2013. november 4., hétfő

Pasta

파스타 / Pasta

színes, dél-koreai tévéfilmsorozat, 66 perc, 2010
rendező: Kwon Suk Jang
forgatókönyvíró: Seo Sook-hyang

szereplő(k): 
Hyo-jin Kong (Seo Yoo-Gyeong)
Lee Sun-gyun (Choi Hyun-wook)
Lee Ha-nui (Oh Sae Young)
Alex Chu (Kim San)


Az történt, hogy már vágytam valami jó kis doramára, mert hát ezer éve nem szórakoztattalak titeket az ázsiai sorozatok iránti rajongásommal. Ez olyan hiba, amit hajlandó lettem volna gyorsan orvosolni, de nem olyan könnyű választani.
Eredetileg a Vampire Prosecutor harmadik évadára gondoltam, mert annak szeptemberben kellett volna indulnia, de kiderült, hogy kihagynak egy évet. Hogy az a...!
Nem voltam boldog, nagyon nem, de ha már így alakult, hát nem sírtam rajta sokáig. Először is, mert gyorsan megnéztem pát filmet, másodszor meg folyton a szemem elé ugrott a Pasta. 
Emlékeztem rá, hogy ezt a magyar tévében is adták, és hogy a kolléganőm mennyire imádta, valamint arra is, hogy azt mondtam neki: Na, majd egyszer megnézem! Hát ha már megígértem... 

Seo Yoo-Gyeong már három éve kisegítő egy jó nevű olasz konyha éttermében. Azóta súrolja a lábasokat, készíti elő a zöldségeket, kagylókat, azóta kezdi a munkát mindenkinél korábban és fejezi be utoljára. Ennek azonban vége, a séf megígéri neki, hogy végre főzhet is. Csakhogy a derék olasz úriembert elbocsájtják az állásából és alkalmazzák helyére Choi Hyun-wookot, akiről csak annyit lehet tudni, hogy minden jel szerint Gordon Ramsay vére folyik az ereiben, nem szereti a nőket a konyhájában, tehát tesz arról, hogy egy nap után már csupán férfi beosztott maradjon.
Szegény Seo Yoo-Gyeong, aki enyhén ügyetlenke és hát még nő is, azonban nem a semmiért gürcölt annyi évet, eszébe sem jut eltűnni, így a gyanútlan új séf azzal szembesül, hogy ezt a lányt valahogy nem elég csak kirúgni. Mint a jó bumeráng, mindig visszatalál, bár azt senki sem tudja, miért tűr el mindent. Egy biztos, az indokai sorához hamarosan csatlakozik még egy tétel, a pokol konyhájának vezetője ugyanis megdobogtatja kicsi szívét. 

Hát igen, ez pont az, mint aminek hangzik: egy vérbeli tingli-tangli, de bevallom, rendkívül jól szórakoztam közben. Szokatlannak találtam a felépítését egy sereg dologban, néhány sablonnal szakított, aminek kapcsán  azt kell mondjam: Hála az égnek! 

Már az első részek is nagyon jópofák voltak, de szinte mindegyikben volt valami drámai elem is, ami néha bizony megkönnyeztetett, ahogy azonban halad a történet, egyre több dolgon lehetett nevetni. 
Azt már ugye régóta tudjuk, hogy a kihívó felek álltálában jobb képűek, szebbek és csinosabbak, talán ez is egy olyan momentum, amivel megmutatják a szereplők eltökéltségét, ráadásul a nők valamilyen szinten alárendeltebb szerepet játszanak. Legalábbis látszólag. A konyhában és tulajdonképpen azonkívül is Seo Yoo-Gyeong szót fogad az ő séfjének, de néha minden átmenet nélkül le is tolja, de úgy, hogy a domináns férfi csak pislog.
Természetesen van intrika, de meglepően nem onnan érkezik, ahonnan eleinte vártam.

Akkor dőlt el végleg, hogy ezt a sorozatot szeretni fogom, amikor Lee Sun-gyun megszólalt. A drága úriembernek olyan hangja van, hogy... Nem tudom, milyen lehetett a magyar szinkron, biztos jó, de koreaiul zseniális volt. Eleve szeretem, ahogyan beszélnek. Már a stílussal önmagában kifejeznek egy sereg dolgot, ami nincs leírva sehol, ráadásul a főszereplőnk, és ez szent meggyőződésem, kicsit pösze is. Rám zsigerileg hatott. 
A karaktere arrogáns, önimádó, igazán tenyérbemászó és iszonyúan pofátlan. Miután kirúgta a legfiatalabb szakácsát, még van képe randira hívni!  

Hyo-jin Kong  is nagyon meggyőzően alakítja a sutácska lányt, aki állandóan bajba keveredik.Pl. megvádolják, hogy kenőpénzt fogadott el, ami az erkölcsi kódexek szerint elfogadhatatlan. Egy hős fehér lovon kerestetik. Vagy fehérben? 
Szerintem nagyon bájos, az egész karakter elképesztően energikus, kitartó, hűséges, csendben tűri a gigantikus letolásokat és nagyon-nagyon szerelmes, de nem megy randizni. Minden adott egy klassz kis szórakozáshoz.

A drámák nem a kapcsolatukat, hanem sok esetben a környezetüket rengetik meg. Itt minden a konyháról szól, az összes szereplő élete szinte ott kapcsolódik egymással, és ez azért fantasztikus, mert nem szeretem, mikor két résszel a vége előtt zokogni kell, ugyanis a gerlepár hülyét csinál magából. Ettől az egész könnyed lesz, és teljesen jó szívvel tudtam nevetni. Márpedig rengeteget kacarásztam, és ha valami, akkor ez tény. 

Megint felmerült, hogy keressem-e szinkronosan, vagy maradjak az eredetinél, de miután elbeszélgettem olyanokkal, akik látták, abban maradtam magammal, szükségem van a mélyebb jelentésekre, azokra, amik szinkronban nem jöttek át. Rákérdeztem ugyanis néhány apróságra, és kiderült, hogy magyarul nem így hangzottak el. Márpedig szerintem nem mindegy, hogy az ember csak szeret, avagy szerelmes valakibe.
Különben a szokásos tizenötös karikával futott kint, idehaza tizenkettessel, ami azt jelenti, elcsattan vagy 3-5 csók az egész évadban. Semmis szex, semmi trágárság, semmi olyasmi, amit nyugatról kapunk. Alighanem ez az egyik olyan dolog, ami miatt szeretem ezeket a sorikat. A maguk naiv és nem életszerű módján rendkívül ártatlanok. Abszolút a klasszikus és bevált romantikus klisékkel dolgoznak, soha nem is értem, mitől, miért és meddig működnek még. 

Szóval vannak drámák, szerelem, rengeteg poén, csomó miniatűr tészta étel, de totál függést okoz, a huszadik részt én speciel vagy háromszor láttam. Normál agyammal találnék benne háborogni valót, de mint átmosott agyú és titkon romantikus (nagyon mélyen titkon, még én sem szoktam tudni) nő, pontosan tudom, így volt tökéletes.
Mindenki engedje el a szokásos elvárásait és előítéleteit, ha a negyedik rész végére nem kerül mókuskerékbe, akkor sosem fog. És végül megsúgom, ismerek olyan férfit is, aki nagyon-nagyon jól szórakozott a nézése közben. 

9/10

Sajna nem találtam magyar előzetest, pedig hát szinkronosan adták...



2 megjegyzés:

  1. És akkor te tudsz koreaiul? :P

    VálaszTörlés
  2. Pár szót, kifejezést megtanultam, de különben nem. De majd egyszer... ;) Angol felirattal nézem, amiket lelkes koreai csapatok készítenek. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...