Ki mint ír, úgy töröl

Nem olyan rég, egy kedves twitteres írótársamnak azt javasoltam, ölje meg az egyik karakterét. Az embereket ez megdöbbenti, neki meg jól esik. Levezeti a feszültséget. A legjobb viszont az, hogy utólag, ha megbánta, az egészet kitörölheti.

Feltámasztani egy karaktert nem igazán nagy kunszt. Eltökéltség, fantázia kérdése (általában, lásd Bobby Ewingot , a nagy visszatérőt xd) , de igazán élővé tenni már nagyon nehéz. Nem elég a fantázia, nélkülözhetetlen a tehetség is. Szeretek magamnak azzal hízelegni, hogy megvan bennem ez a fajta plusz.

Néha úgy érzem, amit csinálok, az mind szemét. Néha tudom, hogy szemét és van, amikor mások mondják, hogy ez szemét.  Furcsa, hogy soha, de soha nem tántorít el. Becsípődött mint egy ideg, és ahogy mások nem képesek ilyenkor megmozdulni, és sem tudok tovább lépni.

Mint a mókus (nem a fán), úgy rohangálok a kerékben, szembesülve saját kudarcaimmal. Nem is értem hogyan tudom megtenni, aztán továbblépni.  Megbecsüléssel és elismeréssel fordulok mások felé, miközben ezzel csak azt erősítettem, hogy mennyire gyenge, esetlen, tehetségtelen és rossz ember vagyok. A különbség olyan hatalmas. Miért vannak tökéletese emberek és én miért nem lehetek az?

Néha minden sötét. Nehezen mászom ki belőle. Nehezen, mert nem akarom elengedni. Még a rossz is jobb, ha már ismered. Állandóságot, egyfajta beteges biztonságérzetet ad, miközben a lehetőségek sorra elhaladnak. Okolni pedig oly sok embert lehet magunkon kívül, és ez annyira jó! Kényelmes.

Aztán egyszer csak megértettem, nincsenek különb, jobb emberek, csak mások. Mindannyian tehetségesek vagyunk valamiben.  Akkor jó, ha kiegészítjük egymást. Az én céltudatosságom jól működik a barátnőm tehetségével. Az akarásom és a képzeletem egy másik barátnőm kreativitásával, koordinációs képességével. Kapcsolataimtól függően lehetek alá-, mellé-, vagy fölérendelt. Hihetetlen, hogy minden eset működik! A szerepek folyamatosan cserélődnek. Hát nem fantasztikus az élet?!

Egyszer kell valaki, aki dolgozik, másvalaki, aki megfelelően irányít és megint más, aki csak karba tett kézzel szemlélni erőfeszítéseinket. Igen, ők a haszonélvezői az eseményeknek. Megrendelők, tulajdonosok, hatalmasok.

Régen irigyeltem őket. Most tudom, hogy ténylegesen nem nagyobbak nálam. Nem erősebbek, tehetségesebbek, okosabbak, csak másmilyenek. Szükség van rájuk, mert egy világban sokféle emberre van szükség.  Elég, ha  természetben keresünk példát és kiderül, minden apró kis rovarnak fontos szerepe van, minden plankton táplál egy nála nagyobb élőlényt.

Az élet egy körforgás. Megszületünk, meghalunk. Kitörlődünk, ha úgy tetszik. A nagy égi író nem oszt ránk több szerepet.  Minket is vissza lehet írni? Visszakaphatunk valamit mindabból a tapasztalatból, bölcsességből, amit nehezen megszereztünk?

A hitem szerint igen. Előre elvállat feladatokkal születünk és addig maradunk, amíg be nem teljesítjük azokat. Én híres, sikere és gazdag író leszek. Időm van! Kivárom! ;)