2017. február 28., kedd

Teaser kedd #154


Az eheti könyvem még tavalyról marad nyitva. Korábban nem éreztem sok kedvet hozzá, talán pont azért, miért most imádom: elképesztően csodálatos igaz történet, teli érdekes, hihetetlen gondolatokkal, szeretettel, emberi érzésekkel, kapcsolatokkal. 
Jóllehet lassabban haladok vele, mint egy fantasyvel, egyes mondatok után meg-megállok, ízlelgetem a szavak csengését, dallamát, értelmezőn babusgatom őket, mégis úgy érzem, határozottan megér minden pillanatot.





„Mindenki rendszeresen olvasott nálunk, szenvedélyes érdeklődéssel, válogatás nélkül, mint az örökké szomjas ember, aki azt is megissza, ami voltaképpen nincs ínyére, mert máskülönben szomjan hal. Ha épp nem volt könyv a szüleim kezében, akkor zongoráztak vagy énekeltek.”


Szabó Magda: Ókut

2017. február 21., kedd

Teaser kedd #153


Az idei projekt részeként igyekszem a tavalyi elmaradásaimat a hátam mögé tudni. Az áthozott öt nyitott könyvből már csak három van hátra, miközben számos új könyv is sorra került. Amit 2016 nem tudott megadni, kedvben, lendületben, érdeklődésben, azt most 2017 vagy tízszeresen feltornázza. Igazán érdekes!

Az eheti választottamat vagy nyolc hónapja kezdtem, de többet olvastam belőle az elmúlt héten, mint előtte hét hónapig. Ráadásul még jó is. Ez is bizonyítja, hogy az előző esztendőben nem voltam teljesen beszámítható.




- Magam szedtem szét azt a parancsnoki csapatot - mondta Avasarala. - Addig nyesegettem, amíg egy fürdőkádban is el lehetett volna süllyeszteni.


James S. A. Corey: Kalibán háborúja

2017. február 18., szombat

Mark Lawrence: Az Osheimi Kerék

Ha őszinte akarok lenni, akkor rögtön az elején bevallom, fogalmam sem volt arról, mit is várok a trilógia befejező részétől. Jalan annyira más, az egész sztori annyira más a kezdetektől, összevetve Lawrence előző trilógiájával, hogy nem igazán volt a fejemben egy kép, amit majd a végén várok. Persze a Tövisek hercegével egybeeső véget képzeltem el számára – valamit, ami tökéletesen passzol Jorg végzetéhez, legfeljebb egy másik perspektívából.

A pokol nem túl vicces helyszín, akkor sem, ha a vörös királynő unokája az ember, és meglépni onnan szintén nem egyszerű, azonban Jalan minden vágya a túlélés, ezért nincs lehetetlen. Szokatlan helyen, a sivatagban bukkan elő, onnan meg hosszú az út hazafelé mindenhogyan, még hajóval is, a herceg legkevésbé kedves eszközén. Csakhogy nem egyedül utazik, és mikor átlép a palota kapuján, a nagyanyja épp a távozást fontolgatja. Mondhatni, egy halszálnyit minden kicsit zavaros, és a tetejében, nagyon úgy tűnik, még Osheimbe is el kell mennie. Azért ez már tényleg több a soknál!

2017. február 12., vasárnap

Secretary - A titkárnő, azaz egy másik szürke története

Pont egy évtizeddel a 9 és 1/2 hétben felbukkanó John Gray után, de jóval a Twillight által ihlettet, A szürke ötven árnyalatából előmászó Christian Grey előtt, megszületett az egyszerűen csak Mr. Greyként emlegetett ügyvédünk, aki ráadásul Edward is. Hogy mi a közös bennük? Túl azon, hogy brit és amerikai angolsággal szürkét jelent a nevük - micsoda véletlen! - durván szeretik, valamint mindhárman szemet vetnek egy rendkívülien ártatlan, de elbájoló teremtésre. Vagy mégsem...

Lee Hollloway (Maggie Gyllenhaal) épp aznap jön ki egy pszichiátriai intézettből, amikor a nővére férjhez megy. Az élete nem éppen rózsás, de elvégez egy gyors- és gépíró tanfolyamot, majd neki áll munkát keresni. Még sosem dolgozott, nincsenek ajánlásai vagy nagyra törő tervei, mégis úgy adódik, hogy E. Edward Greynek (James Spader) titkárnőre van szüksége. A munkát varázslatos könnyedséggel megkapja, de önrontó, bizonytalan jelleme hamar felkelti munkáltatója figyelmét. A férfi hamarosan felfedezi a helyzetben rejlő lehetőségeket, és domináns markai alatt a félénk lány egészen kivirul. 

2017. február 8., szerda

Neil Gaiman: Csillagpor

Még moziban láttam a filmet, igaz, jó néhány éve annak, és persze nem emlékszem rá kristálytisztán, de arra igen, hogy jól szórakoztam rajta. A szereposztás parádés volt, egyszerre találtam viccesnek és izgalmasnak. Csak néhány éve jöttem rá, egy könyv alapján készült, amit aztán meg is vettem, csak ahogy az lenni szokott, valamiért nem került kézbe...

Tristran Thorn Falva faluban cseperedik fel, s mint ilyen, jól ismeri a szabályokat, a tündérvilágra vezető utat egy hatalmas fal torlaszolja el, a kapu pedig csak kilenc évente nyílik ki. Épp ezért, amikor azt ígéri a gyönyörű Victoriának, hogy elhozza neki a nemrégiben lehulló csillagot, cserében pedig kérhet bármit, egyből szembetalálja magát azzal a problémával, mégis hogyan fogja elhagyni a falut?  

Nagyon kíváncsi voltam, mit kezd Gaiman egy mesével, na jó, volt némi elképzelésem, de konkrétan mégis mit lehet kitekerni egy klasszikus mesének tűnő történeten? Rengeteg dolgot, hála az égnek!

2017. február 4., szombat

Dan Wells: Csak a holttesteden át

Az előző rész vége, engem legalábbis, egy pindurit sokkolt. No nem azért, mert elképzelhetetlen volt, főleg egy majdnem sorozatgyilkossal kapcsolatban, de a csapat eltűnésével, és egy ember felhasználásával némileg felrúgták azt a koncepciót, amire látszólag a második trilógia épült. Volt abban valami furcsán biztató, ahogy a mi fiúnk újra és újra megkérdőjelezi önmagát, de leginkább a csapatát. Teli volt rejtett konfliktushelyzettel, ami jót tehetett volna a sorozatnak, csodálatos új színeket hozhatott volna, képzeletben és John valóságában is. Ehelyett elengedtem az összes reményem, és elfogadtam, abból főzünk, amink van.

Újra csak ketten vannak, Brooke – a fejében több százezer halott nővel – és John. A prioritások csak hangyányit változtak azzal, hogy már nemcsak ők, hanem rájuk is vadásznak. Keresi őket az FBI és a nem kevésbé bájos sorvadtak. A feladat ennek ellenére ugyanaz, Senki emlékeit használva le kell vadászni annyi természetfeletti gyilkost, amennyit csak lehet. Gyorsabban, precízebben, csendesebben.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...