Mondjam vagy mondod?

Tegye fel a kezét, aki ismeri azt a helyzetet, amikor készül valamire, egy filmre, könyvre, akármire, ráadásul legalább ezer éve, és ezt az információt teljesen ártatlanul megosztja egy kedves ismerősével. Ebben önmagában még nincs semmi furcsa, csakhogy a hírre csupa lelkesedésből azt feleli a szólított: Ó! Azt láttam/olvastam. Az benne a legjobb, amikor...
Néhány légy zümmög tova, hallani ahogy hegynyi jégdarabok szakadnak el az Antarktisztól, miközben az ember döbbenten áll. Áll és ácsorog, ámbár szíve szerint megfejelné a hozzászólót, mert laza egyszerűséggel kipukkasztotta az izgalom növekvő buborékát, mégis csak bambul és esetlenül, halkan motyogja: "Én még nem láttam/olvastam." A másik vagy meg sem hallja, vagy elintézi egy "Ne haragudj!" felkiáltással. Mintha ezzel bármit is jóvá lehetne tenni!

Persze az is megérne egy misét, ha egy könyvet elront egyetlen spoiler, akkor az most jól vagy rosszul van-e megírva. Ez nézőpont kérdése. Amikor egy csattanóra építenek mindent, egyáltalán nem csoda, ha többé nem élvezzük az olvasást. Igazi rajongónak kell lennie annak, aki már minden ismerettel rendelkezik, mégsem adja fel a kalandot. Tipikusan ebbe a kőrbe tartoznak az újraolvasások; már vagy ezerszer bejártam minden tájat, mégsem unom meg. Ez persze egy furcsa élethelyzet, sokan nem is képesek rá. Van egy ismerősöm, aki minden filmet kizárólag egyszer néz meg. Hiába tetszett neki korábban, és telt el közben mondjuk 10 év, ha nem tud meglepődni rajta, már nem érdekli. Így hát nincs kedvence, csak olyanok, amiket szeretett és amiket nem. Tulajdonképpen kicsit sajnálom ezért, mert szenvedélyesen nézek/olvasok újra mindent, és épp ezért bevallom, a poénlelövésekre adott reakcióknál engem sokkal jobban érdekel a spoilerezők lelkivilága.


Amennyire a tapasztalatim alapján képes vagyok megítélni, a kéretlen dumálók alapvetően két csoportba tartoznak. Akadnak a túl lelkesek, és a tudatosan szemétkedők. Ennyi!

Az első kategóriában tobzódókból leggyakrabban gondolkodás nélkül bukkan fel a kérdéses információ.
Nem gondolnak bele a következményeibe, mert számukra nincs is következménye. Mégsem tudok haragudni ezen csoport tagjaira, mert pusztán az ismertetett tény kitárgyalása hajtja őket, nincs a tettükben semmi hátsó vagy aljas szándék. Legfeljebb egy pillanatnyi ostobaság, amit, legyünk őszinték, többen elkövettünk már.
Oly természetes szemérmetlenséggel rikoltják égnek a sok általuk ismert titkot, ahogyan kormányok dobolják ki a költségvetési időszak elején eszükbe ötlött új adókat; lehet, hogy titkon csodáljuk leleményességüket, mégis szapora csukásra késztetjük az érintett agytrösztök drága mamáját, hiszen önmagában az a tény, hogy valaki megtanulta az abc-t, még nem jogosítja fel a sorba szedésére is.

No és persze adott az a kérdés is, miként írjunk értékelést? Bloggerként el sem tudom mondani mennyire nehéz úgy összerakni egyoldalnyi épkézláb mondatot, hogy az ne tartalmazzon lényeges adatokat a tartalomban szerepelteken kívül, mégis átjöjjön belőle a lelkesedésem, vagy épp ellenkezőleg, a problémáim. Nem is sikerül mindig, mégis fontos, mert, és tudom, ez furcsának hat, nem a befolyásolás hajt, hanem megszeretném hozni hozzá a kedveteket, vagy esetleg elvenni azt, de akkor is igaz: mindenkinek magának kell döntenie.
Hogy én hányszor szerettem volna leírni valamit, amit aztán az ismételt átnézésnél csak azért is kihúztam! Hányszor éreztem úgy, menten megbolondulok, ha ezt vagy azt nem beszélhetem meg valakivel, és mégsem beszéltem meg.
Még a régebbi könyvek esetén is igyekszem visszafogadtabbon fogalmazni, hiszen biztosan nem olvasta mindenki, még akkor sem, ha én már vagy ötödjére ámulok el ugyanazon a fordulaton. Helyette azt a technikát választottam, hogy tömören összefoglalom a kérdéses mű elejét, és imádkozom azért, hogy ez elég legyen. Higgyétek el, nem könnyű összehozni egy értékelést, ha úgy szeretetének megírni, ahogyan én.

Persze akad jó néhány kollégám és kolléganőm, akik apróra cincálnak minden egyes momentumot, kiemelik a kedvenc jeleneteiket, hosszan taglalják, mit és miért éreznek, gondolnak, de az olvasóim számára remélem egyértelmű, én nem ezt a vonalat erősítem.
Nem mintha baj lenne, rengetegen olvassák ezeket a recenziókat, sőt, sokan kimondottan szeretik, számomra azonban egy ilyen poszt nem más, mint egy gigantikus, neon zöld táblán pirosan villogó spoiler felirat. Rikító, éles és harsány.

Mégis mérget vennék rá, hogy magam is bűnös vagyok az idő előtt lelőtt poénok vétkében. Azért ha nehezen is, de képes vagyok megbocsátani magamnak, egy képzeletbeli petúnián billentés után, mert legalább nem tudatosan mérgezem az olvasás élményét.
A kettesszámú csoportra ugyanis nincs magyarázat, elnézés, de még csak bocsánat sem.
Eleve értetlenül állok az ismeretlenül trollkodó embertársaim előtt, azt viszont végképp nem értem, miként okozhat eme kitekert viselkedés örömet egyesek számára. Hallottam már olyan magyarázatoz, hogy a másik kezdte, ő csak visszavágott, vagy hogy móresre akarta tanítani, olyan leckével szolgálni, amit nem felejt el, és természetesen él köztünk megbújva néhány, az ördögtől való aprócska, ámbár hátborzongatóan cuki mosolyú Damien is.
Lehet, hogy a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve, de minden kilométerkövet a spoilerezők vertek le, az tuti biztos. 

Az ember vethet keresztet, szórhat gabonát, viselhet bindát vagy akár falhatja a fokhagymát, nincs a kéretlen fordulatok megosztói ellen semmi igazán hathatós eszközünk. Azt azonban eldönthetjük, hogyan kezeljük az ilyen helyzetet. Ki ki vérmérséklete szerint jár el, kiabál, néhányan tetszetős sóbálvánnyá merednek, mások kisétálnak a helyzetből, és akadnak, akiket nem érdekel, mindenképpen megnézik vagy elolvassák a kérdéses művet. Én bevallom mindenből magamnak tudok egy darabot, mert néha dühös leszek, de rendszerint teljesen mindegy, akkor is én szeretném megtapasztalni az élményt, semmi sem tántoríthat el.

A makacsság velem született, Isten adta jogom, szóval ragaszkodhatok valamihez akkor is, ha az már nem okoz különösebb izgalmat. Különben is óvnom kell a szívem, így nem is nagy baj, ha nem kapok oda ötpercenként. Az én koromban lehet, már hálásnak kéne lennem a spoilerekért, vagy legalább kedves barátként üdvözölni létezésüket, de inkább maradok a kotyogó képzeletbeli megfejelésénél, az ugyanis határozottan jobban esne.    


A témában részvevők listája (folyamatosan bővül... majd...este):
Pupilla;
Ilweran;
Zenka;
tigi;
Bea;

Utólag csatlakozók:
Katacita;