2012. július 31., kedd

Teaser kedd #1

 
Az ötletet Andie oldaláról hoztam. Az a lényege, hogy megosztok két random módon választott mondatot abból a könyvből, amit éppen olvasok.

Ha valaki kedvet kap, nyugodt szívvel csatlakozhat. A Könyvek Háborúja blogon gyarapodik tovább a lista a lelkes féliratkozókkal.

Amit tenned kell:

- kapj kézbe egy könyvet;

- üsd fel valahol;

- válassz ki két mondatot (a rábökős technika éppen megfelel), de ha lehet ne nevezd meg közben a gyilkost;

- és tüntesd fel a könyv címét, íróját.

Én ezt hoztam mára:

" Larry vállához kapta a fegyvert, és izgatottan megrántotta a ravaszt."

"Azt hiszem, jó ötlet volna, ha megtöltenéd - szólt oda Leslie csöndes diadallal."

Gerald Durell: Családom és egyéb állatfajták

2012. július 28., szombat

A csodálatos pókember

The Amazing Spider-Man


színes, magyarul beszélő, amerikai fantasztikus akciófilm, 136 perc, 2012

rendező: Marc Webb
forgatókönyvíró: Alvin Sargent, Steve Kloves, Steve Ditko, Stan Lee, James Vanderbilt
operatőr: John Schwartzman
producer: Avi Arad, Matthew Tolmach, Laura Ziskin
vágó: Alan Edward Bell, Pietro Scalia

szereplő(k):
Andrew Garfield (Peter Parker / Pókember)
Emma Stone (Gwen Stacy)
Martin Sheen (Ben Parker)
Sally Field (May Parker)
Rhys Ifans (Dr. Curt Connors)
Denis Leary (George Stacy)
C. Thomas Howell (Ray)
Chris Zylka (Flash Thompson)

Mivel volt szerencsém Nicholas Hammondot és Tobey Maguire-t is látni Pókember szerepében, igencsak meglepődtem az új üdvöskén.  Valamiért túl gyereknek, túl nyálasnak, túl... mindennek tartottam. Aztán eszembe jutott, hogy végül is a karakter történetünk kezdetén középiskolás, és ahogy haladtak az évek, a látványtechnika egyre jobb lett. Azt hiszem ez utóbbi miatt döntöttem úgy, én bizony várom ezt a filmet. Tehát csak idő kérdése volt, hogy a régi szuperhős új köntösben kopogtasson nálam.

Peter szülei egy estén sietve távoznak és őt a nagybátyjánál hagyják. Ben bácsi és May néni a legjobb szülőhelyettesítők, egészen addig, míg egy véletlen folytán kezébe nem kerül apja régi aktatáskája és a benne található nyomok alapján el nem kezd kutakodni. Így jut el dr. Curt Connorshoz, aki apja munkatársa volt, és akinek nagy szüksége van azokra az adatokra, melyeket Peter talált.

A feldolgozás nem jelent egyet azzal, hogy követik az eddigi filmeket, vagy akár a képregényt. Miközben néhány fontos elemet megtartottak vagy éppen újra behoztak, egész sokaságot dobtak ki.

Gwen Stacy, az első igazi szerelem, felbukkan és bár tudjuk mi lesz a sorsa a későbbiekben, üdítő volt, hogy visszahozták azt a karaktert, aki eddig alig, vagy egyáltalán nem jutott szerephez. Sajnos Emma Stone engem szörnyen idegesít. Biztosan rengeteg csinosabb, kedvesebb, bájosabb hölgyet találtak volna a szerepre. Rejtély, hogy miért pont őt választották.

Ben bácsinak sajnos mennie kell, teljesen mindegy, milyen körülmények között, ahogyan természetesen a pók csípés is kötelező, csak ugye minden egy kicsit másként történik. A rádióaktivitás már rég a múlté,  de nem baj, hiszen arról már tudjuk, hogy legfeljebb két fejet növeszt, de pókösztönt nem ád. Szóval nincs ezzel semmi baj. Modern, meg könnyebben emészthető a mostani technokrata fiatalságnak.

Mindenféle fanyalgás nélkül kezdtem bele a filmbe, vacsoráról érkezve csak egy ásványvízzel, és csupán a végén jöttem rá, mennyire szomjas vagyok. Elfelejtettem inni.

Igen, a film jó. A látványvilág sokkal színesebb, az ugrójeleneteknél süllyedt és emelkedett a gyomrom, értettem a kevéske poént és több helyen sírtam is. A kísérőm meg is jegyezte vicceskedve, hogy vállalhatatlan vagyok. Hiába mondtam, hogy de abban a jelentben, meg ott az volt, hogy... Kedves, ámbár lesajnáló mosollyal közölte: De ez a Pókember! Pókember!

Tudom, pasiknak ez furcsa, de én mégiscsak nő vagyok, így volt teljes a beleélés, mert sírtam, nevettem, ahol kellett és izgultam is szépen.

Ezek után kimerem jelenteni Andrew Garfield ez addig legjobb pókember. Persze könnyű neki, a technika évről évre fejlődik, de Peter Parker számomra egy torzonborz tini, aki épp ezért néha rossz döntéseket hoz, tanul a hibáiból és a birtokában lévő erő miatt felnőtté válik.

Érdekelnek a következő részek, szeretem benne az átívelő szálat is. Nem bánom, amikor valami nem úgy van, ahogy kellene, ha add valami egészen mást, ami viszont izgalmas. Nagyon aggódtam, hogy megint előröl kezdik a történetet, és meglepődtem, amiért működött.

Természetesen mint minden Marvel feldolgozás végén, itt is várható extra jelenete. Előre vetít valamit az elkövetkezendőkből, ami nem hiszem, hogy bárit sokkolni fog, de lelkesen várom majd az eredményét, hiszen szeretem a szuperhősöket és köztük Pókembert.

A film lendületes, pörgős, bemutatja az eredetet, megteremti az érzelmi alapokat, és mindezt jó arányban teszi. Ha csak látványért ül be valaki, akkor is elégedetten fog távozni.

Élveztem, mert lekötött, utaztatott, szórakoztatót és megsiratott. Nagyszerű esti program volt.

9/10

2012. július 26., csütörtök

Kathy Reichs: Csont és vér (Temperance Brennan, #1)

Tudtam, hogy létezik. Hallottam már róla és természetesen elhatároztam, hogy mint lelkes Dr. Csont fan, el is olvasom. Azt is tudtam, hogy már régebben megjelent. Nem vártam csodát, semmiképpen sem az ismert Booth és Tempe párost kerestem benne. Túl jól ismerem a sorozatba való átültetéseket. Dexter barátunk példáján sokat okultam. Amit viszont elvártam, az a szórakoztatás. Feltétel nélkül, no meg a borzongatós fajtából. És tudjátok mi van? Megkaptam!

Dr. Temperance Brennan Kanadában dolgozik, mint törtvényszéki patológus.  Épp lezárná a múltját, meg az egész zűrzavart, amit az előző házasságából cipelt magával. Új életet kezd, a munkáját szereti,  nem esik nehezére a váltás. Amikor helyszínre küldik, már tudja, hogy oda a gondosan megtervezett kirándulás, viszont azt még csak nem is sejti, hamarosan nyakik lesz egy olyan ügyben, amiről visít, hogy az elkövető egy sorozatgyilkos.

Az a bökkenő, hogy erről nem tudja meggyőzni a rendkívüli módon kiállhatatlan természetű Claudelt. Szimpátiájuk kölcsönös, a nyomozó tajtékzik a dühtől, mert a nő túl sokat enged meg magának. A jó doktornak szövetségest kell találnia. Talán Ryannel több szerencséje lesz.

Pont ahogyan sejtettem. Mivel azzal tisztában voltam, hogy az ősztől 8. évadjához érkező sorozat később született, mint a könyvek, komolyan meg sem lepett, hogy csak az alapokat vették át.

Vagyis adott egy törvényszéki antropológus. És nagyjából itt a vége. Nincs FBI és Booth, hiszen a helyszín Kanada. A mi jó doktorunk nem szenved antiszociális megnyilvánulok sokaságától. Vagyis ő a sorozatban sem szenved, csak  a környezetét sokkolja időről időre. Éppen hogy érzelmileg rendkívül ingadozó, teljesen normális középkorú női karakter,  volt alkoholista és nagyon - nagyon makacs.

A férfi karaktereket egyből megkedveltem. Mind a morgós Claudel, mind a nagyon szép szemű Ryan tartogat izgalmas pillanatokat. Nem is tudom, kit szeretnék jobban...

Jó, az tagadhatatlan tény, hogy nem aludtam egész éljel és nagyjából kétharmadát le is tudtam a könyvnek. A történet erősen nyit. Néhány oldal után belekeveredünk az események sűrűjébe és Reichs oly szépen szemlélteti nekünk a különböző mozzanatokat, hogy az agyamban egymás után tűntek fel a kifordult, darabolt testrészek, inak, izmok és egyéb szövetek. Láttam a boncolást magam előtt, tudtam miről beszél, amikor a csontok felületén található nyomokat elemezte. Igen, bizonyára hasznos volt az elmúlt évadok figyelemmel kísérése is, de az aprólékos leírást semmi sem pótolhatja.

Nyilván azért sikerült ez ennyire jól, mert a hölgy, amikor nem bestsellereket ír, akkor bűnügyi antropológus, azaz ismeri a dörgést. Atyaég, de hogy!

Higgy nekem, de megérteni csak akkor fogod, ha már olvastad. Gyenge idegzetűeknek szigorúan tilos! Én magam sem tudom eldönteni, az izgalom, vagy a sokk tartott távol Álomföldétől, de akármi is volt, működött.

A történet jól felépített, logikusan halad előre. Nincsenek eltitkolt nyomok, mivel hősnőnkkel egyszerre haladunk. Amire rájön, arra mi magunk is ráeszmélhetnék csak túlságosan lekötnek az események.  Ha valamit nem tud, az azért van, mert ő maga sem vette észre. Nem utaztat feleslegesen, bár néha tévútra visz, de csak mert ő maga is tévelyeg.

Két párhuzamos szálon haladunk előre, sokáig csak sejtve, hogy ennek majd lesz valami értelme, köze egymáshoz. Folyton megzavartak a pasik, mert akaratlanul is Seelyt kerestem bennük, hiába tudtam, hogy nincs ott. Folyton elkalandoztam, hogy melyik lesz az, aki a jövőben majd... egyszer...  És persze már választottam is.  Reménytelen vagyok!

Érdekes, az utóbbi időben szinte csak brutális leárazásokon vásárolok könyvet, ez is nagyjából a felébe került, de hogy megérte az árát, az fix. Számomra hiánypótló mű. Nem klasszikus krimi, és nem is horror. A kettő tökéletes keveréke, thriller.  Létezik néhány jó író ebben a műfajban, de nálam sokan elbuknak. Pontosan azért, mert hihetetlennek találok bizonyos szituációkat.

Nos, ez annyira beteg, annyira emberi, hogy teljesen valóságos. A mélyen eltemetett vadállati ösztön pedig élvezettel temetkezik bele a véres részletekbe. Azért örömmel jöttem rá, hogy még sincs minden veszve. Bár gyerekkorom óta Drakulának drukkolok, itt mégis egyértelműen a gyilkos a közellenség. Sőt, még az enyém is!

Végig izgultam. Idén az egyik legjobb, amit ebben a műfajban olvastam. Szeretem a részletekre kiterjedő aprólékosságát, fanyar humorát és a feszültségfokozását. Ha van is benne némi kis kiszámíthatóság, azt hajlamos vagyok elnézni, mert visszavonhatatlanul rajongó lettem.

Amikor kézbe vettem már tudtam, hiszen egyértelmű, hogy elkapják a csúnya bácsit.  Azonban az odáig vezető út az, ami mindig érdekes, és Reichs végig mesterien terelget. Egyértelmű pontszám. Már alig várom a következő részt.

10/10

Magyar kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó (Azért meg kell jegyeznem, hogy a  Szó Kiadó is forgalmazza A holtak beszélnek. Majd kétszáz oldallal karcsúbban, olcsóbban, és más fordította.)

Fordította: Szabados Tamás (Kukkos Kázmér, mi? Feltételezem, hogy a Peeping Tom helyet van, de ettől még mindig kész vagyok. )

2012. július 24., kedd

Alex Flinn: Beastly - A szörnyszívű

Azt szoktam mondani, hogy néhány klasszikuson kívül nem olvasok átlagos értelemben vett romantikus irodalmat. Minimum legyen benne néhány vámpír, vérfarkas, vagy zombi. Na, ímhol jön a szörny! Amit, különben már jó ideje kerülgetem. Még angol megjelenésének idejében tudtam, hogy vágyom rá, és bizonyított tény, ha én vágyom egy könyvre...

Kyle rendkívül népszerű. Ezt azonban nem a személyiségének köszönheti. Sokkal inkább ama felszínes emberi hozzáállásnak, hogy ami szép, ami megközelíti a tökéleteset, az vonzó. Mindenki számára.

Legalábbis majdnem mindenki számára. Kendra ugyanis tudja, a fiú sekélyes  lelke egy szörnyetegé, és hogy erről meggyőzze az érintettet is, próba elé állítja. Aligha meglepő, hogy hősünk elbukik. Önnön " nagysága" okozza a vesztét, a megoldás pedig teljesen reménytelennek tűnik.

A Szépség és a Szörnyeteg az egyik kedvenc mesém, mégis mindig volt bennem némi értetlenkedés. Sosem értettem, miért nem ismerjük meg jobban a Szörnyet. Lehet csak nekem tűnik így( Rajongók,  figyelem! Ősztől új sorozat eme témában a CW-n.), mindenesetre ebben a könyvben épp a nézőpont az, ami megfogott.

A főhősünk Kyle, és az ő gondolatait követhetjük figyelemmel. A többiek szinte nem is lényegesek. Amikor valamilyen szereplő kikerül a képből, akkor eltűnik. Nincs olyan, hogy ezalatt máshol. Ha történt valami lényeges, hát arról utólag értesülünk és ez bőven elég is.

Tehát a könyv csupán egy szemszögből, időből és helyzetből közvetít. Szeretem!

A történet nagyjából megfelelően követi az eredeti történet eseményeit. Csupán modernizálta. A környezetet, a lehetőségeket, az embereket, csak Szörny maradt ugyanaz a karakter. Loncsos, karmos, agyaras jószág.

Néha az érzelmek intenzitása, vagy Kyle gondolatai miatt úgy éreztem, nem feltétlen tizenévesekről beszélünk. Kicsit koravénnek tűnt néhány dolog, aztán rájöttem, hogy már rég elmúltam tizenhat, így nehezen tudnám megítélni a mostani tiniket.

Hogy az eredeti történt csupán a tündérmesék világát hozta el, vagy az akkori korhoz viszonyítva is volt e mondanivalója (A tanulságon kívül:"Jól csak a szívével lát az ember".), azt nem tudom, de ez a feldolgozás egyértelműen görbe tükröt tart elénk. A társadalom felszínességéről, álszentségéről mutat képeket. Érdekes gondolatokat vet fel. Olyanokat, mint az észrevétlen hajléktalanok, akik beolvadtak a nagyvárosok forgatagába.

Szörnyetegünk ugye rejtőzködik a világ elől, amire nagyon jó oka van, de rengeteg olyan ember él ezen a világon, akik mindenféle óvintézkedés nélkül válnak láthatatlanná a tömegek számára.

Viszonylag komolyabb a téma, nincs Csészike és más vicces tárgyak, akik oldják a komorságot, van viszont helyette Váratlan Átváltozások chatszoba. A beköszönő karakterek ismerősek lehetnek mindenki számára, ahogyan a beszélgetést vezetője is. Plusz pontot érő ötlet. Zseniális, szórakoztató és elgondolkodtató egyszerre.

Bevallom, azért kicsit szeptikus voltam. Nehezen hittem el, hogy a feldolgozások feldolgozása majd leköt. Mégis amikor a Könyvmolyképzőnél 50%-os akció volt, biztos ami biztos, megvettem. Hiszen vonzott. Kellett nekem. Akartam.

Nem bántam meg. Néhány óra alatt végeztem az olvasással, megint háttérbe szorítva a másik folyamatban lévő könyvemet. Nem volt bennem olyan vad érdeklődés, tudtam, mi lesz a vége, és mégsem voltam képes letenni.

Ötletesen modernizált könyv, könnyed szórakozást biztosít, elgondolkodtat és közben nagyjából hű az eredeti történethez is.

A végén még igaza lesz a barátnőmnek, és az én esetemben is új keletű rajongásom tárgyaivá válnak a mesefeldolgozások. Persze ha a többi is ilyen jó, igazán semmi akadálya.

9/10

Magyar kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Fordította: Farkas Veronika

2012. július 15., vasárnap

Karen Marie Moning: Shadowfever (Tündér krónikák 5.)

Öööö... Jó, bevallom! Nem bírtam ki! Tessék érte megkövezni, elítélni meg mit 'tom én még mit, de a tudat, hogy van lehetőség  a folytatásra már akkor kísértett, mikor a negyedik könyv felénél tartottam.  A befejezés után pedig hiába küzdöttem. Én magam is tudtam, hogy el fogom bukni e csatát(Ja! A negyedik résszel sem végeztem, mikor megrendeltem, de ez titok. Senkinek sem vallottam be...), de legalább megpróbáltam(álmaimban).

Próbálok óvatosan fogalmazni, de felhívom mindenki figyelmét, ez a bejegyzés spoileres lehet!

Mac újra értékeli az életét. Mindazt, amit elvesztett, vagy ami sosem volt az övé, pedig lehetett volna. Minden gyávaságát, aminek tükrében nem mondott igen, a gyászt és a fájdalmat is, majd döntést hoz.

Talán Mac 1.0-nak nem tetszett volna, de Mac 5.0 másként lát bizonyos dolgokat. Rengeteg feladata van. Bosszút fog állni mindenért, de ehhez először is túl kell élnie azt a helyzetet, amiben jelenleg csücsül. A szükség pedig nagy úr. Szokatlan szövetségre készteti az ember lányát... vagy valakinek a valakiét.

Többé semmi sem biztos. Eddig sem hihetett a szemének, de ami ezek után jön alapjaiban rázzák meg az amúgy is összeomló világát.

Hát, nem volt rövid. Összesen 704 oldal, tehát brutálisan sok. Az ára meglepően baráti 2.104 forint volt. Nos, nem is akarok arra gondolni, mennyi lesz magyarul. Minimum a duplája, de mivel így teljes a sorozat, nyilvánvalóan meg fogom venni szeptemberben is(Legalább ugyanezzel a borítóval kerül piacra.). Nem szeretem a felemás sorozatokat.

2012. július 9., hétfő

Holdfény királyság

Moonrise Kingdom


színes, feliratos, amerikai filmdráma, 94 perc, 2012

rendező: Wes Anderson
forgatókönyvíró: Wes Anderson, Roman Coppola
operatőr: Robert D. Yeoman
narrátor: Bob Balaban
producer: Wes Anderson, Jeremy Dawson, Steven M. Rales, Scott Rudin
vágó: Andrew Weisblum

szereplő(k):
Gilman Jared (Sam)
Kara Hayward (Suzy)
Bruce Willis (Sharp)
Edward Norton (Ward)
Bill Murray (Walt Bishop)
Harvey Keitel (Pierce)
Frances McDormand (Laura Bishop)
Jason Schwartzman (Ben)
Tilda Swinton

Épp a Prometheusról ballagtunk haza, mikor Spockcooper javasolta, feltétlen nézzem meg. Nekem biztosan tetszeni fog. Ezért aztán, mikor Salaander megkérdezte nincs-e kedvem hozzá, gondolkodás nélkül igent mondtam. A végén egész családias hangulatban csatlakozott még annalee_sub és fuggoo is. Önmagában a társaság miatt érdemes volt elmenni, de arra szerintem egyikünk sem számított, hogy egy filmdrámán ennyire jól fogunk szórakozni.

1965-ben járunk, mikor a nyarat a cserkésztáborban töltő Sam úgy dönt, megszökik. Hagy ugyan egy búcsúlevelet, de érthető okokból ez nem nyugtat meg senkit. Tovább tetézi  a bajt, hogy Suzy is eltűnik és minden jel szerint a két gyerek között kapcsolat van. Míg a cserkészek és a helyi rendőr mellett  a lány családja is bekapcsolódik a keresésbe, a párocska megtapasztalja az első szerelmet és az összetartozás érzését is, amit ezidáig mindketten hiányoltak.

A történet egy szigeten játszódik és az tökéletesen szimbolizálja a szereplők magányát. A két főszereplőnk más-más környezetből jött, de ugyanazokkal a problémákkal néznek szembe. Talán épp ez az, ami összehozza őket. Leveleket váltanak, tartják egymásban a lelket. Többé nincsenek egyedül akkor sem, ha a családjuk vagy  a körülöttük lévők nem értik meg őket.

A magány, a családon belüli elszigetelés és kirekesztettség nem új keletű problémák. Minden társadalomban, közösségben, kisebb egységben jelen van, ahol a tagok nem személyek, csak részei az egésznek. A másként gondolkodók, érzők menthetetlenül partvonalra kerülnek. Egyedül.

A látszólag beilleszkedni teljesen képtelen gyerekek mégis tökéletesen kijönnek egymással. Mert lehet, hogy a különbözőség gyönyörködtett, de az azonosság hoz minket össze. Csodabogárnak lenni nem egy álom, ezt mindenki tudja, akit így vagy úgy sikertelenül próbáltak csak egy dobozba belenyomni, tehát marad a különc kategória, ami meg sok mindent elbír, csak éppen nem feltétlen igaz.

A film a mélyebb mondanivalón kívül mulattat. Méghozzá igen kellemesen. Már egy posztban kifejtettem milyen lehet a humor a direkttől az indirektig, és itt mind megvan. Mondjuk bevallom, aggódtunk kicsit, mivel rajtunk kívül egy-egy ember nevetett fel. A gondolat, hogy a többségnek nincs humorérzéke csak részben igaz. A többség nem tudja átérezni a mondanivalót, mert soha nem sütötték rá a külön kategória jelzőt, vagy mert nem tudja beleérezni magát a szereplők bőrébe, de az is lehet, egyszerűen csak elfelejtették milyenek volt tiniként. A tinik ugyanis nagy átlagban eleve kirekesztődtek, mert leragadnak a személyes sérelmeknél, így a fantasztikusan kifinomult, vagy éppen az arcunkba csapódó direkt iróniát nem érthetik meg. Ez alapvetően egy réteg film.

A prominens felnőtt szereplők mind hozzáadtak valami nagyon fontosat a történethez. Hiszen ők is szervesen részei az egésznek, legfeljebb nem rajtuk van a hangsúly. Azt eddig is tudtam, hogy Bill Murray képes  drámai szerepekre és az sem meglepő, hogy Edward Norton ismét nagyot alkotott, de szerintem sokan megdöbbentek Bruce Willis alakítástól. Az egy dolog, hogy fegyverrel a kézben mire jó az ember, és megint másik ha a közelében sincs. Harvey Keitel és Frances McDormand szintén emelték a színvonalát.

Gilman Jared és Kara Hayward teljesen levet a lábamról, és mind egyetértettünk abban, hogy Karából még lesz valaki, mert kimondottan zseniális volt. Úgy gondolom, hogy a gyerekszínészeket különleges odafigyeléssel válogathatták ki. Nem befutott szereplőket választottak és bár volt ebben némi kockázat, bízhattak abban, hogy a nagy nevek elegendőek lesznek. Akit nem fogott meg a téma, annak valóban elég is volt. Kár, hogy ő az, aki nem ért a filmből egy szót sem.

A poénok záporoztak. Gyakran éreztem azt, míg az előzőn kacagtam, lemaradtam valamiről. Ugyanakkor a történet mondanivalója mélyen megérintett és elgondolkodtatott. Egyetlen olyan momentum volt, amire előre lehetett számítani, ennyit engedtek az ökumenikus boldogságnak, de ez nem rontotta el a szájízemet, sőt, felvetett egy csomó új kérdést.

Természetesen feliratos, hiszen rétegfilmet nem szinkronizálnak. Hála Istennek! A sajátos hangulat, a színészek hangja, a környezet és még a jeleneteket összekötő, csak látszólag értelmetlen időjósbácsi mind egységesen hozzájárulta ahhoz, hogy imádtam. A gyermekszemszögből ábrázolt felnőtt történet összességében tökéletes. Első perctől az utolsóig. A pontszámok félelmetesen egyértelműek.

10/10

2012. július 6., péntek

Rick Riordan: The Demigod Files

Jó, egy kicsit megszegtem az egy széria, egy nyelv szabályomat, de végül is, ez egy közbenső rész, a következő sorozatnál úgyis angolra váltok, és nem árt, ha hozzászokom előre Riordan nyelvezetéhez. Vagyis nem fogtok ki rajtam, meg tudok mindent magyarázni!

A legnagyobb félelmem az volt, hogy nem fogom majd érteni a poénokat, esetleg lemaradok valami fontosról. Viszont nagyon kellemes meglepetés ért. A célcsoportot a 9-13 éves fiúk alkotják (Jó, nem én, de akkor mi van? ), így a nyelvezete tiszta, világos, nem tartalmaz csavarásokat, viszont meglepően választékos. Bővelkedik rokonértelmű szavakban, kifejezésekben és a szleng szinte elhanyagolható.  Nagyjából olyan tíz szót szótároztam ki, ami szerintem elég jó arány, és bár nagy részénél konkrét elképzelésem volt a jelentésükről is, csak nem ismertem ebben a formában.

Összesen 171 oldal, bár a végén van némi ízelítő az utolsó kötetből is. Az elején kapunk egy térképet a tábor félépítésesről,  közepén pedig elhelyeztek néhány kellemes képet A villámtolvajból.

Afféle guide(Létezik ugyan egy The Ultimate Guide című kiadvány is, amihez egyenlőre még nem volt szerencsém.), de semmiképen nem abból a szempontból, ahogy az idősebb korosztálynak árulnak kiegészítő könyveket. Először Percy megnevezi azokat a személyeket, akik csatában igen jól jöhetnek, de később még a bizonyítványába is bepillanthatunk. Kapunk némi ismertetőt az istenekről is. Ami szintén nem szokványos. Bár tartalmaz egy külön táblázatot arról, hogy melyik isten milyen területet birtokol, mi a képessége, különlegessége, jelképe, állata, de ebben a leírásban inkább az szerepel, hogy hogyan öltözködik, hol futhatsz össze vele, milyen volt régen és most.

Riordan szállít néhány interjút. A főbb karakterek is tartogatnak mulatságos pillanatokat, de számomra külön érdekes volt a Stoll fivérekkel (Hermész fiai) folytatott beszélgetés. A két, folyamatosan csínytevésen agyaló fiúnak viszonylag kevés szerep jut a sorozatban, de biztosan hoznak egy-két poént.

És a lényeg, három rövid történet, ami máshol nem jelent meg.

Megtudjuk, hogy nem csak Percy kerülhet bajba, a harci szekerek pedig igen sokféle alakot ölthetnek. Kiderül az is, hogy a hangyákkal akkor is baj van, ha aprók, na de a kutyaméretűek egyenesen katasztrofálisak. Aphrodité lányai is vezethetnek csatába, és hogy hogyan telik Percy karácsonya az alvilágban, amit természetesen a háta közepére kíván.

Nem éreztem kidobott pénznek, mert nagyon jól szórakoztam rajta. Kaptam néhány jó tanácsot is (vagyis a fiú olvasók), mint például: ha egy lány megpróbál kinyírni, az a biztos jele annak, hogy beléd van zúgva.

Változatlanul élvezetes, vicces, kikapcsoló, igényes könyv. Riordan nagymestere a témának, Percy karaktere egyszerűen zseniális, a barátai pedig mind fantasztikusak.  Mivel a filmben korántsem érvényesülnek ennyire a karakterek, továbbra is nyomtatott szóban marad a kedvencem, de azért örömmel tudatom, hogy a Percy Jackson és A szörnyek tengere jövőre érkezik a mozikba.

Magyar kiadásról egyenlőre nincs semmi hírem, de remélhetően előbb-utóbb megérkezik hozzánk is a negyedik és ötödik kötet közé ékelődött füzetecske.

9/10

2012. július 5., csütörtök

Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel (Tündér krónikák 4.)

Ööö... Hát igen... Függetlenül attól, mennyit pufogtam a harmadik könyv után, és attól is, hogy az első három részt egyetlen rendhagyó bejegyzésben, ámbár felettébb dühösen intéztem el, szóval eltekintve mindenféle dologtól, nagyon vágytam erre a könyvre. A főhősnőnk iránt elvesztettem az érdeklődésemet, na de Barrons már egészen más tészta. Ha van férfi karakter, aki megérdemli A KARAKTER jelzőt, akkor az ő. Hangsúlyozom, az életben messze kikerülnék egy ilyen alakot, nem örültem meg, na de a könyvek lapjai mi másra valók, ha nem az álmok beteljesülésére? Vita nincs, kell a könyv és kész! És milyen igazam lett!

Mac elméjének utolsó morzsáival tudja, már elérkezett a vég. Innen nincs tovább és feltartóztathatatlanul hullik a  Prí-ya lét felé. Nincs ereje küzdeni. Küzd egyáltalán? Minek, ha mindenki elhagyta. Hol van Barrons, merre jár V'lane? Semminek nincs többé jelentősége.

Mikor Dani vezetésével a sidhe-látók megmentik, már semmi esély a túlélésre. Örökre a kéj fogja marad. Na jó, annyira azért nem sokáig, hiszen hamarosan meghal. Jó, hogy vannak biztos dolgok az életben...

Úgy tűnik, nekem már csak ez a sorsom, ha Tündérkrónikák, akkor nincs éjszakai alvás. Én tényleg próbáltam! Befejeztem Murakamit, elszunnyadtam egy laza három órácskára, aztán kipattant a szemem éjfélkor és hiába küzdöttem tovább az alvásért, nem sikerült. Fél kettőkor megadtam magam a végzetnek és elkezdtem olvasni.

Nos, kissé döcögősen kezdődött. Értettem én, hogy valahogy el kell mesélni a történeteteket, de az én ízlésemnek Daniből túl sok jutott. Biztos velem van a baj, de egy ilyen tizenévesre én nem építenék sorozatot, vagy ha igen, hát orvosit. Daninek szörnyű élete volt és ez tükröződik az énjében, ami nem éppen megkapó, mellesleg még csak egy gyerek. Jelenleg inkább szánalomra méltónak tartom, így az ötödik résztől teszem függővé, hogy egyáltalán  érdekel-e az ő neve alatt futó spinoff széria.

Aztán elkezdődtek az események. A spoiler veszélye nélkül, egy darabig elégedett voltam az események alakulásával. Sőt, egyenesen imádtam! Aztán hirtelen azt vettem észre, hogy Mac változik. Ez szükségszerű az őt ért hatások miatt. Szükségszerű és elkerülhetetlen, még akkor is, ha ezek a változások nekem nem igen tetszettek. Szívtam is egy kicsit a fogam, mert elvesztettem az egyetlen olyan női karaktert, aki ugyan karakán, akinek felvágták a nyelvét, de aki tisztába van a saját korlátaival és ezért képes segítséget kérni.

Most mindez kicsit háttérbe szorult, de szerencsére ott volt nekünk Barrons, aki szállította a kötelező poén, feszültség és szexi vadállat adagot, ami feledtetett mindent, még azt is, hogy a főszereplőt nem igen szeretem. Majd meglepő dolog történt. Egyszer csak felsikítottam: Megjött Mac! A kedvenc csajom visszatért! Persze változott kicsit, de azért ő. Annyira féltem, hogy már sosem látom, de ő beintett a világnak, és visszatért.

Oké! A könyv felénél már több voltam, mint lelkes. Barrons körül egyre több a titok és nem úgy tűnik, mintha az utolsó részben eloszlana minden. Ha igen, akkor vagy hatszáz oldalas lesz, vagy annyira sűrű, hogy nehéz lesz követni, mert feladat akad elég.

Macnek meg kell bosszulnia  nővérét, aztán a világ megmentése is igen sürgős, gatyába kell rázni Barronst, akinek ez ellen nyilván lesznek kifogásai, és akkor még nem is beszéltünk a sidhe-látókról, sem arról, hogy mi lesz a Seelie és Dark Seelie bandával. A kérdések száma majdnem végtelen. Már alig várom! Na!

Aztán hirtelen hajnali négy lett. Felkeltem, megfőztem, meglocsoltam, tettem vettem, eljöttem dolgozni és nagyon álmosan ügyködtem, miközben alig vártam, hogy újra este legyen. Ha csak nem napközben ér a világvége, tuti  hogy e féltekén lemegy a nap, ami egyet jelent az estével, az éjszakával, az alvó, helyesebben az olvasási idővel. Remek!

A befejezés... Nos, ültem ott, üldögéltem, kezemben a nyitott könyv és csak néztem magam elé. Ezt nem hiszem el! Valaki ellopott vagy három-négy oldalt. Legalább! Nem létezik, hogy így legyen vége! Ki és hogyan merészelte?! Hol a kardom? Ja, az nincs, akkor hol az esernyőm?Vért akarok!

Kedves Cor Leonis,  köszönöm, hogy folytattad, köszönöm, hogy szeptemberben jön a következő rész, de nem lehetett volna egyszerre megjelentetni a kettőt? Mordizomadta!

Most mindenki gondol valamit és szerintem 90%, hogy ugyanazt. Két eset lehetséges: vagy totál más történik, mint amire gondolunk és akkor kicsit csalódunk, vagy pont az és akkor meg nagyon szomorúak leszünk. Hát ez téboly!

Alig bírok magammal. Tegnap éjszaka olyan éjféltájt már az is megfordult a fejemben, hogy levadászom az utolsó részt angolul, mert egyszerűen nem bírom ki. Viszont a hülye szabály, amit én magam  hoztam, nevezetesen, amilyen nyelven elkezdtem egy sorozatot, azon fejezem be, megköti a kezem. Én egy igazi petúniafej vagyok! Bár... talán az első fejezetet azért... izé...

Nyugodt lélekkel kijelenthetem, ha nem lett volna az eleje, hát gátlástalanul 10/10-et adnék rá, de mivel adódott volna más lehetőség is a kimaradt jelenetek bemutatására, és mert a szemtelen, sérült tini kimondottan zavart, nem tehetem. De majd a következő résznél...

8,5/10

Magyar kiadó: Cor Leonis

Fordította: Laskay Ildikó

Hatalmas éljen, a folytatásért és külön köszönöm, hogy megmarad a sorozat fordítója. A kiadó részéről nem tudom mennyire volt ez egyértelmű döntés, mindenesetre nagyon dicséretes.

2012. július 4., szerda

Murakami Haruki: 1Q84 harmadik könyv (Ezerkülöncszáznyolcvannégy)

Végre elérkezett a lezárás. Úgy vártam már, mint egy gyerek a karácsonyt. Érthetetlen miért, hiszen nem rágtam tövig  a körmöm az izgalomtól, de ha Murakamiról beszélünk, akkor semmi sem biztos. És ha már róla beszélünk, mivel mostanában meglehetősen sűrűre sikeredtek a napjaim, vártam már egy jó kis dimenzió váltást. Kellett nekem, akár egy falat kenyér.

Usikavának rendbe kell hoznia a hibáját. Ő világította át, majd tartotta biztonságosnak Aomamét,  és most nem feltétlen a nevén esett csorba. Ha nem bizonyít, annak súlyos következményei lehetnek. Nem számíthat másra, csakis önmagára, de ez mindig is így volt.

Aomame a napi rutinját folytatja. Tornázik, olvas és rendületlenül várja Tengo felbukkanását. Sok ideje akad gondolkodni és van is miről. Tudja, hogy egyre kevesebb az ideje, ráadásul sok változás zajlik le hirtelen. Szerencsére ő nagyon higgadt és összeszedett nő, nem fél, lélekben felkészül mindenre és csak vár.

Tengo meglátogatja édesapját. Az állapotában nem remélhető változás, de ha őszinte akar lenni önmagához, nem is feltétlen ezért maradt. Eri még mindig a lakásában van, helyettesítő tanárról gondoskodott, tulajdonképpen a rendelkezésére álló idő nem korlátozott, de a macskák városát el kell hagyni, amíg még lehet.

Az októbertől decemberig tartó könyv tagolása ezúttal kicsit eltér a megszokottól. A már jól ismert két szereplőnk mellett helyet kapott Usikava is. Elég nagy feladat hárul rá. Ő tölti ki mindazokat a hézagokat, amit a két főszereplő elvileg nem tud.

Személyisége elég ellentmondásos. Egyfelől Murakami nagyon torz alakban ábrázolja, másfelől az elemző, káoszon átlátó agya a legtöbb ember fölé emeli. Külső megjelenését lassan belső torzítások váltják fel, bár én nem tartom ezeket olyan  súlyosnak, mint ahogy ő érzi. A lelke mélyén sok dologgal tisztába van, de mégis döntött valahogyan, a legjobb tudása szerint legalábbis. Megjelenését egyfajta eszköznek és kifogásnak is használja egyszerre. Tudja, milyen reakciót vált ki az emberekből, és mivel ez ellen tenni nem tud, hát megtanulta, hogy ne is zavarja.

Akaratán kívül összeköti a szereplőket. Talán ő az egyetlen, aki mindhárom oldalt ismeri és bár csak korlátozott információk állnak a rendelkezésére, azokat alapos, szívós munkával, egyesével összegyűjtve egy kupacba halmozza. A megérzései majdnem hibátlanok, a logikája kikezdhetetlen, de torz külseje gátat szab a lehetőségeinek.

A végkifejlet nem mondhatom, hogy sokkolt. A könyv egyharmada után szinte biztos voltam abban, hogy mire megy ki a játék, bár arról fogalmam sem volt, hogy Murakami miként fogja kezelni. Mert az egy dolog, hogy józan paraszti ésszel mit gondol az ember, és aztán jön az író, akit soha sem frusztrál az az apróság, mint a boldog befejezés. Mert ugye kinek mi a boldog? A befejezések mindig illenek az adott műhöz, csak néha nem felelnek meg nekem, ami meg senkit sem érdekel. Épp ilyenekért szeretem Murakamit annyira.

Ezúttal is elmondható, hogy a hangulat, a nyelvhasználat, a fantasztikusan kitekert mondatok egyként utaztatnak. Murakami világa lassan, kimérten csorgó, de alaposan és logikusan felépített. A szereplők közti kapcsolat nem feltétlenül kézzel fogható, de ott rezeg minden oldalon.  Az elmesélt történtek egy részének látszólag nincs jelentősége a könyv szempontjából, valójában pedig mégis árulkodóak a karakterek esetében.

Nem zárt le mindent mérnöki pontossággal. Elmesélte két ember kilenc hónapját, csak ennyit tett, nem többet.  talán lesz folytatás, a lehetőség mindenesetre adott.

A magam részéről, még egy sorozat, a A kurblimadár krónikája áll előttem, és aztán kifogytam a lehetőségekből, pedig úgy elvarázsolni, más világba, realitásba vinni és közben teljesen ellazítani csak kevesen tudnak, mint Muarakami.

Kedves Geopen kiadó, tessék még hozni nekem ilyet sokat, jó?

10/10

Magyar kiadó: Geopen Könyvkiadó

Fordította: Nagy Anita

2012. július 3., kedd

Fejvadászok

Hodejegerne


színes, feliratos, norvég thriller, 100 perc, 2011

rendező: Morten Tyldum
író: Jo Nesbo
forgatókönyvíró: Lars Gudmestad, Ulf Ryberg
operatőr: John Andreas Andersen
producer: Marianne Gray, Asle Vatn
vágó: Vidar Flataukan

szereplő(k):
Aksel Hennie (Roger Brown)
Nikolaj Coster-Waldau (Clas Greve)
Julie R. Olgaard (Lotte)
Synnove Macody Lund (Diana Brown)
Kyrre Haugen Sydness (Jeremias Lander)
Baard Owe (Sindre Aa)
Joachim Rafaelsen (Brugd)
Nils Jorgen Kaalstad (Stig)

Azt mondták, van egy marhajó svéd cucc. Néhány művészfilm és A tetovált lány óta jó emlékeim vannak erről az életérzésről, mondtam: akkor nézzük meg. Hát nem svéd, és az is rejtély, miért kellett egy évet várni a bemutatásra, de ha már így alakult, kukkancsuk meg, mert ebbe a dög melegbe én haza nem megyek!

Roger Brown foglalkozására nézve fejvadász. Nem is akármilyen. Olyan magas beosztásokra keres jelölteket, akik nem jelentkezhetnek a helyi újság apróhirdetésére, mivel ezek bizalmi, vezető pozíciók. A cég elmondja, mire vágyik, Roger pedig szállítja az ideális embert. Ebben ő a legjobb.

Hősünk szép házban és egy fantasztikus feleséggel él. Egy baj van csak, e kettő fenntartása meghaladja a nem kevés fizetését, tehát másodállása is van. Műkincstolvaj, egyenesen imádja a festményeket. Csupán véletlen, hogy felesége épp a galériája megnyitóját tartja, majd az is, hogy bemutatja neki Clas Greve-et, aki tökéletes jelölt lenne egy munkára, és akinek egy százmilliós kép lóg a falán. A dolgok kezdenek kicsit elfajulni, mert emberünk ezúttal nem akárkivel húzott ujjat, és még csak nem is tud mindenről. 

Jo Nesbo több bestsellerrel is megörvendeztette a világot. Szerencsére már itthon is lehet kapni a könyveit és bár bevallom, hogy még nem olvastam egyet sem, de már egy jó ideje készülök rá. Van bennük valami, ami már a tartalom olvasásánál elkap, ezért különösen örültem annak, hogy az egyik könyvét dolgozták fel. Remek lehetőség ez az ismerkedésre, hiszen a könyvek általában jobbak.

Norvég filmet sem igen láttam még, így a színészeket sem ismertem, de Aksel Hennie-t a szívembe záram.  A karakter igazán szerethető minden esetlensége ellenére, pedig koránt sem jó, sem nem szép vagy megkapó.  Teljesen tipikus, gyarló ember. Lehet kedvelni a hibái ellenére, és lehet drukkolni érte a végsőkig, de aki azért mégsem egy elveszett lélek. Megvan a magához való esze, különben nem lehetne sikeres.

Az első fél óra bevezetés. Megismerkedünk hősünkkel, mindennapjaival, az elveivel és sorra bemutatják  a szereplőket. Nagyon értékeltem, hogy nem egyszerre zúdítottak a nyakunkba egy tucat embert, hanem fokozatosan rakják egymásra a téglákat. Láttuk, éreztük, hogy merre haladunk és furcsa mód növekszik az izgalom is, miközben látszólag alig történik valami. Az alapok stabilak.

Aztán hirtelen felpörögnek az események, és csak néha, egy-egy pillanatra állnak meg. A vége előtt van egy pindurit hosszabb levegős rész, aminek nagy szerepe van a végkifejlet és hősünk életének szempontjából. Amikor szembenéz magával, a hibáival és a félelmeivel, de mivel mi azok nagy részét már jól ismerjük, nem ismétlik el még egyszer, ezzel sem húzzák az időt.  Pedig akár ezzel is megnövelhették volna az egy óra negyven perc játékidőt kettőre is. Nyilván sok dolog kimaradt így is a könyvhöz képest, de nem hiszem, hogy egy olyan hossz belefért volna. Pont így jók az arányok.

A vége hagyott egy kis űrt bennem. Nem tudom miért. A szálakat gondosan eldolgozták, mindent lezártak, megmagyaráztak. Talán pont ez volt a bajom, nem maradt semmi a képzeletemnek. Mondjuk egy thrillernek ez nem feltétlen feladata, ezért ezt hajlamos vagyok elnézni.

A norvég naturista ábrázolás már nem sokkolt a finn és a svéd ismeretében, de azért van néhány jelenet, amitől felszaladt a szemöldököm.  Eleinte kicsit zavart a szinkron hiánya is.  Tessék érte megkövezni, nekem a norvég nem egy szép nyelv az első néhány percben többször elvesztettem a felirat és a hang között. Most tudtam igazán értékelni a 2*30 karakteres táblákat, mert megkönnyítették a dolgomat.

Maga a film szépen épített, lekötött elejétől fogva és a tizenhatos karikát is jogosnak tartom. Egyáltalán nem bántam meg a kiruccanást, izgalmas, szórakoztató és pörgős film volt. Szerintem nyugodtan jöhet a többi könyv megfilmesítése.

8/10

2012. július 2., hétfő

Men in Black - Sötét zsaruk 3.

Men in Black III


színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 106 perc, 2012

rendező: Barry Sonnenfeld
író: Lowell Cunningham
forgatókönyvíró: Etan Cohen
zeneszerző: Danny Elfman
operatőr: Bill Pope
producer: Laurie MacDonald
vágó: Wayne Wahrman, Don Zimmerman

szereplő(k):
Will Smith (J ügynök)
Josh Brolin (fiatal K)
Tommy Lee Jones (K ügynök)
Emma Thompson (O)
Alice Eve (fiatal O)
Bill Hader (Andy Warhol)
Nicole Scherzinger (Lilly)
Jemaine Clement (Boris)
Rip Torn (Zed)
Michael Stuhlbarg (Griffin)
Yuri Lowenthal (Knuckles)

A második rész kicsit gyengébbre sikerült, ennek ellenére nagyon vártam a hármat. Talán mert soha nem tanulok, vagy mert van néhány sorozat, melyeknek minden részét megtanultam egyformán értékelni. Jólehet egyik sem olyan, mint az első volt, de a Lethal Weapon, a Die Hard vagy akár a Highlander minden részét szerettem. És a lista így még koránt sem teljes.  Tehát egyértelmű volt, nekem ezt látni kell.

J és K ügynökök kapcsolata az eltelt tizenöt évben egy cseppet sem lett gördülékenyebb.  J ugyan szeretné megtörni a jeget, de teljesen reménytelen. Mikor a kimondottan számára épített börtönből Boris megszökik, a helyzet még tarthatatlanabbá válik. Vadállat Boris ugyanis bosszút esküszik, J barátunk pedig egy nap hirtelen arra ébred, hogy K eltűnt, és rajta kívül senkinek nem is hiányzik. Visszautazik tehát 1969-be, hogy megakadályozza mogorva társa halálát és közben fellebben a fátyol néhány furcsaságról, titokról.

Klasszisokkal jobb volt a második résznél. Valójában inkább az elsővel állították párhuzamba, és valóban számtalan olyan utalást találunk, ami csak erősíti ezt a véleményt.

Sajnos az eleje kicsit furcsára sikerült. Boriszból az én igényeimnek túl sok jutott és éreztem némi bizonytalanságot is. Mintha nem állt volna még össze a forgatókönyv. A haladási irány bizony nem látszódott, azaz nem tartott semerre, pedig épp a konfliktus kibontásán fáradoztak. Mondjuk épp ez volt a baj. Egyébként sem a gonosz volt fontos. Kihagyhatatlan, hiszen ő indítja el az eseményeket, de épp ez a szál tűnik a leggyengébbnek is.  

A poénok ültek, sőt, ütöttek. Tempójában sokkal inkább az elsőre hajaz. A '69-es év sok olyan lehetőséget rejtett magába, amit nem tudtak, vagy inkább mertek kibontani. Ott van például a színes bőrű kérdés, no meg a végén is egy jelentős momentum, amit inkább nem spoilereznék el, és egyéb apróságok. Mivel a film célja egyértelműen a szórakoztatás és nem az ismeretterjesztő, tényfeltáró dokumentálás, nem is igen róható fel hibának.

Bővelkedünk új lényekben, újabb sor hírességről derül ki, hogy bizony nem e bolygó szülötte, és bár már elcsépelt ez a trükk, még mindig mulattat, esetleg meg is lep.

A film jelentős része Will Smith vállán nyugszik, aki J szerepében egy cseppet sem változott az elmúlt években. Tommy Lee Jones gyakorlatilag epizód szerepet kapott,  amiért némileg aggódtam is, de Josh Brolin hozta a figurát, ráadásul némi plusszal, így nem éreztem igazán a hiányát.

Az előzetesek nem ígértek többet annál, amit kaptunk, és nem lőtték el az összes poént sem. Ritka madár ez mostanában. Az IMAX most sajnos kimaradt, de azzal vigasztalom magam, hogy amúgy is csak néhány jelenetnél lett volna értelme. A tizenhatos karikát kicsit túlzásnak tartom. Mondjuk ehhez sem igen értek, de az tény, hogy néhány filmismertető inkább indokolta a korhatáros húzást, mint maga az MIB.

Nálam, az átlaghoz képest, magasabb pontszámot ért el, mert szórakoztató volt, hű az első részhez. Imádtam a visszautalásokat, az új-régi kütyüket, a zenét és még a szinkronra sem lehet egy rossza szavam sem, leszámítva egy-két nyakatekertnek tetsző mondatot.

8,5/10
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...