2019. augusztus 27., kedd

Kiss Judit – Szebeni Péter (szerk.): Tya


A 14. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon jelent meg 5panels gondozásában magyar alkotók legújabb antológiája, a Tya – Kutyantológia. Bevallom a CSKA után nagyon érdekel, miként nyúlnak a kutya témájához. Ha volt annak a kötetnek valami hibája, akkor az az volt, hogy kicsit klisés lett. Hiányzott belőle a játékosság, a macskák állandó csibészségre való hajlama.

A tematika azonos, a könyv terjedelme is, azonban csak tíz történet kapott a kötetben helyett. Átlagosan elmondható, hogy inkább hosszabb történeteket gyűjtöttek, és természetesen most a kutyák azon természetével találkozunk, amit nagyon könnyen, emberi értelemmel legalábbis, könnyen megértünk. Talán némileg elrugaszkodott ötlet, de véleményem szerint, hogy ki és milyen tulajdonság mentén haladt végig, nagyban függ az író és rajzoló személyiségétől. Ugyanezen gondolat mentén, hogy mivel azonosultam könnyen, szintén az én személyiségemtől függ.

2019. augusztus 24., szombat

Barry Lyga: Game (I Hunt Killers #2) - Gyilkosokra vadászom

Már az első rész bevezetője eldöntötte, hogy ez egy csillagokban köttetett barátság lesz. Mint kiderült, nincs ebben semmi csalás sem ámítás, Jazz és barátai érdekes karakterek, a fiú háttere több mint hátborzongató, és a képessége, amivel különböző gyilkosok fejébe mászik, lebilincselő. Olyannyira elkapott, hogy a folytatást még a Gyilkosokra vadászom vége előtt beszereztem.

 Az élet lassan visszaáll a normális kerékvágásba. Jazz elfogadja, hogy az anyja meghalt, az apja pedig veszélyesebb mint valaha, addig, míg egy New York-i nyomozó azzal nem kopogtat az ajtaján, hogy szüksége van a segítésére egy sorozatgyilkos elfogásához. A gyilkosnak már több áldozata van, nők és férfiak vegyesen, mindegyik holtestre egy kalapot vagy kutyát karcoltak, és hónapok alatt sem jutottak sokra. Némi gondolkodás után beleegyezik, és életében először eljut a tökéletes vadászterületre, egy olyan nagyvárosban, ahol az emberek eltűnése számos esetben nem zavar sok vizet. Connie, a barátnője nem akarja magára hagyni, így közösen vágnak bele a kalandba, de ahogyan lenni szokott, soha semmi sem az, mint aminek elsőre látszik.

2019. augusztus 21., szerda

Christopher Moore: A Dirty Job (Grim Reaper #1) - Mocskos meló

Többször próbálkoztam már Moore könyveivel, és egyenlőre igen vegyes véleményem van a munkásságáról. A Biff evangéliuma határozottan tetszett, A neccharisnyás papnő pajzán szigetét pedig kár volt papírra vetni, nem is írtam róla, annyira befeszültem tőle. A Love sztori trilógia hol szórakoztatott, hol idegesített, magam sem értem ezt a  kettősséget, így aztán bátor vállalás volt, de mivel beleillik a komfortzónámból való kilépési kísérleteimbe, belevágtam egy újabb sorzatába.

Charlie Asher egy használt árukat forgalmazó boltot vezet, felesége Rachel pedig a földkerekség legcsodálatosabb nője, elviseli, sőt szereti őt annak dacára, hogy tipikus béta, szorongó és aggódó, és mindenkit az őrületbe kerget a jófiússágával. Amikor felesége váratlanul meghal, ottmarad a lányával, a boltjával, az akaratos testvérével, két szomszédasszonnyal, akik felváltva vigyáznak a Sophie-ra, és egy füzettel, amiben időről időre megjelennek ismeretlen nevek, a boltjában pedig elszaporodnak a ragyogó tárgyak, amikkel kezdenie kellene valamit. A tetejében pedig kiderül, hogy akaratán kívül halálkereskedő lett.  

2019. augusztus 17., szombat

Csodatevők - Miracle Workers 1. évad

Amikor megláttam a sorozat trailerét, egyből szerelembe estem. Nekem való, laza kis szórakozásnak tűnt, ráadásul elképesztő szereplőgárdát vonultat fel. Az is kiderült, hogy Simon Rich - ő jegyzi a forgatókönyvet is -What in God's Name című regényéből készült, ami feltette a könyvet is a várólistámra. Sajnos magyar kiadást nem találtam hozzá, de tökéletesen megteszi majd angolul is.

Istennek dolgozni éppen olyan, mint bármelyik gyári munka, fárasztó! A Föld állandó felügyeletet kíván, hiszen folyton akad tenni való, ugyanis a bolygó nem képes magától működni. A tettvágyó Eliza új pozícióba kéri magát, valahova, ahol igazán tehet valamit. Kiderül, hogy az imák megválaszolására külön osztályt tartanak fent, ott viszont eddig csak egyetlen angyal, Craig dolgozott. A munkaerő száma megduplázódott ugyan, de a lelkes új kolléga nem törődik bele a teljesítőképességeik határába, minek hatására Isten eldönti, hogy felrobbantja az egész planétát. Elzára és Craigre vár a feladat, hogy megmentsék minden lakójával együtt, és ehhez csak egy lehetetlennek tűnő csodát kell valóra váltaniuk. Két félénk és visszahúzódó embert, Samet és Laurát kell összeboronálniuk. Pofon egyszerű!

2019. augusztus 13., kedd

Sue Grafton: A is for Alibi ( Kinsey Millhone#1) - A mint alibi

Ebben az évben is tartom magam azon elhatározásomhoz, miszerint több női írót fogok olvasni. Folytatom a korábban megismerteket, de keresek újakat is, mert ha nem is tudatosan, de eléggé hanyagoltam a női írókat. Az eddigi olvasmányaim alapján a Goodreads ajánlotta Sue Grafton egyik könyvét, de amikor megnyitottam az adatlapot, kiderült, hogy az már az ötödik rész, mert hogy egy sorozatról van szó. Amit illik az elsővel kezdeni.

Nikki Fife nyolc évet ült a férje meggyilkolásáért, éveket, amit már nem adhat vissza senki, de egyetlen dologban biztos, nem követte el a gyilkosságot, amivel vádolják. A szabadulása után egyből felkeresi Kinsey Miihone-t, és arra kéri a magánnyomozót, bizonyítsa be ártatlanságát. Kinsey ismerte az elhunyt Laurenc Fife-ot, aki jó nevű válóperese ügyvéd volt, és egy igazi nőcsábász. Bár nincs meggyőződve az ügyfele ártatlanságáról, de arra sincs felkészülve, ami ezután jön.  

2019. augusztus 3., szombat

Lee Child: Tripwire (Jack Reacher #3) - A pók hálójában

Nem állítanám, hogy gyorsan haladok Lee Child hírhedt Jack Reacher sorozatával - két évente egy rész, messze sem sebes -, de folyton visszatérek hozzá, mert egyszerűen csak van valami a történetben, a karakterben, amitől nem lehet elszakadni. Így akárhogyan is történik, de végül csak csoszogok előre.

Reacher nyugodtan éldegél Key Westen, szokásaitól eltérően már jó néhány hónapja, és az biztos, nem fázik. Két munkája is van, napközben úszómedencéket ás egy csapattal, esténként kidobó egy bárban. Mivel meg kívánja tartani ezt a fajta nyugodt életet, amikor egy Costello nevű magánnyomozó név szerint keresi, kitér a kérdések elől, és letagadja magát. Aztán a nyomozó holtan végzi, és mivel felelősnek érzi magát, azt teszi, amihez a legjobban ért, New Yorkba utazik hogy megkeresse a megbízót és megtudja, ki és mit akar tőle. Eközben Victor "Kampó" Hobie élete legnagyobb húzására késül, és nem engedi, hogy bármi is keresztülhúzza a számításait. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...