Stephenie Meyer: A vegyész

Bevallom, hogy elsők között, és önként jelentkeztem a könyvért. És hogy miért? Az oka egyszerű: számomra a Twilight egy jól megírt, tiniknek szóló, klasszikus alapokra helyezett szerelmi történet volt, én pedig kedveltem. Hogy szükség volt-e a folytatásokra, azon már lehetne vitatkozni (NEM!), de ez teljesen más kérdés. A sztori olyan, mint a Büszkeség és balítélet, csak ugye az aktuális divathullámnak szólt. Aztán a folytatásoknak köszönhetően hamarosan kiderült, hogy Stephenie Meyer nemigen remekel akciójelenetek írásában, viszont akkoriban ez volt a szériával a legkevesebb bajunk.

Néhány évre rá megérkezett A burok, én pedig arra jöttem rá, hogy kedvenc írónőnk igen gyenge annak a résznek a megírásában, ami a sci-fit jelentené (az első 80-100 oldalon egyenesen át kellett rágnom magam), meglepő módon azonban az emberi érzelmek talaján egyenesen elképesztő. Ez már nem volt egyértelműen szerelmi történet, érdekes morális kérdéseket feszeget, és komolyan mondom, van benne egy jelenet, amin a mai napig – pedig többször olvastam – képes vagyok zokogni. Így aztán teljesen normális kíváncsisággal a szívemben feltettem magamnak a kérdést, mivel jómagam szeretem ezt a kalandregényes, kémes, thrilleres műfajt: Meyer képes lehet valami újat hozni?

Alexnek egyetlen célja van, életben szeretne maradni. Nem ez az igazi neve, azt már három éve nem használta, legalábbis mióta azzal tölti az idejét, hogy a volt megbízói elől menekül. Olyan munkája volt, amit egyfelől szeretett, másfelől pedig érdekes kérdések sokaságát vetette fel. Inkább nem gondolkodott rajta, tette, amit kellett, és pont ezzel írta alá a halálos ítéletét. Amikor kap egy e-mailt volt főnökéről, sejti, hogy csapda, de annyira szeretne újra normális életet élni, hogy mégis elvállalja a munkát. Komolyan meg sem lepődik, mikor kiderül a munka alanyáról, Danielről, hogy nem egészen az, mint akinek gondolta, és csak halványan vonja fel a szemöldökét, mikor az is napvilágot lát, hogy a férfi bizony csatolmánnyal jár…

Ez után az erősen meghúzott összefoglaló után, elgondolkodtam azon, mit is írjak. Az eredeti fülszöveg is igen talányosan fogalmaz, pedig ha lelőhetném a nagy fordulatnak szánt csavart, sokkal könnyebb lenne kedvet is csinálni a regényhez. Az elejében igazából nincs semmi váratlan, a sztori viszonylag hamar beindul, olyan hatvan oldal után, de persze addig sem unatkoztam, mivel érdekelt főhősnőnk rejtőzködő életmódja. A probléma csak az, hogy nem volt teljesen kibontva. Az Alex által önvédelmi célra használt vegyi eszközök üvöltöttek egy alaposabb ismertetés után, és ez az érzetem a regény végéig fennmaradt. Tudom, nehéz eltalálni a száraz vegyész blabla és a kémregény közti egyensúlyt, de nem lehetetlen, akadt már, akinek sikerült – még ha nem is ebben a felállásban.

Ami meg a nagy csavart illeti… nos, ne szépítsük, egyáltalán nem az. Bárki egy csipetnyi józan ésszel rájön arra, miről is van itt szó. Azokból a morzsákból, amit Meyer elénk szór, ugyanis egyáltalán nem nehéz összerakni a képet. Igaz, több lehetőséget felkínál számunkra, de magában a szituációban már az elején találtam valami nagyon furcsán ismerőset, mintha ezt már egy korábbi könyvében megírta volna, és mégis az benne az érdekes, hogy továbbra is működik. Szórakoztató, vicces, igaz, tompítja a történetben rejlő feszültséget – és nem minden esetben jó irányba –, mégis meghatározó része a sztorinak. Kicsit üres lenne nélküle. Ha talányosnak érzitek ezt a bekezdést, esetleg érthetetlennek, az nem véletlen műve, ugyanis konkrétan nem írhatom le, miről is beszéltem eddig, ugye oda lenne a poén.

Ezek után azért vigasztaló a tudat, hogy a karakterek szórakoztatóak, még ha nem is lehet mindenkivel egyből azonosulni, gyakran viccesek vagy érdekesek – esetleg mindkettő –, és persze az elejétől sejthető, lesz itt majd más is. Szerelem!

Alex nem az már, mint aki volt, és ezzel érdekes ellentétévé válik Danielnek. Célratörően gondolkodik, nem bíz semmit a véletlenre, még ha ez azzal is jár, hogy feleslegesen megbonyolítja a saját életét. Jobb ezerszer bebiztosítva lenni, mint utána sírni. Már ha lesz kinek. Ezzel ellentétben Daniel totálisan kattant, a normális értelemben, de azért van valami a naivságában, ami arra utal, hogy tényleg nem lenne képes életben maradni, ha kiemelik a komfortzónájából. Teljesen alkalmatlan a túlélésre, és ezt ő is tudja. Bámulatosan keveset fejlődik, mégsem válik bosszantóvá, suta szerethetősége meglepően jó irányíthatósággal párosul. Vészhelyzetben egészen használható. A szerelmi szálat ők ketten fedik le, nincs ebben sem semmi váratlan.

Fura volt az könyv, mert csodás gyorsasággal haladtam, ugyanis könnyed feszességgel írt regény. Lehet szidni az írót, de a stílusa gördülékeny és szórakoztató, most is kiemelte az érzelmeket, de koránt sem szélsőségesen, nem vitte el a történetet más irányba. A párbeszédek lassan-lassan valóságossá váltak, ami külön öröm, a főhősnőnk sem idegesítő. Sőt, olybá tűnik, Meyer talán megtanult élvezhető akciójelenetet is írni! De ahogy többször is szóba került ebben a bejegyzésben, nem kaptam a szívemhez a sokktól.

Ennek ellenére változatos, cselekményben bővelkedő regény ez, az utolsó oldalig lekötötte a figyelmemet. Nem mennék olyan messzire, hogy zseniálisnak nevezzem, de egészen közel került a jóhoz. Meglehet, összességében semmi újat nem találtam benne, de nagy öröm számomra, hogy végre elhagytuk a fantasy irányzatot.

Most mégis azt kívánom, bárcsak ismeretlen író tollából született volna. Sokkal könnyebb lenne megítélni, mert teszem azt, mondhatnám: egy kezdő író első könyve, és megérdemli az esélyt. Tény azonban, ez sajnos nem igaz. Stephenie Meyer ezzel a történettel egy totálisan új ligába nevezett be, s ha nem is nevezném a műfaj kiválóságának, határozottan akad benne lehetőség. Igazából azt remélem, marad ennél a stílusnál – akkor idővel komolyan jóban leszünk.

Határozottan ajánlom azoknak, akikben még nem volt elég bátorság Robert Ludlum Bourne sorozatába kezdeni, de mindig is úgy érezték, talán ez az ő műfajuk, kezdő könyvnek ugyanis tökéletes. Azoknak, akik számára a közelharc mellé elfér a humor, a fifika és némi romantika is, és természetesen mindenkinek, aki kíváncsi.

7/10

Magyar kiadó: Agave Könyvek

Fordította: Farkas Veronika

A bejegyzés az ekultura.hu részét képezi