2011. június 25., szombat

Alien vs Ninja

Alien vs Ninja


Japán akció, komédia, fantasy 2011

Rendező:
Seiji Chiba

Szereplők:
Mika Hijii
Ben Hiura
Shûji Kashiwabara
Masanori Mimoto
Yûki Ogoe
Donpei Tsuchihira

Na, ez az a film, amit el sem kellett volna készíteni. Pedig a trailer egész jónak tűnt. Gondoltam, a legrosszabb esetben látok néhány ninját. Mert hogy két dolog biztosnak látszott, ahol vannak ninják, ott lesznek kardok és harcok is. A szörnyek meg csak dobhatnak a hangulaton. Ritkán tévedek nagyobbat.

A kritika spoileres,  különben itt,  a pontozással véget ért volna.

A kezdő képsor már elvette a kedvemet. Igen kezdeteleges technikával készült jelent a háztetőn ugrálásról. Jobban tették volna, ha rajzolják. Furcsa, mert a karakterek tulajdonképpen érdekesek is lehetnének. Egy férfi, aki a kihívásokat keresi, egy másik aki a kardlapjában nézve igazgatja a haját és fülbevalót hord, egy másik, aki csak meg akar mindent úszni, szóval lapul és menekül, valamit a nő, aki egy férfi tolerált hierarchiában képes lépést tartani. Ó, és az űrlénynek.

Nekik nincs szükségük kardra, azt a fejükből kinyúló csáp és a karmaik pótolják, a dobócsillag helyett meg a teleszkópos farok szolgál, ami multifunkciós. Lehet vele szúrni, tekerni, fojtogatni, sosem ér véget olyan hosszú.  Ez még talán el is menne, de a szörnyeink jól láthatóan ruhát viselnek, mert beöltözött emberek alakítják őket. Igen, ez egy furcsa paródiája a témának. Annyira furcsa, hogy nevetni sem tudtam rajta. Legalább ez a része rendben lett volna, de nem. Ha komédiázunk, akkor túlozzuk el. Nagyon, nem kicsit. Állítsunk görbe tükröt a hasonló művek elé. Szórakoztassunk, mert ez lenne a cél!

Alig használtak filmes trükköket, amitől elvileg élesednie kellett volna a paródia jellegnek és a karakterekre, valamint a helyzetkomikumra helyeződnie a hangsúlynak. Nem hiszem, hogy ez a színészek hibája lenne. Ennyi volt ebben a filmben.

Szóval nagyjából semmit sem sikerült összehozni a vállalt feladatokból. A legeredetibb része, hogy a négy szereplőből kettőnek festett a haja, egynek meg fém fogai vannak. A női karakter úgy bizarr ahogy van. No nem mintha baj lenne vele, csak az a vastagon kihúzott szem egy ninjánál kissé karakter idegen. Az angolul káromkodó alienekről, meg nem is beszélek, mert ezen a ponton nagyjából a szemöldököm átugrotta a homlokomat, ahogyan a hősnő gyilok közbeni szörnylovaglásától is.

Körülbelül olyan pocsék kísérlet volt a szórakoztatásra, mint a Vámpíros film. Minden adott egy jó kis nevetéshez, mégis legfeljebb csak kínunkban sírhatunk.

Ami pozitívum elmondható, hogy legalább rövid. Még nyolcvan percet is nehezen töltöttek ki vele, de kilencven túlzás lett volna. Az ötletek, a lehetőségek és a színészek ellenére ez egy csapnivaló film.

A feliratról meg annyit, amit különben köszönök, mert tudom, mennyi munka van vele, hogy japánul ugyan nem tudok, az angol szöveg sokszor nem segít a ragozásban, de ha összenézzük a filmmel látszik, hogy én megyek vagy ő megy.  Mert nem mindegy ám. Ami csak azért furcsa, mert a szöveg 95%-ban rendben lévőnek tűnt, viszont a maradék kivitte a lécet. Egy összenézéssel lehetett volna ezeket javítani, ahogyan nem árt tudni a karakterek nevét sem, hogy ne keverjük össze, én beszélek hozzád és nem fordítva.

Hát, elment vele az idő. Újranézés biztosan nem lesz. Sokkal többet vártam, de ez az én hibám, hiszen szeretem az ázsiai filmeket. Igazán kár az ötletben rejlő, kiaknázatlan lehetőségekért.

4/10





2 megjegyzés:

  1. Jesus Christ! WTF?
    Nagyjából 5 secet néztem a trailerből, de már az is szörnyű! :)

    VálaszTörlés
  2. Jó, hát nem vártam Oscar-díjas filmet, csak néhány pörgős kardjelenetet és nevetést. Nem jött össze :D Tanultam belőle valamit, de nem azt, hogy több ilyet nem nézek meg. :D

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...