kapunk ilyen esetekben: valami nagyon művi rózsaszínt. És akkor abba bele se mentem, hogy irodalmi értéket csak elvétve, nagyítóval lehet találni. Viszont ha már itt tartunk, engem leginkább az aktuális könyvek igénytelensége bosszant, méghozzá a slendrián fordítás. Szinte egyszerre nyomnak ki öt-tíz erotikus regényt, mert most trend és most fogy. Teljesen igaz, mindent akkor és addig kell és lehet árulni, amíg kereslet van rá, jóllehet nagyon sokan tagadják, hihetetlen példányszámokban fogynak a gyakran egy ismert könyv rajongói munkáiként napvilágot látott átiratok. Az Alkonyat-sorozatnak különösen sok erotikus könyvet köszönhetünk, bár számomra rejtély a miért. Némelyikben még a neveket sem igen cserélték le. Nem számít ez plágiumnak? Na jó, ez már más téma, de azért elgondolkodtató.

Ha kénytelen lennék találgatni az okokat illetően, mármint hogy miért ennyire népszerűek ezek a darabok, igen halkan és félve mernék nyilatkozni. Nyílván azért szükséges mind a kétféle irodalom, mert az olvasóik találnak bennük valamit. Valamit, amitől szebbé válnak a hétköznapjaik, valamit, ami szórakoztatja őket. Hogy most ez egy erotikus, fülledt jelenet, vagy egy könnyes szerelmi vallomás, szinte mindegy is. A lényeg az eredmény, ami ebben az esetben az, hogy legyen az ember akár egyedülálló, akár kapcsolatban élő, kap néhány órányi magányos felüdülést. Elvégre ezért olvasunk, hogy a képzeletünk szárnyain utazva bebarangoljunk olyan világokat, ahová talán soha sem juthatunk el, ám ily módon mégis megízleljük a másság tökéletességét. Az irodalom ezen ága hiánypótló, nincs ezzel semmi baj. Én magam hosszan el tudok mélázni Edward Fairfax Rochester szarkazmusán, különösen, mióta Michael Fassbender bújt a bőrébe, valamint néma csodálattal áldozom Fitzwilliam Darcy lovagias erényeinek és éles eszének, aki meglepő módon folyton Colin Firth alakjában jelenik meg a lelki szemeim előtt. El is határoztam, nem térek át holmi modern romantikára, maradok a jó öreg klasszikusoknál, és ezért inkább nem is mondok semmit, de azt legalább jó hosszan teszem.

Ez a bejegyzés az ekultura.hu részét képezi.