2019. június 24., hétfő

Távozz tőlem! Avagy könyvek és témák a süllyesztőben

Meglehetősen régen csatlakoztam már a témázos körhöz, viszont most úgy éreztem, erről tudok és talán akarok is írni, de nem feltétlen abban az értelemben, amit eredetileg a cím sugallna. Ugyanis az a téma, mi az, amit nem, soha és semmilyen körülmények között sem vennénk a kezünkbe. És ahogy ezen törpöltem, arra eszméltem rá, a válasz nem is annyira egyszerű.

Miként is lehetne?! Még soha semmire nem sikerült egyértelmű választ adnom, ha témában adódott egy aprócska lehetőség a filozofálgatásra, hát egészen biztosan elvesztem a sorok között. Nyilván azért, mert hajlamos vagyok mindent Ádámtól és Évától kezdeni, de ahogy én látom, hogy ki és mit nem szeret, az meglehetősen változatos. Ahogyan nincs két egyforma ujjlenyomat, úgy nincs két tökéletesen egyforma ízlés sem.

A magam részéről két ok miatt döntök úgy, valamit félreteszek: ki tudja miért, de dühít, és mert mélyen, nagyon mélyen és legbelül félelmet vált ki belőlem. Ráadásul azt sem zárnám ki, hogy ez a kettő bizonyos szempontból erősen összefügg.


Tavaly év elején még a lányokat célzó YA és NA többsége az első listában végezte volna, kapásból, esélytelenül arra, hogy valaha is belekezdjek. Annyi darabbak próbálkoztam korábban, aminek mindig az lett a vége, hogy Hulk szinten befeszültem tőlük. Puszta kézzel tudtam volna darabokra tépni az összeset, pici fecnikre metéltem volna minden egyes darabot, aztán elástam volna valahol. Szigorúan megszentelt földbe, hogy ne is kísérthessen. Viszont az történt, hogy öregszem és változom, folyamatosan próbálom tágítani a komfortzónámat, ami miatt néhány darab be-be fér, még akkor is, ha a sablonokon, a B kategóriás fordulatokon csak fanyalgok. Méghozzá meglehetősen hangosan.

Amiből viszont viszonylag kevés darabot olvastam, és nem is igen tervezek sokkal többet, az a dísztópia. Fura, mert az 1984-et szeretem, többször olvastam, a Terminátor az egyik kedvenc sorozatom, mégis van egy rakat könyv, amit már látatlanul sem tervezek soha kézbe venni. Arra jöttem rá, hogy általánosságban elmondható, nem szeretem azt olvasni és nézni, hogyan pusztítjuk el a társadalmunkat, az élőterünket, mivel születésem óta nyomon követem, benne élek, és igen, nagyon mélyen és érzékenyen érint. Akadnak napok, amikor aggódom azon, hogy a keresztgyerekeimnek milyen felnőttkora lesz. Húsz év múlva még mindig csak a felnőttkoruk elején fognak botorkálni, míg jómagam a nyugdíj előszobájában toporgok majd, ha nem is lelkesen, de tényszerűen.

És ilyenkor kicsit szorongok, mert ahogyan mindenben, úgy a klímaváltozásban, a rasszizmusban, a nők jogainak korlátozásában is az emberi ostobaság és szűklátókörűség zavar. 


Ahogy elértem az okfejlesem ezen részéhez, rájöttem, ezeket a tulajdonságokat a való életben sem könnyen tolerálom, olvasnom is kellemetlen, mindegy, milyen regényben szerepelnek. És ez már a 2019-es válaszom. Csakhogy, ott van a buktató az egészben, hogy a buggyantságot természetesen a magam oldaláról ítélem meg, tehát egyáltalán nem biztos, hogy az általam ostobának tartott személy a nagy átlag szerint is csökkent képességű. Jóllehet nekem ugye a nagy átlaggal is van bajom bőven, ez viszont már más kérdés, de akkor is felmerül, igaz lehet-e az egyetemes dőreség?! Nem lehet, hogy egyetemes tudás helyett inkább az egyetemes nem tudásról kéne beszélnünk? És választól függetlenül nem arról szól-e az egész élet, hogy a magunk módján mind butácskák vagyunk, amin próbálunk felülkerekedni?

Szeretem azokat a könyveket, amik csak pusztán szórakoztatnak, és azokat is, melyek tanítanak. Mindegy, hogy krimik, ifjúsági regények, drámák, dokumentumkönyvek, a lényeg, hogy legyen bennük valami, ami miatt úgy érzem, megérte - néhány holttest például... Irtózom a lelkes és gonosz, vagy csak szimplán gonoszkodó elmeháborodott karakterektől. Mondjuk, ha megölik őket a huszadik oldalon, akkor bánja kánya, de amikor több százon keresztül szenved tőlük mindenki, csak mert az író lenyúlt egy totál élethű, korlátolt karaktert az egyházközségéből, akkor több mint ideges leszek.

Már nincs erőm reménytelenül vívni, nem vagyok Don Quijote de la Mancha, és sehol egy megmentésre váró Dulcinea, csak egy rakat szélmalom, és cél nélkül kóválygó Sancho Panza. 


A való életet is így látom, csak tömegekkel, akiknek elment az a maradék józan eszük is, és akiknek már kölcsönadni sem lehet, hiszen mindenhol egyre kevesebb van! Ők meg elvakultan és tulajdonképpen rendíthetetlen lelkesedéssel szajkózzák a hazugságokat. Hogy példával éljek, a legkevésbé sem érdekel ki és melyik istenben hisz, az sem, ha ateista. A személyes hitek kérdése, ahogy írtam korábban, személyes, és soha nem fogok senkit ezért támad, de más dolog Jézus szeretetét hirdetni, és megint más a nevében borzalmakat elkövetni. Teszem azt átnevelő táborokba küldeni a leendő LGBTQ közösségbe tartozó gyerekeket, meg úgy mindegy is milyen problémákkal küzdő, de gyerekeket!

Ennek ellenére el tudom és el is olvasom az érzékeny témákkal foglalkozó könyveket, mert a szereplők utazása, a felülkerekedésük avagy megadásuk a nehézségekkel szemben érdekel. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem feszülök be tőlük, hiszen minidig van egy-két olyan karakter, aki anélkül, hogy pontosan tudná mit is beszél, automatikusan ismétli azt, amit másoktól hallott. A gond ott kezdődik, amikor egy regényt csak ezekkel a... kihívásokkal küszködőkkel töltenek meg, elnyomva vagy meg sem jelenítve az igazán fontos dolgokat. Léteznek ugyanis szórakoztatóan lököttek, és lelkesedéssel, meggyőződéssel, sőt, küldetéstudattal élő embertársaink, akik kicsit gyűlölt felebarátként belopják az elveiket és az eszenciájukat mindenhova, ahova nem kéne.

Így nálam nem is feltétlen a téma vagy a stílus a lényeg, hanem a húsba vágóan életszerű,
gondolkodni képtelen karakterek. És mivel abban hiszek, hogy ami bosszant, az rólunk árulkodik, nem nehéz rájönni, mit is sugall ez az egész saját magamról. Eddigi 42 évem alatt, ha voltam is valaha tanítói hangulatban, mostanra teljesen elmúlt. Nem vagyok képes tolerálni, eltűrni vagy jópofásodással elütni az élét mások hülyeségének, és már az is haladás, hogy nem teszek minden egyes esetet szóvá. Tőlem jelenleg csak annyi telik, és senki ne is reménykedjen többen! Szóval, ha úgy érzem, totálisan felesleges magyarázni, mert az értelem legkevesebb szikrája sem pislákol ahhoz, hogy befogadják az elhangzottakat, nos, akkor elsétálok/ becsukom a könyvet/ kikapcsolom a filmet. De nem azért, mert tapintattal vagyok másokra, tisztán önvédelemből.

Az emberek mindig is féltek az általuk ismeretlennek titulált helyzetektől, én meg azt hiszem, az ismeretlentől rettegő ismeretlenetektől félek. Az lenne a dolgom, hogy tanuljak - türelmet is - és épüljek, majd engedjem el azokat a dolgokat, amiken nem tudok változtatni, de sajnos egyikben sem vagyok túl jó. 


Elképzelhető, hogy 2020-ban megint más lenne a válaszom, mert a dolgok nem állandóak - jó lenne, ha újra csak a nyafka YA karakterektől feszülnék be -, csakhogy minden korszakomban többé kevésbé, de ujjat húztam a petúniafejekkel. Egyértelműen nem kizárólag a világ hibája (bár mintha egyre több zombi szaladgálna mindenhol), inkább én robbanok egyre kevesebbtől, még úgy is, hogy az évek alatt egyre lejjebb került a minimum szint. Mostanra már olyan alacsonyan állnak az elvárásaim, akár egy küszöbsínJóllehet nehéz lenne limbózásra használni - igaz, lazán át lehet lépni -, ennek ellenére sokan át szeretnének bújni alatta, ami számomra egyre nagyobb rejtély.

A buta emberek különös szenvedélyt táplálnak az olyan következtetések iránt, amelyekre a maguk eszével jutottak.
Lev Tolsztoj

Témázók (menet közben töltöm a listát):
PuPilla;
Zakkant;
Dóri;
Nikkincs;
Nita;
Sister;

16 megjegyzés:

  1. Annyira szeretném, ha mindig elvinnéd ezeket a témákat egy ilyen jellegű filozofálós vonalra... Nagyon elgondolkodtató, amit írtál, bármely igényes lapban is megállná a helyét cikk-ként (bár sajnos abból is egyre kevesebb van - az igényes lapokból...), és több ponton magamra is ismertem.

    Ezek a pusztító dolgok - legyen szó akár disztopikus elképzelésekről, akár tényleg pusztán az emberi butaságról - azért fájnak ennyire, és zavarnak ennyire, hogy a Hulkot is kihozzák belőlünk, mert valódi veszélyt jelentenek... Ezért van az, hogy a történetekben is nehezen viseljük el őket.

    "Nem vagyok képes tolerálni, eltűrni vagy jópofásodással elütni az élét mások hülyeségének" - én sem, főleg, hogy ez egy nagyon káros tendencia, ami összeadódik. Úgy terjed az arrogancia és az ostobaság elegye, mint egy járvány, és a seggfejek seggfejséget generálnak maguk körül is. :(
    "Szóval, ha úgy érzem, totálisan felesleges magyarázni, mert az értelem legkevesebb szikrája sem pislákol ahhoz, hogy befogadják az elhangzottakat, nos, akkor elsétálok/ becsukom a könyvet/ kikapcsolom a filmet. De nem azért, mert tapintattal vagyok másokra, tisztán önvédelemből." Ezen dolgozom én is magamban, magamon egy ideje. De még mindig nehéz, mert bennem még valahol megvan a népnevelő szándék itt-ott, és gyakran próbálok a hülyének is a szívére beszélni. :( Csak hát a kevés eredmény után végül mégis én rokkanok meg alatta, és emiatt tényleg az önvédelem lesz a prioritás. Sajnálatos, de egyre inkább csigaházba kénytelenek húzódni akikben még megvan az értelem szikrája, én ezt látom.
    A szint valóban egy küszöbsín már csak, és van aki nem tudja értelmezni sem, nemhogy átlépni. :/ A Tolsztoj idézet is nagyon pontos... Jó lenne valami változás, de vajon mi kéne ahhoz?

    A PiPilla a PiPulla után a következő kedvenc nevem lesz. :)) :D Csak hogy ne világfájdalommal zárjam a kommentet. :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, bocsi, PuPi! :D Javítottam. Hajnali hét volt, mikor a résztvevőket beírtam, kicsit álmatag voltam és kába, szóval a majdnem jó, más egyenesen tökéletes is :D

    .O Köszönöm szépen a dicsérő szavakat. :* Szeretek filozofálgatni, sajnos hosszan, mélyen és mélázósan, szóval erre azt gondolom, lesz már rá lehetőség, csak jó téma kell hozzá ;)

    Az önvédelem minden érző lény prioritása, de mind a saját kárunkon tanuljuk meg, így attól tartok, lesz időd még gyakorolni eleget. Becsüllek a nevelői szándékodért, a magam részéről néha egy nagy vasat képzelek az illető újrakalibrálásához, amitől kicsit jobb kedvem lesz, és egy pillanatra el is feledkezem arról, mennyire dühös vagyok. De mér nincs türelmem, tehát ha nem akarok tömeggyilkosság válni, inkább elsétálok. :)

    Lehetne változtatni a helyzeten, csak nagyon lassan és fáradságos, de pl. első lépésként az oktatási rendszer megreformálásával. A finnek megcsinálták, és bár az ostobaság akkor sem tűnik el, az arányok megváltozhatnak. De most, amikor nem érdeke senkinek egy gondolkodásra képes tömeg kinevelése, az egyéni felelősségünk még nagyobb. Kicsiben, családon belül lehet elkezdeni, jó értékekkel ellátni a gyerekeinket, olvasással serkenteni az agysejtjeiket, de szinte reménytelen a szélmalomharc. Neked való, mert még lelkes vagy ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi gond, nekem tényleg tetszett az elírás, aranyos volt. :)))

      Igen, nagyon jókat szoktál írni, szeretem a gondolatmeneteidet, és felvenni bennük a fonalat.
      Érdekes, hogy pont a vasat említetted, mert erről meg rögtön az addig üsd a vasat amíg meleg... jutott eszembe, hát valóban nem ölték mi ki belőlem teljesen a jobbító szándékot... De egyre inkább elvesztem én is a hitem az emberekben. :/
      A skandi országokban elég sok mindent jól csinálnak, de szerintem ide kb sosem fog ez a szellemiség betörni sem, nemhogy teret nyerni. :(
      Kicsiben lehet változtatni igen, meg szembemenni a nagyátlaggal, ami egyébként lehúzó erejű, ezt talán érdemes. :)

      Törlés
    2. Csak kezdek sportot űzni a neved elírásából... :)

      A vas nevelési célzatra mindenképpen megfelel, csak ajánlani tudom, bár úgy érzem, a te alternatívád sokkal türelmesebb, megértőbb és békésebb. :D

      Azért én hiszek abban, hogy idővel ide is eljutnak azok a lehetőségek, amelyekkel felelősségteljes és gondolkodni képes felnőttekhez vezetnek. Az idő senki felett nem áll meg, és a világ olyan rohamosan változik, hogy bizonyos igényeket, lehetőségeket nem lehet elnyomni.
      Addig pedig gerilla módon, kicsiben kell terjeszkedni. A legtöbb világméretű szervezet pinduriban kezdte. ;)

      Törlés
  3. Nagyon jól megfogalmaztad, hogy miket kerülsz és ezekkel én is azonosulni tudok. A hülyeség, az arrogancia, az értelmetlen döntések - karakterek, legyen az egy YA, vagy egy disztópikus sztori.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Az teljesen érthető, hogy nem lehet minden karakter egyformán eszes, de az ilyen fokú baromságok állkonfliktusai nagyon bosszantóak...

      Törlés
  4. minden szavaddal egyetértek. csak így, röviden, mert most antiszoc hónapokat élek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is törődj vele! Épp most lábalok ki az antiszoc fél évemből, éld csak át, utána jobb lesz. ;)

      Törlés
    2. ... hát, én végülis élvezem, csak rosszul hangzik.:D

      Törlés
    3. Legfeljebb másnak. Ne hagyd magad feszélyezni holmi társadalmi elvárások miatt... :D

      Törlés
  5. Nekem az is nagyon ijesztő és visítva menekülök, amikor valaki megtalálni véli magában a bölcsek kövét és a szájával is kimondva ezt, "tanításra" adja a fejét. Nekem ez túl direkt, arrogáns és ijesztő. Ha már könyveknél tartunk, ilyen Coelho és a neki megfelelő francia akárki, akinek elfelejtettem a nevét, magyarok közül Tóth Verától olvastam valami önjelölt okosító könyvet. Biztos van egy réteg, akiket csak így lehet elérni, de sokakat ennél észrevétlenebbül és kifinomultabban lehetne megcélozni szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Manapság mindenhol lappan egy két bölcsek köve, és mindenkiből lehet példakép, influenszer, coach, Jézusa második eljövetele. És egyedi, hogy ki és miben találja meg önmagát. Ha senkit nem lehetne befolyásolni,a szekták is bezárhatnának, és még sok egyéb szervezet is :D, de az egy unalmas világ lenne. Nem az a baj, hogy valaki Coelhot olvas, hanem az, hogy azt sem értik. Lelkesen bólogatnak, hogy igen, úgy van, aztán nem is értik. Coleho első könyvei nagyon jók voltak, sokat olvastam én is, és érdekesnek, elgondolkodtatónak találta. Nem mondta meg nekem, mit kéne hinnem, éreznem, csak mutatott valamit, amin járt az agyam egy darabig. Úgy érzem , a helyén való kezelés hiányzik manapság a világból. És egyre reménytelenebbek vagyunk... :D

      Törlés
  6. Online van ez az Ágoston László nevű valaki, aki jó ügyekben tépi a száját, de rendkívül idegesítő módon és szerintem rosszul. Jajj... Róla is negatív példát lehet venni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ő az: https://agostonlaszlo.hu/blog/ ? Nem is hallottam róla. Na majd odakuksizom. Mindig szomorú, amikor jó a cél, csak rossz az eszköz :/ Mert a közhiedelemmel ellentétben az első ritkán szentesíti a másodikat. :)

      Törlés
  7. De jól közelítetted meg ezt a témát! Szuper dolgokat írtál, és nagyon sok helyen bólogattam! Az emberi butataságról én is utálok olvasni, és sajnos sok Na, Ya, és disztópia könyvben van ilyen aspektus. Egy időben én is parkolópályára tettem a YA, NA témákat, de azért ki lehet fogni értelmeseket, és akkor mindig visszatér a kedvem hozzájuk. Aztán meg csalódok és én is legszívesebben széttépném a könyvet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Az a gond az emberi butasággal, hogy osztódással szaporodik, és ez feszélyez. De talán majd egyszer eltűnnek. Utópia, utópia... :D
      Ha rokon lelkek találkoznak ;) Tépkedjünk együtt pocsék YA-kat, így is túl sok van belőlük :D

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...