2015. július 8., szerda

Odaát is esik?

Szerintem senkit sem sokkolok, de kint szakad. Már amikor indultunk, tudtuk, hogy a villamosig sem jutunk el, és bár egész szárazon szálltunk fel rá, a helyzet folyamatosan romlott. Aztán szegény szárgaszág áramtalan maradt, így bár nem akartam, mégiscsak sikerült sétálnom hazáig. Van valami suta bája annak, ahogy 0, 01 másodperc alatt szétázol. Elengeded az egészet, kerülgeted a letört fél, és kicsavart egész fákat, türelmesen törlöd a szemedből a faleveleket és fél gallyakat, aztán rájössz: mégis ki a csudát érdekel?! Tehát eme felismerést követően, adott pillanatban elengedtem a vihart, meg a riasztást, meg hogy esik, mert az van, hogy akkor is megmarad a vihar, a riasztás, és még esik is.  

Rájöttem, hogy talán a harmincnyolc éves énem nem, de a bennem lévő gyerek ennek is tudna örülni, hát engedtem. Szandálomból úgyis vidáman kifolyik a víz, a szoknyám szélét sem kell kecsesen és nőiesen felhúzni, mert rég bőrig áztam. A táskámból, hajamból, ruhámból egyformán csurog, a szemüvegemet is levettem, mert fura, de nem láttam vele, és hogy akkor mi maradt?

Nos, lábszárközépig érő víz, amit én, és tényleg nem tehetek róla, de nevetve rúgtam.
Többen furcsán néztek rám, ami szintén nem gond, tudom én, hogy furcsa vagyok, de ez így nagyon, sőt bitangul jól esett.
Engedjétek el, aztán jó lesz! A tűzoltók, szegyének most nagyon sok hívást kapnak, mindenhonnan szólnak a szirénák, de ők a hőseink. No meg aztán Malackát is megmentették a végén.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése