2015. október 18., vasárnap

Mi a csuda van mostanában az emberekkel? (Variálós vasárnap #38)











Mi a csuda van mostanában az emberekkel? A kérdés szigorúan költői ugyan, de jelentkezzen, aki érti ezt a világot! Mert én egyre inkább nem találom benne a helyem. A napok kétharmadában úgy érzem, megérett  a pusztulásra, a maradékban pedig megzavarodva örömködöm és hitetlenkedem.
Vegyünk egy átlagos példát! Csütörtökön épp hazafelé bandukoltam, meglehetős nagy kitérővel, hiszen dolgom akad a város több pontján is. Már fél hét is elmúlt, egyre erősebben éreztem, hogy korog a gyomrom, ezért vettem egy szendvicset a Múzeum körúti bioboltban. A Kálvin téren sétáltam át, az eső szépen csepegett, ezért felhúztam a kapucnimat. S miközben három táska himbálózott a vállamon, fél kézzel próbáltam kibontani a szendvicsemet. Na, ekkor láttam meg, hogy egy csapatnyi ember táblákkal álldogál a metró felüljárójánál.

Emberek transzparensekkel bennem nem ébreszt kellemes emlékeket, tehát oda sem figyelve, hosszú, ráérősen sétálva haladtam a körút felé. A szemüvegemet otthon hagytam, ezért már egész közel értem, mire el tudtam olvasni a feliratokat: Ingyen ölelés! - szólt a hirdetmény.
Nem vagyok érintett! Szóval nem is aggódtam, annyira a kijáratra koncentráltak, hogy gondoltam, simán elslisszolok mögöttük, amikor váratlanul egy idősebb hölgy, a tábláját mutogatva elém ugrott. Kicsit meglepődtem, ezért reflexből eltettem a szendvicsem, és a szélesre tárt karok meglapogattak. Fél pillanatig tartott, aztán további szép estét kívántam az ölelgető lelkületű aktivistának, ő megfogta a két karomat váll alatt, megszorította, és azt mondta: Szebb veled  a világ!
Legalább ebben egyetértünk, gondoltam szerényen, mosolyogva elsétáltam, de  azért két lépés után ellenőriztem, hogy megvan-e a pénztárcám.

A kérdés inkább úgy hangozna: Mi a csuda van velem? A társadalom 2/3-a úgy éli az életét, hogy fogalma sincs arról, mi zajlik a szeme előtt. A maradékot változó aranyban teszik ki a katasztrófaturisták, és a segítő szándékú szamaritánusok. Midig van egy jó ügy, amiért érdemes harcolni, amiért fel kell emelni a hangunkat, és miközben lelkes szószólója vagyok ezen eseteknek, afféle íródeákként viszem a híreket, vannak helyzetek, amiket én sem látok meg. Nem segíthetek mindenkinek, nyugtatgatom magam, és valahol ez igaz is, de miért nehéz azt elhinnem, hogy ismeretleneknek jól esik ismeretleneket ölelgetni az utcán?
Talán mert többet halljuk az ellenkezőjét.

2012-ben, sok százezer vagy millió társammal együtt izgatottan vártuk A sötét lovag trilógia befejező részét, a Felemelkedést. A film nem volt tökéletes, fél órát kivágtak belőle a premier estén bekövetkező vérengzés miatt. A 12 halálos áldozat közül négyen olyan férfiak voltak, akik a barátnőjük életét mentették. Lenyomták őket a földre, eléjük vetették magukat, tették mindet reflexből, nem gondolva  a következményekre.



Nem tudom, mit tennék hasonló helyzetben, képes lennék-e ösztönből megmenteni azt, aki velem van, vagy visítva menekülnék inkább? Mitől lesz valakiből hős? Fogalmam sincs. De aligha lehetett annak a 8 éves kislánynak, aki megmentette az öcsét egy gyerekrablótól.


Követte a férfit a bátyjával együtt, aki 10 éves, méghozzá mindenféle megfontolás nélkül. Ebben a korban a gyerekek nem feltétlen képesek összerakni a képet tudatosan, de ahhoz már nagyok, hogy érezzék, ami történik jó vagy rossz.
A kislány kiordította a tüdejét, miközben üldözte a férfit, akiről kiderült, hogy csak 15 éves. A fiú a végén letette a 22 hónapos kisfiút és elmenekült. Persze nem sokáig, már a fiatalkorúak között tölti az idejét, de nekünk vajon lett volna ekkora lélekjelenlétünk? Szakmaeberek szerint ilyenkor épp ez a teendő, torkaszakadtunkból kell üvöltenünk, és ez az, amire ahogy növünk, egyre alkalmatlanabbak vagyunk. Azt tanítjuk a gyerekeinknek, hogy nem kiabáljanak, viselkedjenek jól, és amikor olyan helyzetbe kerülünk, amikor az életünk múlna rajta, ha hiszitek, ha nem, az emberek többsége megnémul. Képtelen egy bizonyos szint felé emelni a hangját, ezért ezt külön tanítják olyan tanfolyamokon, ahol a gyerekeket és szüleiket okítják arra, mi a feladat krízis helyzetben. 

És ha már gyerekek, íme két tinédzser, akik egy ötéves kislány elrablóját követték biciklivel. A kocsit látták meg, amit mindenki keresett a környéken. Mivel nem adták fel, a vezető pánikba esett és kitette a lányt a kocsiból.



Nos, ezekből a gyerekekből talán olyan felnőttek lesznek, akik később odavetik magukat a szerettük és a golyók közé, én ellenben megnézem a pénztárcámat, miután megölelnek.
Velem született tartózkodásom csak bizonyos mértékig képes megbízni a legtöbb emberben, idegenekben pedig egyáltalán nem. Innen nézve igazán mókás, hogy kortárssegítő szerettem volna lenni, ahogy az is, hogy idegeneket szólítottam le az utcán, szórólapokat és óvszereket osztottam, hajléktalanokat tájékoztattam a nyitott melegedőkről.

A legtöbben a kétharmadot erősítjük, de néha, ki tudja miért, magunkhoz térünk, és észlelünk egy sereg dolgot magunk körül. Az igaz művészet, nem visszasüllyedni a kényelembe, és erre megtanítani a gyerekeinket is.
Hiszek abban, hogy minden változás kicsiben kezdődik, és amikor a fenti történetekhez hasonlót hallok, úgy érzem, már javában zajlik. Ha akarjuk, ha nem.  

6 megjegyzés:

  1. Érdekes kérdések ezek. A legtöbb ember szeretné azt hinni, hogy vészhelyzetben ő a hős, pedig nagyon kevesen azok. A gyerekek közül azért kerül ki több, mert nincs akkora veszélyérzetük, és tapasztalatuk. Evolúciós kényszer, hogy védjük magunkat, és a családunkat, de idegeneket nem. Szintén ösztönös, hogy a férfi védi a nőt. Nem azért, mert gyengébb lenne, hanem azért mert lehet, hogy már úton a kölök.
    Én sajnos kerültem már nem egyszer olyan helyzetbe, amikor bajban/veszélyben voltam, és tudom magamról, hogy lefagyok. Nincs rosszabb érzés, mint az a tompa bénultság. Jó, hogy foglalkoztat a kérdés, de biztos szeretnéd tudni a választ? Szerintem senki nem vágyhat arra, hogy megtudja, mert ahhoz olyan helyzetbe kell kerülj, amiből nem biztos, hogy kijut...
    A pénztárca dolog meg szintén a tapasztalat... Mert az ölelés jó dolog. De akinek rossz szándékai vannak, annak az eszköze általában pont az, hogy előhívja belőled a jó érzéseid. Nem Veled van a baj, hanem a világgal. A túl sok információ, és a túl sok rossz szándék közt nehéz megőrizni a bennünk élő gyereket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szándékosan nem akartam erre terelni a témát, mert volt már, és mert túl szerteágazó. :) ösztönösen vonzódunk az erős karakterekhez, védelmet remélünk tőlük, ennek ellenére magamat meg tudom védeni. Többször bizonyítottam, mert valamilyen fura októl vezérelve vonzom az idiótákat... Mondjuk nem szeretném többször, akkor sem, ha nem az életemet, csak az erkölcseimet kellett védenem.
      És persze ösztönös a védelmezés, de sok férfi nem teszi, késztetés ide vagy oda, mert az önvédelem, a saját életünk sokkal többet ér. A tanult viselkedési formák gyakran felülírják az evolúciót. És számomra ez sokkal érdekesebb. :)

      Törlés
    2. Bocsánat, ha rossz vágányra vittem a témát.... Igen, érdekes az is, hgy mi alakult ki, miért, és az is, hogy mi írja felül. :)

      Törlés
    3. Nem vitted rossz vágányra! :) Csak én szándékosan hagytam ki belőle. Az a jó ezekben a beszélgetésekben, hogy mindenkinek mást jelentenek, másra asszociálunk ugyanarról.
      Nos, ha mindkettőnknek elég érdekes, talán írni kéne erről is ;)

      Törlés
  2. "A napok kétharmadában úgy érzem, a világ megérett a pusztulásra, a maradékban pedig megzavarodva örömködöm és hitetlenkedem." Ne is mondd, én is kérdezgetem néha, hogy mi ez a megkergülés, amit érzünk a levegőben, és néha a kétharmadnál is többnek érzem az arány, hogy megértünk a pusztulásra... :( a többi kis apró élmény éltet, és olyan jó, hogy ehhez most hozzáadtál, mert ezeke a videók is kicsit azt mutatják, hogy van még emberség - csak nagyon kár, hogy ez is csak felemás öröm, hiszen ember követte el azt is, ami miatt ezek a másik emberek jót tehettek.

    Az ölelgetősök közül én is láttam néhányat, csak más helyszínen. És képzeld, én meg elkerültem őket inkább... bizalmatlanok vagyunk, látod te is megnézted, megvan-e a tárcád... Legközelebb odamegyek. :) :)

    A hőstémához: nem vagyok a hős típus, de ha a szeretteimről lenne szó, azt hiszem még magamat is meg tudnám lepni. Ezek a golyó előli megvédések ... huhh.

    Hogy találnak rád ezek a videók?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hagyd magad megölelni a változatosság kedvéért. ;) Hidd el, nem olyan rossz az! :D
      Az ember mindenre képes, nagyjából tényleg mindenre, de ott a mérleg másik serpenyője, ami igyekszik egyensúlyban tartani a dolgokat, de vagy nem, vagy csak nagyon nagy erőfeszítésekkel megy.

      Nem tudom, leginkább a youtube-on, de tudod hogy van, megnézel egyet, aztán ajánlgatni kezd 500 másikat és nehéz átlátni az egészet. Szóval valahogy csak úgy rájuk akadok. :)

      Törlés