2019. június 28., péntek

Darcey Bell: A Simple Favor - Egy kis szívesség

Az úgy volt, hogy moziztunk, de nem volt semmi különleges, ami érdekelt volna, így szinte véletlenül, rábökéssel választottunk. Az volt a fura - persze Anna Kendrick cukisága szinte kötelezővé tette -, hogy meglepően tetszett. Jó volt a sztori, kiszámítható ugyan, de érdekes, mert a karakterek a hátukon vitték. Azt nem állítanám, hogy tövig rágtam a körmeimet, de okos volt és vicces, meglehetősen szórakoztató. A könyvek meg ugyan mindig jobbak...

Stephanie egyedülálló anyuka, férje halála után minden energiáját a fia nevelésre és a blogjára fordítja. Az előkészítőben megismerkedik Emilyvel, és a két anya, míg a gyerekeik játszanak, összebarátkoznak. Aztán a barátnője kér tőle egy apró szívességet, Steph pedig boldogan segít. A sikeres, csodaszép Emily azonban eltűnik. Nyomtalanul felszívódik, hátrahagyva a férjét és gyerekét, és miközben az egész szituáció érthetetlen, az érintettek élete szépen, lassan összeér, de a blogger nem nyugodt. Úgy érzi, valami nagyon nem stimmel ezzel a helyzettel.

Az élet időről időre rácáfol a saját törvényszerűségeire, és a kivételeivel erősíti a szabályokat. Ebben az esetben a filmnél mindig jobb a könyv fogalma bukott meg, és higgyétek el, én voltam ezen a leginkább meglepődve.

A karakterek jók és érdekesek. Stephanie a saját egyszerűségével együtt borzasztóan imádni való és idegesítő, mégpedig nagyjából egyszerre. Annyira magányos, és ez olyan erősen látszódik rajta, ami szinte kiabál azért, hogy kihasználják. Nem csoda, ha valaki élni kíván a helyzettel. Nem is hibáztatom érte Emilyt, aki jó barát helyett egy kiutat keresett és talált az összes problémájára, mégpedig a túlbuzgó anyuka képében.

Emily egész élete hazugságokra épült, de ragaszkodik hozzá. A múltja, azok a titkok, amiket már rég maga mögött hagyott, kapóra jönnek. Amire viszont nem készült fel, mégpedig azért, mert félreismerte a barátnője jellemét, hogy Stephanie nem tud belenyugodni az elvesztésébe, és a számára érthetetlen apróságokra magyarázatot vár. És amikor nem kap, akkor maga keres. 

A történet kiszámítható, de valahogy mégis szerethető, és ezt nyilván Steph teszi hozzá - mivel a többi karakterrel nehéz azonosulni -, viszont nem igazán vicces. Néha ironikus, de nem nevettem rajta ahogyan a filmen. Anna Kendrick elbájoló cukisága mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy a poénok nagyobb lendülettel csattanjanak, és ez hiányzott. No és nem azért, mert már ismertem a sztorit.

Laza kis szórakozás, semmi eget rengető vagy lázas izgalom nincs benne. Aki már legalább 2-3 hasonló könyvet olvasott az életében, pontosan tudja, merre tart a történet. Minden kis pluszt a fő karakterünk tesz hozzá. Szóval Darcey Bell nem találta fel a spanyol viaszt, és első könyvesként talán nem is tökéletes elvárás, viszont a stílusában, a módban ahogy meglátja a dolgokat, határozottan nem kevés potenciál rejlik. A könnyedsége, összetettsége és persze a lehetőségek tárháza okozta, hogy feldolgozták. Egy könnyed estére tökéletesen alkalmas.

6/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...