Történelem és egyéb állatságok

Amennyire emlékszem az érettségi rémképe első óta a fejünk felett lebegett. A kereskedelmi gazdaságtan tanárunk, aki később az osztályfőnökünk is lett, folyamatosan adta fel az érettségi tételeket. Ez egy jó módszer mondhatnánk, de végül is csak arra volt elég, hogy az első négy tételt kívülről tudjuk. A huszonhatból.

Mindannyian azért imádkoztunk, hogy ezekből húzzunk valamit, de persze ez fizikai képtelenség volt.

Rudi bácsi halála miatt kicsit kímélt osztállyá váltunk. Valójában megviselt minket, nehezen dolgoztuk fel, és harmadik év eleje még elég döcögősre sikerült, a későbbiekben azért mégis inkább csak visszaéltünk a helyzetünkkel. Így fordulhatott elő, hogy egyetlen osztálytársamon kívül, mind eljutottunk az érettségiig, bár a többi osztály létszáma jelentősen megcsappant.

Nem volt még emelt színt és ilyenek. Egyformán sokat követeltek. Lexikális tudás mindenekfelett. A negyedik évet akár idegbetegen is tölthettük volna, hála a sok stresszes lelkületű tanárnak. Egyfolytában zaklattak, hogy ez így lesz, az úgy lesz. Jól tanuljunk, mert ha nem, majd jól megbukunk. Ehhh!
Nem vettük komolyan. Először is, aki jó tanulók volt, annak ugye mindegy, aki meg nem, az abban bízott, majd csak lesz valahogy.

A magam részéről, édesanyának fontosabb volt, mint nekem. Matektanárhoz jártam, mert totálisan sötét voltam abból is. Ráadásul nem szerettem volna szóbelizni is belőle. Ezt leszámítva addigra teljesen feladtam a harcot. Tudtam magamról, hogy nem vagyok okos, sem különösebben tehetséges. Meg sem kíséreltem lépést tartani a többiekkel, és mivel sejtelmem sem volt a diszeimről, szimplán elhittem, ostoba vagyok.

Az írásbelit viszonylag könnyedén vettük. Matek alatt a felügyelő többször kiment. Irodalom sem jelentett különösebb kihívást. Nekem. A tanárnak azért igen. Nem volt könnyű dolga elolvasni a macskakaparásomat, amin a stressz csak rontott. Azonban lehet pont ezért, no meg a tanár jóindulata miatt, összejött egy irodalom hármas (nem tudta dekódolni a verselemzésem) és a nyelvtan kettes alá-alá-alá-aláhúzva! Tudtátok, hogy van ilyen jegy?

Szóval az írásbelit túléltük. A rendelkezésünkre álló egy-két hetet tanulással kellett volna tölteni.  Én tanulás ürügyén, hiszen úgyis minden mindegy, feljártam a kis bértelkünkre napozni. Valójában a tételek egyharmadát olvastam át. Az érettségi előtt olyan két nappal jutott eszembe, hogy nem ártana tanulni sem.

Édesanya feladatot vállalt a vizsga alatt. Kávéfőzést, és felszolgálást a bizottságnak. Gondolta, jól jöhet még. Milyen igaza volt!Reggel bementünk egy olyan osztálytársammal és anyukájával, akik nem messze laktak tőlünk. A kocsiba jó hangulat volt. Tudtam, vagy a névsor elejével vagy a végével kezdünk, én pedig mindenképpen középre esem, és ez elég időt ad a szorongásra, meg arra is, hogy úgy döntsek, nem érdekel.
Kint ücsörögtünk és vártuk, hogy hívjanak.

Irodalom, nyelvtan nem volt tétel. Molière-t és a rokon értelmű, valamint azonos hangalakú szavakat húztam. Akadálytalanul vettem a feladatot, kicsit gáz, hogy a bizottság elnöke magyar szakos volt, így nem lehetett mellébeszélni, de a négyes így is meglett. Az írásbeli olvashatatlan dolgozatokra adott jegyemmel együtt kijött a hármas.

A történelem tétel már kicsit kifogott rajtam. Őszirózsás forradalom. Na, annyi megvolt a témából, hogy 1918. október 28-a és 31-e között zajlott, és ezzel nagyjából ki is fújt.
Ott ültem a kis papírommal, felírtam a tétel címét, a dátumot, ami csodával határos módon jutott az eszembe, és lassan kezdtem kétségbeesni. Ha lenne még két mondat, tudnék beszélni vagy öt percet, de így… Atya ég! Meg fogok bukni! Kik voltak, meg mit akartak? Az sem ugrott be, mi a csuda volt azzal az őszirózsával.
Hallgattam az osztálytársnőm makogását, akiknek a Nyilaskeresztes Párttal gyűlt meg a baja, és miközben ő szánalmasan dadogott, arra gondoltam, miért nem én húztam! Miért? Nincs Isten!

A tenyerembe támasztottam a fejem, próbáltam, nem sírni, de az idő telt én meg továbbra is üres fejjel üldögéltem. Édesanya ekkor hozta be a kávét. Rám nézett, a szemei elkerekedtek. Gyakorlatilag levágta az elnökhelyettes elé a csészét, az alja csak úgy csörgött, aztán kiviharzott.
Nagyjából fél percre rá megjelent az osztályfőnököm. Oda sunnyogott. Azt mondta: "Aha, ez már jó lesz!", mintha bármit is írtam volna, aztán a kékjével a szembe nézett és azt kérdezte: Nem kéne egy térkép?

Teljes lelki nyugalommal válaszoltam: Neeeekem? Minek?

Lehunyta a szemét, a kék szürke lett, megkérdezte újra, és továbbra sem fogtam, mit szeretne tőlem, megütögette a vállamat és kiment. Ültem még két percig, aztán megvilágosodtam. I. világháború!
Ha az ősziről nem is tudok sokat, nagyjából semmit, de az előzményekről beszélhetek. Hol egy térkép? Egy történelmi?! Azonnal, hamar-hamar!
Magabiztosan a bizottság elé járultam, majd beszélni kezdtem. Nagyjából, mindenről, bármiről. Elmondtam forradalom –tól, -ig dátumát,  ezután elkezdem ecsetelni az előzményeket, az ország instabil helyzetet, a monarchia állapotát, a külpolitikát, aztán Károlyi programját, amit azzal zártam le:
- … de sajnálatosan, a megvalósításra nem marad idő, mert a levél, amelyben értesítenek a trianoni…
- Köszönöm, elég lesz!
Akkora ötöst kaptam, mint a ház. És miről beszéltem? Mindenről az Őszirózsás forradalmon kívül.

Kereskedelmi gazdaságtanból az ötös tételt húztam. Már nem emlékszem rá mi volt, de ugye nem volt benne az áhított első négyben. Valami azért derengett, nem kínoztak sokáig, átengedtek.
Áruismeret is érdekes volt.

Kihúztam a természetes alapú szálas anyagokat. Megvolt, hogy vannak növényi és állati eredetűek. Az állatit össze is szedtem. Elkezdtem felsorolni a növényit.
- Pamut, len és… és…
Az osztályfőnököm, akinek semmi dolga nem volt arra, és aki ennek ellenére az elnök mögött gubbasztott egy széken, megszólalt:
- Volt egyszer egy ember, szakálla volt… - mosolygott huncutul.
- Kender! – kiáltottam fel, mint egy focimeccsen, megkönnyebbülve, nevetve. Mindenki követte a példámat. A szakítószilárdságok, meg viszkozitások nyögvenyelős sorolása közben megkérdezték:
- Kettes jó lesz?
- Igen! – vágtam rá rendkívül hálásan.

A banketten az igazgatóhelyettes, aki többek között a történelmet is tanította, azt monda a barátnőmnek, aki áttanulta az egész évet és kegyelem hármas lett a felelete, hogy tőlem sokat nem lehet tanulni, de magabiztosságot azt igen. Le a kalappal, a semmiről beszéltem tíz percig, úgy, hogy az eredeti témát, csak az első mondatban említettem.

Az osztályfőnököm csak mosolygott:
- Kender mi? De a törin meglepődtem. Még hogy nem kell térkép! Mi lett volna, ha tanul?!
Édesanya másnap elmesélte, hogy mikor felment a tanáriba a kávébevitel után, kis híján sírt.
- A lány nem tud semmit – szipogta kétségbeesetten, mire az ofőm, aki akkor kortyolt épp bele a kávéjába, levágta a csészét és rohant segíteni. A mai napig nem értem miért, de kétszer mentette meg a bőröm a szóbelik alatt, örökké hálás leszek neki.

Már nevetek azon a stresszen, amit rám akartak kényszeríteni, én nem értem, miért gondoltam, hogy nehéz. Jó, a gondviselés és az osztályfőnököm mellettem állt, de utólag rájöttem, ha nem hergelem magam, más is eszembe jutott volna. A bizottság tagjai nem emberevő szörnyetegek, amihez értettek, abban segítettek, amihez pedig nem, a szaktanárra bízták magukat,  és nem volt olyan tanár, aki meg akart buktatni bármelyikünket is.

Bár az a hozzáállás, hogy én nem tudok semmit, nem segít.Túléltem, mások is és ti is túl fogjátok!
Mások, nektek van történetetek?

Senkinek sem könnyű:

Érettségi 1986-ban



Érettségi 1995-ben