2019. július 27., szombat

Pokémon - Pikachu, a detektív

Egy barátom beszélt folyton erről a filmről úgy, mint valami, ami lehet kicsit ciki, de biztosan érdekes lesz. Detective Pikachu számomra nem sokat mondott, legalábbis akkor még. El is kerülte a figyelmemet. Persze néha megnéztem az anime sorozatból egy-egy részt, de már az sem mostanában volt, és hogy valaki szükségét érezte egy élőszereplős pokémonos filmnek, azért az meglepett. Jó, jön Sonic is, de ezzel kapcsolatban is csak annyi a biztos, hogy vagy nagyon jó lesz, vagy nagyon rossz - gonosz nyelvek szerint ez utóbbi.

Tim Goodman fura bogár, édesanyja halála után a nagyanyja nevelte fel, és nincs pokémonja sem. Amikor az apja balesetet szenved, elutazik, hogy összepakolja a lakását, elrendezze a hivatalos ügyeket. Ehelyett kis kalapban beszambázik Pikachu, aki folyamatosan beszél, nincsenek emlékei, de kávéfüggő, nyomozó, és meggyőződése, hogy Harry Goodman, a társa, nem hallt meg. 

Az első gondolatom az volt, hogy én bizony akarok, nem szeretnék, akarok egy ilyen Pikachut. Elképesztően cuki. Nem gondoltam, a rajzfilmek alapján, hogy ilyen kis szőrös, de ránézésre puha, és selymes, és egyszerűen csak aranyos. Ráadásul Ryan Reynolds hangján, ami ugye egy újabb plusz pont. Reynoldsén, aki úgy kapta meg a szerepet, hogy amikor megmutatták neki, hogyan is fog  kinézni, a kis detektív már az ő, Deadpool első részéből kölcsönzött hangján szólalt meg.

Maga  sztori nem túl összetett, és semmi köze nincs ahhoz a rajzfilm sorozathoz, amit én láttam, szerencsére. A pokémonok továbbra is a szabadban élnek, és sokan párbajra kényszerítik őket, kivéve Ryme City-ben, mert itt senki sem magányos, mert mindenki, de tényleg mindenki rendelkezik egy kis élő, lélegző kiegészítővel, aki nem hagyja magára és kitart mellette, akármi is történik. Emberek és pokémonok egymás mellett élnek, dolgoznak, kiegészítve és támogatva egymás életét. Leginkább terápiás állatok, társak, akiknek fura mód senki sem ad saját nevet. Itt tiltott a párbaj, és senkinek sem kell pokélabdában élnie.

Tim már rég nem gyerek, 21 éves,  biztosításokkal foglalkozik, és kivétel a legtöbb szabály alól. Bár gyerekkorában pokémonedzőnek készült, az élete megváltozott, és maga mögött hagyta minden ilyen jellegű tervét. Az apja halála látszólag nem kavarta fel mélyebben, hiszen nem is igen ismerte, de ahogy a fordulatok sodorni kezdik, és Pikachu egyre erőszakosabban próbál a rejtélyek végére járni, no meg visszaszerezni az emlékeit, úgy kerül egyre mélyebbre abba a világba, amit eddig olyan erővel próbált elkerülni.

Néhány fordulat előre kiszámítható, de elvégre ez egy hamisítatlan 6+(idehaza) vagy 12+-os (IMDB szerint) gyerek(ifjúsági)film - még akkor is, ha azt gyanítom, a nézők nagy része a 30+-os korosztályból kerül ki, és nem feltétlen visznek magukkal alibi gyereket sem. Szépen akadnak benne akcióval megspékelt jelenteket is, az események gyorsan pörögnek, a látványvilág kiváló. A poénok is nagyon jól ülnek, és ha valaki hamarabb teszi össze a képet, mint szereplőink, az sem tragédia.

Kellemesen szórakoztató családi film, kis drámával, sok izgalommal és nevetéssel. Jóllehet nem én vagyok a célcsoport, de akkor is jól, sőt, kiválóan mulattam rajta!

8/10

Angol nyelvű előzetes, csak mert Ryan Reynolds:



És a magyar nyelvű, hogy mindenki értse - bár a poénok nem igazán ülnek:



És így zajlott a szereplőválogatás:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...