2014. április 27., vasárnap

Jimmy, Jimmy (Variálós vasárnap #21)


















Mivel blog születésnap is volt, és hamarosan az enyém is lesz, no meg Killercat felnyávogott hajnali hétkor, ráadásul reggeltől háromig - kisebb - nagyobb megszakításokkal-, főzőcskéztem, úgy döntöttem, megérdemlek egy lazítós délutánt. Ezért rövidre fogom, és szórakoztató videókat mutogatok az egyik kedvenc hostommal. 

Jimmy Fallon vezeti a az amerikai NBC-n futó The Tonight Show Starring Jimmy Fallon talkshow-t, ahol idén februárban váltotta Jay Lenot. A mércét igen magasra tették, de Jimmynek nem volt mitől tartania, hiszen 2009 óta vezette a Late Night with Jimmy Fallon-t, ahol nem kevés gyakorlatra tett szert, és nagyjából azt a vonalat folytatja most is.
Nem hiszem, hogy az a stílus, amit ő képvisel nálunk meghonosodna. Túl álszentek, prűdek és szemérmesek vagyunk hozzá. Azt a kevéske sztárunkat hímes tojásnak tekintjük, a celebjeinkre pedig kár lenne még időt pazarolni is. Tehát nálunk nem élne meg a műsor, de azért én igen nagy élvezettel nézem, és most hoztam nektek néhányat Jimmy Fallon komikus, színész, zeneszerző, énekes, műsorvezető és producer munkásságából. Igyekeztem olyanokat választani, amiben nincs, vagy kevés szöveg van, de ez nem minden esetben tűnt járhatónak, szóval koncentráljatok a képekre a szöveg helyett.

1. A hip-hop tánc evolúciója Jimmy és Will Smith előadásában

Ehhez nincs mit hozzátenni. Imádom, hogy minden sallang nélkül odaállnak ökörködni. És ez senkinek sem derogál.  



2. Jódlizás Brad Pittel

Csak egy promó, de annak zseniális.

 

3. Tátogó csata Jimmy, Joseph Gordon Levitt és Stephen Merchant közreműködésével

A játék lényege, hogy rátátognak egy ismert dalra, ez eddig ugye semmi különleges, csakhogy nekem már az első négy szám is nagyon bejött - értsd: nevettem-, de az utolsó kettő! Nagyon - nagyon sajnálom, hogy Joseph Gordon Levitt nem tátogta le az egész számot, ami különben úgy szemét, ahogy van, de az ő előadásában... Ha megnézitek, kiderül mire gondoltam. 
Ilyenkor vehetjük biztosra, hogy a következő színészgeneráció is remekül fog gondoskodni a szórakoztatásunkról.



4. Vízi háború Jason Stathammel

A szabályok egyszerűek, aki nagyobb lapot húz, az öntheti a másikra  vizet. Az nyer, aki hamarabb kifogy  a munícióból, azaz hamarabb viszi be a maximális találatot. A nyertes használhatja a giga méretű vízipisztolyt... a vesztesen. Ja, és nem ér ütni!
Itt már sokat beszélnek, de én sírva nevettem, szóval angol tudás nélkül is, a szabályok ismeretével érdemes megnézni. 

 

5. Harrison Ford  élő egyenes adásban kiszúrja Jimmy fülét

Hát ez valami frenetikus videó. Azt hittem, hogy kamu, de nem. Jimmy ül és hagyja, hogy Ford átbökje a fülét. No és megkapja élete első fülbevalóját is, amit aztán párban hordanak.
Jimmynek erre nincs más oka, csak hogy Harrison Ford a világ legklasszabb embere, és olyan szeretne lenni mint ő. Azonkívül, hogy piszokul ideges, más baj nincs, csak megállás nélkül beszél. Olyasmiket kérdez: Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Elkaphatok valami fertőzést? Á!- érkezik a felelet. - Legfeljebb elvérzel. 
Ezután már nem olyan felhőtlen a mosolya. 

 

Van némi keveredés a helyi érzéstelenítővel, de Ford saját hatáskörben megoldja a problémát. Megegyezzenek a pisztoly használatában, és a bal fülben, de aztán mégsem alakul minden papírforma szerint. Ford szemüveget húz, és bejelöli a fülbevaló helyét, amitől Jimmy már úgy visít mint egy gyerek. Ezt természetesen nem hagyják szótlanul.  
És akkor megtörténik a lyukasztás. A derék hostnak ettől nem csak a felesége lesz boldogtalan, ő maga is erősen szenved, majd jön az első fülbevaló.  A kérdésre, hogy hogy érzi magát, azt feleli, fáj, amire a kedves fülbelövővé változott színészünk megnyugtatja, hogy ez még nem fáj, na de majd most! És érkezik a klasszikus kérdés is: Most te remegsz ennyire,vagy én? Jimmy bátran elismeri, hogy ő. Amikor kiderül, hogy a fülcsik párban vannak, igen határozottan tiltakozik a másik fülének lyukasztása ellen. Meg tudom érteni. Azonkívül, hogy nézni szörnyen vicces volt, én sem jelentkeznék a másik cimpámmal,  Ford ide, vagy oda.

Nos ennyi fért bele, de vagy ötven másik videót kihagytam. Például a Justin Timberlake-kel készült sorozatát a rap történetéről, a zseniális Anne Hathawayjel elkövetett duettjüket, amiben Brodway stílusban adnak elő néhány igen érdekes rap számot, viszont a sor nagyjából végtelen. Sztárok jönnek mennek a műsorában, akikkel nekiállnak gyerekszinten játszadozni, és bevallom, én ezt nagyon szórakoztatónak találom. 
Nézzetek körül nála, ha van egy kis időtök. Tuti felüdülés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...