2012. augusztus 31., péntek

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. - Együtt

Az első kölcsön könyv után viszonylag gyorsan beszereztem a 2. részt is. A magával ragadó hangulat és a feltörő emlékek áradata egyszerűen követelte a folytatást.  Én meg, mert gyenge és esendő vagyok, no meg erősen függő könyvoholista, engedtem a nyomásnak.

Reniben tudatosult az, amit mind tudtunk már, beleszeretett Cortezbe. De persze, ha minden ennyire egyszerű lenne, nem léteznének problémák, meglenne a nagy egymásra találás és boldogan élnének, amíg... Ehhez képest a korrepetitor dacára bukásra áll rajzból, Cortez körül egyre jobban legyeskedik Edina, Kinga pedig, nos, maradt az aki. Kinga.

Legalább Virág mellette van, igaz, új szerelme nevére kereszteli a kutyáját és továbbra is bukdácsol egy sereg tárgyból, ráadásul a családi életében apróbb változások állnak be.  Reninek most még jobban kell támogatnia.

Nem volt rám olyan letaglózó hatással, mint az első rész. Talán mert már a legtöbb emlékemet újra éltem, vagy mert nem hatott többé az újdonság erejével, mindenesetre változatlanul aranyosnak találtam. A tinik és az ő problémáik annyira furcsák felnőtt szemmel. Ugyanakkor pedig át tudom érezni, mert emlékszem még a sajátjaimra.

Mindig úgy éreztem, a saját szüleim nem értenek meg. Nyilvánvalóan nem is értettek egy sereg dolgot. Például, hogy miért élem meg problémának, hogy a napi kutyasétáltató adagomat korábban vagyok kénytelen befejezni, és miért nem drámázom azon, hogy bukásra állok matekból. Csupán csak arról volt szó, hogy az ő felnőtt életükben máshová helyeződött a hangsúly. Könnyű volt nekik!  A hormonjaik már nem dübörögtek ezerrel, nem változott a testük, nem voltak elsősként magasabbak mint a legtöbb fiú, a végtagjaik megfelelően működtek, nem csetlettek-botlottak és nem szembesültek a kavargó érzelmek változatos palettájával a nap minden pillanatában.

Vagy ha mégis, hát rajtuk nem látszott, de az én pattanásaim csak jöttek. Aljasság!

A szülők karaktere változatlanul szimpatikus. Nos, nem azért, mert az enyémek ennyire meg akartak volna érteni, sem idejük, sem energiájuk nem volt rá, ráadásul a bátyám után jogosan hitték, a második is szépen felnő, de az apró túlzások, hogy úgy beszélnek az ember lányáról, mintha ott sem lenne, hogy elmondasz nekik valamit, aztán nem emlékeznek rá, vagy nem úgy, ahogy elhangzott. Mifelénk nem csináltak ügyet egy kis hisztiből. Nem is voltam hisztis, ugyanis nem értem volna el vele semmit.

Sok szempontból jóval egyszerűbb tinikorom volt. Az információ dömping negyed ekkora sem volt. Eljártam a a barátaimmal, esténként olvastam és nem mérgeztem az agyam egy csomó nyálas fiú bandával. A szüleim állandóan dolgoztak, alig találkoztunk. Szabad voltam, mint a madár és édesanyám nagyszerűen főzött. Szegény Reni, csoda, hogy nem halnak éhen.

Persze, mivel az Együtt nem szippantott be olyan erővel, feltűnt néhány apró hiba is. A felkiáltójelek majdnem teljes hiánya. Az óhajtó, felkiáltó, indulatszavas stb. mondatok többségéről hiányzik, és bár nem vagyok a helyesírásra pipifaxos, a tömeges Jaj. még nekem is feltűnt. Mindegy!

Igazából változatlanul várom a folytatást. Még mindig nagyon üdítőnek éreztem, akkor is, ha Cortez egyre inkább kezd hasonlítani egy jól fejlett, felnőtt parapasira, csak nincsenek agyarai, meg nem giga erős, de egyszerűen mindent tud, mindenhez ért és hihetetlen tehetséges vagy ezer dologban. Gyanítom ezeknek a száma csak nőni fog, de végül is nem baj. A tinilányok álma legalább emberből van.

Harmadik rész, vigyázz! Jövök!

9/10

2012. augusztus 28., kedd

Teaser kedd #5


Ha hétfőn éjfélkor nem ér véget a világ, tuti biztos, hogy lesz Nyuszi. A Nyuszi pedig jó társaságot és valami harapnivalót... izé, kedd. Hogy lesz kedd. A kedd pedig egy újabb kétsorost jelent.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti harapnivaló:

Amikor felhánytuk a melléképületeket, az egyik lépcső mögött négy újabb holttestet találtunk.

Részletekbe nem kívánok bocsátkozni, de annyi tény, hogy új meccs áll előttünk, és az ember már most hányni szeretne tőle.

Kathy Reichs:  Csont és bőr

2012. augusztus 25., szombat

Artmozik éjszakája

A Corvin moziéjszaka után újabb kalandra vágyva neveztünk be erre az eseményre is.  Ahogyan várható volt, dacáras a három mozi rendkívül széles ajánlatának, arányaiban jóval kevesebb embert vonzott.

Sokakban zsigeri tiltakozást vált ki a művészfilm kifejezés, pedig a stílusukban legalább ötven árnyalat eltérés látható. Vannak populárisabb filmek, olyanok, amik talán nem is valóak a kategóriába, és akadnak mélyen elgondolkodtató alkotások. Szerintem azért, mert egy filmen gondolkodni kell, még nem lesz rossz. Nem is beszélve arról, hogy sok közönségbarát is szerepelt a repertoárba, mint például a Prometheus, A sötét lovag - Felemelkedés, Hófehér és a vadász, Fejvadászok vagy a Madagaszkár 3.

Lássuk a termést!

Amit még mindig tudni akarsz a szexről

Te jó ég! Annyira jó, hogy szavakkal le sem írható. Jutalomjáték ez Meryl Streep és Tommy Lee Jones számára. Igazán szórakoztató film arról, hogyan élnek egymás mellett az emberek egy kielégítőnek nem nevezhető házasságban, és hogy mit lehet tenni a félpezsdítéséért. Az egyik pillanatban teli torokkal nevettem, a következőben könnyek csurogtak az arcomon.  Streep még most is tűzes és vibráló, Jones pedig legalább tíz különböző arcát mutatta meg. Annyira kifejezőek, annyira élettel teltek voltak, hogy nem olyan hangulatot keltett bennem, mintha csak fimet nézek. Ott ültem a konyhájukban és éreztem a fájdalmukat, örömüket. No meg a tükörtojás illatát szalonnával. Egy bizonyos számú együtt töltött év után kötelezővé tenném.

Egyértelműen 10/10



Toszkán szépség

Egy család története, amit Bruno, a legidősebb gyerek szemén át ismerhetünk meg. A férfi középiskolai tanár, aki hazatér haldokló édesanyjához. Nem akar menni, nem akar ott lenni, de marad és végigéli a múlt minden, akkoriban fájdalmasnak, vagy érthetetlennek érzett pillanatát. Közben szembenéz saját magával is és végre lezár egy sereg mélyen gyökerező problémát.

A zsebkendő folyamatos használatban volt. A film hihetetlen módon telített érzelmekkel. Mindenfélékkel. Leírhatatlan olasz kavalkád ez a javából, amiben a szatíra is fel-fel üti a fejét, és a humor lágyabb formái is megcsillantják magukat. Sajnáltam mikor vége lett, pedig egy teljesen kerek történet volt arról, hogyan térünk vissza oda, ahol kezdtük, de mégis néztem volna tovább.

Megérdemelné az Oscart, de a felirat... Asszonyom helyett Mrs. Egy olasz filmben, magyar felirattal? Hospice mint elfekvő? A készítőnek járna egy pofon érte. De a film ettől még 10/10.

Keleti nyugalom - Marigold hotel

A történet hét nyugdíjas éveit taposó nőről és férfiról szól, akik Indiába költöznek. Mindannyian keresnek valamit, az okaik talán elsőre nem átláthatóak, még csak nem is azonosak, de összekovácsolódnak és rájönnek valamire. India talán nem adhatja mag a választ mindenre, de amire nem, arról még nem létezik kérdés sem.

Egy szórakoztató, magával ragadó történet az életről, életigenlésről, halálról, célokról és reményekről, olyan szereposztással, hogy a névsor puszta olvasásától sírni lett volna kedvem. És senkit ne tévesszen meg a hangulat. Kötelező darab mindenkinek, aki valaha is feltette azt a kérdést magának: miért?

Mi mást is adhatnék rá? 10/10



Final Cut - Hölgyeim és Uraim

Pálfi György rendezésében született mű több száz filmből összeollózva igazán formabontó és magával ragadó. Egy férfi és egy nő találkozását mutatja be úgy, hogy mindkét hőst százak alakítanak. A történet nem mélyenszántó, de csak hab volt a tortán, hogy volt. Igazán üdítő, ahogy egy-egy filmre ráismerünk, miközben azok egy nagyobb kép teljessé válását szolgálják.

Néha meglepő kombinációkat láttunk, néha nem odaillő karaktereket, az egész nézőtér nevetett, miközben az agyunk elhelyezte a sakkfigurákat a nekik megálmodott helyen. Igazi képorgia volt, ami azonkívül, hogy megdöbbentett, elvarázsolt és székhez tapasztott, még azt is elérte, hogy sürgősen újra kell néznem néhány, úgy ötven-száz, filmet.

Köszönjük, mert ez zseniális volt! 10/10



Kicsit később kezdtünk, így most csak négy filmre jutott időnk, bár könnyen lehetett volna belőle hat is. De kihagytuk az első és az utolsó filmeket is. Az agyam sem bírt volna többet, no meg aludni is vágytam már.

Tulajdonképpen minden egyes filmről írhatnék külön. Kár, hogy nincs annyi időm, de így a töredékét sem tudtam átadnia annak, amit ténylegesen nyújtani tudnak.

A szervezésre nem lehet panasz. Néhány apróbb baki azért becsúszott, mint a feliratok rossz pozicionálása, de nem vont le szikrányit sem az élményből. Imádtam minden percét! Rég volt részem ennyire felemelő és elgondolkodtató estében. Nagyon sajnálom azt a tíz-tizenöt filmet, ami most kimaradt, de próbálom majd ledolgozni a hátrányomat.

Köszönöm a társaságot, a szervezést. Az este pontszáma egyértelmű.

10/10

2012. augusztus 23., csütörtök

Fifty Shades of Grey/A szürke ötven árnyalata

Nos, mikor az Ulpius először lehozott belőle részletet, még angolul, már tudtam, hogy nem érdekel. Az erőszakos reklámkampány egyszerűen csak növelte az ellenkezésemet. Bementem egy könyvesboltba és az egész kirakatban csak ezt láttam. Minden második blogon ott virított a képe és bár önmagamat könyvoholistának titulálom, ismét nemet mondtam. A trilógia különben Twilight fanficként látta meg a napvilágot, ez egy újabb ok volt ellene.

Még a barátnőm ajánlgatta angolul. Akkor még nálunk nem jött ki, mondván, hogy szerinte nekem tetszene és én annyit adtam neki kölcsön, most ő... Inkább nem mondom, hogy mit válaszoltam, de kikerekedett a szeme attól, ahogyan nemet mondtam, ahogy attól is, amikor mégis kölcsönértem.

Hogy mi történt közben? Hát Tótisz meg a Leiter Jakab történt közben. Már máskor is felmerült bennem a gyanú, hogy egy egy könyvnek megváltozik a hangulata, ezáltal majdnem hogy fogyaszthatatlanná válik számomra. Például pont a Twlightot sorozat esetnén történt meg, hogy szerettem angolul. Magyarul épp csak hogy, de a második résztől... Anyanyelvemen, a csodáson olvasva sarokba vágtam a sok rinyálós Bella szöveg miatt, pedig eredetiben egész rendben volt.

Nem a félrefordítások érdekeltek elsősorban, hanem az, ahogy azok nyilatkoztak róla, akik angolul olvasták és azok, akik magyarul. Az általam olvasott könyves blogokon egytől egyig lehúzták. Meg tudtam érteni, engem sem érdekelt, de tényleg ennyire rossz, vagy valami más van a levegőben?

Megnéztem a Molyon milyen az átlag értékelése és az történt, hogy az első rész, magyarul 62% körül van(angol olvasatban 64%), a másik kettő viszont karcolja a 80%-ot. És azokat még nem lehet kapni. Véletlen?

Ana, a 21 éves irodalom szakos egyetemi hallgató, elvállalja beteg barátnője helyett , hogy interjút készít a rendkívül sikeres, 27 éves  Christian Greyjel. Szó szerint beesek az irodájába és részben egy két kérdéstől, de sokkal inkább a férfi jelenlététől elkezd dobogni a szíve. Fura dolog ez. A hölgy még szűz, soha senki nem keltette fel az érdeklődését, erre itt van Mr. Tökéletes és neki vége van. Ráadásul még azt is megkérdezi tőle, hogy meleg-e. A kérdéseket nem ő állította össze, de akkor is el tudna süllyedni szégyenében.  Amikor "véletlenek" sorozata után összekerül Christiannal, a meccs koránt sincs lefújva. A férfi BDSM megszállott, ő maga a domináns fél, és azt várja a lánytól, hogy engedelmeskedjen neki. Mindig és mindenhol.

Hogy ki mit csinál a saját hálószobájában, az engem egyáltalán nem érdekel, bőven elég a sajátom, és igaz, semmit sem utasítok el elvből, de legyen annyi elég, mindenféle részlet nélkül, ez nem az én műfajom. És mégis... Lehet most nem leszek népszerű, de nekem egészen rendben volt.

Olyanokat olvastam:

- Gray undorító kéjenc, aki kényszeríti szegény kis Anát.

Van egy hírem. Nem teszi. Ha szeretünk valakit, teljesen normális, hogy megosztanánk a számunkra örömteli élményeket is. Mr. Grey elvárja Anától, hogy csatlakozzon hozzá, talán kis nyomást gyakorol rá, de semmi esetre sem erőszakoskodik. Nagyon korrekt, ügyvédek által megfogalmazott szerződést tesz elé (Szörnyű, rémes nyelvezet,  sosem fordítanék ügyvédes sorit.), ami mindkét felet egyformán védi, és átbeszélik mi az, ami belefér a lánynak és mi az, ami már nem. Amit ő mond: próbáljuk meg, ha nem tetszik, abbahagyjuk. Amit Ana csinál: összeszorítja a száját és nem szólal meg. Gray meg is jegyzi, hogy e-mailben sokkal jobban tudnak kommunikálni, mert a lány végre őszinte vele. Ugyanis enélkül egész biztosan nem működhet semmi. Ó, és szögezzük le, egy bizonyos pontig Ana nagyon is élvezi a játékot.

- Csak akkor élvez el, ha fájdalmat okoz Anának.

A könyvben van jó néhány normális, Christian által vanília szexnek titulált jelent is. Jólehet mindig ő a domináns, de ezek még az én véleményem szerint benne vannak a normálisban. A srác többszörösen sérült személyiség, és nem igen kedveli, ha megérintik, ezért megtiltja a lánynak, hogy hozzá érjen. Lefogja vagy megkötözi a kezét, de nincs benne semmi különösebb. Ráadásul nem is mindig tartja be. Igazából a mellkasa, ami teljesen tabu téma, a hajba túrásért meg nem is tiltakozik.

- Leselkedik, nyomoz, zaklat.

Nos, ez nagy részben igaz. Nem engedi ki az irányítást a kezéből. Lenyomoz mindenkit, mindent bárhol. Szeret tudni mindent és ehhez megvannak az eszközei is. Nem zaklatózik, de azért a többit el kell ismerni, mert tény.

- Állandóan tömi (kajával) Anát és személyi edzőhöz is küldi.

Ebben mi a bizarr? Amit elvár a lánytól, az eléggé felemészti az energiákat. Amit hogyan lehet vissza nyerni, vagy elérni azt, hogy bírja a strapát? Megfelelő táplálkozással és erőnléti edzésekkel. Ez lehet, hogy úgy tűnik, Grey uralni akarja Ana életét, de valójában azt a célt szolgálja, hogy megvédje. Épnek és egészségesnek kell maradnia, hogy kielégítse urának vágyait. Oké, ez önző tett is, de egyben teljesen érthető. A későbbiekben azért ez is változik.

- Ana naiv, idióta, idegesítően ostoba, basszanytu, szent szar, szent tehén.

Hát kissé naiv. Vagyis inkább tapasztalatlan, de koránt sem ostoba. Pontosan tudja, hogy mi az, amit nem akar, és azt is, mi az amitől fél. Ezeket közli is. Némi idő és szelíd erőszak hatására. Tisztában van a következményekkel. Felnőtt nő, az ég szerelmére, nem egy tizenéves csitri. Testileg, szellemileg és erkölcsileg is teljesen rendben van. Muszáj volt huszonegy évesnek lennie, mert a szado-mazo kicsit meredek egy tininek, ez pedig minden ország és állam szerint a legális nagykorúság határa.

Elhangzik néhány holy shit, hell, shit, fuck, tán egy-kettő holy cow, de nem lennék olyan bátor, hogy ezek bármelyikét basszanytunak, vagy szent szarnak fordítsam. Az a helyzet, hogy ezek a kifejezések, amik ugyan nem túl meredekek angolban,  ilyetén fordítva a hölgyet fiatalabb szellemi szintre helyezi, mint ahol valójában tart. Rengeteget vívódik. Nem feltétlen hisztizik, bár egyszer- egyszer előfordul némi kis sírás. Viszont komoly fejtörést okoz neki az, hogy mit is tegyen a helyzettel.

Egyetlen hatalmas hibája van. Beleszeretett Mr. Álompasiba. Barrons mondta a nőkről és  a szerelemről, a nők évezredek óta elkövetik azt a hibát, hogy beszeretnek abba a férfiba, aki lehetne. És ő mondta azt is, a nők elveszítik lelkük egy darabját szex közben. Bölcs pasi, tényleg.

Mert hölgyeim, mielőtt pálcát törtnének Ana felett, tegyék a kezüket a szívükre és mondják meg, mennyire voltak kontrollálatlanok az első szerelemek, az igazinak érzet szerelmek alatt? Nem vállaltak be olyan dolgot, amit nem akartak, nem alkudtak meg valamivel a békesség, a boldogság kedvéért? Nem gondolta senki azt, hogy megváltja a világot, a férfit? Hogy képes szeretni kettő helyett is, és majd minden rendbe jön? Vagy csak az én szerelmi életem ennyire elbaltázott?

- Ana fél Greytől.

Nos, igen... bár inkább azt mondanám, tart tőle. Mert általában tudja, hogy tilosban jár, vagy valami rosszat mond és tesz. Azt is tudja, hogy mennyire furcsa szerzet, szóval egyáltalán nem meglepő ez a reakció. Ana alkalmazkodni akar, azt szeretné, nem is, akarja, hogy a férfi szeresse. Ebben nincs semmi fura, életében először szerelmes. Eggyel feljebb bőven kifejtettem. Ja! Bella is félt egy kicsit Edwárdtól. Aztán úgy döntött, teljesen rábízza magát. A mi lányunk is így dönt. Azt hiszi,
Edward, bocs, Christian nem lenne képes megütni, ha úgy szereti, ahogyan ő teszi. Meglepően életszerű reakció. Csak az a baj, hogy még az életben sem így működik, akárhány nő képzeli ezt, akkor sem. Itt van az a szál, amivel a bántalmazott nők mentegetik kedvesüket. Akit nagyon sokáig teljes szívükből szeretnek.

- Folyton elpirul és rágja a száját.

Na, ez tényleg idegesítő. Különösen a könyv első részében. Vannak nők, akik ilyenek különben. Pirulósak. Van egy barátnőm, aki minden apró kis figyelmet hatalmas szerelemnek gondol. Kivirul, elpirul, ficánkol mint egy kiscsikó. Az én koromban már nem igen pirulnak el, de komolyan mondom, néha irigykedem, mert csak egy évvel fiatalabb nálam...

Rágja, hát rágja. Ez egy pótcselekvés. Van aki a körmét, körömágyát tépkedi, van aki a fogát kocogtatja vagy a torkát köszörüli állandóan. Rossz beidegződések és engem mind egyformán zavar. Ezektől azonban még nem lesz valaki szellemileg tizennégy éves.

Nem csodálom, hogy mami pornónak becézik. A szex jelenetek, azonkívül, hogy túl sok volt belőlük, elég kevés BDSM elemet tartalmaznak. Mondjuk a dominancián kívül. Ne ítéljünk el senkit, amiért vér komolyan veszi... Nos, ha már vér,  az a fürdőszoba jelentet... Hát én már semmin sem csodálkozom.

A pszichológiai háttere nagyon érdekes, ha kevesebb lenne benne a szex kimondottan élveztem volna. Meg is tudom indokolni, hogy miért.

Grey a domináns. A vezetőbeosztású emberek általában, nincs ugyan kőbe vésve, de hangsúlyozom. ÁLTALÁBAN, az alárendelt szerepét játsszák. Annyi mindet kell kontrollálniuk az életükbe, annyira fárasztó a folytonos uralom, hogy arra vágynak, valaki vegye le ezeket a terheket róluk. És ha ehhez csizmát kell nyalniuk, hát megteszik. A gyár igazgatók is gyakran húznak lyukas mackót otthon vagy amikor nem látják őket, és a legtöbb, magas beosztásban dolgozó nő szeretné, ha otthon csak egy egyszerű háziasszony lenne, akinek semmi más dolga nincs, mint hogy gondoskodjon azokról, akiket szeret. Hiába nem szeretnének erősek lenni, mert a legtöbben ezt nem kaphatják meg. Az élet ugyanis kegyetlen, így hát levezetik máshol a feszültséget.

És ebből nagyon erősen kilóg Christian. A gyerekkorában nyilván bántalmazták,  és 15 évesen vezették be a fájdalom szentélyébe. Ezektől éppenséggel lehetne extrém erőszakos vagy egy kontrollált pszichó. Ő inkább ez utóbbi lett. Talán a gyerekkorában lesz a kulcs... Az erő, az az igazi lényeg.  Most rendelkezik azzal, amivel akkor nem.

Greyt nem a fájdalom indítja be. Persze az is a része, de amennyire én ismerem a műfajt,  a domináknál rendszerint nem a fájdalom a lényeg, hanem az uralkodás. A helyzet teljes vezénylése, a leszorítás, elnyomás, megalázás, A HATALOM. Nem tudom, hogyan keveredünk majd ki eddig, de érdekes lesz. Mondjuk vannak ismerőseim hasonló difivel, mégsem ítélem el őket.

Szóval érdekel a szál, hogy hogyan fog meggyógyulni és mivel magyarázzák meg az eltéréseket.

Anna esetében az elejétől nyilvánvaló, hogy ezt nem neki találták ki. Mindketten tudják. A saját ostobaságának köszönhet mindent. A saját akaratának, a saját óhajának. A vége borítékolható volt az előzmények tükrében, de meg kell mondjam, megkönnyeztem kicsit (Tudom! De én vagyok az, aki pityeregtem A csodálatos pókemberen is). Megtette azt, amit Bella sosem tudott. Értelmes kérdéseket tett fel és egyedül döntött.

Christian abba bízik, tudja iránytani, edzeni, úgy, hogy neki is jó legyen, a nő meg abban, majd meggyógyítja szegény kicsi sérült szerelmét. Mind a ketten elszakadtak a valóságtól. Sokáig azt hittem, Grey csak uralni birtokolni akarja, és nem képes szeretni, de a vége bebizonyította, hogy tévedtem. Szüksége van rá, és mint mindig, most is megesett a szívem a szerencsétlen szenvedőn.

Különben nagyjából az egyharmada után már nem érdekelt, hogy fanfic. Egyre jobban foglalkoztatott ugyanis a háttér szál, vagyis a pszichológiai része, ami, ahogy olvastam a magyar blogokat, egyáltalán nem, vagy alig derült ki a fordításból.

A nyelvezet könnyen olvasható. A stílusa gördülékeny. Amikor olvastam gyorsan haladtam, csak sajnos sok könyvet olvastam egyszerre, meg mindig jött valami, ami fontosabb volt, mert az alaptéma... nos az egyáltalán nem érdekelt.

Hatalmas hiba, hogy a könyv egyharmada teljesen a Twilightra hajaz. Rengetegen nem jutottak túl rajta és ott befejezték, aki meg folytatta, már teli volt előítélettel. Aztán ugyan több ponton visszatért, például ahogyan Ana beszél álmában vagy a siklórepülőzésnél, de nem zavart annyira, hiszen volt más, ami lekötött.

Christian egy az egyben Edward koppintás, még csak elrejteni vagy tagadni sem akarja senki, Ana viszont bizonyos szempontból sokkal komplexebb mint Bella volt. Más oldalról meg az állandó kérdéseivel elég idegesítő tud lenni. Amikre azért Grey türelmesen válaszolgat. Ez is kilóg különben. Furcsa, mert Anát megértem úgy, ahogyan Bellát sosem.

A sokkoló hírem az, be fogom fejezni a sorozatot. Annyit nem ér, hogy meg is vegyem, de szeretném tudni, mi lesz a vége. Jó, azt tudjuk, elvégre Bella vámpírrá vált. Lehet Ana domina lesz, vagy meggyógyítja a bánatos árva fiút, de hogyan? És ez a kérdés most nagyon izgalmas.

Azt is olvastam valahol, hogy a könyvnek idehaza nem volt szerkesztője (Nem voltam ott, nem tudom biztosan, csak olvastam.), mert állítólag, hogy lektora nincs, az teljesen normális (Erről egy nagyon érdekes cikket olvastam épp tegnap.).  Nem az a baj, hogy vannak benne félrefordítások. Ez előfordul, és bár azért sokat von  le az értékéből, de az sokkal zavaróbb, hogy senki nem szólal meg az ügyben. Amennyire én látom a külföldi blogokon is megosztott a vélemény, szemetezik, vagy imádják. Vérmérséklet, beállítottság szerint. Itthon is így van ez, csak van egy nagy különbség.

Aki szereti, valószínűleg a Twilight szál miatt szereti, való igaz Edward kiváló  ember lenne ostorral, és nem szeretik, mert Ana miket mond, hogy Grey mennyire pszichopata. De senkitől nem olvastam azt, ami számomra lényeges. Ez pedig nagy mértékben a fordítás miatt van, hiszen ha az egyik karaktert teljesen infantilissá tesszük, furcsán megváltozik a hangulat.

Különben nagyszerű görbe tükör azokról a dolgokról, amiket egy parafickóban teljesen elfogadunk, egy embernél meg farkast kiálltunk.

A pontozásnál bajban vagyok, mert van egy része, ami egyáltalán nem érdekel, és van egy része, ami pedig kimondottan fantasztikus. Voltak pillanatok, amiket szerettem, mert kedvesek, vagy viccesek voltak. A mail váltások például. Ez ugye ötven-ötven, de számomra kiderült az is, hogy mitől lett bestseller. Jó, ahányan olvasták, annyi indokuk van erre, de látom azt a szálat, amit szerintem a magyarul olvasók többsége nem, így pedig nem kaphatnak teljes képet.

Nem azt mondom, hogy jó, sosem lesz szépirodalom, még csak azt sem, hogy reklám nélkül a célcsoport jelentős része kézbe vette volna.  Azt mondom, találtam benne valamit. Olyasmit, amit senkinél nem olvastam még.

Nem kell szeretni, magam is egy kicsit meg vagyok zavarodva, de el kell ismernem, hogy van olyan része a történetnek, ami érdekel. Bárcsak ne lenne benne ennyi, semmire sem jó szex (Biztos direkt van, mert Edward és Bella ugye nem...)! Ha valaki nem kedveli, mert a stílus nem jön be, azzal nincs gond, ha azért nem, mert baszantyu, azzal nem tudok mit kezdeni.

Jaj...

Egy halovány 6,5/10... esetleg?

2012. augusztus 22., szerda

Teaser kedd #4

Eltelt egy hét, tehát újra itt vagyok, hogy rátok erőszakoljam az olvasmányaimat. Mondjuk engem ez egy cseppet sem zavar. Ha titeket igen, majd átlapozzátok...

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Heti ismertető:

Napirenden volt köztük a vita, a veszekedés, de kétségtelenül szerelmi házasság volt.

A szerlenhajhász férfi újra meg újra elhagyta, de mindig visszatért hozzá... rendszerint egy új képpel igazolva eltűnését.

Agatha Christie: Öt kismalac

2012. augusztus 21., kedd

Marie-Giselle Landes-Fuss Egy rém ronda vörös barakk Amerikában

Tizennyolc voltam, amikor először olvastam. Akkor épp nem lehetett kapni (ahogyan a Kérdezzétek meg Alizt sem). Kölcsönben volt nálam és tudtam, hogy szívesen forgatnám még. Sokat kellett várnom, mire a Könyvmolyképző kiadta, és még egy kicsit, mire ez nekem is feltűnt. Aztán az ötvenszázalékos nyitó akciójukban magamhoz szólítottam (egy rakat más könyvvel együtt).

Frenchie  harminchat éves publicista és drogos. Véletlenül keveredik Los Angeles Velence részére, ahol jó néhány hasonszőrű függő is él, no meg a leszokni vágyok. 

A tengerparton álló vörös barakk nem csak ronda, de  tagjai nem állhatnak szóba idegenekkel. Ezzel hősnőnk fájdalmasan szembesül, amikor az egyiktől kérdezni szeretne valamit. Az elutasítás olyan mély nyomot hagy benne, amin maga is meglepődik. Bevesz még néhányat a drágaságaiból, ő ugyanis gyógyszerfüggő, amiről természetesen akkor mond le, amikor csak akar, és valahogyan odakeveredik a barakkhoz. 

Az első olvasás idején kortárssegítőnek tanultam. Komolyan hittem, hogy megváltoztathatom a világot. Meg akartam változtatni, ezért szorgalmasan beszélgetem mindenféle emberrel a terepgyakorlatok során. Alkoholistákkal, drogosokkal, hajléktalanokkal, csak céltalanul sétálókkal, idősekkel és fiatalokkal. Kérdőíveket töltettem ki, tájékoztatást adtam, óvszert osztottam. Végighallgattam rengetek drogost, akik elmondták amit akartak, majd felálltak és otthagytak. Mert ilyen a drogos. Kér valamit, ad valamit, elvesz valamit, elmond valamit. Lényegtelen, hogy te ki vagy, csak ő van, ő és az érdekei, a vélt és valós sérelmei.

Az első olvasás idején még idealista voltam. Komolyan hittem abban, hogy az emberiséget meg kell váltani. Még azt is elhittem, hogy ez az én feladatom. Aztán az élet megtanított nagyon sok mindenre. Például arra, hogy nem lehet senkit akarata ellenére boldoggá tenni.

Az, aki nem akar leszokni, nem fog leszokni. Ez ennyire egyszerű. Frenchie nem tudja mit akar, csak azt, hogy mi az, ami fáj. Rengeteg éven keresztül elmenekült a valóság elől és bár a barátok szépen lassan megkoptak, az édesanyja áldozatos támogatása elégséges volt. Rendszeresen túladagolta magát, csak hogy lássa, szeretik-e. Zsarolta vagy éppen terrorizálta a körülötte élőket és az ő olvasatában mindez teljesen normális.

Amikor az elvonási tünetek elmúlnak, még koránt sincs túl a nehezén, csupán az első sokkon. Egy drogos, ahogyan az alkoholista vagy más szenvedélybeteg,  sosem szokik le igazán. Csak tiszta marad. Hatalmas különbség ez. Olyan, amit mi, akik sosem (vagy legalábbis nem így) voltunk rabjai a saját félelmeinknek, nem ismerünk, nem ismerhetünk.

A szerkezete kissé szokatlan. Klasszikus párbeszédek, gondolatjelekkel elválasztva nincsenek. Folyamatos monológokat hallhatunk a hősnőnktől, minek során megemlíti, hogy ki és mit mondott. Bár nincs is minden esetben feltüntetve, így előfordul, hogy csak a mondandóból tudjuk meg, ki beszél. Az egész kaotikus. Ahogyan egy függő elméje. 184 oldal önvallomás, aztán az író feláll és otthagyja az olvasót.

Lényegtelen mi lesz utána, mert az út volt a fontos. Az az év, amit a barakkban töltött, pedig csak nyaralni jött. Ahol sokáig menekülni próbált. Nem fizikailag, de egy új függésbe kapaszkodva. Nem véletlen javasolják az alkoholistáknak, hogy vegyenek egy szobanövényt, ha életben marad, akkor lehet kis állatuk, de nem kezdjenek kapcsolatba legalább egy évig. Frenchie egy nem létező szerelem ábrándját kergetve menekül. Függésből, függésbe. Veszélyes dolog és nem is nézik jó szemmel. De akkor ő még nem tudja, hogy mit csinál. Csupán annyit érez, hogy ettől jobb, meg persze rosszabb is.

Mi, mármint az olvasó, különben sem számítunk. Csak az a szerepünk, hogy meghallgassuk a vallomását. Azután pedig, hogy okoljunk belőle.

Az eredeti fordítást használták és majdnem 100 oldallal kevesebb lett. Ne tévesszen meg senkit. Apróbbak a betűk, tömörebbek a sorok. Ez csak erősíti a kaotikus hatást. Egyetlen dolog zavart, ami nyilván így volt elsőre is, de nem emlékszem rá, most meg az arcomba robbant. Óverdózis. Nos, ez a szó több mint bizarr. Mi baj volt vajon a túladagolással?

Dr. Csernus Imre előszava új dolog.  Én inkább utószónak írnám, mert kiemeli a legfontosabb eseményeket. Azokat, amik felet egy átlagember talán elsiklana. Utólag jó lenne megmagyarázni pár dolgot a laikusnak, előre viszont ugyanez furcsa hatást kelt. Ettől függetlenül nagyon érdekes. Ajánlom mindenki figyelmébe.

Bár a regény életrajzi alapokkal rendelkezik, kicsit furcsállom, hogy nem találok gyakorlatilag semmit az írónőről. Talán az a gond, hogy nem beszélek franciául, viszont nem tudom, hogy él-e, vagy hogy tiszta maradt-e. Remélem, hogy igen, mert a könyv hatása legalább annyira sokkoló volt, mint tizennyolc évesen.  Kár lenne lemondani róla.

Ritkán mondok ilyet, de kötelező olvasmánnyá tenném.

10/10

Magyar kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft

Fordította: Xantus Judit

2012. augusztus 20., hétfő

Abraham Lincoln, a vámpírvadász

Abraham Lincoln: Vampire Hunter


színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 105 perc, 2012

rendező: Timur Bekmambetov
író: Seth Grahame-Smith
forgatókönyvíró: Seth Grahame-Smith, Simon Kinberg
zeneszerző: Henry Jackman
operatőr: Caleb Deschanel, William Hoy
producer: Timur Bekmambetov, Tim Burton, Jim Lemley

szereplő(k):
Benjamin Walker (Abraham Lincoln)
Mary Elizabeth Winstead (Mary Todd Lincoln)
Dominic Cooper (Henry Sturgess)
Alan Tudyk (Stephen A. Douglas)
Rufus Sewell (Adam)
Anthony Mackie (William Johnson)
Robin McLeavy (Nancy Hanks Lincoln)
Erin Wasson (Vadoma)

Sokáig úgy nézett ki, nem lesz társam erre a filmre, de aztán szombat estére mégiskaptam egy meghívást. Ez meglehetősen boldoggá tett. Egyrészt, mert egész hétvégén családi és/vagy kötelező programjaim voltak, tehát jól esett a lazíts, másrészt pedig veszettül érdekelt.

Abraham már gyerekként sem szívlelte az igazságtalanságot. Kiáll a színes bőrű Williamért, akivel együtt nőttek fel, amikor a szüleit, bár szabad emberek, rabszolgaként kezelik. Lincoln apuka Abrahamot védik, de akkor még egyikük sem sejti, hogy ez az engedetlenség nagyon sokba fog kerülni.

Hirtelen Ab édesanyja rejtélyes módon megbetegszik, majd meghal. A fiú ugyan tudja, hogy ki a felelős, megesküszik apjának, nem áll bosszút. De ígérete alól feloldozást nyer, amikor másik szülője is távozik. A bosszú lehet éppen hidegen a legjobb, azonban csúnyán megjárta volna, ha nincs ott Henry, hogy megmentse.

Kiderül, hogy a gyilkos nem más, mint egy vámpír, és Abnak fogalma sincs arról, hányan vannak valójában, vagy hogy mibe mászott bele.

A kritikusok meglehetősen lehúzták a filmet, fel nem foghatom, hogy miért. Eleve a könyv miatt várható volt, hogy a valóságot tekerik a képzelethez. Vagy fordítva, úgyhogy fanyalogni azon, ahogy az egyes események megjelennek, teljesen felesleges.

Számomra biztató volt, hogy a forgatókönyvíró azonos a könyv írójával, azaz Seth Grahame-Smith -szel (Itthon leginkább az Éjsötét árnyék forgatókönyvéért ismerhetjük.), aki elkövette ezenkívül még a Büszkeség és balítélet meg a zombik című könyvet is. Nálunk nem igazán ütött a könyv, bár érdekes, hogy a világ több pontján Bestseller lett. Talán ezért nem jelentették meg az Abraham Lincolnt sem, de bánja kavics, engem ezek az előjelek nem tántoríthattak el.

Történelem szerető emberek hagyják otthon a tudásukat, mert bár az események alapja igen is valós tény, de azért ilyen köntösben kicsit furcsácskák. A vámpír kedvelő közönség pedig barátkozzon meg a gondolattal, hogy nem mindenki választja az örök életet és Van Helsing, no meg Buffy után is létezhetnek vadászok, akkor nem lesz gond.

Bevallom, hogy Benjamin Walkert nem láttam még semmiben, hiába volt néhány kisebb szerepe. Mindenesetre a film legfurcsább eleme ő maga. Teljesen elfogadtam, hogy ő Lincoln. Nos, van abban valami perverz öröm, ahogy baltát forgatva kaszabol, de ez tette kissé különössé is. Az agyam ugyanis küzdött az élmény ellen, egészen addig, amíg meg nem győztem, hiszen ezért ültem be.

Dominic Cooper nagyon tetszett még Stark papaként, és van valami férfias báj az egész borostás megjelenésében és a boci szemeiben. Hát nem édes azokkal a napszemüvegekkel? A film rá építette az egyik meglepetés faktort. Mondjuk én egy cseppet sem lepődtem meg, de kezdem azt hinni, hogy nem vagyok mérvadó.

Rufus Sewell, róla mit is mondhatnék? Imádtam! Mondjuk ötezer éves létére kicsit rutintalan, de mentségére legyen mondva, nem szokott hozzá, hogy néhány nyavalyás északi ellent mondjon neki. Változatlanul az egyik legmacsóbb színész, akit az elmúlt években láttam. Már csak miatta megérte.

Számomra nagyon kellemes meglepetés volt Marton Csokas, azaz Csókás Márton. Édesen visszataszító volt az ültetvényes szerepében. Büszke vagyok!

A forgatókönyv és valószínűleg maga a könyv is tartalmaz néhány logikai buktatót, amik nem is igen zavartak, egyetlen kivétellel. Persze lehet, sokaknak megint nem tűnik fel, de a film közepén elhangzik egy mondat Henry visszaemlékezéséből, aztán Adam újra elő hozza, majd elkövetkezik a film vége és egyszerűen nem értettem, hogy az író hogyan feledkezhetett meg erről. Előfordulhat, hogy a könyvben kapunk erre magyarázatot, de a filmben nem derült ki és hát kicsit nehezményeztem.

Mindenképpen értékelendő, hogy a történelmet nem írták át, csak a benne szereplő karaktereket.

Teljesen mindegy, hogyan csűrjük, csavarjuk, ez sem több mint egy thriller/akciófilm. Pörgős, látványos jelenetekkel, sodró lendülettel, rengeteg vérrel, néhány nem túl szépséges vérszívóval. Ennyi. Semmi magasröptű, mélyenszántó gondolatot ne várjunk tőle. Akkor sem, ha néhány valós mondat megjelenik Lincoln emlékirataiból, naplójából, ha úgy tetszik.

Amikor jöttünk ki, csak annyit jegyeztem meg félve, a kíséretemre pillantva: nem volt ez olyan rossz. Mire a válasz: de jó sem.

Oké tudom, nem vagyok mérvadó, de nekem azért tetszett.

8/10

2012. augusztus 17., péntek

Darren Shan: A holtak vonulása

Vámpír könyvek, megvan? Na, nekem nincs, csak az annyira vágyott kategóriába tartoznak, olyan százezer másikkal egyetemben. Amikor először olvastam a Város-trilógiáról egy mély, zsigeri érzés kerítette hatalmába. Az akarom erre már nem is kifejezés, de 3500 forint kicsit fájt érte. Nos, most 990 az első két rész a Bookline-on. A hülyének is megérné. Leszámítva azt az apróságot, hogy csak az első részt vettem ennyiért, a 2. és 3. kötetet viszont 40%-os akcióban. Ne legyek telhetetlen! Így is kellemes árleszállításban volt részem, és végre a kezembe vehettem.

Capac Raimi leszáll a vonatról és alaposan körbenéz a városban. Azért érkezik, hogy gengszterré váljon nagybátyja védőszárnyai alatt, és ehhez meg is van minden adóssága. Csakhogy sokkal többet remél egy ostoba kis bandánál. A Katedrálissal akar üzletelni. Azzal a férfivel, aki kimondva-kimondatlanul vezeti a város. A leghatalmasabb ember és a személye teli van mítoszokkal, regékkel. Senki sem tudja mi az igaz, és mi a népi költészet. Mindenki rettegi, és mégis, a hatalma mámorító.

Capac nagybátyja hamarosan balul végzi, ezzel hirtelen valóságossá válhatnak titkos vágyai is. A Katedrális akar tőle valamit. A kérdés csak az, hogy mit. Kik azok a vak csuhások, honnan jön az a különös köd és miért tűnnek el az emberek nyom nélkül? Ez majdnem elhanyagolható kérdés annak tükrében, hogy nincsen emléke a város előtti időkből. Ki ő és honnan jött?

Rengeteg kérdés merül fel, nem csak a főszereplőnkben, hanem az olvasóban is. Kicsit furcsa ez az utópisztikus világ. Egyfelől ott a Katedrális, aki élet és halál ura, másfelől vannak a városnak vezetői is, mint a polgármester, tanácstagok, politikusok és még rengeteg más ember. Mindenki tudja, hogy ki a vezető. Hozzá járnak az emberek meghallgatásra. És ezért fura. Mert valakinek vagy tejhatalma van, de akkor nem tűr meg maga mellett mást, vagy megbújik a háttérben és onnan irányít. Ez a rejtélyes, könyörtelen ember azonban egyik sem. Ő  maga a város. Mindent tud, mindet és mindenkit ismer. Törődik a lakosokkal, miközben lenyomja őket. Legális üzleteket üzemeltet, de védelmi pénzeket is szed. Senki, de senki nem mer ujjat húzni vele, és ha mégis, felkészülhet a halálára.

Capac csodálja, de nem az embert, sokkal inkább a hatalmat.  Nem bánkódik sokáig családtagja elvesztésén, elfogadja, amit ajánlanak neki és tanul. Gyorsan és kegyetlenül. Újabb és újabb próba alá vetik, de nem bánja. türelmetlen, még többet akar. Hiába, először csak biztosításokat árul.

Egy kicsit elveszett, de igazából nem ér rá ezzel foglalkozni. Csak amikor már lesz néhány barátja, érti meg, hogy valami mégsem úgy működik, mint kellene. Valami nem tökéletes. Néha egy-egy homályos kép dereng elő a múltjából, de nem tud mit kezdeni vele.

A neve nagyon különös, inka eredetű. A városban találkozik még néhány emberrel, akiknek szintén különös nevük van. Néha ők maguk is különösek és léteznek mások is. Nem tudja, hogy mi bennük a közös, de érzi, hogy muszáj lennie valaminek.

Miközben a történet szépen építkezik, érezhetünk néhány meglepő bukkanót. Csupán azért nem róható fel hibaként, mert a szereplőink is érzik ezeket a furcsaságokat. És így nem gyengeség lesz, hanem koncepció. Ezek olyan szituációk, amik különben teljesen normális, mindennapos dolgok lennének. Mint például találkozni egy nővel a lépcsőházban. Az már, az én olvasatomban legalábbis, kissé különös, hogy egy pillanattal a találkozás után a hölgy ledobja a bugyiját, és a semmiből támadt gerjedelemmel egymásnak esnek. Természetesen ezután mindenki megy a saját dolgára.

Ha ez illett volna a könyv előzményeibe, egy szavam sem lenne, de nem passzolt. Mégis csak aprót vontam fel a szemöldököm, mert Capacé egyenesen átugrotta a koponyáját. Aha, nyugodtam meg erre, akkor ez mindenkinek kilóg.

A szöveg viszonylagosan száraz, majdnem végig érzelemmentes, bár nem is ez a jó szó.  A pozitív érzelmek nagyon jól kontrolláltak, ott vannak, de szinte fű alatt léteznek, a negatívok viszont, mint a hideg racionalizmus vagy düh, gyilkos indulatok időről időre felbukkannak. Nem azért, mert hősünk elvesztené az uralmát maga felett, de ez az, ami sok szereplőt jellemez. Amit a szemükből olvas ki, amit érez, amitől fél. Amit különösnek vagy nevetségesnek talál.

Mondjuk pont ettől, az érzelmi féktől, nem igazán érzetem Capac hullámzását. Kicsit olyan volt, mintha angolul olvasnám, és nem állnának rendelkezésünkre a hajszálnyi árnyalatokat kifejező jelzők. Viszont meg kell mondjam, szerettem. Nem volt túlmagyarázva, misztifikálva.

A történet egy bizonyos szempontól teljesen lezárult, így érdekelne, hogy miről szólnak majd a következők. Igaz, hogy jócskán maradt olyan kérdés, amit lehetne feszegetni. Nyilván ez is meg fog történni.

Szerettem a világnézetet, a karaktereket, aki sokszor egész szélsőségesek voltak, az inka vonalat, szabadszájúságot, a lezárt és nyitott kérdéseket. Külön-külön voltak apróságok, amik kilógtak, de egyben nagyon jól működött.

9/10

Magyar kiadó: Magyar Könyvműhely Kiadó KFT

Fordította: Sziklai István


2012. augusztus 16., csütörtök

Zene nélkül mit érek én...

Magam sem hiszem el, mennyire felelőtlen voltam, de az történt,  hogy reggel munkába menet, nagyjából másfél perc után, lemerült a technikám. Nem olyan szokatlan ez, a wifi iszonyúan zabálja az aksit, és bár láttam este a bánatosan felvillanó figyelmeztetést, valamiért úgy gondoltam, a reggelt még kibírja. Hát nem bírta!

Még az utcából sem értem ki, mikor szembesültem a valóssággal. No, jó! Elismerem, elsőre nem volt olyan fájdalmas. Az út két oldalát szegélyező, sűrűn ültetett fák között szórtan ragyogott át a nap minden sugarával, miközben kellemesnek tetsző madárkórus hangicsált koronájukban. Hát ez igazán bájos így negyed kilenc magasságában.

Szeretem azt az utcát. Arra a helyre emlékeztet, ahol gyerekként csavarogtam. Megnyugtató, csendes, otthonos. Csak nagyon rövid. Mármint az utca.

Ahogy kiértem az arcomba csapott a nagyváros minden zajával és forgatagával. Az a rengeteg ember, mert itt senki sem dolgozik, mind egyszerre beszélt. Mellettem elsétált egy nő, mire a másik oldalamon egy újabb, aki épp a kocsiját zárta be, harsányan üdvözölte. Annyira megijedtem, hogy ugrottam egyet és odakaptam a fejem. A szőke, ötvenes nő szintén meglepődött és egy pillanatra összenéztünk. Nem értettem minek kellett így kiabálnia, mikor alig egy méterre volt tőle az ismerőse, akit ez különösebben nem zaklatott fel, bágyadt mosollyal intett felé, csupán az én szívem hagyott ki.

Mindig ennyire hangosak az emberek?

Aztán egy biciklis is majdnem elütött. A rövidet csilingelő gyengécske hang, amit maga előtt kergetett figyelmeztetés gyanánt, éppen csak arra volt elég, hogy érzékeljem, valami van, de ahhoz már kevésnek bizonyult, hogy be is azonosítsam. Szóval a járdán veszettül tülekedő kétkerekű kis híján áthajtott rajtam. A tekerő természetesen nagy felháborodással nyugtázta, hogy nem tudok repülni.

Mire a metróhoz értem, már lehervad a mosolyom és rájöttem, a zene számomra szükséges, ugyanis nélküle:

- nem tudom megfékezni a csapongó gondolataimat;

- képtelen vagyok uralni a hangulatomat;

- teljes valójában szembesülök a világgal.

Nem volt kellemes élmény. Szerencsére összefutottam a kolléganőmmel. Csak rá koncentrálva már nem zavart a világ.

Máskor is előfordult, hogy zene nélkül maradtam, de ennyire sosem esett rosszul. A hangos, céllal vagy céltalanul rohangáló, megállás nélkül kerregő tömeg ma soknak bizonyult. Úgy bámultam rájuk, olyan értetlenséggel és félelemmel, akár az az ötéves, akit,  míg lelkesen nyalta  a fagyiját, elsodortak a szülei mellől.

Talán az volt a baj, hogy séta közben visszarepültem a gyerekkoromba és a hirtelen váltást nem tudtam kezelni, vagy egyszerűen csak álmos voltam. Lehet, tényleg antiszociális vagyok, esetleg csak bal lábbal keltem, de még azt sem zárnám ki, hogy rejtett emos lettem.  Nem tudom, de többet nem engedem lemerülni az ármányos természetű pajzsomat, ami óv és dédelget minden álomködös reggelen.

2012. augusztus 14., kedd

Jeaniene Frost: Once Burned (Night Prince#1)

A pararomantika térhódítása már-már gigászi és számomra rémisztő méreteket öltött,  hiszen magával hozott egy vagon szemetet is, azonban létezik néhány olyan sorozat, amik hatása alól még én sem húzhattam ki magam. Ez számomra a guilty pleasure kategória.

Nagy rajongója vagyok Jeaniene Frost Night Huntress szériájának, amit itthon csak Cat és Bones vámpírvadász sorozatnak neveznek.  Természetesen olvastam a Night Huntress World spin-offját is, ami az alap történetben megismert érdekesebb férfi (Persze, majd női, mi? ) karakterek párválasztását mutatja be némi ármánnyal és tengernyi vérrel egy köteben. Érdekesnek találtam mindkét eddig megjelent könyvet, de a kedvencem kimaradt.

Szerencsére csak eddig, ugyanis elindult a Night Prince három részes mini sori a legédesebb... Ööö... Nos, más fogalmaim vannak az édesről, de a kötetek főhőse Vlad Drǎculea Tepes, havasalföldi fejedelem, akiről leginkább mint karóbahúzó Vlad emlékszünk meg. Persze  ha vagyunk olyan elvetemültek, és már kilencévesen elbűvölt minket Bram Stoker regénye, családiasan és bizalmasan súghatjuk közismertebb nevét is, és bújhatjuk Drakula válogatott rémtetteit.

Leila egy különös baleset következtében furcsa képességekre tett szert. Nem kell többé magánál hordania sokkolót, mert a jobbkeze bárkit képes megrázni, és az érintés következtében lát jeleneteket a jenből, múltból és jövőből. Balga módon felhívja magára a figyelmet, amikor adottságának hála leleplez egy lehetséges feleséggyilkost, de arra nincs felkészülve , hogy négy vámpír elrabolja. Azt várják tőle, találjon meg számukra valakit, akit szörnyen szeretnének megölni.

A kapcsolat viszonylag hamar létrejön, de nem egészen úgy sül el, mint ahogy azt Leila megbízói várták. Ugyanis megérkezik Vlad, aki rendkívül tüzes személyiség, és ez most szó szerint értendő, ugyanis elégeti az ellenfeleit, a nőt pedig magával viszi.

Nem elég, hogy látszólag cseberből vederbe került, még akkor is, ha a titokzatos idegen állati jól néz ki, de ráadásul valamiféle szerepjáték mániás idióta is, aki azt képzeli magáról, hogy ő Drakula. Ja, és olvas a gondolataiban! Téboly!

Teaser kedd #3


Újra itt a nyááár! Vagyis lassan már vége, de megfellebbezhetetlen tény, kedd van megint. Ami nem jelenthet mást, mint hogy a heti mini ízelítő mondatok következnek.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Amit mára hoztam:

Azt persze nem tanulta meg rendesen, hogy lehet meglógni a zsaruk elől, a bírák elől, a rehabilitációs központok elől, amiket csak "program"-nak hívott. 

Az összes olyan helyet, ahol nem dolgoztak a kliensek, hanem egész nap előadásokat kellett hallgatniuk a kábítószerről és a kábítószeresekről, szóval mégis dolgoznak, vagy ez talán nem munka?

Marie-Giselle Landes-Fuss

2012. augusztus 13., hétfő

Gerald Durell: Családom és egyéb állatfajták

Gyermekkorom nagy kedvencem volt minden Gerald Durell könyv, de sajnos néhány költözés, a családdal való könyvfelezés során kiderült, nem gyakoroltam ezen könyvek felett kizárólagos  felügyeletet. A tulajdonjogról már nem is beszélve. Szóval hosszú évek óta hiányoltam a gyűjteményemből. Eddig. Ugyanis egy nagyon baráti 50%-os leértékelésen sikerült begyűjtenem párat.

Gerry és kissé habókos családja nehezen viseli az angliai barátságtalan klímát, tehát mikor Leslie a szokásos erőszakos, lehengerlő stílusában elővezeti a nagy ötletet, mind költözzenek Korfura, Mama pillanatnyi figyelmetlenségből beleegyezik az ötletbe. Visszaszívni már nem lehet. Nincs más hátra, mint hogy felszámolják az addigi életüket, felszedelődzködnek és elkezdenek berendezkedni az újba, ahol Mama főzhet, Leslie írhat, Larry vadászhat, Margo napozhat a környékbeli fiúk örömére és Gerry felfedezheti a természet végtelen gyönyörűségét.

Nos, ami annak idején nem is tűnt fel, hogy nem kimondottan gyerekbarát. Teli van tájleírással, amit valahogy, bár alapvetően nem szeretem, igen nagylelkűen kezeltem akkoriban. Talán néha át is lapoztam, de most végre élveztem is. Nyilván változott azóta az értékítéletem, ahogyan a képzelőerőm is, ezért kimondottan kellemesnek találtam Gerry barangolásait.

Mondjuk a családról szívesebben olvastam volna kétszer ennyit is. Igazán nem hétköznapiak, ami miatt extrém módon szórakoztatóak. Soha sem tudom megunni őket. Például Lesliet néhányszor fejbe kólintottam volna a túl engedékeny Mama helyében, de persze megértettem azt is, amikor másnak viszketett a tenyere.

Nem emlékszem rá, hogy húsz éve milyennek találtam, csak a pozitív élmény emlékét hordoztam, de most így harmincöt évesen be kellett látnom, zseniális.  Sokat mosolyogtam, nevettem rajta. Újra átéltem mindent. Néha elborzadtam Gerry gyermeki természetességétől, ahogyan befogott állatokat, megpróbálta azokat kitömni, vagy kirabolt egy madárfészket és gondosan megfelezve az ott lelt tojásokat. Ahogy összegyűjtött minden pókot, skorpiót, egyéb bogarat és rovart.  De ő volt az, akivel ó mily élvezettel majszoltam volna az olívaolajos kenyeret szőlővel és olívabogyóval! Lettem volna, aki vízre segíti Buci-Bigyót, és igen, még hajlandó lettem volna összefogdosni néhány kedves kis ízeltlábút is. Bármit, csak egy kicsit ott lehessek.

Az ember lányának kedve támad felkapni egy hátizsákot, kézbe nagyítót, és négykézláb bejárni az egész szigetet. Nyilván már nem lenne ugyanaz, azért még várnám, hogy szembetalálkozom valamelyik olajfaliget mögül előlépő Durell családdal vagy népes barátaikból bárkivel.  Látom ahogy a lábuknál csahol három kutya, körülöttük szarkák keringenek, és népes rovarfelhő követi őket.

Ha belegondolok, hogy valakinek ilyen gyerekkora volt, hát elönt az irigység és a hála egyszerre. A vicces, hogy nem tudom melyik érzés erősebb. Vajon feláldoztam volna a viszonylagos nyugati értelembe vett kényelmemet, egy kis szigeten épített fürdőszobás villáért, ahol gekkók, imádkozó sáskák, skorpiók rohangálnak a falon, békák lapítanak a nyirkos fatörzsek alatt, teknősök járkálnak méltósággal és vadon nőnek a liliomok?

Még mindig nem tudom. Ha most lennék gyerek, igent felelnék, de az én kalandvágyam már alábbhagyott, akkor is, ha hüllők mentése most is az én feladatom. Én sietek sikítozó édesanyám segítségére, mikor támadnak  a rendkívül veszélyes és gonosz varangyos békák, vagy én mentem ki a ruhaüzletből a kitudja hogyan odakeveredett gyíkot. Ez pont így történt. Ott hajkurásztam szegény kis farka vesztett lényt, mint valami lelkes Pampalini a biztonsági személyzet és vásárló közönség nagy örömére,  majd egy emeletet szaladtam vele (Oké, ez utóbbi túlzás. Ahogy a volt tornatanárom mondta volna, inkább aktívan sétáltam.), hogy ha lehet valami zöld folton ereszthessem szabadon.

Mindezektől függetlenül sem ismerem a választ. Túl kényelmes vagyok már egy ilyen élethez. Azért amíg olvastam a könyvet átéltem minden egyes kalandot, és a végén a szívem is belesajdult, hogy el kell válnom az annyira imádott szigetemtől, ahol különben még sosem jártam.

Durell utánozhatatlan humorral és iróniával állítja kereszttűzbe családját, önmagát és barátaikat. Annyira bájos és bűnös egyszerre, hogy azok is élvezni fogják, akiket különösebben nem köt le a tájleírások, állat és rovarbefogási ismertetők sora.

A pontozásnak nem sok köze van a nosztalgiához, azonban a mostani élményekhez annál inkább.

10/10

Magyar kiadó: Európa Könyvkiadó Kft.

Fordította: N. Kiss Zsuzsa

Illusztrálta: Réber László

A képeket a Fehér Villáról Tomtól kaptam, aki volt olyan szerencsés és már járt ott. Jelenleg egy panzió üzemel az épületben, így nem tudott olyan fotókat készíteni, mint szeretet volna, de szerintem így is gyönyörűek. Köszönöm! :)

2012. augusztus 12., vasárnap

Titkok (Mindent vagy Semmit #5)


Minden visszatérése óta majdnem egy örökkévalóság telte el, de Semmi még mindig fájdalmat érzet, amikor ránézett. Társa ugyan mindent megtett, hogy elterelje a gondolatait, mégis túl gyakran jutott eszébe a különtöltött idő. Mivel látszólag Minden épp oly kevés tudást birtokolt, ahogyan a többiek, teljesen felszabadult.  Az összes terhet, félelmet és fájdalmat maga mögött hagyva koncentrált a hétköznapokra. Nem mesélt arról a néhány hétről, ő pedig nem kérdezte.

A lovasok azóta nem tűntek fel. Máskor ez biztató lett volna, de meglepő módon most fájlalta. Csak ők ismerték, legalábbis részben, a válaszokat azokra a kérdésekre, amik újra és újra felmerültek.

Nézte a vele szemben ülő nőt, aki lábát maga alá húzva üldögélt, kezében egy nagyon régi könyvet tartva. Már rég nem olvasott. Szemhéját félig leeresztve merengett. Hosszú percek óta, lapozásra készen két ujja közé csippentet papírral, meredt a semmibe. A mozdulat félbeszakadt és úgy ült ott, akár egy szobor, pillanatba fagyva. Minden gondolatai nagyon messze jártak, és Semmi akármit megadott volna azért, hogy tudja, pontosan merre.

Figyelmesen nézte, nem pislogott, maga is mozdulatlanná vált, nehogy lemaradjon bármilyen apróságról. Szomjazta a tudást, vágyott rá, de maga sem értette miért. Soha nem tartotta lényegesnek. Minek tudni azt, ami nem rá tartozik, ami nem segíthet, ami úgysem ad választ semmire.  Azonban mióta nem volt egyedül, a dolgok megváltoztak. Semmit nem adnak ingyen. A közhiedelemmel ellentétben még Ő sem ad ajándékot érdemtelenül. A segíts magadon, Isten is megsegít a legismertebb és legigazabb tétel.

Minden hirtelen összerezzent, felnézett és amikor tekintetük találkozott elmosolyodott.

- Érdekes dolgot olvastam. Csak elgondolkodtam. - Összecsukta a könyvet, félretette, majd kinyújtózkodott. Semmi továbbra is fürkészve nézte. Aztán tekintete rásiklott a könyv gerincére és felvonta a szemöldökét.

- Családi almanach - motyogta kétkedve. - Bizonyára nagyon izgalmas könyv.

Minden, mint az almalopáson kapott gyerek, mélyen elpirult és zavartan lesütötte szemét. - Hááát... Éhes vagyok!  - váltott hirtelen témát. Felugrott és elkapva Semmi kezét már húzta is az ajtó felé.

Hagyta magát cibálni. Némán ballagott utána, de ha a boldogan szökdécselő csak egy pillantást is vettet volna rá, látta volna, hogy a száját szorosan összezárta. Minden titkol valamit, és Semmit egyre jobban feszélyezte, hogy nem tudta mit. Bízott benne. Igen, életében először feltétel nélkül átadta magát valakinek, és most olyan biztosan tudja, mint ahogyan ő maga a határtalan semmi, hogy a társa eltitkol valamit. Valamit, ami nyugtalanítja.

Minden háta megfeszült. Megtorpant és tétován hátranézett összekulcsolódott kezükre. Semmit elöntötte a felismerés. Elfejette, hogy a testi kontaktus miatt a másik számára egyértelmű minden, amit gondol, érez. Minden, amit ez miatt tenni fog vagy amit nem. Az összes döntése, és az ezt megelőzök is, amik idáig vezettek. Teljesen meztelen volt. Egy ok és okozatok alkotta csupasz létezés.

- A tudás olyan fontos? - kérdezte a nő csendesen, de továbbra is a kézfejüket figyelte. - Mond, fontos? Fontosabb, mint a kérdés? És amire vársz, az elégséges lesz akkor is, ha nem azt kapod, mint amire számítottál?

- Nem értem...

- Nem volt rossz. A lovasoknál, úgy értem. Nekem nem volt rossz. Persze nagyon hiányoztál, de tisztelettel bántak velem. Jó, nem is igazán számítottam nekik. Azt hittem, ha nem beszélek róla, nem fogsz kérdezni, és persze nem is tetted. - Mosolyodott el szomorkásan. - De ettől még érdekel, igaz? Akkor elmondom, hogy nem tudom. Nem ismerem a kérdéseidre a választ. Emlékszem az ott töltött időre, mindenre, amit tettem, amit mondtam, de nem emlékszem semmi másra.

- Nem várom el, hogy...

- Tudom! Szeretném, hogy bízz bennem. Életemben nem akartam semmit ennyire, de nem adhatom meg azt, amire vágysz. A tudásom elveszett amikor...

- Lényegtelen. Most már. Kiderül majd akkor, amikor lényeges lesz.

- Köszönöm.

- Csak mosolyogj. Őszintén, ahogy azelőtt.

- Az... menni fog - nevetett fel hosszú idő óta először őszintén. Mintha mázsás súlytól szabadult volna meg. Végre a szemébe nézett és újra elkezdte húzni maga után. A lépcsőn Minden elengedte a kezét, majd páros lábbal szökdécselt lefelé. A haja lobogott. Ilyenkor volt a legbájosabb. Mióta nem nyomasztja a képessége, egészen felszabadult. Olyan volt mint egy kislány. A kislány, aki lehetett volna ha nem születik ezzel a határtalan tudással.

Biztos, hogy eltitkol valamit. Viszont jelenleg ez teljesen lényegtelen. Már régóta tudja, hogy a tudás néha tévútra vihet. Talán el kell fogadnia, hogy nem képes feltenni a megfelelő kérdést, így nem kaphat tökéletes választ sem. Nem kell mindent tudnia.

A lépcső aljáról rávigyorgó szemtelen arcot nézte és elmosolyodott. Visszakapta. A lelke is visszatért hozzá. Leugrott a hátralévő két fokról, aztán kinyújtotta a kezét, és Minden boldogan ragadta meg.

Igen, a tudás fontos. Fontosabb mint a kérdés, de most ennyi is elég.

2012. augusztus 9., csütörtök

Benedek Szabolcs: A vérgróf

Eltelt néhány hónap, mire megvettem. Bizalmatlan voltam a téma miatt, de aztán többször belefutottam különböző könyves blogon, és igen, érdekelni kezdett. Szépeket olvastam róla, no meg az akarom faktor is egyre erősebben munkált, tehát amikor akcióba került engedtem a kis szörnyetegnek és begyűjtöttem.

Brutálisan meggyilkolt örömlány holttestét találják meg a Városligetben. Akkor még senki sem sejti, hogy ez csak a kezdet, és az elsőt hamarosan még több áldozat követi. Nem rengeti meg a világot ez a hír, az élet zajlik tovább, ahogyan eddig is.

Szállási Titusz, az ifjú újságíró és költő, hajóval érkezik haza. Utazás közben figyel fel Saint-Germain grófjára, aki a hangzatos Rákóczi nevet is viseli. Tanácstalanul téblábol körötte, mígnem a gróf maga szólítja le.

Tarnóczay Etelka magányos gyermekkorát új élmények megszerzésével színesíti, és mivel Isten útjai egyenesen a Vígszínház felé vezetik, lelkiismeret furdalás nélkül halad tovább. Néha csodálkozva ugyan, de legtöbbször mindenféle ellenérzés nélkül.  

Mihucz Ervin kezdő nyomóz. Nehezen küzdötte fel magát és szép reményeket táplál a jövőjével kapcsolatban. Véletlenül bízzák meg az Ó utcai örömlány gyilkosságával, de nem kívánja elhalasztani a szerencséjét, ezért buzgón lát munkához.

Sára örömlány. Nem akart az lenni, ahogy mások sem, de kár keseregni a múlton. Hiába gondolja át újra és újra, nem tudja mi volt az a pont, ahol még dönthetett volna máshogy. Hát életben marad, mert ez a legtöbb amit megtehet magáért.

A történet 1910-ben játszódik, és egyszerre négy szálon fut.  A fő karakterek mind külön fejezetben osztják meg önmagukat az olvasóval. Gyakorta elidőznek a múltjukban vagy különös jelenükben. Nem igazán lehet tudni, hogy ezek az emberek miként és hol kapcsolódnak össze. Sokáig csak azt észleljük, hogy párhuzamosan haladunk előre.

Aprólékos jellemábrázolással tárják fel a titkaikat, azokat a mozgatórugókat, amik hajtják őket előre. Nem szégyenkeznek vagy rejtenek el semmit. Néha akár zavarbejtő is lehetne, de a századfordulós bájt áthatja a kendőzetlen valóság ábrázolása.  A léha éjszakai élet, a zajos, fejlődő város folyamatos lüktetése egyaránt elbűvölő és visszataszító. Ki ne lenne légy a falon bármelyik híres kávéházban? A New Yorkban, Japánban vagy akár az Abáziában?

Szeretem a kor - és személyábrázolását. Valós helyszíneken valós személyekkel találkozhatunk. Nem ritkán egy híres íróval, költővel, színésszel. Talán nem mindent mondtak volna ugyanígy, de én elhittem azok alapján, amit tudok róluk.  Egyedül Etelkával volt némi problémám. A tini éveiből kifelé tartó lány zavarosnak tűnt. Nem csak érzelmileg, de a motivációja is kusza volt. Nyilván nehéz egy férfiembernek elképzelni a hormonoktól megzavarodott lánykát, de ez apró zavaró tényező volt, Etelka maga is kinőtte hamarosan, és mind a gyerekkora, mind a későbbi pályafutása logikus, értelemszerű és tökéletesen ábrázolt.

Külön tetszett, hogy bár a cím ezt sugallta, a gróf nem játszott külön főszerepet. Csak Tituszon keresztül ismerjük, és amit elmesél, azt az újságírónak mondja, mégis a jelleme csupa titok, csupa sejtelem. Ha nem lenne a könyv címe és a bemutató videó, még abban is kételkednék, hogy mi ő valójában. Tulajdonképpen kétségbe is vontam, mert eldöntöttem, nem fogom hagyni, hogy befolyásoljanak holmi marketing fogások. Ténylegesen csak úgy 90 oldallal a vége előtt lebben fel a fátyol, és addig kétesélyesként kezeltem mindent.  Végül is nem tévedtem így sem.

Különben az egész könyvben van valami Drakula szerű. Ó, nem, nem a stílus. A felépítése, a hangulata. Stoker klasszikusa levélregény, ez nem az, viszont a gróf személyét itt is, ott is elbeszélésekből ismerjük. A szereplők felváltva mesélnek, ahogy Benedek Szabolcs is így szólaltatja meg őket. A hangulat pedig mégis azt idézi. Más a helyszín, sokkal könnyedebb, bár a nyelvezett nem feltétlen mai. Más minden, és én mégis olyan boldog rajongással faltam az oldalakat, mint annak idején.

A mondat szerkesztés különösen elnyerte a tetszésemet. Kerek, egész és gyönyörűséges. Egy helyen találtam mondaton belüli szóismétlést,  azon felhúztam a szemöldököm, mert addig annyira töklöketes volt, de hamar el is felejtettem, mert a szóbűvölés újra elindult, hát kit érdekel! Már-már megkockáztatom a szépirodalmi jelzőt.

A cselekmény különben szépen követhető. Olyannyira, hogy elég korán derengeni kezdett, a háromnegyedénél pedig biztosra tudtam, ki a gyilkos. Az írónak pedig valószínűleg ez is volt a szándéka, hiszen folyamatosan csepegteti az információkat. Nem hallgat el semmit, utalások sokaságát szórja elénk. Szépen, egyesével. Nem kapkod, nem siet, nem visz tévútra. Szóval igen, bár kriminek árulják, klasszikus értelemben nem sorolnám oda, akkor sem, ha gyilkosságok mentén halad. Különösen a vége erősíti bennem ezt a képet. A gyilkos szinte lényegtelen, mellékes, ahogy ez ki is derül. Nincs rivaldafényben, mert nem ott van a helye.

Különben a történet maga sincs lezárva szigorú, mértani pontossággal. Hogy ez azért van, mert egy trilógia első kötete, avagy Benedek nem szájbarágós író, nem tudom, de nekem tetszett.

Rajongó lettem, és lelkesen várom a következő kötetet. Nem teljesen az, mint aminek a fülszöveg sejteti, de ez már nem is igen zavar. Szerettem első betűtől az utolsóig, mindenkinek csak ajánlani tudom.

9/10


2012. augusztus 7., kedd

Teaser kedd #2


Újra elérkezett ez a nap is. Ha kedd, akkor (Belgium helyett) egy kis könyv ízelítő.

Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

A mai teaser:

Legalább olyan biztos kézzel, ahogyan Szállási Titusz - előbb legyűrvén ilyenkor szokásos enyhe remegését, majd megpróbálván a félszegén is úrrá lenni - megragadta a New York kávéház ajtaját.

- Á, szervusz,  hogy vagy, hogy vagy? - üdvözölte kedélyesen Molnár, és barátságos pillantásokat szórva kezet nyújtott, amelyet Szállási lehetőségei és képességei szerint igyekezett minél keményebben, minél férfiasabban megszorítani.

Benedek Szabolcs: A vérgróf

2012. augusztus 6., hétfő

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet

Nem kevés érdeklődéssel vágtam bele a könyvbe. Nem kevéssel, hiszen ki a csoda Cortez, hogy csak úgy van képe lenyomni Barronst? Különben is, mi ez az agyondicsért tinikönyv? Némi felháborodással kértem kölcsön, mert pénzt nem voltam hajlandó áldozni rá, de komolyan furdalta az oldalamat valamiféle perverz kíváncsiság.

Reni és a családja elköltöztek, így a 9. osztályt már a Szent Johanna Alapítványi Gimnáziumban kezdi. Némi félelemmel, hiszen azelőtt sosem voltak barátai és a mindösszesen tizenkét fős osztály sok szempontból újdonság számára. Vegyük csak azt, hogy vele együtt összesen három lány van, és mindenki Cortezről beszél, aki az első héten nincs is, mégis hatalmas népszerűséget szerzett magának a gólyatáborban, ahova kis hősünk természetesen egyedüliként nem ment el. Nos egy dolog biztos, a következő héttől a fiú kénytelen lesz Reni mögé ülni, mert már csak ott maradt hely.

Az osztálytársak különben elég... érdekesek. Kockák, stréberek, menők, egy emos és Zsák, a teljesen francia. Hát... legalább izgalmas lesz, de ki az a Cortez?

Nos, magam sem hiszem el, de az van, hogy határozottan IMÁDTAM!

Napló könyvet szerintem a Drakula óta nem olvastam, az meg azért kicsit más, de nagyon tetszett, ahogyan a napi bejegyzések végén található pontozási rendszer is. Ennek ellenére nekem nehezen indult. Talán mert rég voltam tini, talán mert nem én vagyok a célcsoport ( Ez különben nem igen frusztrál, ugyanis meglehetősen sok ifjúsági könyvet olvasok.), de előfordulhat, hogy a tizennégy éves tinilány karakterrel nem  volt elég. Aztán elkezdődött az iskola, jöttek az új arcok és megváltozott minden.

Virág lett az egyik kedvencem. Kicsit olyan, mint Cat a Victoriousból (Azt hiszem nálunk V, mint Viktória). Egyébként az egész könyv emlékeztet a sorozatra, és azt a szériát nagyon kedvelem.

Valóságalapja nem sok lehet, hiszen a normális iskolákban sokkal nagyobb az osztálylétszám, ezért nem is jön létre egy ennyire zárt és összetartó közösség.  A karakterek pedig nyilván tartalmaznak nem kevés túlzást, de teljesen élethűek. A párbeszédek élnek, abszolút átérzem a rajongást, a bontakozó szerelmet, a hisztis tizenéves.

A szülőkön sírtam. Biztos vannak ilyenek is, de nálam nem voltak. Nem csak nevelőkönyveket nem olvastak, de beszélgetni sem igazán maradt időnk hétköznaponként. Ugye a legtöbbször csak hétvégén találkoztunk az én órarendemnek köszönhetően, de vagy milliószor leégetek azzal, hogy félreértették vagy egyáltalán nem értették meg azt amit mondok. Néhány jelenetben Renivel együtt forgattam a szemem, mert emlékszem még milyen cikinek éltem meg bizonyos helyzeteket. Érdekes, hogy a szülők ezt soha sem érzik át vagy soha sem emlékeznek. A toporzékolás mondjuk nagyon távol áll tőlem, mégis teljesen be tudtam fogadni az élményt.

Cortez egyértelműen a tökéletes tini álom srác. Green Dayt hallgat (Hát nem édes tőle?!), gördeszkázik, veszettül jó képű és laza. Ilyen szinte nincs, és tényleg, a valóságban nincs is. Ezt az életkort épp eléggé kitöltik a bontakozó hormonok, de a gondtalan szórakozás ideje is, amit természetes akkor nem tudtam.

Nosztalgikus gondolataim támadtak. Bár mi majdnem harmincan voltunk, és jóval több volt a lány, de annyira szeretnék kicsit újra az osztály legjobb tanulója mellett ülni, olvasni a szünetekben és hallgatni ahogy a többiek beszélgetnek, vitatkoznak, nevetnek. Látni, ahogy előkerülnek a hatalmas méretű újságok, ahogy néhányan felülnek a padra, ott olvasnak, ahogy kialakultak az első szerelmek. Klassz lenne újra elhajolni a félig megevett körték elől, figyelni a deszkás srácok menőzését, üvöltetni a Green Dayt  és plátói szerelmemmel csacsogni könyvekről. Annyira jó volt, és én még csak nem is tudtam!

A SzJG most visszahozott mindent. Tegnap este felbukkantak az emlékezetemben olyan nevek és arcok (sajnos nem feltétlen párban), akiket már rég elfelejtettem, szóval ha mást nem is, de ezt köszönöm.

Rengeteget nevettem. Arnold poénjai igazán közel állnak hozzám, de  civakodó számítógépes fiuk is viccesek. Zsolt és Dave örök ugratásai épp annyira szórakoztatóak, mint a tanárok. Nincs komolyabb cselekmény, sem dráma. Egy teljesen normális tizenéves hétköznapjait követjük figyelemmel, aki tragédiának éli meg, ha nincs meg a kedvenc pulcsija. Aki olyan barátokra tesz szert, akikről nem is álmodott, és igen, aki előtte nem is igen álmodott.

Különben pont ezek a vitatkozások és a furcsa párbeszédek elővetítenek néhány szerelmet. Megmondom őszintén, nagyon kíváncsi vagyok, hogy bejönnek-e a sejtéseim.

Ténylege élveztem, úgyhogy azt hiszem, mostantól beálltam a sorba.  Bár sajnálom, Cortez meg sem közelíti Barronst, de a könyv így egyben olyan  laza szórakozást nyújt, amiben rég volt részem. Az pedig, hogy minden könyv csak félévet dolgoz fel, több mint felháborító! Most várhatok a második részre...

9/10

2012. augusztus 5., vasárnap

Kérdezz-felelek díj

A könyves bloggerek között kering ez a játék. Gondolom, "a nem várunk arra, hogy meginterjúvoljanak érdeklődő személyek, magunk megyünk a lehetőség elé", állhat a háttérben, de nem bánom, mert van pár dolog, ami már amúgy is érdekelt az általam olvasott oldalak alkotóival kapcsolatban, tehát örömmel vettem a felkérést.

A szabályok igen egyszerűek:

- elmesélsz magadról 11 dolgot;

- a neked feltett kérdésekre válaszolsz;

- felteszel te magad 11 kérdést, amit megküldesz 11 embernek;

- nem ér visszakérdezni és

- tüntesd fel, kinek küldted tovább.

Mivel az általam ismert könyves bloggerek száma véges és/vagy már válaszoltak a kérdésekre, még nem tudom, hogy kinek küldöm tovább, úgyhogy a küldés részt kicsit rugalmasabban kezeljük, de a többi kötelező érvényű.

Amit elmondhatok:


1. reea vagyok, 35 éves, és könyvoholista.

2. Bagoly típus vagyok. Számomra akkor lenne ideális felkelni, mikor más lefekszik.

3. Ha egy szabadon választott társaságban valakinek meg tudom jegyezni a nevét, akkor már kedvelem is. Ez tulajdonképpen egy bók...

4. A családom külön kategóriának tart.

5. Kilencévesen a Drakula pecsételte meg a sorsomat. Azóta csak olvasok és olvasok...

6. Nehezen lehet kihozni a sodromból. Átlag tízévente sikerül, de olyankor tombolok.

7. A végletek embere vagyok. Ami nem, az sosem lesz igen.

8. Szeretek rajongani(könyv, zene, manga, anime, dorama, film, F1*-*). Tiniként kimaradt, most meg visszafogottan éljenzek. Öööö... általában.

9. Gyerekkorom óta írok. Szeretem a szavakat.

10. Zene szinte mindig szól.

11. Iszonyú sokat beszélek. Néha pedig egyáltalán nem szólalok meg.

Kérdéseket több bloggertől is kaptam, ezért egyszerre válaszolok rájuk.

Tőlem kérdezték:

- Andie


1. Ha egy könyves karakterrel eltölthetnél 24 órát, ki lenne az és mivel töltenétek az időt? (nincs szabály, mindent lehet :P)

Na most írhatnám Barronst, de szerintem élve felfalna, és nem a jó értelemben. Úgyhogy némi gondolkodás után Percy Jacksont kérnem meg, hogy vezessen körbe a Félvértáborban. Bár Dexterrel is jól esne egy kis kutatómunkát végezni, de azt, azt hiszem, nem bírná a gyomrom... :D

2. 1 abszolút kedvenc könyv borító?

Ááááá! Nagyon sok van. Akkor sem tudnék választani, ha fegyverrel kényszerítenél. :D De ha az egész könyvet kérdeznéd, akkor idén szerintem a legszebb Morgenstein Éjszakai Cirkusza volt.

3. Tegyük fel, ha egy könyv már itthon is megjelent, angolul vagy magyarul olvasol szívesebben?

Ez attól függ, hogy sorozatról van-e szó, és ha igen, akkor milyen nyelven kezdtem el. Vannak könyvek, amiket csak angolul szeretek. Pl. Jeanine Frostot nem olvastam még soha magyarul. Charlaine Harrist megpróbáltam, de aztán visszatértem az eredetire. Ugyanakkor Murakami Harukit nem tudnék angolul olvasni, neki fantasztikusak az itthon kiadott könyvei. Remélem Erdős György távozásával is megmarad ez a szint.

Különben angolul olvasni nekem sokkal fárasztóbb, mint magyarul, ezért vásárolni túlnyomó részben hazai könyveket szoktam. Viszont ha sokat kell várni valamire vagy kétszeres árban jelenik meg, hamarabb lekapom az angol polcról.

4. TOP 5 kedvenc író, akinek az új könyveit muszáj beszerezned?

Csak öt? Akkor:

Murakami Haruki

Doris Lessing

Rick Riordan

Cassandra Clare

Jeaniene Frost

5. Melyik volt a legjobb könyv, amit 2012-ben idáig olvastál?

Ajaj! Mivel elég sok és különböző műfajt olvasok, a legjobbak sokszor nem hasonlíthatóak össze egymással sem, így aztán nem igen tudok választani. A különböző stílusokból adódóan mást és mást nyújtanak, de nem tudom, hogy melyiket szeretem jobban. Azt hiszem, megúszós választ adva, hármas befutót hirdetek: Murakami: 1Q84, Riordan: Az utolsó olimposzi és Morgenstein: Éjszakai Cirkusz.

6. A legrosszabb könyv, amit 2012-ben eddig olvastál? (ne fogd vissza magad :P)

Még nem fejeztem be :D, de ha csak olyan ér, amit már elolvastam, akkor Christopher Moore: Csak egy harapását választom. Élő példa arra, hogyan kell tönkretenni egy jó sorozatot.

7. Ha bármilyen paranormális képességed lehetne, mit választanál és miért pont azt?

Vlad tulajdonságai közül bármelyik jöhet. Szeretek tüzeskedni, szuper lenne repülni, a gondolatolvasás meg szórakoztató lehet. Negyedik is irtó jó dolgokra képes és Rozsomákot mindig is imádtam. De mondjuk megelégednék Barrons erejével és tudásával is. :D

8. Melyik könyvet szeretnéd a nagy képernyőn vagy tv sorozatként is viszont látni? (max. 3)

Gondolom csak olyan ér, ami nincs még folyamatban... El tudnék kalandozni Ezer különös nyolcvannégyben, bár gyanítom ez nagyon rétegfilm lenne és Gerald Durrell akármelyik könyve is érdekelne. Az Éjszakai Cirkusz annyira mesés volt, egy interaktív moziba, illatokkal, füsttel,  szívesen beülnék rá.

9. Egy karakter, akit legszivesebben megfojtottál volna, annyira idegesített?

Anita Blake határozottan kihúzta a gyufát. Vele végeztem is. :)

10. Fejezd be a mondatot: Talán nem hiszitek el, de............

...minden csatát megharcolok, minden halottat megsiratok, újra és új szerelembe esem, születek és meghalok, nevetek és őrjöngőm, mert akárhova is vezetnek el a könyvek, én ott vagyok.

11.Jellemezd magad 3 szóban!

kotnyeles, makacs, vidám

- Elhaym kérdései:


1. Idén olvasott könyveid közül mely 5 tetszett  a legjobban?

Murakami: 1Q84, Riordan: Az utolsó olimposzi és Morgenstein: Éjszakai Cirkusz , és ezzel meg is van mert 1Q84 trilógia.

2. Mi volt a legrosszabb könyv, amit valaha olvastál? Miért nem tetszett?

Amit valaha? Őszintén nem emlékszem. Volt pár olyan, amit nem szerettem annyira, mint a többi könyvemet, de amit megveszek az általában többször elolvasom, így jól megnézem mit vásárolok.  Anita Blake lekerült a listámról. Most úgy tűnik, végleg. Túl feminista, erőszakos és az "azzal fekszem le, aki kéznél van"-tól felfordul a gyomrom.  De be kell vallanom, a magyar romantikusokat nem szeretem...  Ide lehet dobálni a köveket! :)

3. Mi a véleményed a hypeolt könyvekről?

Leginkább nem érdekelnek. Sokszor érzem, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja, de persze ez attól is függ, milyen könyvről beszélünk. A Szürke ötven árnyalatáról például tudtam, hogy egyáltalán nem érdekel. Az erőszakos Ulpiusos kampány még inkább taszított, a barátnőmnek megmondtam, hogy ne zaklasson már vele, de most mégis kölcsönkértem (angolul), mert kíváncsi lettem a Tótiszos ügy miatt. :D

4. Mangákat mennyire szereted?

Ó! Én imádom a mangákat. :) Uraboku a legjobb! ;)

5. Mennyire várod egy szavazás végeredményét?

Leginkább attól függ, hogy milyen szavazásról van szó. Igen ritkán szavazok, de most az álompasik közül Barronsnak nagyon drukkoltam. ;)

6. Cor Leonis, Fumax, Ulpius, Egmont, Gabo ,  General press és Mangafan kiadótól mely könyv tetszett a legjobban, vagy melyik érdekel a legjobban?

Cor Leonis: Új nap virrad

Fumax: Még semmit sem olvastam tőlük szerintem, de az Assassin's Creed-del már szemezek egy ideje.

Ulpius:  Na, tőlük viszont rengeteget! Jelenleg Kathy Reichs sorozatát forgatom nagy élvezettel.

Egmont: Hát, ez is teljesen kimaradt, és most nem is érdekel semmi.

Gabo: Szeretem a Dan Brown könyveket.

General press: Szintén kihagyom. Egyenlőre.

Mangafan:  Death Note, Hellsing és a Vampire Knight között vacillálok.

7. Melyik az  a könyv amit szerinted mindenkinek el kéne olvasni?

Ilyen rengeteg van! Olyan 11 évesen olvastam először Edmondo de Amicis:  Szív című könyvét. Időről időre előveszem, de legalább ötven könyv címet tudnék ide írni. :)

8. Kutya vagy macska. Miért?

Jelenleg a gazdám egy majd 17 éves bestia, aki szereti a véremet venni, ha véleménye szerinte, nem megfelelően vagy túl jól gondoskodom róla. :D Igen, ő egy macska és rengeteg névvel illetjük. Leginkább csak Banyázni szoktam, de hallgat a Lukrécia, Lízike és Kormos nevekre is. Viszont három évvel ezelőttik voltak kutyáim is, amik meg hiányoznak. Nem tudnék választani. Mindkét fajnak megvan az a varászlatos tulajdonsága, amivel elbűvöl. :)

9. Számodra ki  a legvonzóbb színész/színésznő?

Atyaég! Jack Nicholsonban van valami... De különben nincs olyan, hogy egy film mellett azért döntök, mert vonzó a szereplője. Vagy érdekel vagy nem. Jó azért Chris Hemswoerth-nél rezeg a léc. :D

10. Mi  a kedvenc játékod, zenéd, filmsorozatod?

Nem játszom. Zenéim meg iszonyú sok van. A mindig befutó, Green Day. Általában rockot vagy metált hallgatok, de nagyon szeretem a J-rockot és K-popot is. Most Teen Wolfot nézek, de Dexter és Csengetett, Mylort? örök kedvencem, ahogyan Agatha Christie könyveiből készült sorozatok is.

11. Mi jut először eszedbe ezekről a nevekről? Yuna, Hachi, Cat, Rufus, Paris, Jerico.

Hűűűű... Az elsőről Korea a másodikról Japán. Catről Bonesra asszociálok, Rufusról a macskádra ;). Paris meggondolatlanul kirobbantott egy háborút, természetesen nő miatt,  és Jericho... Bár Jerikó falai leomlottak, mégis Barrons. :D

- Gigi, aka GonoszKaktusz


1. Mi az a könyvbeli cselekményelem/fordulat/sablon, amivel ki lehet üldözni a világból?

Sok ilyen van, de igazából a kiszámíthatóságuk zavar. Ha a negyedénél összeáll a kép, vagy olyan bonyolult, hogy az író sem lát át a ködön. :D Utálom, mikor a női és férfi karakter rosszul megírt húzd meg- ereszd meg- et játszik, pedig pontosan lehet tudni, hogy összejönnek a végére.

2. Mi az a könyvbeli cselekményelem/fordulat/sablon, amit imádsz mindegy, hányszor olvasol?

Az ötletesen, viccesen megírt húzd meg- ereszd meg- et kimondottan kedvelem. :D Sosem unom meg, még mondja valaki, hogy nem vagyok romantikus. Érdekes, hogy nem ragaszkodom feltétlen boldogságos véghez...

3. Szoktál-e olvasás közben zenét hallgatni, és ha igen, kötsz-e egy-egy számot egy-egy könyvhöz? Ha tudsz példát mondani, annak nagyon örülnék! :)

Szinte mindig. Erősen hangulat függő, de mangákhoz kimondottam szeretem a J-rockot. Fantasyhoz valamilyen Gothic Metál dukál. De leggyakrabban Breaking Benjamint, Avenged Sevenfoldot, Three Days Grace-t hallgatok. Green Dayt majdnem soha, mert elvonja a figyelmemet. Drámákhoz valami lágyabbat választok. Nem ritkán anime zenét, esetleg K-popot.

Konkrét számot nem tudok mondani, mert az összes játszik. :)

4. Melyik az a könyv, amihez olvasol vagy olvasnál rajongói írásokat/fanficeket? Milyet?

Ritkán olvasom el a fanficeket, persze néha azért belefutok. :) Leginkább azért nem, mert olyan szeplőket olyan helyzetben hoznak össze, ahogyan valójában nem történhet meg és ez dühít, mert sokszor izgalmasabb mint az eredeti. :D Most megpróbálkoztam a Szürke ötven árnyalatával...

5. Mennyire zavarnak a spoilerek? Megcsapkodnád egy kaktusszal/széklábbal azt, aki elárul valamit, bármilyen kicsi dolog is legyen? Futottál-e bele véletlen spoilerbe? Ha igen, melyik könyvnél?

Állandóan belefutok! A legtöbb fülszöveg spoileres. Sokszor olyasmiket árulnak el, ami vagy nem úgy vagy csak a könyv háromnegyedénél történik meg. Ezért óvatosan fogadok minden ajánlást. És ez attól is függ, mennyire várom az adott könyvet. Ha megcsapkodni nem is szeretném az árulkodót, csúnyán nézni szinte kötelező, de általában egy szájhúzással elintézem, aztán olvasok tovább.  :D

6. Ha könyvírásra adnád a fejed, miről írnál? Milyen műfaj? Milyen főhőst írnál? Magyar vs. angol nevek? Helyszín?

Gyerekkorom óta írok. Változatos témákban próbáltam ki magam. Azt hiszem, csak a krimi maradt ki. Általában a drámai hangvételű dolgokat jobban át tudom adni. Nem vagyok nagyon szórakoztató. :D A helyszín és a nevek mindegy, bár leggyakrabban külföldi, és néhány teljesen fiktív, meg nem nevezett város. Mert így nem lehet belekötni. ;)

7. Ha a kedvenc könyvedről látsz negatív véleményt, mit teszel? Átugrod? Elolvasod? Leállsz vitatkozni? ;)

Régebben próbáltam győzködni, most csak elmondom a véleményemet, de már nem állok oda vitatkozni. Az ízlésre nincs magyarázat... :D

8. Mi a kedvenc meséd? Disney, Grimm, bármi.

A Szépség és Szörnyeteg akármelyik feldolgozásban, illetve az eredeti Kis hableány. Már nem olvastam, néztem meg az animét egy ideje, mert mindig zokogok a végén.

9. Mi a kedvenc könyvcímed? (Nem a kedvenc könyved címe, hanem a cím, ami a legjobban tetszik hangzásra, vagy valamiért.)

Egy rém ronda vörös barakk Amerikában

10. Melyik az a könyv, amit bármennyire is szeretnél, nem tudod beszerezni? (Nem lehetek csak én ilyen szerencsétlen.)

Pár mangámat elkaszáltak, mert csődbe ment a kiadó, de ez sem tragédia. Sokáig hajtottam a Kérdezzétek meg Alizt. Majdnem senki sem ismeri, de már megvan. :)

11. Utolsó kérdés igen sablonos, de már kifogytam a szuszból. Top 5 kedvenc könyved, csak öt, tetszési sorrendben. (Kegyetlen vagyok.)

Szörnyen!:D

Murakami: 1Q84, Riordan: Az utolsó olimposzi és Morgenstein: Éjszakai Cirkusz ,  a1Q84 trilógia. De ott van még a Burok és a HP (:p) sorozat.:D

Ezek voltak a válaszaim.

Az én kérdéseim pedig:


1. A blogod persze te magad vagy, de mennyiben jelent feladatot és mennyiben mókát?

2. Mikor kezdtél olvasni szenvedélyből és mi volt az első szeretett könyved?

3. Ha a környezetedben valaki olyan könyvet olvas, amit te már befejeztél, érzel-e késztetést arra, hogy megbeszéld vele?

4. Az olvasáson kívül, mi a legkedvesebb szenvedélyed/hobbid?

5. Van olyan könyved, ami nyögvenyelősen kezdtél, de aztán nem tudtad letenni?

6. Ha azt mondom, tinta, mire gondolsz?

7. A könyves kívánságlistád milyen hosszú?

8. Mik a kedvenc könyveid? Nyugodtan indokolhatod.

9. Egy ideális világban eltöltött ideális napot mivel ütnél agyon?

10. Ha feltehetnél 3 kérdést bármelyik írónak (élő vagy holt, szeánszot tartunk legfeljebb), mit kérdeznél?

11. Melyik az a kérdés, amit szerinted még fel kellett volna tennem? Válaszolj is rá. - Bónusz kérdés. Beszélj arról, amiről csak szeretnél. ;)

Továbbküldöm (bár őt még nem tudják...)

@Pbea67

@sajtosrolo

Nagyon örülnék, ha válaszolnátok, de az olvasóktól hozzászólásban is várom a feleletet.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...