Itt a piros, hol a piros

Forrás

Azaz keressük a színeket, vagy nem is a színeket, inkább azokat a csodás és egyedi eltéréseket. Hozzánk is begyűrűzött a politikai korrekt, leánykori nevén polkorrekt hullám, és most ezt a jelenséget igyekszünk egy témázás keretében, a tőlünk megszokott szinten, talán más-más megközelítéssel, de alaposan körbejárni.

Most hívnám fel mindenki figyelmét, hogy mivel ez egy tág és széles téma, lehet, néhányak érzékenységét sérteni fogja. Ha ebbe a csoportba tartozol, még most zárd be az oldat. Köszönöm, hogy jöttél, szép napot és viszlát! Akik maradtak, azoknak még egy figyelmeztetés: Feltételezem, nem vagytok túl érzékenyek, csakhogy igazi kihívást jelenthet a bejegyzés hossza, valamint a téma komolyságát oldandó néhány humorista, akik képesek görbe tükör tartására. Akkor és úgy is, ha nem feltétlen szeretnénk. És néha bizony csak éreznetek kell az iróniát!

A polkorrentség öntudatára ébredt. Hidraként növeszt ott két fejet, ahol nem is számítanánk rá, és épp ezért, a téma szerteágazó és összetett természete miatt akadnak pontok, amiket csak érintőlegesen említek, és olyanok is, amik most szóba sem kerülnek. Csapongok majd egy kicsit ide és oda is, próbálom könyves és/vagy filmes példákkal alátámasztani a mondanivalómat, de a kép nem teljes, és azt hiszem, soha nem is lesz. Mert hogy mitől lesz a korrekt, mindenkit megillető bánásmód  politokai korrekt, nos az szinte naponta, az aktuális szélviszonyokkal közösen változik, és kicsit mást ért alatta szinte mindenki. Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre, ki tudja, az már sokkal könnyebben megfogható, mi nem számít annak.

Talán helyes lenne azzal a megállapítással kezdeni, ami az utolsó témázás során már nagyjából megszületett, miszerint az emberek mindig is féltek az általuk ismeretlennek titulált helyzetektől, emberektől és kultúráktól. Gyűlölködni mélyen emberi, amivel ráadásul borzasztóan könnyű azonosulni.  

A fehér felsőbbrendűség, a férfi dominancia, homofóbia és az összes, a történelem során végrehajtott pogrom értelmet nyer ezek tükrében, mert minden országnak, földrajzi fekvésétől függően, megvan a maga mumusa. Az a népcsoport, vagy akár népcsoportok, akiket lehet szidni, akiktől lehet félni, és akik folyton ott vannak, ha ujjal kell mutogatni. 

A nálunk kialakult migráncsozás épp annyira valós, mint Amerikában a 2001 óta magasabb számban tapasztalható atrocitás a különböző muszlim vagy muszlimnak vélt csoportok ellen. Nem más ez, mint a zsidókra fogni, hogy ők felelősek a ... Jesszusom! Annyi mindenért voltak felelősek az elmúlt évszázadokban, hogy nehéz egy dolgoz kiemelni, de legyen például a pestis. Igen, amikor addig kínozták őket, míg be nem vallották a bűnüket - mármint a pestis terjesztését -, vagy faházakba zárva halálra nem égtek. És hiába, talán fennállása óta először időben és jól reagált a katolikus egyház, a VI. Kelemen pápa által kiadott, és a vádakat cáfoló bulla sem tudta megmenteni több ezer szerencsétlen életét. A tetejében ez még csak nem is az első, történelmünk során tapasztalt eset, amikor a politikailag korrekt fogalom megléte életeket menthetett volna.

Alighanem a vallások nevében öltük meg a legtöbb embert. Mostanában már elég sokat lehet hallani arról - ami azért eddig is meglehetősen köztudottnak számított -, hogy Jézus színes bőrű volt. Ennek ellenére a legtöbb templomban még mindig azt a rózsás arcú, sötétszőke fürtös, fehér férfit látjuk, a művésztől függően kék vagy barna szemekkel. Persze lehet vitatni a megváltó származását, csakhogy ettől még a Messiás, isteni beavatkozással sem fog megváltozni. És ez épp annyira hoz zavarba némelyeket, mint azok a viccek, könyvek, amik humoros oldaláról fogják meg isten fiának életét.

Két könyvet emelnék ki a kedvenceim közül, kicsit eltérnek egymástól, mégis a Jézus szeret engem és a Biff evangéliuma, túl azon, hogy egyformán szórakoztatott, valahogy közelebb vitt a hitemhez és elgondolkodtatott. Szóval nem, nem hiszem, hogy a vallásokkal tilos lenne viccelni. Ahogyan ezt kiválóan szemlélteti Daniel Sloss is az alábbi videóban.

És ha már Közel-Kelet, akkor azt látom, hogy az Amazon új Jack Ryan sorozata azért is ütött olyan nagyot, mert bemutatott egy szeletett abból is, mi vezethet egy személy radikalizálódásához. Miközben a franciákra meglehetős durvasággal húzta rá a vizes lepedőt - valljuk be, nem teljesen alaptalanul -, az amerikaiak helyzetével, az ő felelősségükkel szinte nem is találkozunk, és azt hiszem, valahol itt lehet az egész polkorrektség gyengéje, minden pozitív hozadékával együtt. Itt ugyanis a szálka és a gerenda tipikus esetéről beszélhetünk. Nincs értelme tagadni, egyikünk sem szeplőtlen ebben a kérdésben. Közös bűnünk, hogy elfogultak, kirekesztőek és ítélkezőek vagyunk, a saját, egyéni felelősségünk nem létezik, és nehéz minket meggyőzni ezek ellenkezőjéről. Azonban amikor rajtakapnak, az utolsó leheletünkig tagaduk. 

Néha még azok is vétkeznek, akik egyébként a megértésért és elfogadásért harcolnak. Matt Bomer, amerikai színész, férjével közösen három elképesztően szép gyereket nevel, és neki van a legtökéletesebb kék szeme, amit valaha láttam. Sajnos ez sem védte meg a népharagtól, ami akkor érte, amikor eljátszotta a Bármi egyik főszerepét. Egy transznemű nőt alakított, és az amerikai LGBTQ közösségből többen támadták, mivel szerintük a szerepet egy igazi genderneműnek kellett volna kapnia. Azzal indokolták, hogy ez jót tett volna a közösségnek, amit nem is tagadok, hiszen sok ember nem is hallott róluk, és akik igen, azok sem feltétlen értik, miről szól az életük. Látom, mi volt cél, csakhogy innen egy aprócska ugrás, és elgondolkodtam rajta, milyen világ az, ahol egy színész többé már nem játszhat el egy önmagtól különböző karaktert sem, mert arra a polkorrektség jegyében többé nincs joga! Ugyanis egyenlő, vagy inkább egyenlőbb esélyeket kell biztosítani azoknak, akik korábban leestek a megértés széles kebeléről.

Ha így nézzük,  Matt mostantól csak melegeket alakíthat, azzal legfeljebb csak a többi meleget sérti, Jack Nicholson pedig szórjon hamut a fejére, amiért eljátszotta Jokert, amikor nem is őrült bohóc, pedig biztosan akadt volna valaki, akire jobban illik ez a leírás. Hangsúlyozom, értem, az elfogadás és ismertetés lett volna a cél, de egy színésznek minden olyan szerepet komoly kihívás és szép feladat, amit korábban a saját bőrén nem tapasztalhatott meg. 

A politikailag korrekt kifejezés megszületésének tagadhatatlanul jó okai voltak. Életre a gyűlölet, előítélet és korlátoltság ellen tenni akarás hívta, de sajnos mint minden jó dolgot, sokszor ezt sem megfelelően használjuk. A szükséges rossz, amivel igyekszünk kordában tartani a gyerekszobával nem rendelkezőket, csakhogy a sok bába között elveszett a gyerek. Senki nem adott neki nevet, mert nem merte felvállalni a döntést, ami pedig kézenfekvő lenne, már nem használható. A kifejezés maga csak addig hasznos, amíg nem kezdünk véres és hódító hadjáratot a nevében. Ahogyan az is biztos, semmit sem ér, ha nem képezzük megfelelően társadalmunk tagjait, nem fektetünk le morális alapokat, valamint nem tárjuk fel az önálló gondolkodás felszabadító erejét.  

Amerikában nem ildomos a néger és nigger -  Akad-e bárki, aki ezen csodálkozik? - szavak használata. Az N szóként emlegetik, mint valami mumust, amivel rendszerint fehéreket riogatnak, és miközben az ember abszolút érti, hogy a negatív érzelmi töltése miatt valóban kerülendő, valamint azt is, a fekete közösség miért érzi megalázónak és aljasnak, szomorú tény, hogy sem az elkerülésük, sem az afroamerikai meghatározás nem fogja jóvátenni a fegyvertelen tizenévesek és családapák lelövését. Vajon annak a négy évesnek, kevésbé fáj majd az apja halála, ha a hírekben "African American" -ként hivatkoznak rá? Nem, nem hiszem.  

Mostanában annyira igyekszünk egyenlő esélyeket nyújtani mindenkinek - legalábbis a felszínen, mert igazából nem szeretjük az azonos lehetőségeket - hogy A kis hablányt is eljátszhatja Halle Bailey a bájos arcával, és csodálatos hangjával - Hans Christian Andersen nem tud tiltakozni, hiszen rég nem él -, miközben már rég túl vagyunk Paapa Essiedu elképesztő, sőt, díjnyertes Hamlet alakításán. Mondjuk szerintem Shakespeare sem sokkolódott volna tőle, miután túljutott azon, hogy a női karaktereket igazi nők játsszák, és megmondom őszintén, én sem igen értem a nagy pörgést körülötte. 

Felelős felnőtt emberként pontosan tudom, milyen kifejezéseket nem illik használnom, de ez a fokú szabályozás nem segít a problémák megítélésben és feldolgozásában. Ahogy nálunk a roma kisebbség helyzete, úgy az amerikai fekete és őslakos indián közösségeké is szociológia tanulmányok sokaságát tölti meg. Attól, hogy nem lehet ezzel viccelni, de még csak beszélni sem,  mert rád sütik a rasszizmus bélyegét, nem lesznek kisebbek a gondok, és nem születik rájuk megoldás sem.

Ugyanakkor a rasszizmus kérdésében nem szabad elmennünk a tény mellett, hogy a gyarmatosításra szakosodott hatalmakat, és a nációk összeolvasztásán fáradozó Amerikát leszámítva, a világ nagy része, az átlag európai, ázsiai és balkáni borzasztóan sok századon keresztül nem, vagy csak elvétve látott a rasszától eltérő bőrszínt. 

Ez persze nem mentesít senkit, de a jelenlegi keveredés mélyen kódolt ellenérzéseket döntöget. Trevor Noah zseniális jelenetet írt erről a jelenségről, mégpedig az Idris Elba miért nem lehet James Bond kérdés kapcsán. Elmeséli, hogy mennyire imádja a Bond filmeket, hogy Daniel Craig mennyire tökéletes, és hogy amikor jöttek a hírek a következő 007-es ügynökről, mennyire elszállt az agya a hírtől, mivel Elba is szóba került. Természetes azt sem titkolja, amikor a rajongok nemet mondtak rá a bőre színe miatt. Rasszizmust kiabált sokakkal egyetemben, egészen addig, míg el nem ment Skóciában, ahol nem találkozott színes bőrűekkel. Akkor jött rá, hogy nem lehetetlen ugyan, de minden idők legrövidebb filmje lenne, mivel borzasztó nehéz elrejtőzni abban a városban, ahol te vagy az egyetlen fekete.

Szerintem  Elba mégis kiváló lenne a leghíresebb ügynök szerepében. Talán még Ian Fleming is elégedett lenne vele, hiszen charme-os, jó kiállású, férfias karakter, igéző szemekkel, aki egyaránt képes lenne az ágyába csábítani a Bond lányokat és legyőzni a gonoszokat. Ahogyan Craigről, róla is elhinném, "engedélye van gyilkolásra". Ugyanakkor az egész vita, mint kiderült, totálisan értelmetlen, mert mostanra már tudjuk, hogy Lashana Lynch lesz az új Bond utód, aki nem csak hogy nem fehér, de még nő is. Nos, ez egy elég nagy fricska a rajongóknak, és ebben a pillanatban még magam sem tudom, érdekel-e egy női 00-akárhányas. No, nem azért, mert nő, hanem mert politikailag annyira korrekt lesz - leszámítva, hogy a régi 007-es rámozdul az újra -, hogy attól tartok, oda vész a széria lelke. Az a szexista, gonosz lelke. Ne értse senki félre, nem pártolom a nők tárgyiasítását, de ebben a formában, a művészi szabadság nevében, nem okoz gondot.

A világ megváltozott körülütünk, és ami tíz éve még normális volt, mostanra nem az. Tudomásul kell vennünk az irányzatok áramlását, és megtalálnunk köztük a helyünket. Még úgy is, hogy alattomban belopják magukat kedvenc könyveinkbe, filmjeinkbe. El kell fogadnunk, mert elkerülhetetlen. 

Közben világosan látszik, a különböző területeken alkotóknak ez ugyanolyan kihívás, mint nekünk. Nem is sikerül mindenkinek. Ezen a ponton megemlítendő az írói világ egyik, ha nem is legnagyobb, de meglehetősen híres gyűlölködője, Orson Scott Card. A lehető legtöbb és hangosabb módon adta tudtára a világnak, mi a véleménye a melegekről, és higgyétek el, amikor azt mondom, nem túl hízelgő. Ugyanakkor megteremtette nekünk az The Ender-sagát, és épp ezért totálisan érthetetlen, miként lehet valaki ennyire korlátolt, miközben a képzelete oly csodálatosan tágas, szinte már határai sincsenek. Ráadásul Card csak akkor hagyott fel a nyilatkozatokkal, amikor az LGBTQ közösségek a könyvéből készült film bojkottálásra szólítottak fel mindenkit. Bár meg nem bukott, de nem is hozta azt, amit elvártak tőle, így nem folytatták a feldolgozást. Kár érte.

Mitől lesz az ember ennyire elképesztő és borzasztó egyszerre? Vajon egy átlag brit kevésbé maradi vagy bigott hozzánk képest? Lehet különbséget tenni? A tényeknek álcázott hazugságok között könnyebben boldogulnak? Ha a Brexitet nézzük, akkor határozottan nemleges a válasz. 
Az átlagos ember mindenhol ugyanolyan, sokszor nem képes felmérni a helyzetet, vagy egyszerűen nem veszi a fáradságot az átgondolására. Egész nap dolgozik vagy munkát keres, a gyereke bukásra áll matekból, a férje folyton részeg, esetleg fájdalmasan józan, beteg a macskája és a többi. Frusztrált, feszült, teli van problémákkal, és baromi kényelmes, ha valaki más mondja meg, adott kérdésről miként vélekedjen.

A gyűlöletszítás ebben a formában nem más, mint az az ígéret, amely szerint a kialakult helyzetért valaki más okolható! És ez a remény tűzvészként terjed, mert a tenni akarás és megértés sokkal munkásabb folyamat, mint a megadás. Aztán ha egy gyerek ilyen közegben nő fel, ha csak ezekkel találkozik, nos, csodák és véletlenek kellenek ahhoz, hogy értelmes felnőtté váljon.

Russell Howard megnyugtatott, hogy náluk sem született mindenki zseninek, és ha valami, akkor ez vigasztalhat minket is! Ahogy a britek sem látják meg a saját felelősségüket a kialakult helyzetben, nekünk sem muszáj! Meg vagyunk mentve! A gyarmatosítások kora egy olyan időszak, amire ugyan büszkék lehetnek, de az indiaiak azért menjenek csak haza. Meglehetősen nagy probléma, hogy a legangolabb sport, a krikett, szinte már indiai kézben van. A rabszolga kereskedelmet és gyapotültetvényeket Amerikában is betemette az idő pora, és borzasztóan felháborító, hogy léteznek csoportok, akik tagjai nem akarnak feledni, és még csak nem is a feketékről van szó, hanem bizony fehér mozgalmakról is. Hozzájuk képest az indiánok azért jobbak, mert legalább csendben vannak. A legtöbbször...

Na de mi történt nálunk? Idehaza nem voltak indiánok és még csak rabszolgák sem. Igaz, mások nevében nem nyilatkozhatom, de nem is igazán volt rájuk szükségünk. Voltak jobbágyaink, akikhez ha hozzá adjuk a zsidókat, a cigányokat, a tótokat, a svábokat és még ki tudja kiket, máris kaptunk egy stabil bázist, amely tagjait lehetett szidni, felkötni, megégetni, kitelepíteni - kinek kinek vérmérséklete, valamint vélt bűne szerint - és erőszakkal mindenféle borzalomra késztetni.

A történelem során folyton rettegtünk attól, hogy az asszonyainkat, lányainkat megerőszakolják az idegenek - kivéve amikor mi égettük meg őket. Jóval a Soros terv előtt is, amikor ujjal mutogattunk az orosz katonákra, a különböző nemzetiségekre, vallásokra, a törökökre, rómaiakra. Pedofília vádjáért főbe lőnénk az összes meleget, a leszbikusok közé meg beszállnánk, a nemnélküliséget egyáltalán nem is értjük, de soha, soha a történelem során nem rettegtünk annyira önmagunktól, hogy megpróbáljuk megakadályozni a családon belüli erőszakot. 

Forrás

Amíg egy erőszakot elkövetett orosz katonát számos esetben a helyszínen kivégeztek, addig a klasszikus családi modellben történt erőszakos esetek jelentős részére soha nem derül fény. Esetleg akkor, amikor valaki belehal. Az összes kapcsolatot figyelembe véve 95%-ban heteroszexuális férfiak az agresszorok. A  nemi erőszak, gyermekmolesztálás leggyakrabban házon belül esik meg, nem ritkán az anyák vagy más rokonok tudtával, nemtörődésével, amikor elfordítják a fejüket férjeik, élettársaik, testvéreik, apjuk felől, és úgy tesznek, mint akik nem láttak semmit. Szóval nem, nem a szomszéd fodrász fiú - sztereotípia veszély - az első számú gyanúsított.
És ha már erőszak, meg verés, néhány éve olvastam, hogy Ausztráliában új krízis vonalat indítanának, amit olyan férfiak hívhatnak, aki úgy érzik, most megütnének valakit. A tervek szerint, ha felhívják a megadott számot, beszélgetnek velük, megkísérik közösen feltárni a problémákat és szorgalmazni a megoldást. Olyan irányba terelve a rászorulókat, ami során képesek levezetni, majd teljesen felszámolni a bennük lévő hatalmas dühöt. Lehetőség szerint az előtt, hogy valaki megsérülne. Ez egy igazán polkorrekt irány volt, és a kezdeti értetlenség után - Miért is kéne segíteni egy ilyen embernek?! Börtönbe vele és kész! - tömegek álltak be az ötlet mögé. Remélem, megvalósult.

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! című könyve csak egy a sok tökéletes példából, ami bemutatja azt az értelmetlen félelmet, amit mi generálunk, és amiben borzongva, gondolkodás nélkül lubickolunk. A regényt sokan kritizálták a ma már idejét múlt N szó miatt, de a korkép és a történelmi tények fényében eddig még cenzúra nélkül maradt. Ugyanakkor ebben a csodálatos történetben végig baljós árnyékként lebeg a színes bőrű Tom Robinson ügye, akit azzal vádolnak, hogy megerőszakolt egy fehér nőt, és annak ellenére, hogy a tanukat sorra megcáfolják, el is ítélik. Döbbenetes és fájdalmas kifejlet, nagyon nehezen fogadtam el, de rá kellett jönnöm, a rasszizmus olyan mélyen gyökeredzik bennünk, hogy már-már szinte kiirthatatlannak tűnik. Csakhogy attól, hogy politikailag korrektek leszünk, és megtanuljuk illedelmesen körbeírni a dolgokat nem lesz jobb semmi! Ugyanakkor az is tény ezen kifejezés nélkül mind csak futballhuligánok lennénk a kedvenc csapatunk barátságos mérkőzésén.Vagy mellett, néhány Molotov-koktéllal.

Semmi más nem vezethet ki ebből a csapdából, mint a felvilágosult tanulás utáni vágy, kíváncsiság, érdeklődés, ezek megtartása és továbbadása egy életen át. Jóllehet értem, miért könnyebb zsákállatként létezni  - erről a fajról azt kell tudni, hogy halszerű lárvaként kezdi az életét, majd miután talált egy megfelelő sziklát, megtelepszik rajta, és az idegrendszerét felemésztve tengeri rózsára hasonlító életet kezd el élni -, még azt is, hogy ennek tükrében nem is talány az a sok embernek tűnő lény, de akkor is beszélnünk, olvasnunk és megint csak beszélnünk kell mindarról, amit tanultunk, amitől félünk, amin gondolkodtunk. Vagy esetleg kifigurázni és kinevetni. Ami előbb sikerül.  



A kérdés költői, de ha Rowlingnak semmi kifogása sem volt a fekete Hermione ellen, sőt, kimondottan szerette az ötletet, akkor a rajongók miért nem tudják elfogadni? Ha megértjük, hogy mindenki a maga formájában különböző, mégis mi a baj azzal, hogy nem vagyunk egyformák?! Gyerekkorom kedvenc meséjéből idéznék néhány sort, mert ez a kedves dal tökéletesen összefoglalta  a lényeget: "Minden egér szereti a sajtot, lehet szürke vagy akár fehér! Ne a bunda színét, nézd a sajtot, a civódásnál enni többet ér!"

Hiszem, hogy szükségünk van politikailag korrekt alapokon nyugvó döntésekre, kifejezésekre, leckékre, amik alapján könnyebben eligazodhatunk az élet szerteágazó útvesztőjében, csakhogy addig, amíg kényünkre kedvünkre alakítjuk, mi fér bele és mi nem, esélytelen. Egy könyv karaktere kőbe vésett, az alkotói szabadság ilyenkor nem létezik, de azért hiszünk az egyenlő bánásmódban. Úgy vélem, jelenleg nagyobb igény mutatkozik arra, hogy megértőbbek és nyitottabbak legyünk. A tetteinknek követniük kell a szavainkat, az álszentséget pedig tegyük félre, nem tesz nekünk szívességet, csak visszafog. Kezdetnek ez pont elég, a többi majd kialakul.   

Végezetül ide kívánkozik Daniel Sloss Jigsaw műsorából egy rész, amit sajnos nem találtam meg videó formájában. A jelenet azt a pillanatot dolgozza fel, amikor a jövőben születendő 11 éves fia bevallja, meleg. Pontosan nem lehet visszaadni a poénokat vagy a csattanókat, azért megpróbálok kivonatot készíteni belőle. A monológjában megérteti velünk, hogy a szülői szeretete feltétel nélküli, de ha lennének is kitételek, a másság nem szerepelne köztük. Nem létezik olyan, hogy normális, ezen a bolygón mindenki ezer különböző módon üt el a többiektől. Mégis lesznek majd emberek, akik nem fogják szeretni a különbözősége miatt, ugyanis azt gondolják, hogy az a mód, ahogyan ők mások, sokkal jobb, a fiáé pedig rossz. Azonban egyetlen dologra emlékeznie kell velük, és minden egyéb emberrel kapcsolatban, mindenki durvára megölhető! 

A gyűlölet olyan, mint a lappangó rákos megbetegedés, szétmarja a személyiséget, és eleszi az élethez szükséges egységet. A gyűlölet elpusztítja az ember érzékét az értékek iránt és az ítélőképességét. Arra készteti, hogy a gyönyörűt visszataszítónak lássa, a visszataszítót pedig gyönyörűnek, arra készteti, hogy összetévessze az igazat a hamissal, és a hamisat az igazzal.

Martin Luther King

A témázásban részt vettek:

PuPilla
Zenka

Utólag csatlakozó:

Czenema
Dóri
Bubu