2015. február 25., szerda

Jeaniene Frost: Bound by Flames (Night Prince #3)

Jó, hát én nem sok paraizét olvasok, de bevallom, hogy ezt a szériát szeretem, és úgy készültem rá, mint valami nagy eseményre. Aztán kiderült, hogy lesz még egy rész, ami majd csak jövőre érkezik, és ezért most mégsem vagyok boldog.
Ó, hogyne! Nyilván meg fogom venni! Természetesen várni fogom és izgulni is, de akármilyen lesz, nem rejthetem el a csalódásomat, hiszen nem erre készültem. És miközben rengeteg rajongó repes a boldogságtól, én még egy Ian történetet vártam, aztán azt, hogy zárjuk le ezt az egészet. Elvégre a csúcson kéne abbahagyni. Vagy nem?

Leila élete a házasságban cseppet sem vált könnyebbé. Vlad és az ő birtoklási mániája megkurtítja az erejét, azaz nem segíthet a gonosz Szilágyi kézre kerítésében sem. Ha a férjén múlna, bezárná és eldobná a kulcsot, azonban azt ő sem sejtette, hogy épp ezekkel az intézkedésekkel - amik a nő védelmét szolgálnák - segíti ellenségét lépéselőnyhöz.

2015. február 24., kedd

Teaser kedd #133


Iszonyú régen vágyakozom erre a könyvre és most csigatempóban haladok. Vagyis még lassabban, mint a viccben: lehajolok és a csiga huss! Mostanság, ha meglátom, hogy a kiszemeltem 450 oldalnál több, már kapásból két hétre rendezkedem be, aztán majd kiderül. Így történt ezúttal is, hiszen  550 oldal az épp százzal lóg túl a lélektani határon, de mit számít?!

Tudom, hogy jó lesz, tudom, hogy szeretni fogom, ha három hétig tart, akkor addig. Szerintem megéri... Muszáj, hogy megérje!




Bluey was dead.
He had never known anyone with such an appetite for revenge.

Robert Galbraith /J. K. Rowling/ - The Cuckoo's Calling

2015. február 23., hétfő

Mitch Albom: The Five People You Meet In Heaven

Nem is olyan rég írtam arról, mennyire szeretem Mitch Albomot, és kifejtettem azt is, miért. Nem csupán az egyetlen, az általam olvasott könyve miatt, hanem az emberségéért, tehát azért, aki ő maga. És azt hiszem, ez az igazi teljesítmény. Így csak idő kérdése volt a folytatás.

Eddie 83 éves, egy vidámparkban dolgozik, a feleségé rég meghalt, gyereke nincs. Háborús veterán, erősen biceg, és a karbantartói munkát az édesapjától örökölte. Nem sok örömöt talál az életében, értelmet is egyre kevesebbet.
Fatális véletlenek során meghibásodik egy játék, és a kocsi a vendégek közé zuhan. Eddie, aki csak szeretné megmenteni egy kislány életét, meghal ebben az értelmetlen balesetben, és mindez épp a születésnapján történik. Aztán a menyben találkozik öt emberrel, és ezzel kezdetét veszi az utazás vissza a múltba, az életébe.

Tulajdonképpen ezzel az összefoglalóval kiveséztük az egész könyvet. Az öt személy közül nem mindenki kötődik hősünkhöz közvetlenül, de közvetetten hatottak egymás életére, és ez a kulcs.
A regény azt a kérdést feszegeti, hogyan vagyunk hatással egymás életére. Mindenki, akivel csak találkozunk életünk során, minden pillanat, amit másokkal és máshol töltünk formál. De nem csak minket, hanem a körülményeinket is. Ez nem azt jelenti, hogy bátran okolhatunk másokat a saját kudarcainkért, pont arra tanít, hogy te vagy a saját sorsod kovácsa, de amikor megítélsz egy szituációt, egy embert, nem látsz tovább gyakran az orrodnál sem.

Szerintem mindenki találkozott már azzal a helyzettel, amikor szembenézve egy múltbéli döntéssel nem csak arra jött rá, hogy tévedett. Időnként mindannyiunkat elvakítanak a vélt és valós sérelmek, ezért aztán sokszor indulatainktól vezérelve feltételezünk valamit, amiről később kiderül, nem is úgy volt.
Rendszerint mire összeáll a kép, már késő. Nincs többé lehetőségünk elnézést kérni, jóvá tenni a vétkünket, de a felismerés mégis tanít nekünk valamit, amit életünk hátralévő részében kamatoztathatunk. És ha mégsem... Nos, talán majd halálunk után szembesülünk vele, és elszámolunk mindazzal, amiket megtettünk, és amiket nem. Eddie-vel is épp ez történik a regény során.

A nyelvezete Albomhoz méltóan tiszta, egyszerű, átlátható, a története felépítése folyamatos, és gyakorlatilag önmagából építkezik. Jóformán percek alatt elolvastam, hogy aztán még hosszú órákig gondolkodjam rajta. Imádtam!

10/10

A regény az Öten a mennyországban címmel jelent meg a Geopen Könyvkiadó gondozásában.


2015. február 19., csütörtök

A mindenség elmélete

Minden életrajzi dráma esetén az a kérdés, hogy mennyi ebből az igazság. Akaratlanul is azon jár az eszünk, mennyiben mond ez ellent, vagy éppen támogatja azokat az ismereteket, amikkel nézőként rendelkezünk. És nem utolsó sorban: vajon milyen lehet látni az életedről, a szüleid, testvéred életéről készült filmet?

Aligha van bárki is a modern világban, aki ne hallotta volna Stephen Hawking nevét, ne találkozott volna a személyiségével, munkásságával, akár könyvekben, akár dokumentum-, ismeretterjesztő vagy szórakoztató filmekben. Nagyon furcsa egy elméleti fizikusról azt állítani, hogy holmi celeb, de akármilyen furcsa, Hawking nemcsak elméleteivel, hanem emberségével is híressé vált, így a legtöbbünk fejében szilárd kép él róla, és ezt összevetni a filmmel, nos, meglehetősen érdekes élmény.

Stephen szépreményű kozmológusként még nem tudta, miről fog szólni a diplomamunkája, de azt már igen, hogy csupán két éve van hátra. Amikor az ember lehetőségei elfogynak, hirtelen más színben látja a világot: többé nem remél olyan átlagos dolgokat, mint házasság és gyerekek. Jane Wilde azonban úgy érzi, ha már csak két év adatott meg, akkor annyi, nem számít. Aztán valahogy a kettőből még kettő majd sokszor kettő lett, s ez a helyzet mindenkitől sokszoros türelmet, erőt, és megértést követel, tehát pont azokat a dolgokat, amikből időnként annyira kevés van.

A történet inkább arra a folyamatra koncentrál, hogyan válik Hawking azzá, akit ma ismerünk, miként éli meg Jane a mindennapokat, hogy küzd egyre fáradtabban, és Stephen hogyan lesz egyre inkább „kívülálló” a családjában. Lesz némi sejtésük arról, milyen erős személyiség, hogyan képes úgy élni, hogy mindig rá van utalva másvalaki segítségére, miközben képes örülni a születendő gyermekeinek, és szüntelenül keresi azt a képletet, ami megmagyarázná az univerzumot. Elképesztő erő kell ahhoz, hogy valaki ne omoljon össze, és ez nyilván nem lehetséges egy stabil háttér nélkül, ezért miközben elképedve hódolunk az egyik félnek, nem feledkezhetünk meg arról sem, aki mindezt lehetővé tette.

Elgondolkodtatok már azon, milyen lehet úgy szeretni valakit, hogy képes vagy megalkudni a körülményeiddel, hogy beletörődsz, szüksége lehet másvalakire is rajtad kívül? És miközben ezer szállal kapaszkodsz belé, és minden nehézség ellenére ő is beléd, mégis csak beleszeretsz valaki másba, ezért elengeded. Feloldozod a saját maga által választott terhek alól, de csakis hálás lehetsz érte, mert ő volt ott, amikor senki más nem. Ezek olyan mély feltevések, amikkel egy átlagos életben talán egyszer sem találkozunk, de egyeseknek ebből áll az élete. A filmben leírhatatlanul mély, ugyanakkor meglepően vicces válaszokat kapunk egy-egy kérdésre.

Persze kicsit gonoszkodva azt mondhatnánk, minden olyan alkotás, amiben valamilyen fogyatékkal élő szerepel, már legalább egy fokkal jobban indul a többi Oscarra jelölt filmhez képest, de van az a kategória, amikor egy darabot agyon hájpolnak, és van az, amikor csak önmaga miatt jó. A mindenség elmélete pedig egyenesen elképesztő, és a szereplők egyenként is csodát hajtottak végre.

Hosszú percekig gondolkodtam azon, honnan ismerem Eddie Redmayne-t, mire végre leesett, hogy legalább egy éve futok bele lépten-nyomon a Jupiter felemelkedése című CGI csoda trailerébe, amiben ő alakítja a főgonoszt. Hogy abban a filmben milyen, azt még egyenlőre nem tudom, de most olyasmit mutatott, amit utoljára Daniel Day-Lewistól láttam A bal lábamban, és az bizony nem mostanában volt. Az általa megformált karakter egyszerre erős és gyenge, briliáns, megható, vicces és még seregnyi más - ezért vagyok különösen gondban: mivel Benedict Cumberbatch alakítása is igen erős a Kódjátszmában, biztosra vettem, hogy idén ő nyeri el Oscar arany kezecskéjét, de ezek után semmire sem vennék mérget. Felicity Jones arcán ott ül minden, amit nem mondtak ki, amit nem mondhattak ki, amit Jane valaha is érzethetett, minden szeretet, hála, fájdalom, öröm és düh. Színházban ez egy tökéletesen kétszemélyes kamaradarab lenne.

A történetből persze kimaradt a fizikus második házassága, a vád, miszerint az új felesége bántalmazta, arról sem szól, hogy ebben az időben megromlott a viszonya a gyerekeivel, ahogyan millió más dolog is, de ez lényegtelen, mert bizony így is drámai, szórakoztató és elgondolkodtató. Nem tudnám megmondani, hogy teljes egészében helytálló-e, de rám nagy hatással volt. Ha meg kellene határoznom a mondanivalóját, akkor egyszerre nevezném meg az élni akarást, összetartozást, küldetés- és kötelességtudatot, a lelkierőt, ami előre hajt, ami nem engedi feladni még akkor sem, amikor egy kívülálló már odadobta volna az elveit és önmagát is.

Azzal az érzéssel ültem döbbenten a főcímzene végeztével, hogy eddig is csodáltam Hawkingot, de most gondoltam először úgy rá, mint egy igazi hús-vér emberre, és nem pedig tudósra. Láttam a gyengeségét, s a családot is mögötte, rajongó lettem, ezért kénytelen leszek megnézni angolul is. Még legalább egyszer. Vagy inkább, minimum egyszer.

10/10

2015. február 17., kedd

Teaser kedd #132


Hát nem majdnem megfeledkeztem a rovatról?! De csak majdnem. Moziztam, beszélgettem, teáztam, és közben totál lelazultam, aztán hirtelen bevillant: kedd van! Szóval gyorsan, hamar,hamar, sietni kell, mert nekem még dolgom van!

Hosszasan gondolkodtam azon, ma mit olvassak, és arra jöttem rá, hogy egyszerre vagy tíz könyvbe kezdenék szívem szerint, azaz nem tudok dönteni. Ilyenkor mindig jó megoldás egy manga, mert nem hosszú, de legalább rövid, és miközben nézegetem a képeket, illetve betűzgetem a rövid kis párbeszédbuborékokat, talán megjön a kedvem máshoz is. És ha mégsem, arra azért jó volt, hogy húzzam vele egy kicsit az időt, mert el tudok vele szöszmötölni akár két-három napig is.



My company doesn't intent to lose either!
Just between us, it would seem a spy from a rival company stole into my house the other day. 

Yana Toboso: Black Butler V.

2015. február 10., kedd

Teaser kedd #131


Egy ideje párhuzamosan olvasom Vámos Miklóst, nagyjából úgy mindennel, habár ez a minden rendszerint valami könnyedebb darab. Azonban az eheti választottam egy kicsit más. Egyfelől könnyed, de inkább a központi kérdésből adódóan, másfelől szépirodalom a szerzők miatt. Nem véletlen és határozott a többesszám, hiszen gyűjteményről beszélek.

A különlegessége, hogy csupán a téma adott, de az antológiában tizenkét szerző novellája szerepel, mind arra az ősi rejtélyre próbál egy választ adni, hogy mi is az a szerelem. Egységes választ ugyan nem, de olvasás közben némi szórakozást határozottan nyújtanak.


- Az a szerelem - s a csöpp asszony vidáman verte öklével a térdét -, az mind szerelem, amit maga mesélt, de az igazi szerelem, ha én úgy megsózom a levest, hogy egyáltalán ehetetlen, s jön az uram az iskolából a komoly szakállával és a borús homlokával, s leül az asztalhoz, és belekóstol, és el sem fintorítja az arcát, hanem azt mondja: "Így nem tud főzni senki a világon, ilyen jót még nem ettem!"
- No, azt hiszem, azért van olyan leves, amit a legőrültebb szerelem sem vesz be.
  
Részlet Móricz Zsigmond: Szerelem című novellájából
Mi az a szerelem? Híres magyar novellák az örök rejtélyű érzésről

2015. február 8., vasárnap

Kódjátszma - röviden

Tehát a filmről röviden azt tudnám mondani: KÖTELEZŐ! Mindenkinek. Ritka zseniális darab ez az Alan Turing életének egy részét feldolgozó film, amivel kapcsolatban azért merülhetnek fel kétségek, de nagy vonalakban tökéletesen megfelel a valóságnak.
A történet, aki nem tudná, az Enigma feltörése körül forog a második világháború idején,középpontban a briliáns, de minden jel szerint obszesszív-kompulzív megbetegedésben szenvedő matematikus, aki kiállhatatlan, mindenki utálja, és ha ez nem lenne elég baj, még meleg is. És mindezt egy olyan korban, amikor a másságot börtönnel büntették. Ez utóbbi történelmi tény, a többiről nem tudok nyilatkozni.

Benedict Cumberbatch fantasztikus alakítása végleg meggyőzött arról, hogy méltán sztárolt, ismert és elismert színész. Bár már a Frankeisteinben is nagyszerű volt, de azt hiszem, ez tette fel az ire a pontot.
Sőt, most az a csoda is megtörtént, hogy Keira Knightley életében először nem idegelt halálra. Tudom, ezzel most nem leszek túl népszerű, de a hölgynek csak két arca van, és ez rendszerint nem elég egy összetett karakter megformázásához. Föl nem foghatom, miért kapták fel mégis, azonban ezúttal mutatott valami mást is, mint a megszokott, amivel én már, mondjuk úgy elégedett vagyok. Igazán nem kell sok a boldogságomhoz.

A mellékszínészek kimagaslóak, a forgatókönyv kitűnő, a rendezésre sem lehet egy rossz szavam sem. Az egyetlen furcsaság, hogy két párhuzamos szállal haladunk az '50-es évek jelenében, a háborús időszak múltjában, és még vissza is emlékezünk Turing gyerekkorára. Egy pillanatra megzavart, hogy most honnan is indultunk hova, de aztán hamar belejöttem, és bevallom, kicsit rövidnek tartottam a filmet. Ilyen sincs gyakran, általában arról panaszkodom, hogy honnan vágnék ki 20-40 percet, de most bizony voltak olyan részek, amik megérdemeltek volna egy tágabb kibontást, egyszerűen azért, mert érdekesek voltak. Persze tudom, 120 perc már hosszú lett volna, ezért mégis kénytelen vagyok elismerni, jó volt így, tökéletes arányokkal, teljes képpel.

És kicsit sír a szemem, mert tegnap megnéztem A mindenség elméletét is(az értékelés elmaradt, de marha jó volt és kész), és olyan szinten letaglózó élmény volt, hogy ha nekem kellene döntenem az Oscar-díj sorsáról, most fej vagy írást játszanék, mert képtelenség választani Benedict Cumberbatch és Eddie Redmayne között. És a többi filmet még csak nem is láttam...

10/10

2015. február 3., kedd

Teaser kedd #130


Idén is elérkezett a paraizék ideje. Említettem már, de eme darabokat nem olvasom tömegesen, mégis akad néhány, amit még nekem is érdemes kézbe venni. Ebbe a kategóriába tartozik Jeaniene Frost is, mert jók a karakterei, van történet, tartunk valahova és ezt szeretem. No meg a lelkem mélyén romantikus alkat vagyok. Nagyon a mélyén és igen kicsit, de néha muszáj a belső nőcim száját is befogni, különben folyton hisztizik, és sosem hagyja abba a panaszkodást.

Erre pedig keresve sem találnék jobb alanyt Vladnál, a kissé lobbanékony személyiséggel megáldott fejedelemnél, és a folyton bajba keveredő Leilánál. Tegnap, azaz ma éjszaka kettőkor feküdtem le, és ha így folytatom, ma sem jutok korábban ágyba, de esküszöm, megéri!



"Pay this no mind. She always argues with me when I propose to her. "


Jeaniene Frost: Bound by Fames
 





2015. február 2., hétfő

Jonathan Stroud: The Screaming Staircase (Lockwood & Co. #1)

Egy újabb ifjúsági írót, és ezzel együtt egy újabb szériát avattam. Persze szokásos módon erről is Salaander tehet. Mind a ketten rajongunk a jó ifjúsági könyvekért, és ezért gyakran előfordul, hogy össze-vissza fertőzzük egymást a jobbnál jobb sorozatokkal. Ezt ott frissiben nem szoktuk megköszöni, sőt, de később azért hálásak vagyunk az újabb lehetőségért, az újabb kitűnő élményét.

Lucy Carlyle apró gyerekkora óta látja a szellemeket, a tehetségét felismerve hamarosan ügynöktanonc, majd igazi ügynök lesz, akinek az a dolga, több társával együtt, hogy egy felnőtt felügyelő vigyázó szemei által kísérve elhárítsák a szellemek okozta veszélyt. Amikor egy akció félresikerül, a lány összepakol és elindul Londonba, hogy új munkát találjon. Végül Lockwood alkalmazza, a ritkább hallás képességéért, bár a 16 éves fiú, aki saját céget vezet felnőtt felügyelők nélkül, önmagában is igen különös. Amikor egy rutin munka során leégetnek egy házat, az ügynökség kényszerpályára kerül. Ki kell fizetniük az okozott kárt, ezzel megmentve a cégüket, mégpedig úgy, hogy megoldanak egy 50 éve elfelejtett gyilkosságot.  

Jonathan Stroud neve ismerős lehet sokaknak a Bartimaeus szorozta miatt - én ugyan nem tartozom ebbe a körbe, mindazonáltal hamarosan pótolnom kell a lemaradásom. Elég az hozzá, hogy nem ismeretlen író,már csak arra nem találok magyarázatot, az én figyelmemet hogyan kerülhette el!
No de már semmi gond, egymásra találtunk, és részemről egy újabb szerelem született. Igen, tudom, könnyebben csavarja el a fejem egy jó ifjúsági író, mint egy kidolgozott férfitest, no de mit tegyünk, ha az intellektust sokra becsülöm! A fantáziát pedig még többre, és jelen esetben egyszerűen rabja lettem ennek a világnak, amiben nem lehet tudni, mi váltotta ki azt az eseményt, ami a szellemeket az emberek ellen fordította, hogy mitől lettek ennyire erőszakosak, ahogyan az sem, miért szaporodott meg a jelenségek száma tizenöt évvel ezelőtt, de az, hogy csak a kamaszkorig bezárólag látják őket tisztán, nem véletlen, mégis tökéletesen megkomponált.

A szellemek mindig is részei voltak a világnak, azonban ezek a jelenések nem olyan kedves teremtmények, ahogy képzeljük őket, mert könnyűszerrel megölhetnek egy vagy akár több embert is. Az ügynökök tisztelete ezért az egész társadalomban nagyon magas. Átlag polgár nem közlekedik sötétedés után, mert talán sosem ér oda, ahová indult, az utcákat speciális lámpák világítják meg, a vas feldolgozó üzemek, ahogyan a levendulát termesztők is, dús gazdagok. Komplett iparág épül a szellemek távol tartására.
Az ügynökök legfontosabb eszköze a kardjuk (párbajtőr), folyton maguknál hordják, ahogyan különböző erősségű vasláncot, görögtüzet és más hasonló apróságot is, de a legfontosabb, sosem dolgoznak egyedül.  Az életüket bízzák a társukra, akik közül csak kevesen érik meg a felnőttkort, amikor is búcsút inthetnek a képességeiket.

Minden ügynök vesztett már el valakit, ez egy háború, amiben a gyerekek halála természetes és járulékos veszteség, a felnőttek, akik többé már nem látnak, sokszor csak hátráltatják őket, vagy éppen rosszul döntenek képességeik hiányában. Ebből persze kitűnik, hogy a világfelépítése egy kicsit talán sötét, de még sincs híján humornak, szeretetnek. A gyerekek és tinik számára is egyértelmű, mivel jár ez az élet, ezért bármennyire is veszélyes és komoly hivatást űznek, csak tinik, akik élvezik az életet.
Így aztán a könyv stílusa könnyed, könnyen olvasható, már az elején ad okot a nevetésre, amire Lockwood személye a garancia. A fiú ugyanis kissé meggondolatlan, szeleburdi, de nagyszerű vezető és mindig kiáll az embereiért. Olyan karakter akiért mindenki tűzbe menne, hősies és hűséges, erős, gyorsan gondolkodik válsághelyzetben is, mindig van B terve, vagy ha nem, hát improvizál, és persze néha a dolgok kicsúsznak a kezei közül.
Mindazonáltal hajlamosabb a nagy egész képet nézni, és nem elveszni a részletekben, de sok titka van, amit megtart magának. Olyan karakter, akiről érdemes olvasni, akit érdemes olvasni.

A trió harmadik tagja George Cubbins, akivel Lucy nem feltétlen találja meg a közös hangot, de mindketten szeretik a főnöküket, és ez elég arra, hogy képesek legyenek közösen dolgozni. Igazi különc, aki egy koponyához kötött kísértettel folytat mindenféle kísérletet, aminek érdekében, még meg is fürdik vele, mégis, ők hárman barátok lesznek, sőt egy család abban a világban, ahol nem tartogat nekik a jövő különösebben sokat. 

Ami a könyv nagy fordulatát illeti, számomra nem különösebben sokkoló, kitaláltam már viszonylag korán, ennek ellenére élvezettel olvastam tovább, mert egészen magával ragadott és elvarázsolt a sorozat első kötete, amiről különben nem tudom, hány részes lesz,  de egyenlőre nagyon szeretem. Ez azért is fontos, mert Rick Riordan sorozata már véget ért, még akkor is, ha nem olvastam az utolsó részt, és kell valami utána, amiért ugyanannyira tudok rajongani. Most pedig nagyon úgy tűnik, megtaláltam.

A jó hír, hogy magyarul is kapható A sikító lépcső esete, és mivel egy ismert íróról beszélünk, valamint az Animus Kiadó adta adta ki, az esélyeink, egy befejezett sorozatra, jelentősen megnőttek.

10/10
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...