Dominó effektus

No kérem, elég erősen elgondolkodtam a felhasználókról, a használásról mint olyanról és arra jutottam, hogy még igen bizonytalan vagyok. Azaz egyértelmű döntést nem hoztam, de azért megosztom veletek, hogy most hol tartok.
Azt ember magától is tudja, ha egy oldal szabályzatát megsérti, akkor adott esetben kizárhatják onnan. Nincs ebben semmi különös, hiszen a szabályok megsértését senki sem díjazza, amikor azonban egy másik oldalon, blogon közölt véleményére reagálva szankcionálják, azt erősen felháborítónak és kérdésesnek tartom.

Az eredeti probléma egy olyan megjegyzés miatt pattant ki, ami állítólag sértette valaki vallását. Én, mint az adott vallás hívője, követője és alkalmazója nem találtam benne semmi sértőt. Vicces volt, talán egy kicsit ironikus, azonban ez nem a vallásnak, hanem úgy általában a gondolkodásra képtelen, mindent parancsszóra elfogadó emberi természetnek szólt. Ha esetleg mégis sértőnek találtam volna, akkor is egy kulturált megjegyzésben jelzem a problémát, majd odatartom a másik orcámat és keblemre ölelem felebarátomat. Értelmes emberek között, még akkor is, ha nem azonos véleményen osztoznak létező és valós jelenség az eszmecsere. Nekem van több ismerősöm, akik kimondottan, hát nem szépítem, hülyeségnek tartják a vallásomat, de én nem térítgetem őket, cserébe nem szidják ők sem. És ha mégis szóba kerül, hát kellemesen elbeszélgetünk, aminek midig az a vége, hogy ők ugyan nem értik, de elfogadják. Ennyi!

No de visszatérve a témához ez a megjegyzés elindított egy lavinát, aminek során többen kifejtették, kifejtettük a véleményünket, és aminek lett néhány meglepő következménye. Az elsődleges oldal - nevezzük nevén a gyereket, a Moly.hu -, az idegenben elhangzott megjegyzésre reagálva többeket törölni fog. Hangsúlyozom: egy másik oldalon tett megjegyzés miatt!
Hogy is van ez?

Tegyük félre egy percre azt, hogy a kérdéses személyek mind bloggerek, akiknek igen nagy szerepük van abban, hogy én egyáltalán csatlakoztam a molyhoz, azt se vizsgáljuk kinek van igaza, mert ez megint más kérdés. Ragaszkodjunk csak a szigorú tényekhez: Nem lehet véleményem? Nem reagálhatok egy ismerős, barátom, barátnőm bejegyzésére? Hát hol élünk? Netalán ez az oldal olyan magas szintű kapcsolatokkal rendelkezik, hogy kőbevésett joga a sérthetetlenség? Jogában áll bárkit, bármikor törölni egy olyan oldalon megjelent hozzászólás alapján, ami nem tartozik a fennhatóság alá?
Meg lehet beszélni? Hát ezt nem hiszem.
Az a kérdést feltehették volna ők is hozzászólásban: Ha bajod van velünk miért nem törlöd magad?
Erre a kulturált ember, kulturált stílusban válaszol, mert mindenkinek van/lenne erre valami oka, de hogy megkönnyítjük a döntésed és három napon belül törlünk?! Nonszensz, felháborító és elfogadhatatlan!

Tehát most gondolkodom, mert az adott oldalnak vannak olyan funkciói, amiket szeretek. Szereztem ott barátokat, ismerősöket - bár a jelek szerint rohamosan csökken a számuk -, akikkel jó beszélgetni. Mindenesetre nem hiszem hogy olyan gyakori vendég lennék, mint azelőtt. Van egy pár rendezetlen ügyem, de utána még bármi lehet... És nem, ez nem blogger közösségtudat, nem is lázítás, csak egy eszmefuttatás, mert nem tudok szabadulni egyetlen gondolattól:
Ha valaki az otthonomban megsért, kiteszem az ajtón, de ha elmegyek hozzá vendégségbe és ott belém köt, hát én hazamegyek! 

Íme az érintett bloggerek: 

Nima - Keményfedél

Titti - Olvastár

Szee - Szilvi írkál

Zenka - Zenka szerint a könyvek

Gretty - Egy regénylakás könyvei

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Akik követnek Twitteren, tudják, hogy pár napja az erotikus és romantikus könyvekről írtam éppen( ez a cikk elolvasható az ekultura.hu-n), ami különösen azért tűnt aktuális témának, mert:
a) mindent elborítanak az erotikus ponyvák,
b) nálam épp a Büszkeség és balítélet került terítékre.
Nincs ebben semmi új, olvastam már korábban is, nem is egyszer, láttam a belőle készült legtöbb feldolgozást is, de az eredeti könyvem, ami kb. akkor jelenhetett meg, mint a Jane Eyre kötetem, szőrén szálán eltűnt. Nem igazán zavarta meg lelki békém eme esemény, mert legalább 10 éve a kezembe sem vettem, viszont mikor nyitott a Könyvmolyképző online boltja, sok mással egyetemben begyűjtöttem ezt is. Hátha szükség lesz rá!

Sokáig nem volt, ugyanis március óta nem került semmi romantikus a kezembe, de mostanában kicsit belefáradtam az olvasásba, alig találtam valamit, ami lekötött, akármilyen jó is volt. Nem volt időm sem, kedvem sem. Kellett valami, ami felráz. Ilyenekkor egy laza krimit, enyhe romantikus szállal választok, méghozzá Agatha Raisin kalandjait, mert vicces, hozza a kötelező gyilkosságszámot, a romantikus szál szinte folyamos, de nem tolakodó, jók az arányok. Ez esetben azonban már nem bizonyult elegendőnek. A belső nőcim ugyanis hangosan kaparta az ajtót, és ha már nem engedtem neki, hogy kifesse a körmömet, muszáj volt, valami hathatósabb megoldást találnom mindkettőnk problémájára. Adtam neki klasszikus romantikus irodalmat, azon darabot, amit magam is szívesen forgatok időnként, azaz tökéletes kompromisszumot kötöttünk.

A Bennet lányok életét az határozza meg, hogy édesanyjuk férjhez szeretné adni őket. Nincs eben semmi meglepő, öt lány esetén, akik közül egyik sem örökölhet, fontos a tehetős férj, mert alig futja hozományra. Amikor Mr. Bingley kibéreli a közeli Netherlandet, elszabadul a pokol, a fiatalember ugyanis évi ötezer font jövedelemmel rendelkezik, ezzel pedig azt érte el ismeretlenül is, hogy Mrs. Benett már a saját vejének érzi. Mindenki hatalmas szerencséjére Jane, a legidősebb lány, mintha tényleg elnyerte volna az említett úr szívét, csakhogy Bingley nem egyedül van, társaságának tagjai pedig koránt sem egyforma lelkesedéssel viseltetnek a vidéki élettel kapcsolatban. A szabadabban gondolkodó Elizabeth rögtön szembetalálja magát Mr. Darcyval, azzal a karót nyelt, fölényes úrral, aki valóban különbnek érzi magát mindenkinél, és aki ezen indíttatásból megkísérli elnyomni saját vágyait is. Egyre kevesebb sikerrel... 

Áradozhatnék róla, a könyv meg is érdemelné, de mivel tényleg nem ez volt az első olvasásom, lehet nem tudnék olyan átszellemülten írni, mint máskor. De ezzel nincs is semmi baj. Tizenévesen olvastam először, aztán utána is még párszor, a húszaséveim közepéig, majd mostantól szerintem megint rendszeres darabbá válik, ami mégis teljesen elképesztett, hogy ezúttal is teljese elvarázsolt. Hiába tudtam, mi lesz a vége, hiába tudok egyes monológokat majdnem kivűlről, még mindig elkap a hangulata, és nem is ereszt. Szerintem ez valami, ha figyelembe vesszük, hogy a könyv 1796-97 között íródott, majd végül 1813-ban jelent meg. Nem egy mai darab, igaz? 

Mégis aktuális, ugyanis mindent tud, amit a mai romantikus regények tudnak, sőt, olyan  alapelveket fektetett le, amit mindmáig követnek. 
Egy férfi és egy nő, félreértések, nehézségek, megoldás és boldogság. A család, vagy barátok bajba kerülnek, a hölgy nem lát semmi kiutat és ekkor bevágtat a képbe hófehér paripán a hős lovag, aki hivatástudatból, emberbaráti szeretetből és a hősnő iránt epekedő, olthatatlan szerelmétől vezérelve megment mindent és mindenkit. Jó esetben nem távozik az élők sorából egyik fél sem a végén, és tényleg valóra válhat a boldogan éltek, amíg.
Most úgy tűnik gúnyolódom, pedig nem. Minden romantikus regény erről szól, de találni olyan darabokat, amik túlmutatnak a korlátaikon, amik örök, megunhatatlan és varázslatos darabok. 

Hogy mi a titkuk? Az igényesség. Bár minden ilyen regény célcsoportját a nők adják, nem mindegy, egyáltalán nem, hogy ezt milyen stílusban, nyelvezettel, netalántán mondanivalóval kívánják elérni. 
A mai trend szerint egy 300 oldalas könyv minimum egyharmadában fetrengeni illik, de még jobb, ha hősnőnk dévajul az égnek vetett lábbal átvisítja a könyv felét. Megváltoztak az értékrendek, a szex nem szerelem, nem romantika, az szex. Tiszta élvezet. Nincs ezzel baj, a hiánya és a pocsék minősége tönkretesz egy kapcsolatot, de csak erre építeni nem lehet és nem szabad. Vagy legalábbis nem szabadna. Mégis minden azt sugallják nekünk, ez teljesen normális. 
A mai trendnek köszönhetően minden romantikusnak hazudott erotikus könyvben a húspiaccá vált, kiárusított érzelmek, harmadrangú karakterek garmada "szórakoztat", beállítottság szerint több kevesebb sikerrel. Az ember nem is érti, miért fanyalog, aztán a kezébe fog egy igényes nyelvezettel megírt (mert piszok régi), gyönyörűen lefordított, játékos, ugyanakkor komoly és mégis elragadó szöveget, ahol a kétértelmű utalások nem a férfiúi képességeket vonják kétségbe, csupán az erényeket, természetet célozzák, és elképed: Ezt így is lehet? 
Igen lehet!

Lizzy éles esze, felvágott nyelve nem pihen meg, szócsatái Darcyval szórakoztatóak és érdekesek, idővel szórakoztatóak és édesek lesznek, majd a végén csak amolyan "Ah!" kategória. A karaktereink fejlődnek, mert van személyiségük, az életük változik, mert a könyvnek van története, és kerek egész, mert a cselekmény is halad. Nem olyan bonyolult ez, többeknek sikerült már hasonlót írni, mégis ritka eme jelenség, mit a fehér holló. 
Bár Mr. Darcy sem vált ki egyöntetű rajongást minden nőszervezetből, én bizony többet látnék az ő fajtájából manapság, és kevesebbet az őstulkokból, akikbe rendszeresen belefutok itt meg ott. Semmi kifogásom a klasszikus értékek ellen, és ha nem várja el tőlem senki, hogy hímezgessek egész nap, hát szívesen gondoskodom a családomról. Több barátnőmnek is sikerült megoldania a gyereknevelést és önmegvalósítást egyben. Nyilván nem könnyű, de talán nem is lehetetlen. Persze ez a része nálam nem áll fent, de nem is vagyok feminista, és igenis szeretem a klasszikus szerepmodelleket. Legalábbis egy bizonyos pontig. 

Különben a Bennet család minden egyes tagja külön karakter a szerethetőtől a megcsapdosom egy nagy lapáttal típusig bezárólag. Változatos, izgalmas, koránt sem papírízű szereplőink viccesek, szánalmasak vagy kedvesek a szívnek, de ez akkor sem  más, mint egy tisztán romantikus, egyszerű és elbűvölő történet az életről. Az akkori életről, de olvasás közben néha bizony eszembe jutott, sok dolog azóta sem változott. 
Mondhatnám, hogy szeplőtlen, de ez nem igaz, botrány itt is van, hiszen kötelező elem, ahogyan a szégyen és a fantasztikus napsütés is, mert a szerelem mindent legyőz. Nem is lehetne másként, ezért élvezzük.
És mit kap a kedves olvasó? Korrajzot, elmés szócsatákat, hamisítatlan érzelmeket, könnyedséget, értelmet és értékeket, és nem mellesleg egy romantikus regényt szerethető, utálható karakterekkel, akik nem eszményiek, de képesek változni. Emberek a maguk tökéletlenségében.

Tehát ha valami vadra és bujára vágysz, ez nem a te könyvetek, de minden másra ott van Jane Austen.

10/10

Magyar kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Fordította: Szenczi Miklós

A könyvből megszámlálhatatlan átdolgozás és film adaptáció készült. A legsikeresebb az  1995-ös, hatrészes minisorozat. Nem véletlenül. Jóllehet Colin Firth maga sem akarta elvállalni a dölyfös Mr. Darcy szerepét - nem gondolta, hogy megfelelő lenne rá -, de az idő bebizonyította, hogy nem kicsit tévedett, és ez azóta több szerepében is visszakacsintott. Hiába, a nők által gyakorolt nyomás igen jelentős...

Teaser kedd #58

Félisten vagyok, szóval lennék... Klassz volna, vagy nem is tudom. Héroszként elég alacsonyak a túlélési esélyeim, és ha mégis megöregszem nyugalomban, hát koránt sem békésen. Mindig készem kéne állnom a harcra. Elég strapásnak tűnik vegánnak és szörnygyilkosnak lenni egyszerre. Akkor már sokkal jobb megoldás, ha csak közel állok a "tűzhöz". Ismerek egy barátok, akinek van egy barátja, kinek a sógornője ismer valakit, aki... Így valahogy.
És persze az is tökéletesen jó opció, hogy kézebe kapok egy zseniális Rick Riordan könyvet, hátradőlök, és csak olvasok.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

 Heti teaser:

Now we had all day trapped in a room with nothing to do, knowing that at sunset those cage bars would rise and we'd be trampled to death and torn apart by monsters that couldn't be killed with any weapon. Then Halcyon Green would eat my Snickers bars.

Rick Riordan: The Demigod Diaries

Az örök ellentét (Variálós vasárnap #8)

Tegnap este fél 10 után arra vártam, hogy elinduljon alattam a villamos, amikor is egy nagyon érdekes ajánlatot kaptam. Azt megszoktam már, hogy az emberek akkor is beszélnek hozzám, ha be van dugva a fülem, olvasok, és rá sem nézek az illetőre, így aztán amikor felszállt egy meglehetősen pityókás, ámbár igen fess 25 év körüli fiatalember, fel sem vettem, hogy felém állt, azaz inkább függeszkedett, mert igen erősen kilenget, majd beszélni kezdett. Hallottam, hogy folyamatosan jár a szája, de nem értettem, és őszintén megvallva nem is igen érdekelt. Így hát tovább olvastam. Ekkor ő rájöhetett, hogy nem figyelek rá, de már bátorra itta magát, tehát nem félve a visszautasítástól helyet foglat velem szemben. A karjait keresztbe tette a térdén, és a fejét lelógatva beszélt tovább, hiszen tartani már nem tudta magát.

Közben elindultunk, én pedig itt jöttem rá, hogy ezt nem úszom meg, tehát lehalkítottam a zenét, és ránéztem a srácra, aki lentől, a térdem magasságából pislogott rám:
- Tele vagyok, mint a déli busz.
- Azt látom - feleltem, mert hát elég egyértelmű volt.
- De nem piával - súgta cinkosan, és mivel jól nevelt úrinő vagyok, nem árulom el, hogy mivel, de szerintem mindenki el tudja képzelni.
Visszatoltam a zenét, és csak néha lestem rá. Ezúttal nem voltam sem veszélyben, sem fenyegetve, így megengedtem  magamnak azt a luxust, hogy mosolyogjak rajta. Amikor felálltam és az ajtóhoz sétáltam szomorú esdeklő szemekkel nézett rám, hangosan sóhajtott néhányat, de hiába, nem mondtam neki, hogy velem jöhet. Igen bánatos arccal nézett, amíg leszálltam én pedig megálltam egy pillanatra. Jóllehet nem éreztem veszélyt, de ha esetleg mégis úgy dönt, utánam szalad, hát felkészülten akartam fogadni. Két hatalmas pofonnal. De valóban nem fenyegetett semmi, ő bánatosan lesett rám, az ajtó becsukódott, a villamos pedig elment.

Ahogy bandukoltam haza, felrémlett egy másik eset, amikor nem voltam ilyen szerencsés, és a metróból követett egy férfi, aki csak akkor fordult meg és ment el, amikor a barátaimmal találkoztam, és meglátta, hogy van köztük néhány szép magas férfi. Vagy egy másik eset, amiről írtam is, és aztán eljátszadoztam azzal a gondolattal, miért érzik a férfiak úgy, hogy leszólíthatnak bárkit, kellemetlenkedhetnek, megjegyzést tehetnek, szexuális ajánlatokat boríthatnak rá. Honnan veszik a bátorságot?! Természetesen tisztelet a kivételnek.  



Tízéves korom óta megszámlálhatatlan alkalommal kerültem hasonló helyzetbe és biztosan tudom, hogy nem provokáltam senkit, néha mégis hazáig futottam. Volt, hogy az akkori páromat kértem meg, kísérjen be dolgozni, mert egy pasi heteken át minden nap leszólított munkába menet, és a végén tényleg kezdtem tőle félni.

A fenti kis animáció tulajdonképen édes. Azt mutatja be, mi történik egy első randin akkor, amikor a jelenlévők agya hirtelen két félre szakad. A mélyen szunnyadó ösztönlény mindent erőből, az intellektus pedig mindet ésszel akar megoldani. És egyik módszer sem működik. A végére rájönnek, hogy össze kell dolgozniuk, mert csak akkor lesz esélyük. A nő agya, ami eddig tökéletes harmóniában és értetlenségben volt, egyszerre vadul meg. Ráadásul mind két agyfélteke. Vicces és klassz kis rajzfilm, de tagadhatatlanul hordoz magában nem kevés igazságot, és elég jól bemutatja a két nem közti alapvető különbséget.

Jóllehet nem kezdek el házasságról fantáziálni, amikor valaki elhív valahova, de nem is hozok magammal haza vadidegeneket, szép tekintet ide vagy oda, akármilyen esdeklően rebegtetik a szempillájukat.
De hogy Karintyt idézzem:  Férfi és nő ... hogyan is érthetné meg egymást. Hiszen mindkettő mást akar. A férfi: a nőt. A nő: a férfit.
Ez biza igaz, és ráadásul egészen más célból. Emancipáció ide vagy oda, azért a legtöbb nő még mindig stabil kapcsolatra, tipegő gyereklábakra vágyik, miközben a férfiak többsége elfogadja, hogy ez az élet rendje és az ebéd, tiszta ruha, rendes lakás árukapcsolat része. Persze amíg a felek között gigantikus méretű lángokkal lobog a szerelem, nem is lehet semmi akadály, később meg csak lesz valahogy, és ezen a ponton újra felbukkannak a nemek közti különbségek.

Nem olyan rég épp én beszéltem a nemeket sújtó sztereotípiákról, aminek minden szavát komolyan  így gondolom, most csak tovább folytattam a témát.
Az alkohol segít feloldani a gátlásokat, tudatos énünket elnyomja, és az ösztöneinket felerősíti, egy bizonyos mennyiségig ennek kellemes hatásai lehetnek, aztán elérkezik az a pont, amikor már kimondottan kellemetlenek azok a hatások, de másnap reggel lehet azt mondani: nem emlékszem semmire.
Olyan 18 éves voltam, amikor hasonló szituációba kerültem, akkor egy kedves barát volt a kezdeményező, és meg is mutatta, mit szeretne tőlem. Közöltem vele mit és hova tegyen, majd hazamentem. Másnap úgy tett, mint aki semmire sem emlékszik, én csomót kötöttem a nyelvemre, de soha többé nem tudtam rá barátként tekinteni. Nem is véletlen, hogy könnyedén eltűnt az életemből.

Mindig létezik az a pont, amikor az ember érzi, ez már nem vicces, ez már nem játék, ilyenkor több dolgot tehettek: ha sokan vagytok, kérjetek segítséget, ahogyan tanácsoltam pár éve egy lánynak, beszéljetek hangosan, ha kell fussatok, ne hagyjátok az ittas barátnőtöket magára, de a legjobb, mindenki tanulja meg, hogyan védheti meg magát. Én a magam részéről bárkinek neki fordulok, és nem azért, mert olyan nagy harcos lennék, hanem mert futni utálok, erőm pedig van, ezért a meglepetésben mindig bízhatok. Ráadásul a gyilkos tekintetem is megmentett már, ha van nálam ernyő igencsak bátor vagyok, de a táskámmal is nagyokat tudok ütni, mert alapállapotban dög nehéz. De vannak olyan helyzetek, amikkel sajnos nem lehet semmit kezdeni, a felkészültség mégsem árt.

Nem, szerencsére nem minden férfi tuskó, de akadnak páran, akik azok, sőt még rosszabbak, és igazából ebben csak az a furcsa, hogy én nem vagyok egy törékeny nádszálkisasszony, mégis viszonylagos rendszerességgel kerülök kellemetlen helyzetbe, de akkor vajon azok a nők, akik kifejezetten csinosak, hányszor találhatják magukat valami hasonlóan borzalmasba? A tömött közlekedési eszközökön, a nyílt utcán, fényes nappal és este, a saját otthonunkban és még sorolhatnám.
Csak nekem tűnik úgy, hogy valami nagyon nem stimmel ezzel a világgal? Vagy most komolyan, csak velem esnek meg ilyen dolgok, és a többi nő nem is érti miről beszélek? Mondjuk jó lenne, de attól tartok nem így van. Csak nem beszélünk róla.

Amíg hangosan nevetnek az urak azokon a videókon, amik tömegesen találhatóak a neten és egy idegen nőt ábrázol kínos, megalázó, gyakran lesből felvett módon, addig ezek nem fognak megszűnni. De én azért kíváncsi vagyok, ha ezeknek a tisztelt uraknak a kedvesükkel, húgukkal, lányukkal tenné meg valaki ugyanezeket, mennyire lennének felháborodva? Ha a te barátnődhöz dörgölőzne egy idegen pasi, azt is viccesnek találnátok? Nem kell válaszolni, csak érdeklődöm...

Ugyanakkor létezik a másik oldal is, amit szintén nem tartok elfogadhatónak.

Férfiak ellen is lehet erőszakot elkövetni, ők is válhatnak áldozattá, mostanában gyakrabban, mert úgy tűnik sok nő megelégelte a gyenge, gyengébb és gyengéd szerepet.

Már megint egy nem túl vidám téma, de hát ilyen az élet, legalábbis az enyém, mert a Variálós vasárnap rovat gyakran saját tapasztalatból táplálkozik, ahogy ebben az esetben is. Ezek miatt pedig újra és újra elmélázok azon, hogy vajon megfelelő neveléssel lehetne változtatni ezeken a dolgokon? Vagy az emberi természetet lehetetlen újraformálni? A mélyen eltemetett ösztönöket sosem lehet kiirtani, és csak addig vagyunk civilizáltak, amíg az számunkra kényelmes?

Mert igenis vannak még csodák

Úgy esett, hogy egy angliai cégtől rendelek ruhákat, ahol találni ilyen szép és nagy méretben is. Persze egy picit borsos az áruk. Igaz mihez képest, 15 fonttól 45-ig bezárólag találni egy farmert, tehát durván olyan 5,200 és 16,000 forint között, plusz postaköltség, ami 7 font (2500). De hát rám nem igazán lehet 1-2 ezerért venni semmit, és itthon is belekerül annyiba, sőt! Ráadásul ha kapok is, alig van választék, és a szabása szinte soha nem felel meg. Oké, ezeknek is alakíttatnom kell a derekát, de csak azt, mert ami jó a hátsómra, az ugye giga nagy derékrészen, ellenben rengeteg fajta van az én méretemben is. Válogathatok szín és több fazon szerint, és mindig jó a hossza is. Nem néznek sem hülyének, sem le, azért mert nem 38-as nacikat veszek, és bármilyen kérdésem van, on-line türelmesen válaszolnak rá. Mivel nem vagyok angol anyanyelvű, és elég bizonytalanul írok, tényleg kell hozzám türelem, de eddig még mindig arra válaszoltak, amit kérdeztem, így úgy gondolom, ez a része is nagyon rendben van.

Múlthéten, a közelgő őszre való tekintettel rendeltem pár dolgot, többek között két hosszú ujjú pólót, 12 font értékben (olyan 4200 forint), de amikor ma kibontottam a csomagot egy póló és egy farmer volt benne. Egy pillanatra eljátszadoztam a gondolattal, hogy akkor most ezt szépen le is nyelem, mert 6 fontért kaptam egy jó farmert, de aztán megnéztem az árát, láttam, hogy akcióban egy 20-as lenne (6950), és győzött a becsületes, vagy ahogy mások nevezik: a hülye énem.
Marhára nem esik jól hónapvégén az ilyen kiadás, de én a pénztárnál is szólok, amikor többet adnak vissza,  szóval rájuk irtam a csevegőjükön, hogy izé, az van... És mivel szeretném megtartani a farmert, ugyanis az én méretem, kifizetném a különbözetet.

A diszpécser elkérte a rendelésazonosítómat, majd két perc után azt mondta: Nem kell kifizetnie. Tartsa meg, mert mi tévedtünk.
Ööööö.... Valami zavar lehetett az erőben, ezt nem sikerült értelmezni, így újra megkérdeztem: Biztos benne? Hiszen a farmer többe kerül. Azt felelte: Teljesen biztos. A mi hibánk volt.
Egy pillanatig még értetlenkedtem, aztán megköszöntem a segítségét, a kedvességét, és az új farmeremet is. Igen, én tudom, hogy ez lenne a normális, de nem ehhez vagyok szokva, ezért csodaként élem meg. Szóval most van egy farmerem 2100 forintért, meg vagyok hatva, örülök mint majom a farkának, és büszke vagyok magamra, amiért eszembe jutott, hogy angolul a nadrágról többesszámban beszélünk, hiszen két szára van.
Na ugye, hogy vannak még csodák!

Teaser kedd #57

A rutinosabbak persze már tudják, miről is van szó. Természetesen Jane Austen: Büszkeség és balítélet című könyvéről, ami alighanem a világirodalom egyik legtöbbet feldolgozott, ismert és elismert romantikus darabja. Klasszikusként nálam is belefér a mércébe, sőt, bevallom, nem is első ízben olvasom már. Igaz, hogy azt nem tudom megmondani, pontosan mikor került a kezembe utoljára. Legalább 10 év eltelt azóta, de Mr. Darcy azért egy fogalom. Ha van olyan nő eme bolygón, aki nem tudja kiről beszélek, gyorsan pótolja  a lemaradását. Drakula és Mr. Rochester után a harmadik örök szerelmem...


Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti ízelítő:

"Általánosan elismert igazság, hogy legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség.
Ez az igazság oly mélyen bevésődött a vidéki családok lelkébe, hogy ha ilyen ember csöppen a szomszédságukba, rögtön egyik vagy másik lányuk jog szerinti tulajdonának tekintik, még ha nem ismerik is érzéseit vagy nézeteit."

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

A félelmeink olyan történetek, amelyeket önmagunknak mesélünk #5 - az elkövető

Nem tervezte, hogy börtönbe kerül. Ami azt illeti, ezt a gyilkosságot sem tervezte előre, de azért botorság lenne részéről, ha megbánná. Miért tenné? Miben különbözne ez az eset a többitől? A kérdés szigorúan költői, természetesen rengeteg mindenben különbözött, és ezeket utólag már intőjelnek látta. Csakhogy nem volt mit tenni. Ma reggel előzetes letartóztatásba helyezték, és íme, itt ül egy lerobbant rendőrségi épület romos kihallgatottjában, aminek a falaiból süt a töménytelen bűn. Minden, amit végighallgattak az elmúlt, nos az állapotukból ítélve, az elmúlt száz évben. Álszentség lenne hangoztatni mennyire ártatlan. Senki sem hinné el a teremben, beleértve saját magát és az ügyvédjét is. A legjobb ügyvédet, akit pénzért csak kapni lehet, és akit a jelek szerint itt jól ismernek.
A belépő, negyvenes éveinek közepén járó nyomozó, akinek a nevét eszméletlen nevetségesnek tartotta felvonta a szemöldökét, aztán kurtán biccentett.
- Mr. Sunsheen! Mindig külön öröm látni.
- Aylward nyomozó! Részemről a szerencse.
Ó, nem! Ez a két fickó ki nem állhatja a másikat, és talán ez lesz az esélye, egy szabadon távozhat kártya. Ha elég ideig foglalkoznak egymással, akkor talán, de csak talán ebédre már otthon lehet.

A másik rendőr, egy nagydarab, nyugodt arcú férfi fennhangon elsorolta a jelenlévők neveit, az időpontot, és az ügyszámot, amiket a parányi kamerák minden szögből rögzítettek, majd felnyitotta az előtte lévő dossziét. Mintha nem látott volna már ilyet ezerszer!
- Ne húzzuk az időt, mind tudjuk miért vagyunk itt - kezdte lassan. - Ismeri a rutint, nem először hallgatják ki. Javaslom, ne raboljuk egymás idejét, és mesélje el, amit amúgy is tudunk. Tudniillik, hogy megölt egy kedves, 25 éves újságírót a saját kezével. Pusztán azért, mert élvezte.
Elmosolyodott, rendszerint nem teszi, mert az ajkát jobboldalon kettészelő forradás miatt ilyenkor sokan azt hiszik, vicsorog, de hát ez egy vicc! Senki sem gondolhatja komolyan, hogy most ettől megered a nyelve, ráadásul jól tudta, ezek a fickók itt kő profik. Nem egy társát csukták már le, miért játszanak amatőrt?
Az ügyvédje felhorkantott, és az ujjai között forgatott aranyszínű tollát hangos koppanás kíséretében az asztalra lökte.
- Ugye most szórakoznak velem? Igen sokért dolgozom, és nekem ugyan mindegy, meddig ülünk itt, ellenben ha ez minden, amiben reménykedhet, egy teljes beismerés, már írhatja is alá az elbocsájtó szép üzenetét.
- A szokásoshoz képest is nagyon paprikás ma ügyvédúr! Talán szorítja a cipője?
- Méretre készítettem, kényelmesebb, mint a legjobb prosti ölelése, de mi lenne, ha tényleg a tárgyra térnénk?
Na ez kezd érdekes lenni! A jelek szerint valami folyik itt, és még csak nem is vele kapcsolatos. A három férfi kimeredt szemmel leste egymást, és az eddig is feszült levegő hirtelen megtelt valami egészen mással. Gyűlölettel, azzal a csodálatos érzéssel, amit gyerekkora óta olyan jól ismer, de csak azok tudnak róla, akik látták már munka közben. Igaz, ők már nem beszélhetnek, és ezért fog elsétálni, mert a zsaruk az ügyvédjére vadásznak. Jobban akarják, mint őt. A megértés villáma hirtelen csapott be, ebédre otthon lesz.
Szinte öntudatlanul szalad mosolyra  szája. Arra a fajtára, amitől mindenki fél, de mire válaszként a megjegyezhetetlen nevű nyomozó arcán is szétterült egy. Olyan fajta amit soha, senki arcán nem látott volna szívesen. Sütött belőle az elégedettség, amit a tapasztalat és a tudás táplált. Magabiztos rohadék, tudja, mit csinál.
Ezt a pofont bizony bekapta, megfeledkezett magáról és engedte, hogy más is lássa az érzéseit, de egy tasli még nem a világ vége. De nem bizony. Rendszerint a kedves kis kliensei is jól viselik. Csak néha reped fel a szájuk, ami  akár normálisnak is tekinthető, de egy biztos, véletlenül sem taktikázik. Ez nem az ő terepe, itt az ügyvédjének kell brillíroznia.

Teljesen rutinból válaszolt a személyes kérdésekre. Újra és újra elismételte, hol volt a kérdéses napon,az ügyvédje pedig síri csöndben ült mellette. Nem tiltakozott a az ismétlődő kérdések miatt, pedig láthatóan tökéletesen jelen volt. Félig lehunyt szemhéja mögül lesett élesen. A zsaruk úgy tettek, mintha a szobában sem lenne, és ez láthatólag szokásos volt, mert senki sem zavart, még a levegőnek nézett Sunsheent sem.
- Azt mondta, hogy egy koktélpartin találkozott az áldozattal.
- Az ügyfelem tudja mit mondott. Rögzítették is, már legalább három ízben.
- Elnézést ügyvédúr, csak jobb biztosra menni ilyen kérdésekben.
- Ellentmondásokat keresnek, értem én, de amennyiben csupán az időt kívánják húzni kiviszem innen a védencemet, mégpedig most.
- Rendben. Nos, a parti után ön hová ment?
- Még maradtam egy órát. Beszédem volt a vendéglátómmal.
- Miről?
- Közös érdekeltségünk volt egy üzletben, szerettem volna kivásárolni.
- És sikerült?
Válasz helyett ismét elmosolyodott. De mennyire, hogy sikerült. A pasas eleinte hallani sem akart róla, még a kartörése sem győzte meg, de amikor a csinos és fiatal feleség nyakán nyugtatta a kését, mindjárt engedékenyebb lett. Valahogyan sokkal együttműködőbb.
Aylward felhúzta a szemöldökét, tökéletesen jól olvasott az arcából, már másodszor ezen a délelőttön, de nem tett megjegyzést. Nyilván ez a száll zsákutcának bizonyult, a szegény eladó nem élt panasszal. Mi az a néhány monokli és törtöt csont az élethez képest?
- Aztán merre indult?
- Haza.
- Nem sokkal 10 óra után látták önt azon a címen, ahol megtalálták az áldozatot.
- Lehetetlen, nem esik útba.
- A szembesítéskor azonosították is.
- Ez viszont lehetséges. Az alkatom elég egyedi, talán a tanújuk máshol látott, aztán megjegyzett magának, mert én akkor sem jártam ott. Vagy esetleg találtak bármi más bizonyítékot a jelenlétemre? Hajat, szőrt, hámsejtet vagy esetleg ujjnyomot?
Az ügyvédje lassan előre dőlt, nem tetszett neki a válasza. Túl egyértelművé tette, hogy tisztában van a helyzetével. Mindketten tudták, a tanút önmagában nem tekinthetik perdöntőnek. Már csak azért sem, mert sok dolog történhet vele, akár el is tűnhet, vagy meggondolhatja magát. De ha mégsem, akkor egy ügyes ügyvéd, márpedig az övé olyan, úgy megzavarja a tárgyalás során, hogy azt sem tudja melyik a lent és a fent. És jelenleg nincs semmijük, ami a helyszínhez kötné. Viszont ezzel az okoskodásával arra késztetheti a zsarukat, hogy megsokszorozzák az erőfeszítéseiket, és tovább keressenek. Márpedig aki keres, az előbb-utóbb bizony talál is.
- Az áldozat ugyanazt a ruhát viselte, mint a koktélpartin?
- Ezt az ügyfelemnek honnan kéne tudnia? Elmondta, hogy nem találkozott vele később.
- Rendben, arra emlékszik mit viselt a hölgy a parti alatt?
- Nem igazán figyelem a női ruhákat, nem tudnám megmondani, de bizonyára nem ütött el a tömegtől, mert az feltűnt volna. Talán fekete kisestélyit, mint minden második jelenlévő.
- Ennél közelebbit nem tud mondani?
- Ha divattippekre kíváncsi nyomozó, akkor a forduljon egy stylisthoz. Az ügyfelem nem emlékszik az áldozat ruhájára.
Persze, hogy emlékszik. Fekete csipke kisestélyi volt rajta, tízcentis sarokkal és egy szintén csipkének tűnő kis táskával. A szőke haját kontyba csavarta, és a hosszú, gyémántköves fülbevalót, ahhoz illó fehérarany nyakláncot viselt.  Egyáltalán nem lógott ki, csak a kérdéseivel.
- Emlékszik rá, mi mikor találkoztunk először?
- Emlékszem, nyomozó. Négy napja épp a küszöbömön állt, amikor kinyitottam az ajtót.
- Pedig nem.
Ó, tudom én. Két éve egy eltűnés ügyében nyomozott, és betért az egyik klubbomba is. Akkor még nem tudta, ki vagyok, és megkérdezte, hol találja az üzletvezetőt. Már akkor is nagyon veszélyesnek tűnt, és koránt sem szimpatikusnak.
- Lehetséges.
Azonban legnagyobb döbbenetére nem kezdte elmesélni az esetet. Sem az időt, sem a helyet nem hozta fel többé, tehát ő sem válaszolhatott rá, pedig tudta, a nyomó is pontosan tudja, ő is emlékszik. Ez kezd B kategóriás burleszkre hajazni, de csak kicsit nyugtalanította, hogy ennyibe marad a történet.

Igyekezett összpontosítani a válaszaira. Igazából a kezdetektől, egy hete érzi, hogy az a nő lesz a veszte. Már akkor tudta, mikor meglátta, de egyszerűen csak nem tudta megállni.
Szép volt és fiatal, meg átkozottul öntelt. Túl sokat kérdezett, lerítt róla, hogy újságíró. Nem tudta pontosan, mit is keres, ezért a kérdéseiben nem sok logika akadt, de azt tudta, hogy a válaszokat csakis tőle kaphatja meg, ezért hozzádörgölőzött, mint egy doromboló kiscica. Már abban a pillanatban halott volt, csak nem tudott róla, mert hiába vonzotta mindennél jobban, amit természetesen a nő is pontosan tudott, veszélyt jelentett. El kellett tűnnie. Ilyen egyszerű. 
- Milyen benyomás alakult ki önben az áldozatról?
- Nem mondhatnám, hogy sokat beszélgetünk, de rengeteget kérdezett. Kicsit kíváncsinak és ostobának tűnt.
- A jelenlévők szerint nagyon sokat beszélgettek.
- A nagyon sok talán erős túlzás, de valóban beszéltünk.
- Miről?
- Mindenáron rá akart bírni egy interjúra.
- Ezek szerint ön egy érdekes személyiség.
- Nem hinném. Ezért is mondtam nemet. De ő csak nem hagyta abba. Végül megbeszéltük, hogy másnap felhívja az asszisztensemet és kér egy időpontot.
- És kért?
- Ha jól tudom, még aznap kora éjszaka elhunyt, szóval szerintem nem.
- Persze, persze...
A szőke nyomozó kicsit zavarodottnak látszódott, de nem dőlt be az előadásnak. Mostanra már két órája kérdezgették, de komolyan nem szorongatták meg. Nem akarták, és ez több volt mint gyanús. Elképzelni sem tudta, mire megy ki a játék. Teljesen értelmetlen dolgokat kérdeztek, ismételtek újra és újra. Az ügyvédje ezt normálisnak tarthatta, mert valóban csak a felesleges kérdések esetén tiltakozott, de egyébként nyugodtan ült, és a tollát forgatta ujjai között.
Erre persze felkészültek. Sunsheen figyelmesen végighallgatta  a nyilvánvaló hazugságait, majd elmondta, hogy akik ki fogják hallgatni igazi buldogok. Nem fogják könnyen elereszteni. Készüljön fel rá, hogy a kihallgatás akár egész nap is tarthat, és ez ellen nem tehet semmit. Mindenáron beismerést akarnak kicsikarni, és ez már nem az az udvarias érdeklődés lesz, amivel otthon felkeresték.  Tudomása szerint van egy tanújuk, de más szilárd bizonyíték nincs a kezükben, ezért be akarják biztosítani magukat. A nyomozók tudni vélik, hogy ő ölte meg a lányt, de nem kiabálhatták rá, mert ezt a játékot nem így játsszák. Nem akarják majd egyből megtörni. Nekik van idejük, és mind fáradni fognak, ahogy telik az idő.
Igen, erre már rájött magától is, de a jelek szerint egyértelműen húzzák az időt. Vajon miért? Nyilván nem várhatják teljes lelki nyugalommal, hogy az ő rutinjával összeomlik néhány óra után és mindent bevall. A korábbi nyugtalansága lassan visszatért, mert már számára is egyértelmű volt, nem lesz otthon ebédre. Akármi is történik, mindenképpen letartóztatásban marad. A tét az, ki és mivel megy a bíróságra. Nem tervezte, hogy börtönbe kerül, de ez az eredménye annak, ha valaki hirtelen, a pillanat hatására cselekszik.

II. Corvin Moziéjszaka, avagy a Csontass háborúja a vörös farkassal

Idén is volt Moziéjszakázás, és mint rutinos résztvevő, szinte az elsők között ujjongtam. Ami adott: 3,000 forintos karszalag - ha időben vetted, utána 3,800 -, 5 film reggelig, és természetesen kitűnő társaság. Bár azért az bevallom, amikor bejelentették, hogy a karszalagok elfogytak, egy kicsit aggódni kezdtem... Tömegnyomor, feszült emberek, akik nem jutottak be arra, amire akartak, feszült én, mert felháborítóan sok a  feszült ember, meg más hasonló dolgok jártak az eszemben. Mégsem adtam fel. Nem az a lány vagyok, akit eltántorítanak a nehézségek, azért mégis ideje korán beálltunk az első filmünk sorába, biztos, ami tuti.

Csontváros

Csak egyszer adták, így természetesen igen nagy volt az érdeklődés. Bár rengetegen nem olvasták a könyvet, így utólag azt mondanám, megint csak ők jártak jól. Az átírást az ember tudomásul veszi, a könyv nem film, más a felület, mások a célok, de a logikai buktatókat és a hülyeségeket már nehezen veszi be a gyomrunk. Bár ezektől függetlenül nekem egészen tetszett a zárójelenetig, azt azonban már nem tudtam jóindulattal sem megmagyarázni, így meg sem próbáltam.

Goldenblog 2013

Nos, eredetileg nem szándékoztam foglalkozni ezzel a témával, de aztán csak nem bírtam megállni. Biztos az az oka, hogy most, amikor elkezdtem írni, 3:05 perc van, épp most fejeztem be egy jó kis sorozatot - amiről majd posztolni is szándékozom -, szóval fel vagyok pörögve.

Tehát arról van szó, hogy véget ért a Goldenblog 2013-as szavazása, és meglepődve láttam az eredményeket. A 63. helyig szavaztatok fel, és ezt nagyon-nagyon köszönöm. Tekintettel arra, hogy PopArt kategóriában 177 blog versenyzett, ezt nemcsak jó, de egyenesen kitűnő eredménynek tartom.
Főleg akkor, ha tekintettbe vesszük, hogy az oldal kinézete messze nem tökéletes, hogy nem tartozom a legnépszerűbb oldalak közé, de leginkább hogy magamtól soha, de soha nem indultam volna.
Még mindig nem tudom, ki volt az, aki jelölt, bár minden fórumon megkérdeztem, senki sem felelt. Lehet, nem ismerősöm, vagy nem követ sehol, esetleg csak elnézte a kottát, de teljesen mindegy, mert nagyon hálás vagyok érte. Megmérette az én kis kezdetleges, alap skint használó, magam örömét szolgáló blogomat.

Azért írom immáron 2 év 4 hónapja, mert szeretem. Az életem, a lényem része, és ha valamiért abba kéne hagynom, hát nem fájna kevésbé, mint egy elvesztett végtag. Nagyon örülök, hogy sokan, egyre többen olvastok, külön élmény, hogy időnként még kommenteltek is, de a legjobb visszajelzés, hogy szavaztatok rám.

A kategóriában egyébiránt a Toochee győzött, amihez őszintén gratulálok!

Teaser kedd #56

Amióta tudom, hogy Rick Riordan felnőttek számára készült könyvekkel kezdte, jobban mondva a Tres Navarre sorozattal, égek a vágytól, hogy a kezembe kaphassam. Végre ennek is eljött az ideje. Persze olvashatnék millió mást is, de meg kell mondjam, Atticushoz nincs kedvem, semmi egyébhez sem, ami azt illeti, és ilyenkor Riordan mindig jó választás. 

 
Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.
Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.
Amit tenned kell:
- kapj kézbe egy könyvet;
- üsd fel valahol;
- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;
- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti kettes:

"Robert Johnson slunk out of his cage cautiously when I opened it. 
He sniffed the carpet, then looked at me with total disdain."

Rick Riordan: Big Red Tequila