Darren Shan: A holtak vonulása

Vámpír könyvek, megvan? Na, nekem nincs, csak az annyira vágyott kategóriába tartoznak, olyan százezer másikkal egyetemben. Amikor először olvastam a Város-trilógiáról egy mély, zsigeri érzés kerítette hatalmába. Az akarom erre már nem is kifejezés, de 3500 forint kicsit fájt érte. Nos, most 990 az első két rész a Bookline-on. A hülyének is megérné. Leszámítva azt az apróságot, hogy csak az első részt vettem ennyiért, a 2. és 3. kötetet viszont 40%-os akcióban. Ne legyek telhetetlen! Így is kellemes árleszállításban volt részem, és végre a kezembe vehettem.

Capac Raimi leszáll a vonatról és alaposan körbenéz a városban. Azért érkezik, hogy gengszterré váljon nagybátyja védőszárnyai alatt, és ehhez meg is van minden adóssága. Csakhogy sokkal többet remél egy ostoba kis bandánál. A Katedrálissal akar üzletelni. Azzal a férfivel, aki kimondva-kimondatlanul vezeti a város. A leghatalmasabb ember és a személye teli van mítoszokkal, regékkel. Senki sem tudja mi az igaz, és mi a népi költészet. Mindenki rettegi, és mégis, a hatalma mámorító.

Capac nagybátyja hamarosan balul végzi, ezzel hirtelen valóságossá válhatnak titkos vágyai is. A Katedrális akar tőle valamit. A kérdés csak az, hogy mit. Kik azok a vak csuhások, honnan jön az a különös köd és miért tűnnek el az emberek nyom nélkül? Ez majdnem elhanyagolható kérdés annak tükrében, hogy nincsen emléke a város előtti időkből. Ki ő és honnan jött?

Rengeteg kérdés merül fel, nem csak a főszereplőnkben, hanem az olvasóban is. Kicsit furcsa ez az utópisztikus világ. Egyfelől ott a Katedrális, aki élet és halál ura, másfelől vannak a városnak vezetői is, mint a polgármester, tanácstagok, politikusok és még rengeteg más ember. Mindenki tudja, hogy ki a vezető. Hozzá járnak az emberek meghallgatásra. És ezért fura. Mert valakinek vagy tejhatalma van, de akkor nem tűr meg maga mellett mást, vagy megbújik a háttérben és onnan irányít. Ez a rejtélyes, könyörtelen ember azonban egyik sem. Ő  maga a város. Mindent tud, mindet és mindenkit ismer. Törődik a lakosokkal, miközben lenyomja őket. Legális üzleteket üzemeltet, de védelmi pénzeket is szed. Senki, de senki nem mer ujjat húzni vele, és ha mégis, felkészülhet a halálára.

Capac csodálja, de nem az embert, sokkal inkább a hatalmat.  Nem bánkódik sokáig családtagja elvesztésén, elfogadja, amit ajánlanak neki és tanul. Gyorsan és kegyetlenül. Újabb és újabb próba alá vetik, de nem bánja. türelmetlen, még többet akar. Hiába, először csak biztosításokat árul.

Egy kicsit elveszett, de igazából nem ér rá ezzel foglalkozni. Csak amikor már lesz néhány barátja, érti meg, hogy valami mégsem úgy működik, mint kellene. Valami nem tökéletes. Néha egy-egy homályos kép dereng elő a múltjából, de nem tud mit kezdeni vele.

A neve nagyon különös, inka eredetű. A városban találkozik még néhány emberrel, akiknek szintén különös nevük van. Néha ők maguk is különösek és léteznek mások is. Nem tudja, hogy mi bennük a közös, de érzi, hogy muszáj lennie valaminek.

Miközben a történet szépen építkezik, érezhetünk néhány meglepő bukkanót. Csupán azért nem róható fel hibaként, mert a szereplőink is érzik ezeket a furcsaságokat. És így nem gyengeség lesz, hanem koncepció. Ezek olyan szituációk, amik különben teljesen normális, mindennapos dolgok lennének. Mint például találkozni egy nővel a lépcsőházban. Az már, az én olvasatomban legalábbis, kissé különös, hogy egy pillanattal a találkozás után a hölgy ledobja a bugyiját, és a semmiből támadt gerjedelemmel egymásnak esnek. Természetesen ezután mindenki megy a saját dolgára.

Ha ez illett volna a könyv előzményeibe, egy szavam sem lenne, de nem passzolt. Mégis csak aprót vontam fel a szemöldököm, mert Capacé egyenesen átugrotta a koponyáját. Aha, nyugodtam meg erre, akkor ez mindenkinek kilóg.

A szöveg viszonylagosan száraz, majdnem végig érzelemmentes, bár nem is ez a jó szó.  A pozitív érzelmek nagyon jól kontrolláltak, ott vannak, de szinte fű alatt léteznek, a negatívok viszont, mint a hideg racionalizmus vagy düh, gyilkos indulatok időről időre felbukkannak. Nem azért, mert hősünk elvesztené az uralmát maga felett, de ez az, ami sok szereplőt jellemez. Amit a szemükből olvas ki, amit érez, amitől fél. Amit különösnek vagy nevetségesnek talál.

Mondjuk pont ettől, az érzelmi féktől, nem igazán érzetem Capac hullámzását. Kicsit olyan volt, mintha angolul olvasnám, és nem állnának rendelkezésünkre a hajszálnyi árnyalatokat kifejező jelzők. Viszont meg kell mondjam, szerettem. Nem volt túlmagyarázva, misztifikálva.

A történet egy bizonyos szempontól teljesen lezárult, így érdekelne, hogy miről szólnak majd a következők. Igaz, hogy jócskán maradt olyan kérdés, amit lehetne feszegetni. Nyilván ez is meg fog történni.

Szerettem a világnézetet, a karaktereket, aki sokszor egész szélsőségesek voltak, az inka vonalat, szabadszájúságot, a lezárt és nyitott kérdéseket. Külön-külön voltak apróságok, amik kilógtak, de egyben nagyon jól működött.

9/10

Magyar kiadó: Magyar Könyvműhely Kiadó KFT

Fordította: Sziklai István

Zene nélkül mit érek én...

Magam sem hiszem el, mennyire felelőtlen voltam, de az történt,  hogy reggel munkába menet, nagyjából másfél perc után, lemerült a technikám. Nem olyan szokatlan ez, a wifi iszonyúan zabálja az aksit, és bár láttam este a bánatosan felvillanó figyelmeztetést, valamiért úgy gondoltam, a reggelt még kibírja. Hát nem bírta!

Még az utcából sem értem ki, mikor szembesültem a valóssággal. No, jó! Elismerem, elsőre nem volt olyan fájdalmas. Az út két oldalát szegélyező, sűrűn ültetett fák között szórtan ragyogott át a nap minden sugarával, miközben kellemesnek tetsző madárkórus hangicsált koronájukban. Hát ez igazán bájos így negyed kilenc magasságában.

Szeretem azt az utcát. Arra a helyre emlékeztet, ahol gyerekként csavarogtam. Megnyugtató, csendes, otthonos. Csak nagyon rövid. Mármint az utca.

Ahogy kiértem az arcomba csapott a nagyváros minden zajával és forgatagával. Az a rengeteg ember, mert itt senki sem dolgozik, mind egyszerre beszélt. Mellettem elsétált egy nő, mire a másik oldalamon egy újabb, aki épp a kocsiját zárta be, harsányan üdvözölte. Annyira megijedtem, hogy ugrottam egyet és odakaptam a fejem. A szőke, ötvenes nő szintén meglepődött és egy pillanatra összenéztünk. Nem értettem minek kellett így kiabálnia, mikor alig egy méterre volt tőle az ismerőse, akit ez különösebben nem zaklatott fel, bágyadt mosollyal intett felé, csupán az én szívem hagyott ki.

Mindig ennyire hangosak az emberek?

Aztán egy biciklis is majdnem elütött. A rövidet csilingelő gyengécske hang, amit maga előtt kergetett figyelmeztetés gyanánt, éppen csak arra volt elég, hogy érzékeljem, valami van, de ahhoz már kevésnek bizonyult, hogy be is azonosítsam. Szóval a járdán veszettül tülekedő kétkerekű kis híján áthajtott rajtam. A tekerő természetesen nagy felháborodással nyugtázta, hogy nem tudok repülni.

Mire a metróhoz értem, már lehervad a mosolyom és rájöttem, a zene számomra szükséges, ugyanis nélküle:

- nem tudom megfékezni a csapongó gondolataimat;

- képtelen vagyok uralni a hangulatomat;

- teljes valójában szembesülök a világgal.

Nem volt kellemes élmény. Szerencsére összefutottam a kolléganőmmel. Csak rá koncentrálva már nem zavart a világ.

Máskor is előfordult, hogy zene nélkül maradtam, de ennyire sosem esett rosszul. A hangos, céllal vagy céltalanul rohangáló, megállás nélkül kerregő tömeg ma soknak bizonyult. Úgy bámultam rájuk, olyan értetlenséggel és félelemmel, akár az az ötéves, akit,  míg lelkesen nyalta  a fagyiját, elsodortak a szülei mellől.

Talán az volt a baj, hogy séta közben visszarepültem a gyerekkoromba és a hirtelen váltást nem tudtam kezelni, vagy egyszerűen csak álmos voltam. Lehet, tényleg antiszociális vagyok, esetleg csak bal lábbal keltem, de még azt sem zárnám ki, hogy rejtett emos lettem.  Nem tudom, de többet nem engedem lemerülni az ármányos természetű pajzsomat, ami óv és dédelget minden álomködös reggelen.

Jeaniene Frost: Once Burned (Night Prince#1)

A pararomantika térhódítása már-már gigászi és számomra rémisztő méreteket öltött,  hiszen magával hozott egy vagon szemetet is, azonban létezik néhány olyan sorozat, amik hatása alól még én sem húzhattam ki magam. Ez számomra a guilty pleasure kategória.

Nagy rajongója vagyok Jeaniene Frost Night Huntress szériájának, amit itthon csak Cat és Bones vámpírvadász sorozatnak neveznek.  Természetesen olvastam a Night Huntress World spin-offját is, ami az alap történetben megismert érdekesebb férfi (Persze, majd női, mi? ) karakterek párválasztását mutatja be némi ármánnyal és tengernyi vérrel egy köteben. Érdekesnek találtam mindkét eddig megjelent könyvet, de a kedvencem kimaradt.

Szerencsére csak eddig, ugyanis elindult a Night Prince három részes mini sori a legédesebb... Ööö... Nos, más fogalmaim vannak az édesről, de a kötetek főhőse Vlad Drǎculea Tepes, havasalföldi fejedelem, akiről leginkább mint karóbahúzó Vlad emlékszünk meg. Persze  ha vagyunk olyan elvetemültek, és már kilencévesen elbűvölt minket Bram Stoker regénye, családiasan és bizalmasan súghatjuk közismertebb nevét is, és bújhatjuk Drakula válogatott rémtetteit.

Leila egy különös baleset következtében furcsa képességekre tett szert. Nem kell többé magánál hordania sokkolót, mert a jobbkeze bárkit képes megrázni, és az érintés következtében lát jeleneteket a jenből, múltból és jövőből. Balga módon felhívja magára a figyelmet, amikor adottságának hála leleplez egy lehetséges feleséggyilkost, de arra nincs felkészülve , hogy négy vámpír elrabolja. Azt várják tőle, találjon meg számukra valakit, akit szörnyen szeretnének megölni.

A kapcsolat viszonylag hamar létrejön, de nem egészen úgy sül el, mint ahogy azt Leila megbízói várták. Ugyanis megérkezik Vlad, aki rendkívül tüzes személyiség, és ez most szó szerint értendő, ugyanis elégeti az ellenfeleit, a nőt pedig magával viszi.

Nem elég, hogy látszólag cseberből vederbe került, még akkor is, ha a titokzatos idegen állati jól néz ki, de ráadásul valamiféle szerepjáték mániás idióta is, aki azt képzeli magáról, hogy ő Drakula. Ja, és olvas a gondolataiban! Téboly!

Teaser kedd #3

Újra itt a nyááár! Vagyis lassan már vége, de megfellebbezhetetlen tény, kedd van megint. Ami nem jelenthet mást, mint hogy a heti mini ízelítő mondatok következnek.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Amit mára hoztam:

Azt persze nem tanulta meg rendesen, hogy lehet meglógni a zsaruk elől, a bírák elől, a rehabilitációs központok elől, amiket csak "program"-nak hívott. 

Az összes olyan helyet, ahol nem dolgoztak a kliensek, hanem egész nap előadásokat kellett hallgatniuk a kábítószerről és a kábítószeresekről, szóval mégis dolgoznak, vagy ez talán nem munka?

Marie-Giselle Landes-Fuss

Gerald Durell: Családom és egyéb állatfajták

Gyermekkorom nagy kedvencem volt minden Gerald Durell könyv, de sajnos néhány költözés, a családdal való könyvfelezés során kiderült, nem gyakoroltam ezen könyvek felett kizárólagos  felügyeletet. A tulajdonjogról már nem is beszélve. Szóval hosszú évek óta hiányoltam a gyűjteményemből. Eddig. Ugyanis egy nagyon baráti 50%-os leértékelésen sikerült begyűjtenem párat.

Gerry és kissé habókos családja nehezen viseli az angliai barátságtalan klímát, tehát mikor Leslie a szokásos erőszakos, lehengerlő stílusában elővezeti a nagy ötletet, mind költözzenek Korfura, Mama pillanatnyi figyelmetlenségből beleegyezik az ötletbe. Visszaszívni már nem lehet. Nincs más hátra, mint hogy felszámolják az addigi életüket, felszedelődzködnek és elkezdenek berendezkedni az újba, ahol Mama főzhet, Leslie írhat, Larry vadászhat, Margo napozhat a környékbeli fiúk örömére és Gerry felfedezheti a természet végtelen gyönyörűségét.

Nos, ami annak idején nem is tűnt fel, hogy nem kimondottan gyerekbarát. Teli van tájleírással, amit valahogy, bár alapvetően nem szeretem, igen nagylelkűen kezeltem akkoriban. Talán néha át is lapoztam, de most végre élveztem is. Nyilván változott azóta az értékítéletem, ahogyan a képzelőerőm is, ezért kimondottan kellemesnek találtam Gerry barangolásait.

Mondjuk a családról szívesebben olvastam volna kétszer ennyit is. Igazán nem hétköznapiak, ami miatt extrém módon szórakoztatóak. Soha sem tudom megunni őket. Például Lesliet néhányszor fejbe kólintottam volna a túl engedékeny Mama helyében, de persze megértettem azt is, amikor másnak viszketett a tenyere.

Nem emlékszem rá, hogy húsz éve milyennek találtam, csak a pozitív élmény emlékét hordoztam, de most így harmincöt évesen be kellett látnom, zseniális.  Sokat mosolyogtam, nevettem rajta. Újra átéltem mindent. Néha elborzadtam Gerry gyermeki természetességétől, ahogyan befogott állatokat, megpróbálta azokat kitömni, vagy kirabolt egy madárfészket és gondosan megfelezve az ott lelt tojásokat. Ahogy összegyűjtött minden pókot, skorpiót, egyéb bogarat és rovart.  De ő volt az, akivel ó mily élvezettel majszoltam volna az olívaolajos kenyeret szőlővel és olívabogyóval! Lettem volna, aki vízre segíti Buci-Bigyót, és igen, még hajlandó lettem volna összefogdosni néhány kedves kis ízeltlábút is. Bármit, csak egy kicsit ott lehessek.

Az ember lányának kedve támad felkapni egy hátizsákot, kézbe nagyítót, és négykézláb bejárni az egész szigetet. Nyilván már nem lenne ugyanaz, azért még várnám, hogy szembetalálkozom valamelyik olajfaliget mögül előlépő Durell családdal vagy népes barátaikból bárkivel.  Látom ahogy a lábuknál csahol három kutya, körülöttük szarkák keringenek, és népes rovarfelhő követi őket.

Ha belegondolok, hogy valakinek ilyen gyerekkora volt, hát elönt az irigység és a hála egyszerre. A vicces, hogy nem tudom melyik érzés erősebb. Vajon feláldoztam volna a viszonylagos nyugati értelembe vett kényelmemet, egy kis szigeten épített fürdőszobás villáért, ahol gekkók, imádkozó sáskák, skorpiók rohangálnak a falon, békák lapítanak a nyirkos fatörzsek alatt, teknősök járkálnak méltósággal és vadon nőnek a liliomok?

Még mindig nem tudom. Ha most lennék gyerek, igent felelnék, de az én kalandvágyam már alábbhagyott, akkor is, ha hüllők mentése most is az én feladatom. Én sietek sikítozó édesanyám segítségére, mikor támadnak  a rendkívül veszélyes és gonosz varangyos békák, vagy én mentem ki a ruhaüzletből a kitudja hogyan odakeveredett gyíkot. Ez pont így történt. Ott hajkurásztam szegény kis farka vesztett lényt, mint valami lelkes Pampalini a biztonsági személyzet és vásárló közönség nagy örömére,  majd egy emeletet szaladtam vele (Oké, ez utóbbi túlzás. Ahogy a volt tornatanárom mondta volna, inkább aktívan sétáltam.), hogy ha lehet valami zöld folton ereszthessem szabadon.

Mindezektől függetlenül sem ismerem a választ. Túl kényelmes vagyok már egy ilyen élethez. Azért amíg olvastam a könyvet átéltem minden egyes kalandot, és a végén a szívem is belesajdult, hogy el kell válnom az annyira imádott szigetemtől, ahol különben még sosem jártam.

Durell utánozhatatlan humorral és iróniával állítja kereszttűzbe családját, önmagát és barátaikat. Annyira bájos és bűnös egyszerre, hogy azok is élvezni fogják, akiket különösebben nem köt le a tájleírások, állat és rovarbefogási ismertetők sora.

A pontozásnak nem sok köze van a nosztalgiához, azonban a mostani élményekhez annál inkább.

10/10

Magyar kiadó: Európa Könyvkiadó Kft.

Fordította: N. Kiss Zsuzsa

Illusztrálta: Réber László

A képeket a Fehér Villáról Tomtól kaptam, aki volt olyan szerencsés és már járt ott. Jelenleg egy panzió üzemel az épületben, így nem tudott olyan fotókat készíteni, mint szeretet volna, de szerintem így is gyönyörűek. Köszönöm! :)

Titkok (Mindent vagy Semmit #5)

Minden visszatérése óta majdnem egy örökkévalóság telte el, de Semmi még mindig fájdalmat érzet, amikor ránézett. Társa ugyan mindent megtett, hogy elterelje a gondolatait, mégis túl gyakran jutott eszébe a különtöltött idő. Mivel látszólag Minden épp oly kevés tudást birtokolt, ahogyan a többiek, teljesen felszabadult.  Az összes terhet, félelmet és fájdalmat maga mögött hagyva koncentrált a hétköznapokra. Nem mesélt arról a néhány hétről, ő pedig nem kérdezte.

A lovasok azóta nem tűntek fel. Máskor ez biztató lett volna, de meglepő módon most fájlalta. Csak ők ismerték, legalábbis részben, a válaszokat azokra a kérdésekre, amik újra és újra felmerültek.

Nézte a vele szemben ülő nőt, aki lábát maga alá húzva üldögélt, kezében egy nagyon régi könyvet tartva. Már rég nem olvasott. Szemhéját félig leeresztve merengett. Hosszú percek óta, lapozásra készen két ujja közé csippentet papírral, meredt a semmibe. A mozdulat félbeszakadt és úgy ült ott, akár egy szobor, pillanatba fagyva. Minden gondolatai nagyon messze jártak, és Semmi akármit megadott volna azért, hogy tudja, pontosan merre.

Figyelmesen nézte, nem pislogott, maga is mozdulatlanná vált, nehogy lemaradjon bármilyen apróságról. Szomjazta a tudást, vágyott rá, de maga sem értette miért. Soha nem tartotta lényegesnek. Minek tudni azt, ami nem rá tartozik, ami nem segíthet, ami úgysem ad választ semmire.  Azonban mióta nem volt egyedül, a dolgok megváltoztak. Semmit nem adnak ingyen. A közhiedelemmel ellentétben még Ő sem ad ajándékot érdemtelenül. A segíts magadon, Isten is megsegít a legismertebb és legigazabb tétel.

Minden hirtelen összerezzent, felnézett és amikor tekintetük találkozott elmosolyodott.

- Érdekes dolgot olvastam. Csak elgondolkodtam. - Összecsukta a könyvet, félretette, majd kinyújtózkodott. Semmi továbbra is fürkészve nézte. Aztán tekintete rásiklott a könyv gerincére és felvonta a szemöldökét.

- Családi almanach - motyogta kétkedve. - Bizonyára nagyon izgalmas könyv.

Minden, mint az almalopáson kapott gyerek, mélyen elpirult és zavartan lesütötte szemét. - Hááát... Éhes vagyok!  - váltott hirtelen témát. Felugrott és elkapva Semmi kezét már húzta is az ajtó felé.

Hagyta magát cibálni. Némán ballagott utána, de ha a boldogan szökdécselő csak egy pillantást is vettet volna rá, látta volna, hogy a száját szorosan összezárta. Minden titkol valamit, és Semmit egyre jobban feszélyezte, hogy nem tudta mit. Bízott benne. Igen, életében először feltétel nélkül átadta magát valakinek, és most olyan biztosan tudja, mint ahogyan ő maga a határtalan semmi, hogy a társa eltitkol valamit. Valamit, ami nyugtalanítja.

Minden háta megfeszült. Megtorpant és tétován hátranézett összekulcsolódott kezükre. Semmit elöntötte a felismerés. Elfejette, hogy a testi kontaktus miatt a másik számára egyértelmű minden, amit gondol, érez. Minden, amit ez miatt tenni fog vagy amit nem. Az összes döntése, és az ezt megelőzök is, amik idáig vezettek. Teljesen meztelen volt. Egy ok és okozatok alkotta csupasz létezés.

- A tudás olyan fontos? - kérdezte a nő csendesen, de továbbra is a kézfejüket figyelte. - Mond, fontos? Fontosabb, mint a kérdés? És amire vársz, az elégséges lesz akkor is, ha nem azt kapod, mint amire számítottál?

- Nem értem...

- Nem volt rossz. A lovasoknál, úgy értem. Nekem nem volt rossz. Persze nagyon hiányoztál, de tisztelettel bántak velem. Jó, nem is igazán számítottam nekik. Azt hittem, ha nem beszélek róla, nem fogsz kérdezni, és persze nem is tetted. - Mosolyodott el szomorkásan. - De ettől még érdekel, igaz? Akkor elmondom, hogy nem tudom. Nem ismerem a kérdéseidre a választ. Emlékszem az ott töltött időre, mindenre, amit tettem, amit mondtam, de nem emlékszem semmi másra.

- Nem várom el, hogy...

- Tudom! Szeretném, hogy bízz bennem. Életemben nem akartam semmit ennyire, de nem adhatom meg azt, amire vágysz. A tudásom elveszett amikor...

- Lényegtelen. Most már. Kiderül majd akkor, amikor lényeges lesz.

- Köszönöm.

- Csak mosolyogj. Őszintén, ahogy azelőtt.

- Az... menni fog - nevetett fel hosszú idő óta először őszintén. Mintha mázsás súlytól szabadult volna meg. Végre a szemébe nézett és újra elkezdte húzni maga után. A lépcsőn Minden elengedte a kezét, majd páros lábbal szökdécselt lefelé. A haja lobogott. Ilyenkor volt a legbájosabb. Mióta nem nyomasztja a képessége, egészen felszabadult. Olyan volt mint egy kislány. A kislány, aki lehetett volna ha nem születik ezzel a határtalan tudással.

Biztos, hogy eltitkol valamit. Viszont jelenleg ez teljesen lényegtelen. Már régóta tudja, hogy a tudás néha tévútra vihet. Talán el kell fogadnia, hogy nem képes feltenni a megfelelő kérdést, így nem kaphat tökéletes választ sem. Nem kell mindent tudnia.

A lépcső aljáról rávigyorgó szemtelen arcot nézte és elmosolyodott. Visszakapta. A lelke is visszatért hozzá. Leugrott a hátralévő két fokról, aztán kinyújtotta a kezét, és Minden boldogan ragadta meg.

Igen, a tudás fontos. Fontosabb mint a kérdés, de most ennyi is elég.

Benedek Szabolcs: A vérgróf

Eltelt néhány hónap, mire megvettem. Bizalmatlan voltam a téma miatt, de aztán többször belefutottam különböző könyves blogon, és igen, érdekelni kezdett. Szépeket olvastam róla, no meg az akarom faktor is egyre erősebben munkált, tehát amikor akcióba került engedtem a kis szörnyetegnek és begyűjtöttem.

Brutálisan meggyilkolt örömlány holttestét találják meg a Városligetben. Akkor még senki sem sejti, hogy ez csak a kezdet, és az elsőt hamarosan még több áldozat követi. Nem rengeti meg a világot ez a hír, az élet zajlik tovább, ahogyan eddig is.

Szállási Titusz, az ifjú újságíró és költő, hajóval érkezik haza. Utazás közben figyel fel Saint-Germain grófjára, aki a hangzatos Rákóczi nevet is viseli. Tanácstalanul téblábol körötte, mígnem a gróf maga szólítja le.

Tarnóczay Etelka magányos gyermekkorát új élmények megszerzésével színesíti, és mivel Isten útjai egyenesen a Vígszínház felé vezetik, lelkiismeret furdalás nélkül halad tovább. Néha csodálkozva ugyan, de legtöbbször mindenféle ellenérzés nélkül.  

Mihucz Ervin kezdő nyomóz. Nehezen küzdötte fel magát és szép reményeket táplál a jövőjével kapcsolatban. Véletlenül bízzák meg az Ó utcai örömlány gyilkosságával, de nem kívánja elhalasztani a szerencséjét, ezért buzgón lát munkához.

Sára örömlány. Nem akart az lenni, ahogy mások sem, de kár keseregni a múlton. Hiába gondolja át újra és újra, nem tudja mi volt az a pont, ahol még dönthetett volna máshogy. Hát életben marad, mert ez a legtöbb amit megtehet magáért.

A történet 1910-ben játszódik, és egyszerre négy szálon fut.  A fő karakterek mind külön fejezetben osztják meg önmagukat az olvasóval. Gyakorta elidőznek a múltjukban vagy különös jelenükben. Nem igazán lehet tudni, hogy ezek az emberek miként és hol kapcsolódnak össze. Sokáig csak azt észleljük, hogy párhuzamosan haladunk előre.

Aprólékos jellemábrázolással tárják fel a titkaikat, azokat a mozgatórugókat, amik hajtják őket előre. Nem szégyenkeznek vagy rejtenek el semmit. Néha akár zavarbejtő is lehetne, de a századfordulós bájt áthatja a kendőzetlen valóság ábrázolása.  A léha éjszakai élet, a zajos, fejlődő város folyamatos lüktetése egyaránt elbűvölő és visszataszító. Ki ne lenne légy a falon bármelyik híres kávéházban? A New Yorkban, Japánban vagy akár az Abáziában?

Szeretem a kor - és személyábrázolását. Valós helyszíneken valós személyekkel találkozhatunk. Nem ritkán egy híres íróval, költővel, színésszel. Talán nem mindent mondtak volna ugyanígy, de én elhittem azok alapján, amit tudok róluk.  Egyedül Etelkával volt némi problémám. A tini éveiből kifelé tartó lány zavarosnak tűnt. Nem csak érzelmileg, de a motivációja is kusza volt. Nyilván nehéz egy férfiembernek elképzelni a hormonoktól megzavarodott lánykát, de ez apró zavaró tényező volt, Etelka maga is kinőtte hamarosan, és mind a gyerekkora, mind a későbbi pályafutása logikus, értelemszerű és tökéletesen ábrázolt.

Külön tetszett, hogy bár a cím ezt sugallta, a gróf nem játszott külön főszerepet. Csak Tituszon keresztül ismerjük, és amit elmesél, azt az újságírónak mondja, mégis a jelleme csupa titok, csupa sejtelem. Ha nem lenne a könyv címe és a bemutató videó, még abban is kételkednék, hogy mi ő valójában. Tulajdonképpen kétségbe is vontam, mert eldöntöttem, nem fogom hagyni, hogy befolyásoljanak holmi marketing fogások. Ténylegesen csak úgy 90 oldallal a vége előtt lebben fel a fátyol, és addig kétesélyesként kezeltem mindent.  Végül is nem tévedtem így sem.

Különben az egész könyvben van valami Drakula szerű. Ó, nem, nem a stílus. A felépítése, a hangulata. Stoker klasszikusa levélregény, ez nem az, viszont a gróf személyét itt is, ott is elbeszélésekből ismerjük. A szereplők felváltva mesélnek, ahogy Benedek Szabolcs is így szólaltatja meg őket. A hangulat pedig mégis azt idézi. Más a helyszín, sokkal könnyedebb, bár a nyelvezett nem feltétlen mai. Más minden, és én mégis olyan boldog rajongással faltam az oldalakat, mint annak idején.

A mondat szerkesztés különösen elnyerte a tetszésemet. Kerek, egész és gyönyörűséges. Egy helyen találtam mondaton belüli szóismétlést,  azon felhúztam a szemöldököm, mert addig annyira töklöketes volt, de hamar el is felejtettem, mert a szóbűvölés újra elindult, hát kit érdekel! Már-már megkockáztatom a szépirodalmi jelzőt.

A cselekmény különben szépen követhető. Olyannyira, hogy elég korán derengeni kezdett, a háromnegyedénél pedig biztosra tudtam, ki a gyilkos. Az írónak pedig valószínűleg ez is volt a szándéka, hiszen folyamatosan csepegteti az információkat. Nem hallgat el semmit, utalások sokaságát szórja elénk. Szépen, egyesével. Nem kapkod, nem siet, nem visz tévútra. Szóval igen, bár kriminek árulják, klasszikus értelemben nem sorolnám oda, akkor sem, ha gyilkosságok mentén halad. Különösen a vége erősíti bennem ezt a képet. A gyilkos szinte lényegtelen, mellékes, ahogy ez ki is derül. Nincs rivaldafényben, mert nem ott van a helye.

Különben a történet maga sincs lezárva szigorú, mértani pontossággal. Hogy ez azért van, mert egy trilógia első kötete, avagy Benedek nem szájbarágós író, nem tudom, de nekem tetszett.

Rajongó lettem, és lelkesen várom a következő kötetet. Nem teljesen az, mint aminek a fülszöveg sejteti, de ez már nem is igen zavar. Szerettem első betűtől az utolsóig, mindenkinek csak ajánlani tudom.

9/10

Teaser kedd #2

Újra elérkezett ez a nap is. Ha kedd, akkor (Belgium helyett) egy kis könyv ízelítő.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

A mai teaser:

Legalább olyan biztos kézzel, ahogyan Szállási Titusz - előbb legyűrvén ilyenkor szokásos enyhe remegését, majd megpróbálván a félszegén is úrrá lenni - megragadta a New York kávéház ajtaját.

- Á, szervusz,  hogy vagy, hogy vagy? - üdvözölte kedélyesen Molnár, és barátságos pillantásokat szórva kezet nyújtott, amelyet Szállási lehetőségei és képességei szerint igyekezett minél keményebben, minél férfiasabban megszorítani.

Benedek Szabolcs: A vérgróf

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet

Nem kevés érdeklődéssel vágtam bele a könyvbe. Nem kevéssel, hiszen ki a csoda Cortez, hogy csak úgy van képe lenyomni Barronst? Különben is, mi ez az agyondicsért tinikönyv? Némi felháborodással kértem kölcsön, mert pénzt nem voltam hajlandó áldozni rá, de komolyan furdalta az oldalamat valamiféle perverz kíváncsiság.

Reni és a családja elköltöztek, így a 9. osztályt már a Szent Johanna Alapítványi Gimnáziumban kezdi. Némi félelemmel, hiszen azelőtt sosem voltak barátai és a mindösszesen tizenkét fős osztály sok szempontból újdonság számára. Vegyük csak azt, hogy vele együtt összesen három lány van, és mindenki Cortezről beszél, aki az első héten nincs is, mégis hatalmas népszerűséget szerzett magának a gólyatáborban, ahova kis hősünk természetesen egyedüliként nem ment el. Nos egy dolog biztos, a következő héttől a fiú kénytelen lesz Reni mögé ülni, mert már csak ott maradt hely.

Az osztálytársak különben elég... érdekesek. Kockák, stréberek, menők, egy emos és Zsák, a teljesen francia. Hát... legalább izgalmas lesz, de ki az a Cortez?

Nos, magam sem hiszem el, de az van, hogy határozottan IMÁDTAM!

Napló könyvet szerintem a Drakula óta nem olvastam, az meg azért kicsit más, de nagyon tetszett, ahogyan a napi bejegyzések végén található pontozási rendszer is. Ennek ellenére nekem nehezen indult. Talán mert rég voltam tini, talán mert nem én vagyok a célcsoport ( Ez különben nem igen frusztrál, ugyanis meglehetősen sok ifjúsági könyvet olvasok.), de előfordulhat, hogy a tizennégy éves tinilány karakterrel nem  volt elég. Aztán elkezdődött az iskola, jöttek az új arcok és megváltozott minden.

Virág lett az egyik kedvencem. Kicsit olyan, mint Cat a Victoriousból (Azt hiszem nálunk V, mint Viktória). Egyébként az egész könyv emlékeztet a sorozatra, és azt a szériát nagyon kedvelem.

Valóságalapja nem sok lehet, hiszen a normális iskolákban sokkal nagyobb az osztálylétszám, ezért nem is jön létre egy ennyire zárt és összetartó közösség.  A karakterek pedig nyilván tartalmaznak nem kevés túlzást, de teljesen élethűek. A párbeszédek élnek, abszolút átérzem a rajongást, a bontakozó szerelmet, a hisztis tizenéves.

A szülőkön sírtam. Biztos vannak ilyenek is, de nálam nem voltak. Nem csak nevelőkönyveket nem olvastak, de beszélgetni sem igazán maradt időnk hétköznaponként. Ugye a legtöbbször csak hétvégén találkoztunk az én órarendemnek köszönhetően, de vagy milliószor leégetek azzal, hogy félreértették vagy egyáltalán nem értették meg azt amit mondok. Néhány jelenetben Renivel együtt forgattam a szemem, mert emlékszem még milyen cikinek éltem meg bizonyos helyzeteket. Érdekes, hogy a szülők ezt soha sem érzik át vagy soha sem emlékeznek. A toporzékolás mondjuk nagyon távol áll tőlem, mégis teljesen be tudtam fogadni az élményt.

Cortez egyértelműen a tökéletes tini álom srác. Green Dayt hallgat (Hát nem édes tőle?!), gördeszkázik, veszettül jó képű és laza. Ilyen szinte nincs, és tényleg, a valóságban nincs is. Ezt az életkort épp eléggé kitöltik a bontakozó hormonok, de a gondtalan szórakozás ideje is, amit természetes akkor nem tudtam.

Nosztalgikus gondolataim támadtak. Bár mi majdnem harmincan voltunk, és jóval több volt a lány, de annyira szeretnék kicsit újra az osztály legjobb tanulója mellett ülni, olvasni a szünetekben és hallgatni ahogy a többiek beszélgetnek, vitatkoznak, nevetnek. Látni, ahogy előkerülnek a hatalmas méretű újságok, ahogy néhányan felülnek a padra, ott olvasnak, ahogy kialakultak az első szerelmek. Klassz lenne újra elhajolni a félig megevett körték elől, figyelni a deszkás srácok menőzését, üvöltetni a Green Dayt  és plátói szerelmemmel csacsogni könyvekről. Annyira jó volt, és én még csak nem is tudtam!

A SzJG most visszahozott mindent. Tegnap este felbukkantak az emlékezetemben olyan nevek és arcok (sajnos nem feltétlen párban), akiket már rég elfelejtettem, szóval ha mást nem is, de ezt köszönöm.

Rengeteget nevettem. Arnold poénjai igazán közel állnak hozzám, de  civakodó számítógépes fiuk is viccesek. Zsolt és Dave örök ugratásai épp annyira szórakoztatóak, mint a tanárok. Nincs komolyabb cselekmény, sem dráma. Egy teljesen normális tizenéves hétköznapjait követjük figyelemmel, aki tragédiának éli meg, ha nincs meg a kedvenc pulcsija. Aki olyan barátokra tesz szert, akikről nem is álmodott, és igen, aki előtte nem is igen álmodott.

Különben pont ezek a vitatkozások és a furcsa párbeszédek elővetítenek néhány szerelmet. Megmondom őszintén, nagyon kíváncsi vagyok, hogy bejönnek-e a sejtéseim.

Ténylege élveztem, úgyhogy azt hiszem, mostantól beálltam a sorba.  Bár sajnálom, Cortez meg sem közelíti Barronst, de a könyv így egyben olyan  laza szórakozást nyújt, amiben rég volt részem. Az pedig, hogy minden könyv csak félévet dolgoz fel, több mint felháborító! Most várhatok a második részre...

9/10

Kérdezz-felelek díj

A könyves bloggerek között kering ez a játék. Gondolom, "a nem várunk arra, hogy meginterjúvoljanak érdeklődő személyek, magunk megyünk a lehetőség elé", állhat a háttérben, de nem bánom, mert van pár dolog, ami már amúgy is érdekelt az általam olvasott oldalak alkotóival kapcsolatban, tehát örömmel vettem a felkérést.

A szabályok igen egyszerűek:

- elmesélsz magadról 11 dolgot;

- a neked feltett kérdésekre válaszolsz;

- felteszel te magad 11 kérdést, amit megküldesz 11 embernek;

- nem ér visszakérdezni és

- tüntesd fel, kinek küldted tovább.

Mivel az általam ismert könyves bloggerek száma véges és/vagy már válaszoltak a kérdésekre, még nem tudom, hogy kinek küldöm tovább, úgyhogy a küldés részt kicsit rugalmasabban kezeljük, de a többi kötelező érvényű.

Amit elmondhatok:

1. reea vagyok, 35 éves, és könyvoholista.

2. Bagoly típus vagyok. Számomra akkor lenne ideális felkelni, mikor más lefekszik.

3. Ha egy szabadon választott társaságban valakinek meg tudom jegyezni a nevét, akkor már kedvelem is. Ez tulajdonképpen egy bók...

4. A családom külön kategóriának tart.

5. Kilencévesen a Drakula pecsételte meg a sorsomat. Azóta csak olvasok és olvasok...

6. Nehezen lehet kihozni a sodromból. Átlag tízévente sikerül, de olyankor tombolok.

7. A végletek embere vagyok. Ami nem, az sosem lesz igen.

8. Szeretek rajongani(könyv, zene, manga, anime, dorama, film, F1*-*). Tiniként kimaradt, most meg visszafogottan éljenzek. Öööö... általában.

9. Gyerekkorom óta írok. Szeretem a szavakat.

10. Zene szinte mindig szól.

11. Iszonyú sokat beszélek. Néha pedig egyáltalán nem szólalok meg.

Kérdéseket több bloggertől is kaptam, ezért egyszerre válaszolok rájuk.

Tőlem kérdezték:

- Andie

1. Ha egy könyves karakterrel eltölthetnél 24 órát, ki lenne az és mivel töltenétek az időt? (nincs szabály, mindent lehet :P)

Na most írhatnám Barronst, de szerintem élve felfalna, és nem a jó értelemben. Úgyhogy némi gondolkodás után Percy Jacksont kérnem meg, hogy vezessen körbe a Félvértáborban. Bár Dexterrel is jól esne egy kis kutatómunkát végezni, de azt, azt hiszem, nem bírná a gyomrom... :D

2. 1 abszolút kedvenc könyv borító?

Ááááá! Nagyon sok van. Akkor sem tudnék választani, ha fegyverrel kényszerítenél. :D De ha az egész könyvet kérdeznéd, akkor idén szerintem a legszebb Morgenstein Éjszakai Cirkusza volt.

3. Tegyük fel, ha egy könyv már itthon is megjelent, angolul vagy magyarul olvasol szívesebben?

Ez attól függ, hogy sorozatról van-e szó, és ha igen, akkor milyen nyelven kezdtem el. Vannak könyvek, amiket csak angolul szeretek. Pl. Jeanine Frostot nem olvastam még soha magyarul. Charlaine Harrist megpróbáltam, de aztán visszatértem az eredetire. Ugyanakkor Murakami Harukit nem tudnék angolul olvasni, neki fantasztikusak az itthon kiadott könyvei. Remélem Erdős György távozásával is megmarad ez a szint.

Különben angolul olvasni nekem sokkal fárasztóbb, mint magyarul, ezért vásárolni túlnyomó részben hazai könyveket szoktam. Viszont ha sokat kell várni valamire vagy kétszeres árban jelenik meg, hamarabb lekapom az angol polcról.

4. TOP 5 kedvenc író, akinek az új könyveit muszáj beszerezned?

Csak öt? Akkor:

Murakami Haruki

Doris Lessing

Rick Riordan

Cassandra Clare

Jeaniene Frost

5. Melyik volt a legjobb könyv, amit 2012-ben idáig olvastál?

Ajaj! Mivel elég sok és különböző műfajt olvasok, a legjobbak sokszor nem hasonlíthatóak össze egymással sem, így aztán nem igen tudok választani. A különböző stílusokból adódóan mást és mást nyújtanak, de nem tudom, hogy melyiket szeretem jobban. Azt hiszem, megúszós választ adva, hármas befutót hirdetek: Murakami: 1Q84, Riordan: Az utolsó olimposzi és Morgenstein: Éjszakai Cirkusz.

6. A legrosszabb könyv, amit 2012-ben eddig olvastál? (ne fogd vissza magad :P)

Még nem fejeztem be :D, de ha csak olyan ér, amit már elolvastam, akkor Christopher Moore: Csak egy harapását választom. Élő példa arra, hogyan kell tönkretenni egy jó sorozatot.

7. Ha bármilyen paranormális képességed lehetne, mit választanál és miért pont azt?

Vlad tulajdonságai közül bármelyik jöhet. Szeretek tüzeskedni, szuper lenne repülni, a gondolatolvasás meg szórakoztató lehet. Negyedik is irtó jó dolgokra képes és Rozsomákot mindig is imádtam. De mondjuk megelégednék Barrons erejével és tudásával is. :D

8. Melyik könyvet szeretnéd a nagy képernyőn vagy tv sorozatként is viszont látni? (max. 3)

Gondolom csak olyan ér, ami nincs még folyamatban... El tudnék kalandozni Ezer különös nyolcvannégyben, bár gyanítom ez nagyon rétegfilm lenne és Gerald Durrell akármelyik könyve is érdekelne. Az Éjszakai Cirkusz annyira mesés volt, egy interaktív moziba, illatokkal, füsttel,  szívesen beülnék rá.

9. Egy karakter, akit legszivesebben megfojtottál volna, annyira idegesített?

Anita Blake határozottan kihúzta a gyufát. Vele végeztem is. :)

10. Fejezd be a mondatot: Talán nem hiszitek el, de............

...minden csatát megharcolok, minden halottat megsiratok, újra és új szerelembe esem, születek és meghalok, nevetek és őrjöngőm, mert akárhova is vezetnek el a könyvek, én ott vagyok.

11.Jellemezd magad 3 szóban!

kotnyeles, makacs, vidám

- Elhaym kérdései:

1. Idén olvasott könyveid közül mely 5 tetszett  a legjobban?

Murakami: 1Q84, Riordan: Az utolsó olimposzi és Morgenstein: Éjszakai Cirkusz , és ezzel meg is van mert 1Q84 trilógia.

2. Mi volt a legrosszabb könyv, amit valaha olvastál? Miért nem tetszett?

Amit valaha? Őszintén nem emlékszem. Volt pár olyan, amit nem szerettem annyira, mint a többi könyvemet, de amit megveszek az általában többször elolvasom, így jól megnézem mit vásárolok.  Anita Blake lekerült a listámról. Most úgy tűnik, végleg. Túl feminista, erőszakos és az "azzal fekszem le, aki kéznél van"-tól felfordul a gyomrom.  De be kell vallanom, a magyar romantikusokat nem szeretem...  Ide lehet dobálni a köveket! :)

3. Mi a véleményed a hypeolt könyvekről?

Leginkább nem érdekelnek. Sokszor érzem, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja, de persze ez attól is függ, milyen könyvről beszélünk. A Szürke ötven árnyalatáról például tudtam, hogy egyáltalán nem érdekel. Az erőszakos Ulpiusos kampány még inkább taszított, a barátnőmnek megmondtam, hogy ne zaklasson már vele, de most mégis kölcsönkértem (angolul), mert kíváncsi lettem a Tótiszos ügy miatt. :D

4. Mangákat mennyire szereted?

Ó! Én imádom a mangákat. :) Uraboku a legjobb! ;)

5. Mennyire várod egy szavazás végeredményét?

Leginkább attól függ, hogy milyen szavazásról van szó. Igen ritkán szavazok, de most az álompasik közül Barronsnak nagyon drukkoltam. ;)

6. Cor Leonis, Fumax, Ulpius, Egmont, Gabo ,  General press és Mangafan kiadótól mely könyv tetszett a legjobban, vagy melyik érdekel a legjobban?

Cor Leonis: Új nap virrad

Fumax: Még semmit sem olvastam tőlük szerintem, de az Assassin's Creed-del már szemezek egy ideje.

Ulpius:  Na, tőlük viszont rengeteget! Jelenleg Kathy Reichs sorozatát forgatom nagy élvezettel.

Egmont: Hát, ez is teljesen kimaradt, és most nem is érdekel semmi.

Gabo: Szeretem a Dan Brown könyveket.

General press: Szintén kihagyom. Egyenlőre.

Mangafan:  Death Note, Hellsing és a Vampire Knight között vacillálok.

7. Melyik az  a könyv amit szerinted mindenkinek el kéne olvasni?

Ilyen rengeteg van! Olyan 11 évesen olvastam először Edmondo de Amicis:  Szív című könyvét. Időről időre előveszem, de legalább ötven könyv címet tudnék ide írni. :)

8. Kutya vagy macska. Miért?

Jelenleg a gazdám egy majd 17 éves bestia, aki szereti a véremet venni, ha véleménye szerinte, nem megfelelően vagy túl jól gondoskodom róla. :D Igen, ő egy macska és rengeteg névvel illetjük. Leginkább csak Banyázni szoktam, de hallgat a Lukrécia, Lízike és Kormos nevekre is. Viszont három évvel ezelőttik voltak kutyáim is, amik meg hiányoznak. Nem tudnék választani. Mindkét fajnak megvan az a varászlatos tulajdonsága, amivel elbűvöl. :)

9. Számodra ki  a legvonzóbb színész/színésznő?

Atyaég! Jack Nicholsonban van valami... De különben nincs olyan, hogy egy film mellett azért döntök, mert vonzó a szereplője. Vagy érdekel vagy nem. Jó azért Chris Hemswoerth-nél rezeg a léc. :D

10. Mi  a kedvenc játékod, zenéd, filmsorozatod?

Nem játszom. Zenéim meg iszonyú sok van. A mindig befutó, Green Day. Általában rockot vagy metált hallgatok, de nagyon szeretem a J-rockot és K-popot is. Most Teen Wolfot nézek, de Dexter és Csengetett, Mylort? örök kedvencem, ahogyan Agatha Christie könyveiből készült sorozatok is.

11. Mi jut először eszedbe ezekről a nevekről? Yuna, Hachi, Cat, Rufus, Paris, Jerico.

Hűűűű... Az elsőről Korea a másodikról Japán. Catről Bonesra asszociálok, Rufusról a macskádra ;). Paris meggondolatlanul kirobbantott egy háborút, természetesen nő miatt,  és Jericho... Bár Jerikó falai leomlottak, mégis Barrons. :D

- Gigi, aka GonoszKaktusz

1. Mi az a könyvbeli cselekményelem/fordulat/sablon, amivel ki lehet üldözni a világból?

Sok ilyen van, de igazából a kiszámíthatóságuk zavar. Ha a negyedénél összeáll a kép, vagy olyan bonyolult, hogy az író sem lát át a ködön. :D Utálom, mikor a női és férfi karakter rosszul megírt húzd meg- ereszd meg- et játszik, pedig pontosan lehet tudni, hogy összejönnek a végére.

2. Mi az a könyvbeli cselekményelem/fordulat/sablon, amit imádsz mindegy, hányszor olvasol?

Az ötletesen, viccesen megírt húzd meg- ereszd meg- et kimondottan kedvelem. :D Sosem unom meg, még mondja valaki, hogy nem vagyok romantikus. Érdekes, hogy nem ragaszkodom feltétlen boldogságos véghez...

3. Szoktál-e olvasás közben zenét hallgatni, és ha igen, kötsz-e egy-egy számot egy-egy könyvhöz? Ha tudsz példát mondani, annak nagyon örülnék! :)

Szinte mindig. Erősen hangulat függő, de mangákhoz kimondottam szeretem a J-rockot. Fantasyhoz valamilyen Gothic Metál dukál. De leggyakrabban Breaking Benjamint, Avenged Sevenfoldot, Three Days Grace-t hallgatok. Green Dayt majdnem soha, mert elvonja a figyelmemet. Drámákhoz valami lágyabbat választok. Nem ritkán anime zenét, esetleg K-popot.

Konkrét számot nem tudok mondani, mert az összes játszik. :)

4. Melyik az a könyv, amihez olvasol vagy olvasnál rajongói írásokat/fanficeket? Milyet?

Ritkán olvasom el a fanficeket, persze néha azért belefutok. :) Leginkább azért nem, mert olyan szeplőket olyan helyzetben hoznak össze, ahogyan valójában nem történhet meg és ez dühít, mert sokszor izgalmasabb mint az eredeti. :D Most megpróbálkoztam a Szürke ötven árnyalatával...

5. Mennyire zavarnak a spoilerek? Megcsapkodnád egy kaktusszal/széklábbal azt, aki elárul valamit, bármilyen kicsi dolog is legyen? Futottál-e bele véletlen spoilerbe? Ha igen, melyik könyvnél?

Állandóan belefutok! A legtöbb fülszöveg spoileres. Sokszor olyasmiket árulnak el, ami vagy nem úgy vagy csak a könyv háromnegyedénél történik meg. Ezért óvatosan fogadok minden ajánlást. És ez attól is függ, mennyire várom az adott könyvet. Ha megcsapkodni nem is szeretném az árulkodót, csúnyán nézni szinte kötelező, de általában egy szájhúzással elintézem, aztán olvasok tovább.  :D

6. Ha könyvírásra adnád a fejed, miről írnál? Milyen műfaj? Milyen főhőst írnál? Magyar vs. angol nevek? Helyszín?

Gyerekkorom óta írok. Változatos témákban próbáltam ki magam. Azt hiszem, csak a krimi maradt ki. Általában a drámai hangvételű dolgokat jobban át tudom adni. Nem vagyok nagyon szórakoztató. :D A helyszín és a nevek mindegy, bár leggyakrabban külföldi, és néhány teljesen fiktív, meg nem nevezett város. Mert így nem lehet belekötni. ;)

7. Ha a kedvenc könyvedről látsz negatív véleményt, mit teszel? Átugrod? Elolvasod? Leállsz vitatkozni? ;)

Régebben próbáltam győzködni, most csak elmondom a véleményemet, de már nem állok oda vitatkozni. Az ízlésre nincs magyarázat... :D

8. Mi a kedvenc meséd? Disney, Grimm, bármi.

A Szépség és Szörnyeteg akármelyik feldolgozásban, illetve az eredeti Kis hableány. Már nem olvastam, néztem meg az animét egy ideje, mert mindig zokogok a végén.

9. Mi a kedvenc könyvcímed? (Nem a kedvenc könyved címe, hanem a cím, ami a legjobban tetszik hangzásra, vagy valamiért.)

Egy rém ronda vörös barakk Amerikában

10. Melyik az a könyv, amit bármennyire is szeretnél, nem tudod beszerezni? (Nem lehetek csak én ilyen szerencsétlen.)

Pár mangámat elkaszáltak, mert csődbe ment a kiadó, de ez sem tragédia. Sokáig hajtottam a Kérdezzétek meg Alizt. Majdnem senki sem ismeri, de már megvan. :)

11. Utolsó kérdés igen sablonos, de már kifogytam a szuszból. Top 5 kedvenc könyved, csak öt, tetszési sorrendben. (Kegyetlen vagyok.)

Szörnyen!:D

Murakami: 1Q84, Riordan: Az utolsó olimposzi és Morgenstein: Éjszakai Cirkusz ,  a1Q84 trilógia. De ott van még a Burok és a HP (:p) sorozat.:D

Ezek voltak a válaszaim.

Az én kérdéseim pedig:

1. A blogod persze te magad vagy, de mennyiben jelent feladatot és mennyiben mókát?

2. Mikor kezdtél olvasni szenvedélyből és mi volt az első szeretett könyved?

3. Ha a környezetedben valaki olyan könyvet olvas, amit te már befejeztél, érzel-e késztetést arra, hogy megbeszéld vele?

4. Az olvasáson kívül, mi a legkedvesebb szenvedélyed/hobbid?

5. Van olyan könyved, ami nyögvenyelősen kezdtél, de aztán nem tudtad letenni?

6. Ha azt mondom, tinta, mire gondolsz?

7. A könyves kívánságlistád milyen hosszú?

8. Mik a kedvenc könyveid? Nyugodtan indokolhatod.

9. Egy ideális világban eltöltött ideális napot mivel ütnél agyon?

10. Ha feltehetnél 3 kérdést bármelyik írónak (élő vagy holt, szeánszot tartunk legfeljebb), mit kérdeznél?

11. Melyik az a kérdés, amit szerinted még fel kellett volna tennem? Válaszolj is rá. - Bónusz kérdés. Beszélj arról, amiről csak szeretnél. ;)

Továbbküldöm (bár őt még nem tudják...)

@Pbea67

@sajtosrolo

Nagyon örülnék, ha válaszolnátok, de az olvasóktól hozzászólásban is várom a feleletet.