Michael J. Sullivan: A Smaragdvihar (Riyria-krónikák #4)

Van egy jó és egy rossz hírem. A jó, hogy már megjelent ötödik rész, a rossz, hogy a hatodik csak 2015-ben jön...
Nem mondom, hogy az oly messze lenne, de ha nincs itt, ha csak egyet is aludni kell érte, az sok. Legalábbis szerintem. Így még távol tartom magam a következő résztől, mert van egy olyan gyanúm, úgy járnék vele, mint nemrégiben Rick Riordan egyik könyvével, imádnám, de az író igen erősen csuklana...

Hadrian, mint az elveszett örökös testőre, kötelességének érzi, hogy felkutassa uralkodóját, Royce csak ki akar szállni, de még utoljára barátjával tart, hogy megnyugtassa saját magát, és elvárjon néhány szálat. Amikor egy titokzatos levél a tengerre sodorja őket, egyikük sem sejti, mi vár rájuk. Nem tudják, mi az úti cél, mi a küldetés, és hogy milyen szerep jut nekik benne, mégis mennek, mert ilyenek a Riyriák.

Már az olvasás után futottam bele néhány értékelésbe, aminek a fele legalább azt taglalta, menyire nem érdekelte az olvasót a hajóút. Na most nem tudom, hogy ők mit olvastak, de a kolléganőmmel, aki szintén rajongója a szériának, ezt élveztük eddig a legjobban. Bár sejtem, mi lehet a többiek baja. Az előzményekhez képest jóval kevesebb benne a poén, ellenben szép ívben halad a történet. Tekintettel arra, hogy már csak két kötet van hátra, ez nem is meglepő.

Rengeteg olyan információt kapunk, ami eddig nem állt a rendelkezésünkre. Az elfekről, a császárnőről, a háttérben folyó politikáról, hogy ki és mit tervez, mi mozgat. Szóval csupa olyasmit, amitől jobban összeáll a kép. De hogy mit látunk, na mondjuk erről fogalmam sincs. Mert a végét tutinak veszem, de nem tudom miért, mert nincs erre utalás sem, és angolul sem olvastam, sőt, direkt rá sem keresek a könyvekre. Ennek ellenére van egy szilárd elképzelésem, amitől a 2. kötet óta nem lehet eltántorítani sem, de egyre jobban izgulok, hogy igazam lesz-e.

Különben van ebben a duóban valami, ami miatt szívesen venném őket a hátam mögött, és amiért lelkesen csatlakoznék hozzájuk egy-két kaland erejéig. Az a lazaság, amivel mégis komolyan küzdik magukat előre, és bizony megesik, hogy Royce-t is lóvá lehet tenni, akit, ha lehet ilyet, egyre jobban kedvelek. Hadrian nyíltsága részről részre elképeszt és komolyan kezdek aggódni az általam kitalált jövőjük miatt.

Na de vissza a hajóútra. Hát én imádtam! Zárt térbe kerültek, nem állt rendelkezésükre nagy mozgástér, mégis kavargott körülöttük a szokásos trutymák, amit cselszövések, intrikák, titkok és gyilkosok alkottak. Csupán a megszokott dolgok, ahol természetesen senki sem az, mint akinek látszik, vagy mégis, de most ez mindegy is, mert ki kell állniuk önmagukért, és míg az egyikük az árbocokat pátyolgatja, a másikuk pedig szakácskodik, a szálak tovább keverednek és bogozódnak. Totális a káosz a rend felett.

És persze van még egy sereg szereplő, akiknek az élete halad tovább, Arista hercegnő útja különösen érdekes, de inkább nem mondanék semmit, mert félek, hogy elszólom magam.

Tehát nem kizárt, hogy nem azonos könyvet olvastunk a fent emlegetett fintorgókat, de én ezt bizony imádtam. Kicsit haragszom magamra, hogy nincs még itthon az ötödik rész, de igazából nem is nagyon bánom, mert akkor nem haladnék a terveimmel, márpedig be vagyok táblázva rendesen.  
Így kissé meghasonlott állapotomban ujjongok lelkesen, amiért Hadrian múltjáról ismét fellebbent néhány fátyol, hogy a cselszövések egészen magas szintre szárnyaltak, és hogy már azt sem tudom, merre tartunk, csak azt, mit szeretnék vége főcímnek. Alkalomadtán majd elmesélem, bejött-e...

9/10

Magyar kiadó: Fumax Kft.
Fordította: Matolcsy Kálmán