2019. május 23., csütörtök

J.D. Robb: Naked in Death (In Death #1) - Meztelenül a halálba

Idén egy sereg új íróval ismerkedtem meg, és mind oda vezethető vissza - ahogy már többször szóba került -, hogy tavaly kértem némi segítséget ismerős bloggereltől romantikus témában. Mivel nem igazán ismerem a stílust, viszont valamiért mégis úgy éreztem, olvasnom kéne néhányat, első körben ajánlásokra hagyatkoztam. Valaki felvetette, hogy próbálkozzam meg Nora Robertsszel, és mivel a tiszta romantikát nem igazán kedvelem, válasszam a krimijeit, amikben garantáltan van minden, még egy gyilkos is. Hátha...

Eve Dallas a New York-i rendőrhadnagya szokatlan és brutális gyilkossági ügyet kap. Valaki megölt egy bejegyzett engedéllyel rendelkező konzumhölgyet, aki ráadásul egy ismert konzervatív szenátor unokája volt. A nyomás egyre erősödik és Eve nem tud felmutatni más gyanúsítottat , mint Roarke-ot, az ír származású extravagáns és rendkívül kifinomult multimilliárdost. A férfi gyanús, szemtelen, rendkívül vonzó, és bár minden jel szerint bűnös is, valami mégsem áll össze. A gyilkos ráadásul úgy tűnik, ismeri a hadnagyot, és nyomon követi miden lépését. 

J.D.Robb nem más mint Nora Roberts, magyarul a Meztelenül a halálba címen 2001-ben megjelent könyvét sokan dicsérték, és egész jó értékeléseket kapott. Eddig a pillanatig, 1995-tól született belőle 48 rész (plusz a közbenső történetek), a rajongók imádják, így aztán a derék író nem tehet mást, évente két újabb résszel szórakoztatja a nagyérdeműt. Bevallom, kicsit felszaladt a szemöldököm, de most mégis mi bajom lehetne? Ha tetszett, van belőle 47 újabb lehetőség, ha nem, akkor pedig nem szükséges rá további pénzt költeni, és ide is tehetek egy pipát meg a nem jött be feliratot.

Eve Dallas nem sok dologra emlékszik magával kapcsolatban, ez viszont az ő döntése volt. Talált gyerekként a rendszerben kapott nevet, mivel képtelenek voltak azonosítani, a maga részéről pedig nem akar visszaemlékezni semmire, a rémálmait úgy sem képes elnyomni. Alig vannak barátai, a munkájában megszállott, képtelen feldolgozni egy sereg problémát, szóval nem a legjobbkor akad össze Roarke-kal.

Az ír származású üzletember, akinek a keresztnevét elnyelte a feledés homálya, maga sem igazán érti, mi vonzza ehhez a minden jel szerint megtört és sérült nőhöz, de mindezek ellenére becsüli az elhivatottságát, a kitartását és azt a erőt, lendületet, amivel minden nyomott követ. Abban pedig egészen biztos, hogy nem ölt meg senkit, így aztán részéről semmi akadálya a közelebbi ismerkedésnek. 

A jövőben járunk, 2058-ban, amikor minden egy kicsit más, a lőfegyvereket felváltották a lézer fegyverek, a számítógépek afféle mesterséges intelligenciaként képesek analizálni, kérdésekre válaszolni, összehasonlításokat végezni, hívó felet visszanyomozni, egyszóval segíteni a rendőri munkát. A bérházak biztonsági előírásai sokkal jobbak a maiaknál, legális a prostitúció, de az emberi természet fabatkányit sem változott. Ez a világ bizonyos szempontból talán szabadabb, azonban jobban figyelt, ellenőrzött és szabályozott. A politikusok ugyanazokról a dolgokról vitatkoznak, mint manapság, a jövő generációinak védelméről, szabadságról, szabadosságról. Nincs új a nap alatt, vagy csak mai ésszel nehéz mindentől elvonatkoztatni, ki tudja?!

Eve igazságérzete és fafejűsége jól működött Roarke pimasz magabiztosságával, kicsit Castle és Beckett érzetem lett tőlük, és ez tetszett. A romantikus szálat majdnem végig sikerült egyensúlyba tartani, de azért akadt egy-két olyan pillanat is, amikor inkább csak elment. Magát a krimi szálat jól felépítetnek találtam, viszont nem túl csavarosnak. Sajnos a vége előtt összeállt a kép, és akadt néhány dolog, amin illett volna meglepődnöm, csakhogy az sem jött össze.

A karakterekben sok lehetőség rejlik, Roarke iróniája nekem való, ráadásul Summerset, a milliárdos komornyikja is izgalmas arcnak tűnik - persze megint a női karakter érdekel a legkevésbé, de mivel ő a főszereplő, méghozzá egy igen ködös múlttal, úgy érzem, meglehetősen sokat kapunk majd belőle. Érdekes volt ebben a jövőben elmerülni, de nem kötötte le minden agysejtemet.

Összességében azt kell, mondjam, meglepően kellemes volt Nora Robertshez képest. Illetve ez csúnya kijelentés - mivel soha nem olvastam tőle - , de tudat alatt amolyan rózsaszín és habos babos felhőket vártam. A pamacsok szerencsére másfelé lebbentek, ezért nagy részben elkerültük egymást. Őszintén megvallva nincs itt semmi különleges, csak egy könnyen érthető, laza kis szórakozás, amire a leginkább szükségem van, határozottan folytatni való. Viszont a magyar borítótól totál kivert a frász, így az az egy tuti, hogy biztosan nem váltok nyelvet.

7/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...